Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-29 / 250. szám

r-J r^- ' / ~-l Zj _/ 2015. OKTÓBER 29., CSÜTÖRTÖK HIRDETÉS Lopás a kegyhelyen Mátraverebély - Szentkút. A rendőrség tanúk jelentkezését várja. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság 12050/471/2015. bűnügyi szá­mon folytat eljárást lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt. A nyo­mozás jelenlegi adatai szerint az ismeretlen elkövetők 2015. októ­ber 25-én 13 óra 30 perc körüli időben a Mátraverebély - Szentkút nemzeti kegyhelyen az egyik lépcső melletti korlátra akasztott öv­táskát az abban elhelyezett és a sértett nevére kiállított okiratokkal, bankkártyával és készpénzzel együtteltulajdonították. A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható nőket felismeri, ki­létükről, tartózkodási helyükről információval rendelkezik, jelent­kezzen személyesen a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon (3070 Bátonyterenye, Kossuth u. 4.), vagy hivatali munkaidőben hívja a 32/355-647-es telefonszámon - és a 66-07-es melléken - az ügy elő­adóját. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányí­tási Központja a 32/312-148-as telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Névtelenség megőrzése mellett is be­jelentés tehető az ingyenesen hívható 0680/81Ö-107 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13). A bejelentők adatait a Rendőrség bizalmasan kezeli. Segítségüket köszönjük! Kitüntetik a jo tanulókat és jó sportolókat Salgótarján. A város önkor­mányzata 2015. évben is kiírta a tanulásban és. a sportolásban egyaránt kiemelkedő teljesít­ményt nyújtó általános iskolás és középiskolás tanulók részére a „Salgótarján Város Jó tanuló - Jó sportolója” cím elnyerésére szó­ló pályázatot. A pályázóknak vi­szonylag szigorú feltételeknek kell megfelelniük, ugyanis csak azok adhatják le jelentkezésüket, akik: az általános iskola alsó ta­gozatán 4,8 vagy feletti, felső ta­gozatán 4,6 vagy feletti, középis­kolában pedig 4,5 vagy feletti át­lagot értek el az előző tanévben. Továbbá területi diákolimpia egyéni első helyezést vagy egyé­ni, illetve csapatban országos di­ákolimpia, vagy a sportág - kor­osztályának megfelelő - orszá­gos, Európa- vagy Világbajnok­ság helyezettjei lettek. A kitüntető címre jelentkezni november 9-ig lehet a pályázati adatlap kitöltésével, amihez csa­tolni kell a tanulmányi eredményt igazoló, igazgató által hitelesített bizonyítvány másolatát, illetve a kiemelkedő sporteredmény iga­zolására a versenyt vagy a bajnok­ságot rendező szövetség hivatalos igazolásának másolatát (kivételt képeznek az MDSZ honlapján megtalálható diákolimpiái verse­nyek). A pályázati anyagot postán vagy személyesen az alábbi cím­re kell megküldeni, elvinni: Salgó­tarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., 3100 Salgótarján, Fő tér 5., Pusztáné Belinyák Ágnes. A díjak átadását december 9-én, szerdán délután 16 órakor a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében rende­zik meg, amelyről a díjazottakat külön értesítést kapnak majd. Virágba borítjuk az emlékeket (Folytatás az 1. oldalról) NMH-tnfontláí A hagyományosan november else­jei és halottak napi kegyelet jelképévé vált növény ép­pen olyankor virul, amikor egyáltalán nem gazdag a meleg, élénk színekben dúsan és tartósan pompázik, ha az időjárás is engedi. Néhány évvel ezelőtt még leg­inkább a vágott típusaival találkozhattunk, mára azonban közkedveltté vált a cserepes változata is. A salgótarjáni piacon több meat árus várja a vásárlókat a hét eléje óta. Úgy tűnik, hogy Kelet-Nógrádban Kishartyán a krizantém bölcsője, hiszen a termelők nagy része a megyeszékhely melletti községből érke­zett. Sokan már évek, sőt évtizedek óta termesztik, ki a szálas, ki a cserepes változatára esküszik. Szabó Józseftié harminc éve foglalkozik a növény­nyel, de kimondottan a szálas fajtáit termeszti. Min­den októberben ellátogat a piacra, hogy értékesítse portékáját, a tavalyi évet azonban kihagyta. Ezúttal kínál Anasztáziát, Eleonórát és egyéb szebbnél szebb különlegességet. Azt mondja: sok törődést igénylő növény, de mivel nyugdíjas, van ideje foglal­kozni vele és kedvét leli benne. Falubelije előtt első­sorban a Gremis és a Madonna sorakozik. Lassan azt gondolhatnánk, hogy valamiféle leánykereskedők gyűrűjébe kerültünk, de nem, ezek mind a virágok­ra vonatkoznak. Állítása szerint minden évben más a szokás. Egyszer a nagyobb fejű példányok, másszor az apróbb virágúak a kelendőbbek. Idén nincs ki­mondott kedvenc, mindegyiket viszik a vevők. Varga Annáék 10 éve termesztenek krizantémot, idén több mint 20 féle található a fólia alatt kertjük­ben, mintegy 200 négyzetméter területen. Fehér, sárga, lila és bronz színeket és új fajtákat is felfedez­hetünk. Aneci, Frogi - mind egyformán szépek, de nevüket megjegyezni igen nehéz. Az egyszerű em­ber úgysem lexikonnal érkezik, csupán a látására és az ízlésére hagyatkozik a vásárlás során. Varga Anna tájékoztatott, hogy a felvevőpiac nagy része a kishartyániakból és a környező falvak lakóiból adó­dik össze, ha csak a városiakra számítanának, ak­kor kevés haszna lenne a fáradozásuknak. Kicsit odébb azért találni másik völgyből érkező termelőket is, akik Bárnáról hozták be az árujukat. Tavaly próbálkoztak először a termesztéssel és úgy döntöttek idén is belevágnak. Eddig inkább a vágott virágokat vitték tőlük, de érdeklődnek a csokrok és a cserepes változatok iránt is. Úgy tudják, rajtuk kí­vül nem foglalkozik más krizantémmal a község­ben, ők több mint 100 négyzetméteren nevelik a nö­vényeket két fóliasátorban. Azért elvétve helyi, sal­gótarjáni árusokkal is lehet találkozni, akik több faj­ta cserepes virágot árulnak. A szálas virágok 100 és 200 forint közötti áron mozognak, míg cserepe­seket 350 és 3000 forint között lehet kapni. Kertészetek is megjelennek terményeikkel a pi­ac udvarán. A kereskedő szerint a 8-10 típus választékából a gömb és bokor formájú krizantémokat egyaránt kedvelik a vásárlók. A kerttel rendelkező vállalkozó kedvűek egyre gyakrabban pró­bálkoznak a cserepes krizantém továbbnevelésével. Évelő, ezért el­virágzás után érdemes visszavág­ni, lehetőleg tő közelben, a földfel­szín felett, de legalább a közvetlen alattuk lévő egy-három levéllel együtt Ilyen módon többé-kevés- bé megkurtítva kerülhet azután hűvös pincébe, garázsba, ahol le­hetőleg éri fény, és nagyon mérsékelt öntözéssel maradhat meg a tavasszal időszerű kiültetésig. A csodálatos virágkoronát csak megfelelő tápanyaggal képes elővarázsolni a növény, így laza, tőzeges ta­laj javasolt a neveléséhez. Cserépben - virágoztatás- hoz - általában nem egyesével, hanem legalább hármasával együtt gyökereztetik az anyanövények­ről leszedett néhány leveles hajtásdarabot. A mécses árusok száma erősen visszaesett az elő­ző évekhez képest Az eladó szerint: a vevők mindig az olcsóbb terméket keresik. Hiába ügyelnek a vál­tozatos kínálatra és az újdonságokra, sokan az elő­ző szezonról megmaradt üvegeket használják, amit csak új betétekkel kell feltölteni. A forgalom folyama­tosan csökken. Naponta járják a megyét, úgy látja, hogy a legnagyobb keletje a kisebb településeken, il­letve Pásztón és környékén van az árujuknak. A gyertyákat már nem keresik, a mécsesek és a beté­tek 35 és 1000 forint között vásárolhatóak meg. A legnagyobb rohamra az utolsó három nap­ban számítanak a tapasztalatok alapján. Legyen kicsi vagy nagy, szálas vagy cserepes, Minden­szentek ünnepén egy a fontos: az emlékezés. El­hunyt szeretteink nem azt nézik, hogy milyen drága mécseseket gyújtunk meg sírjukon és hány szál virágot helyezünk rájuk. A tisztelet megadá­sa a fontos emlékük előtt. Tőzsér Viktor 1 * «. >« V SALGÓTARJÁNI M PROGRAMAJÁNLÓ JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT EXPERIDANCE BÉRLET 2015. november 16. Ezeregyév 2016. január 18. Szenvedélyem, Velence 2016. március 11. Én, Leonardo • A fény születése 2016. április 11. Boldogság 69:09 2016.májusé. Frank Sinatra -A hang 2016. június 23.19.00 éra Király nevében Vásároljon Experidance Bérletet mely mellé ajándékba kap egy gyermekeknek szóló Családi bérletet! Decembers, szombat 14.00 és 18.00 40 éves a Nógrád Táncegyüttes Jubileumi Gálaműsor Fellépnek a Nógrád Táncegyüttes utánpótlás csoportjai, egykori művészeti vezetők és táncosok, valamint az együttes jelen légi tagjai Jegyek a József Attila Művelődési Központjegypénztárában kaphatók. APOLLO MOZI 14.30 Hotel Transylvania 2.3D, 14.45,16.15 Hókirálynó, 16.30 Pán 3D, 18.00 Machbeth, 18.30,20.30 Libabőr 3D, 20.00 Bíborhegy KONCERT December 4. Bródy János est Jegyek már kaphatók a József Attila Művelődési Központ jegypénztárában > STÉCÉ KAVEHAZ November 3.18.00 Balogh Béla - Szabadulás az érzelmek fogságából című könyvének bemutatója Jegyek elővételben a József Attila Művelődési Központ jegzpénztárában kaphatók. VAROS! TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Háttér-Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója 10.05 Értéktár - Versek dalban, a könyv ünnepén 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Sulyok Gabriella kiállítása 19.50 Lóháton a Palócföldön 20.20 Háttér-Megújultak a Garzon házak 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! HIRDETÉS Szülői délután a Kanizsaiban Salgótarján. Vidám szülői dél­utánt rendeztek a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakkö­zépiskolájában és Szakiskolájában nemrég. Az tanintézmény aulájá­ban tartott rendezvényen - mely­nek célja a szülők és a pedagógu­sok közötti párbeszéd élénkítése, a szülői ház és az iskola közötti kapcsolat kiépítése - részt vettek az iskola pedagógusai és tanulói is. A résztvevők játékos vetélke­dő keretében - vegyes csapato­kat alkotva - szellemi és ügyes­ségi feladatokban, valamint szi­tuációs játékokban mérhették össze tudásukat. A verseny vé­gén a legjobb eredményt elérők jutalomban részesültek. Ezt kö­vetően kötetlen beszélgetés folyt az iskolai életről, a tanulók, az is­kola és a szülők közötti kapcso­lattartásról. Egyetértettek ab­ban, hogy több ilyen jellegű ren­dezvényre van szükség, mivel ezek közelebb hozzák egymás­hoz a feleket, ezért szeretnék, ha a jelen kezdeményezés hagyo­mánnyá nemesedne. . « i I

Next

/
Thumbnails
Contents