Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-29 / 250. szám

7 Kiegyensúlyozottság és mértékletesség! Utazás: módosították a fogyasztóvédelmi szabályokat A feldolgozott húskészít­ményeknek és a vörös húsoknak is van helye az étrendben, azonban a mindennapi táplálkozás során a kiegyensúlyozott étrendre és a mértékle­tességre kell törekedni - mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára. Budapest. A szakembert an­nak kapcsán kérdezte az MTI, hogy az Egészségügyi Világszer­vezet (WHO) rákkutató intézeté­nek hétfőn nyilvánosságra ho­zott tanulmánya szerint a feldol­gozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és „valószínűleg” a vö­rös húsé is. Erdélyi-Sipos Aliz elmondta, a rákbetegségek kialakulásáért 70- 80 százalékban a környezeti té­nyezők felelősek, és ebben nagy szerepe van a táplálkozásnak. A szakember hangsúlyozta, az egészséges táplálkozási ajánlások­ban a húsok és húskészítmények nem a táplálkozási piramis alján, hanem a negyedik szinten talál­hatók, így nem ezekből a nyers­anyagokból, élelmiszerekből kell napi szinten a legtöbbet fogyaszta­ni. Gyakoriság tekintetében része­sítsük előnyben a szárnyasokat, a halakat és ezt követően a vörös hú­sok is szerepelhetnek. A dietetikus nem vitatta, hogy a vörös húsok fogyasztásának nagyon sok jó élettani hatása van, azonban a mértékletességet mindig szem előtt kell tartani. „Ha valamiből túl sokat, vagy túl keveset fogyasztunk, annak ugyanúgy káros hatásai lehet­nek” - mondta. Erdélyi-Sipos Aliz kiemelte, a WHO-jelentés sem azt mondja, hogy tilos ezeket az fogyasztani, hanem a mértékletességet hangsúlyozza. A szakember szerint több zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tej­terméket, teljes kiőrlésű lisztből készült pékterméket ajánlott fo­gyasztani, hiszen a rostdús táp­lálkozásnak preventív hatása van a daganatos betegségek ki­alakulása szempontjából. „Lehet enni virslit egy héten egyszer vacsorára, de ne három párat” - érzékeltette a szakem­ber, aki hozzátette, a szakma számára nem tartalmazott sok újdonságot a WHO jelentése. Christopher Wild, a kutatást végző lyoni székhelyű Nemzet­közi Rákkutató Ügynökség (LARC) igazgatója a jelentés kap­csán azt mondta, „az eredmé­nyek igazolják a jelenleg érvény­ben lévő közegészségügyi aján­lásokat, amelyek a húsfogyasz­tás korlátozására intenek”. A vastagbélrák kialakulása és a feldolgozott húsipari termékek - például a virsli, a sonka, a kol­bászfélék, a felvágottak, a hús­konzervek és a húsalapú szó­szok - túlzott fogyasztása közöt­ti kapcsolat egyértelmű, és való­színűsíthető a vörös húsok fo­gyasztása esetén is - állítják a WHO szakértői, akik a vörös hú­sok közé sorolják a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a bir­kát, a lovat és a kecskét. A vörös hús esetében pedig az eredmények nem kielégítően biztosak. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a vörös hús fogyasztása és a vastagbélrák között van kap­csolat, valamint a hasnyálmi­rigy- és a prosztatarák között is. Strasbourg/Brüsszel. Megsza­vazta az Európai Parlament (EP) az utazásokra vonatkozó uniós fogyasztóvédelmi szabá­lyok módosítását, ezzel a jövő­ben ugyanazok az előírások lesznek érvényesek a repülő­járatot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak. Az utazási csomagokra vo­natkozó szabályok kétféle cso­magra vonatkoznak. A szerve­zett utakra, amelyeket utazás- szervező állít össze előre, és maga az utazó is testre szabhat, valamint az úgynevezett utazá­si szolgáltatásegyüttesekre, amelyek esetében például a re­pülőjáratot lefoglaló utast a weboldal átvezeti egy autóbér­léssel vagy szállással foglalkozó oldalra. A módosított szabályok értel­mében mielőtt a nyaralók aláír­ják a szerződést, az utazásszer­vezőknek vagy az utazás érté­kesítőinek egyértelműen el kell magyarázniuk, hogy csomagról van szó. Emellett az utast tájé­koztatni kell jogairól és arról, hogy ki viseli az anyagi felelős­séget abban az esetben, ha va­lami probléma merül fel. Az EP azt is bevetette az új szabályok közé, hogy az utazásszervezők­nek kötelező előre tájékoztatni az utast a tervezett indulási és érkezési időpontról és az esetle­gesen felmerülő további költsé­gek jellegéről. Az EP által elfogadott szabá­lyok szerint az utasoknak joguk­ban áll majd elállni az szerző­déstől, ha a csomag ára 8 száza­lékkal emelkedik, vagy ha elhá­ríthatatlan és rendkívüli ese­mény, például terrortámadás vagy természeti katasztrófa tör­ténik az úti cél közelében. Az új szabályokat a tagállam­oknak a következő két évben át kell ültetniük saját jogrendjükbe. Pelczné Gáli Ildikó fideszes EP-képviselő közleményben üd­vözölte a szavazás eredményét. A politikus szerint az internetes értékesítés jelentősen megvál­toztatta a foglalási szokásokat, így mára számos önállóan szer­vezett út nem tartozik a kilenc­venes évekből származó uniós szabályok hatálya alá, vagy nem egyértelműen fogalmazza meg az utasok jogait. „Ha a nyaralás ideje alatt tönk­remegy az utat szervező iroda, akkor az új szabályok értelmé­ben a nyaralókat haza kell juttat­ni. A nehéz helyzetbe került uta­sokat tájékoztatni kell az egész­ségügyi ellátással és a hazauta­zásban segítő konzuli hivatal el­érhetőségével kapcsolatban” - magyarázza kommünikéjében a képviselő. Csokoládégála Párizsban Karine Lima francia televíziós műsorvezető bemutat egy kézmű­ves csokoládéel^mekkel díszített ruhát a párizsi csokoládégála ke­retében rendezett bemutatón 2015. október 27-én. Megműtik a világ legsúlyosabb emberét Andres Moreno, a világ jelenlegi legsúlyosabb férfija mosolyog a mexikói Guadalajara egyik kórházában 2015. október 27-én, egy nappal a műtétje előtt. A 435 kilogramm súlyú, évek óta ágyhoz kö­tött 37 éves mexikói férfit hét ember bírta csak kivinni obregoni ott­honából. Moreno október 28-i gyomor-bypass műtétjének célja a súlycsökkentésen túl az, hogy ne legyen ágyhoz kötve. HIRDETÉS r Evek óta küzdött gyomorsav- túltengéssel Marika. > Folyamatosan égett a gyomorszája, fájt a torka, és köhögési rohamok jöttek rá, szinte minden refluxos panasz ■ gyötörte. Egy alkalommal épp egy ismerősöm­nek panaszkodtam az évek óta meglé­vő gyomorégésre, mikor hitetlenked­ve megkérdezte, hogy: „Még a ■! Salvus gyógyvíz sem használt?” jBHB Ekkor határoztam el, hogy egy pró- bát megér.Mindenképpen termé- Jf szetes úton akartam a problémámat E kezelni. Eleinte szkeptikus voltam, g. JB nem bíztam a sikerben, ami nem is Bf|. j^B jött azonnal. Pár hete tartott már Bt ll az ivókúrám, amikor egyik este E gj azon vettem észre magam, hogy Bt szokásos panaszaim egész nap nem B* j jelentkeztek. Azóta reggel a napom Salvus-szal mm ifB[ indul, minden nagyobb étkezés előtt és után iszom belőle. Végül a napo- V S s : mat is ezzel a kellemesen sós gyógy- vízzel zárom. Az ivókúrák között hat hetente tartok egy hét szünetet. Nagyon prülök, hogy megtaláltam ezt a természe- tes gyógyvizet, teljesen megváltoztatta az életemet! Jó szívvel ajánlom mindenkinek, a ^^^B szomszédok például már mindannyian Salvust ^Bj isznak. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Tesco, Fűszértek Coop, továbbá Rossmann üzletekben) kapható. I I I 1 » ■ l

Next

/
Thumbnails
Contents