Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)

2015-09-07 / 206. szám

Megkezdték a kiürítést Röszke. Elkezdték a röszkei hangár kiürítését, a bérelt épületben és a körü­lötte felállított sátrakban év eleje óta helyezték el a Csongrád megyében elfogott határsértó'ket. A rendőrség a határhoz közeli idegenren­dészeti előállítóhely kiüríté­sét vasárnap kezdte meg, mi­után éjszaka megnyitották a néhány méterre álló új tábort- tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A létesítményben vasár­nap már nem őriztek egyet­len határsértőt sem, a sátrak üresek voltak. Egy mobil il­lemhelyeket üzemeltető cég munkatársa a vécék fertőtle­nítését végezte. A hangár megnyitásáról akkor döntött a rendőrség, amikor az év elején, az ak­kor még jellemzően koszo­vói állampolgárokból álló határsértők száma napon­ta több száz fölé emelke­dett, és a Szegedi Határren­dészeti Kirendeltség épüle­te szűkössé vált az embe­rek elhelyezésére. Előbb csak a hangárépü­letbe kerültek a migránsok, majd ahogy fokozatosan emelkedett a határsértők száma, egyre több sátrat ál­lítottak fel a kerítéssel körbe vett telken. A rendőrök itt kezdték el a határsértők re­gisztrációját, a migránsokat azonosító karszalaggal látták el, illetve rögzítették a leg­fontosabb adataikat. Az előállítóhdyen folyamától volt a határsértők ellátása, enni és innivalót kaptak. Pénteken délelőtt hozzáve- ' tőleg háromszáz migráns két hullámban áttörte a létesít­mény kerítését és elszaladt az M5-ÖS autópálya irányá­ba, később valamennyiüket elfogták. Ezt követően lénye­gében már nem szállítottak ide újabb csoportokat, csak azok kerültek be a létesít­ménybe, akik önként jelent­keztek. Őrizetben a főpolgármester Bukarest. Vasárnapra vir­radó éjszaka őrizetbe vet­ték Bukarestben Sorin Oprescut, a román főváros főpolgármesterét, miután tetten érték, hogy egy köz­vetítőtől, egy önkormány­zati intézményvezetőtől 25 ezer euró kenőpénzt vett át- közölte a korrupcióelle­nes ügyészség (DNA). A vádhatóság szerint Oprescu egy jól szervezett hálózatban vett részt a buka­resti főpolgármesteri hivatal­nál, amely azzal a feltétellel adott megbízási szerződése­ket különböző cégeknek, hogy azok nyereségük egy részével megvesztegessék a városháza döntéshozóit. A kivitelező nyeresége 30-33-százalékát tarthatta meg, a többi a városháza tisztségviselőihez jutott, Oprescu tíz százalékos ré­szesedést kért a szerződés összértékéből - olvasható a DNA közleményben. Oprescut, aki korábban a kormányzó Szociáldemokra­ta Párt (PSD) szenátora volt, 2008-ban és 2012-ben füg­getlenként választották meg Bukarest főpolgármesterévé. Ferenc pápa arra szólított fel vasárnap minden euró­pai plébániát, vallási kö­zösséget, rendházat, hogy fogadjon be egy menekült családot, és bejelentette, hogy ebben példát fog mu­tatni, élen fog járni az álta­la vezetett római egyház- község és a két vatikáni plébánia, amelyek már „a következő napokban” meg­teszik a lépést. Vatikánváros. a világ katolikus egyházának feje az úrangyala imádság (Angelus) előtt a római Szent Péter téren elmondott be­szédében azt mondta, hogy ez legyen konkrét gesztus, amelyet a decemberben kezdődő szent­év, az irgalmasság éve előkészí­tésének jegyében tegyenek meg a vallási közösségek.- Magukhoz a lelkipásztorok­hoz, testvéreimhez, az európai püspökökhöz fordulok most, és arra kérem őket, hogy támogas­sák felhívásomat minden egy­házközségben. Annak a több tíz­ezer menedékkérőnek a tragé­diájával kapcsolatban, aki a ha­lál elől menekül, háború és éhín­ség áldozata, vagy úton van egy reménybeli szebb élet felé, az evangélium arra tanít benn két, hogy legyünk felebarát; legkisebbeknek és a légink; magukra hagyottaknak, adju.„. nekik kézzelfogható reményt - hangsúlyozta Ferenc pápa. Nem elég, ha csak bátorságra, türelemre biztatjuk őket - mondta az egyházfő a római Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívő előtt, hozzáté­ve: harcolni kell a remény betel­jesítéséért. Utalva arra az evangéliumi ta­nításra, amelyben Jézus meg­gyógyít egy süketnémát, a pápa kijelentette: „Megtörtént a cso­da: meggyógyultunk az önzés süketségéből és az önmagunk­ba fordulás némaságából”. Ferenc pápa végül rámutatott: „amikor a párok, a családok, a közösségek, a plébániák, az or­szágok bezárkóznak, ez belő­lünk jön, és semmi köze Isten­hez”. Felidézte Kalkuttai Boldog Teréz anya példáját, mert az egy­ház szeptember 5-én, halála év­fordulóján emlékezik meg a misszióalapító apácáról. A pápa egy héttel ezelőtt haté­kony nemzetközi együttműkö­dést sürgetett a migránsok vé­delmében, és az osztrák autó­sztrádán holtan talált 71 mene­kültért imádkozott. I Kétszáz kilogramm élelmiszert gyűjtöttek A hétvégi Szentesi Lecsófesztiválon 200 kilo­gramm élelmiszert gyűjtött össze az éhezők­nek a Mikulásgyár - közölték vasárnap az MTI-vel. Szentes. Sok adományt gyűjtöttek már a nyáron is, de ezt szerették volna még „megtoldani” néhány száz kilogramm élelmiszerrel és rengeteg játékkal, ruhá­val, mielőtt elkezdik a decemberi nagy akció szerve­zését. A közlés szerint Zsolnai Endre főszervező úgy vélte, hogy a pénteken és szombaton megrendezett Szentesi Lecsófesztivál „hagyományosan nagyon nagy tömegeket vonzó, sikeres rendezvénye tökéle­tes” volt arra, hogy rámutassanak, nem pusztán de­cemberben vannak éhező gyermekek. A Mikulásgyár azt kérte, hogy ha lehetséges elsősor­ban tartós élelmiszereket (például rizst, konzervet, tész­tát, lisztet, olajat), tisztító-és tisztálkodási szereket, má­sodsorban jó minőségű játékot, ruhát és könyvet vigye­nek. Az adományokat - amelyeket az adakozók közvet­lenül a nagyszínpad mellett felállított Mikulásgyár lufi­jánál adhattak le - a Magyar Vöröskereszt szentesi szer­vezete felügyelte és osztja majd szét, míg szállításukról a Magyar Posta gondoskodik. Kiállításon a kuvaszok Várpalota. Kuvasz klubkiállítást és tenyészszemlét tartott vasárnap a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület (MKFE) Várpalotán, a Thury-várban, ahol a fajta történetével és jellegzetességeivel is meg­ismerkedhettek az érdeklődők. » i t I Legyünk felebarátai a legkisebbeknek... B»>.- hangsúlyozta Ferenc pápa H| k. m fu.^uiljiiii-ű3a| UJJ31J Jfljl

Next

/
Thumbnails
Contents