Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-16 / 240. szám

2015. OKTÓBER 16., PÉNTEK „Közönségbarát" produkcióra törekednek KOSÁRLABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 2. forduló Az új bajnoki szezont nagyszerű hódmezővásárhelyi rangadósikerrel kezdő, majd a múlt héten a Hepp Kupában is magabiztos győzelemmel (103-57 az NB II-es Öregkaszások ellenében) bemutatkozó Konecranes-Salgótarjáni KSE az NB I/B-s pontvadászat második fordulójában az előző idényhez hasonlóan várhatóan idén is a kiesés elleni harcban érdekelt Budafoki KK csapatát látja vendégül. A Salgó­tarjáni Városi Sportcsarnokban pénteken este hét órakor kezdődő összecsapás kapcsán Dániel Tamás, a megyeszékhelyiek klubmenedzsere osztotta meg velünk gondolatait.- Miként az várható is volt, az Öregkaszások elleni Hepp Kupa találkozó nem állította különö­sebben nehéz feladat elé együtte­sét, amely „negyedgőzzel”játszva is majd’ félszázpontos sikerrel biztosította helyét a sorozat kö­vetkezőfordulójában.- Azt gondolom, erről a kupa- mérkőzésről nagyon sokat nem is érdemes mondani. A lényeg, hogy letudtuk, továbbléptünk, mindössze két kisebb sérüléssel megúsztuk. A meccs krónikájá­hoz azért hozzátartozik, hogy si­keresen „felnőttünk” a feladat­hoz, azaz eléggé széteső játékot mutattunk, de tudjuk jól, hogy ilyen szintű ellenfelekkel szem­ben nagyon nehéz kellő ráhan­goltsággal pályára lépni. Gya­korlásnak mindenféleképpen jó volt, így jöhet a következő ellen­fél, a szintén budapesti, szintén NB II-es BLF Palota. Velük előre­láthatóan október legvégén fo­gunk játszani.- Addig azonban még a baj­nokságban is vár a gárdára két találkozó, melyek közül kivált­képp az első tartozik a kötelező győzelemmel abszolválandó mérkőzések kategóriájába. Mi­re számít a Budafok elleni hazai idénynyitón?- Természetesen számunkra a bajnokság a legfontosabb és éppen ezért sajnálom, hogy a nyitó forduló után kimaradt egy hét, mert Hódmezővásárhelyen tényleg egy nagyon összesze­dett, koncentrált és akarattal te­li játékot produkáltunk, ami len­dületből továbbvihető lett volna, így azonban ez a kis szünet hoz­hat egy pici törést, de ismerve az ellenfelet nem gondolom, hogy igazán gondot okozna szá­munkra a legyőzésük. Persze nem vesszük őket félvállról, hi­szen van néhány nagyon jól mozgó és ponterős kosarasuk, akikre figyelnünk kell, de ösz- szességében mind játékosállo­mányban, mind szerkezetben, erőnlétben és felkészültségben jóval többek vagyunk a Budafok­nál. A leglényegesebb most szá­munkra, hogy a hazai bemutat­kozásunk is jól sikerüljön. Biztos vagyok benne, hogy a fiúk ki­tesznek majd magukért, és ab­ban is biztos vagyok, hogy so­kan lesznek kíváncsiak a meg­újult és feltöltődött idei csapa­tunkra. Fiatal, ambiciózus játé­kosok szerepelnek nálunk és a szakvezetés is nagy elánnal ve­tette bele magát a munkába. Sze­retnénk, ha a város és a megye legjobb csapata minél nagyobb népszerűségnek örvendene, amit leginkább a jó eredmények­kel, illetve a közönségbarát pro­dukcióval érhetünk el. Terveink közt szerepel, hogy végiglátogat­juk először Salgótarján, aztán pedig a megye egyéb települése­inek iskoláit, bemutató edzése­ket, közönségtalálkozókat tar­tunk és természetesen játékoso­kat is toborzunk az utánpótlás csapatainkba. Nagyon bízom ab­ban, hogy már most pénteken, az első hazai mérkőzésen is so­kan szurkolnak majd ennek a tényleg szerethető csapatnak. Almási 2, Brinkmann 2, A bajnokság állása * * * Deméndi 4/3, Kása. Edző: Szabó 1. Bp. Honvéd 2 0 190-95 1.000 U23,1. forduló Zoltán. 2. Vásárhely 1 1 0 87-65 1.000 Vásárhelyi Kosársuli ­További eredmények: Miskolci 3. Óbudai K. 1 1 0 92-82 1.000 Konecranes-Salgótarjáni KSE EAFC - Óbudai Kaszások 4. Budafok 1 1 073-69 1.000 87-65 82-92, Budapesti Honvéd SE ­5. Békés 1 0 1 69-73 0.500 (24-17,19-22,31-11,13-15) Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoe­6. Miskolc 1 0 1 82-92 0.500 Hódmezővásárhely, vezette: nix KK 101-57, Budafoki KK ­7. Salqótarián 1 0 1 65-87 0.500 Kátay, Bartucz. Békési SZSK 73-69. A 3. fordu­8. Tiszaújváros 1 0 1 57-01 0.500 Salgótarján: Dániel P. 8/3, Bü­lóból előrehozott mérkőzés: Buda­9. Eger 1 0 138-89 0.500 ki 19/6, Benedek 4/3, Csúz, Ko­pesti Honvéd SE - EKF-Eger­10. Debrecen 0 0 00-0 0.000 vács K. 8. Csere: Pável 18/3, KOK SE 89-38. H. P. Csúcsugró cipő Somoskőn ATLÉTIKA Szalma László 830-as szögese a cipőmúzeumban A találkozó résztvevői, és a legendás cipő (balról): Molnár Sándor, Lohn Angéla, Szalma László, Angyal János, Fodor Alexandra Újabb értékes ereklyével gazdagodott a somoskői Bazalt Panzió cipőmúzeu­ma. A hétvégén a Testne­velési Egyetem mini kül­döttsége látogatott Somoskőre, élükön a tá­volugrás országos csúcs­tartójával, Szalma László­val, aki 2006. óta az atlé­tika tanszék vezetője, nem mellesleg pedig a Magyar Atlétikai Szövet­ség alelnöke. Az ugrógálák helyszínének szomszédságában Angyal János vendégei megtekintették a sportereklyéket, ahol többek között Bubka, Sotomayor, Iszinbajeva, Kosztadinova, Taraszov, Austin, Holm, Vlasic és Uhov ugrócipői láthatóak, akik pályafutásuk során össze­sen 72 világrekordot ugrottak, 43 világbajnoki és 9 olimpiai bajnoki címet nyertek. A bará­ti beszélgetésen többek közt fel­elevenítették azt is, hogy Szal­ma László annak idején, 1985- ben a Kohász-stadionban (mai nevén a Szojka Ferenc Stadion­ban), a Kristály Kupán 810 cen­timéteres, fantasztikus ugrásá­val örvendeztette meg a szurko­lókat. Az egykori kiváló távolugró - olimpiai 4. helyezett, fedett pá­lyás Európa-bajnok - egy igazi meglepetést tartogatott Angyal Jánosnak a találkozó végére. Ajándékba adta azt a távolugró cipőjét, amelyben 30 évvel ez­előtt, a Vasas színeiben ugrot­ta a máig is fennálló 830 centi- méteres országos csúcsát (Bu­dapest, 1985. július 7.). A dedi­kált lábbeli méltó helyre került a többi kiváló atléta ereklyéi közé, értékes relikviával gyara­podott tehát a cipőmúzeum, amely Gyulai István emléke előtt tiszteleg. A csapat a várlátogatás után az emlékkönyvbe írt kedves so­rokkal köszönte meg a felejthe­tetlen órákat: „ Gratulálunk az ug­ró sport „birodalomhoz”. Remél­jük, hogy nem utoljára voltunk itt. Köszönjük a szép napot és a tárlatvezetést. További sikeres at­létamunkát kívánunk, és várjuk az ugrógála folytatását. Szeretet­tel, barátsággal: Szalma László, Molnár Sándor, Lohn Angéla, Fo­dor Alexandra” B. L. Szalma László 810 centis ugrása a salgótarjáni Kohász-stadionban, 1985-ben A tarjániak (piros mezben) jó játékkal gyűjtenék be a kötelező győzelmet

Next

/
Thumbnails
Contents