Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)
2015-09-07 / 206. szám
2015. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ Lecsóillatok fellegében Szécsénkén Mi kell a jó lecsóhoz? A kérdést bizonyára a napi sütés-főzés robotjában edződő háziasszonyok azonnal, kapásból megválaszolják. így voltak ezzel azok az alkalmi szakácsok és kukták is, akik szombaton a szécsénkei művelődési ház udvarán készítették el e finomságokat. A legszebb szakács: Fazekas Dóra Romhányból Hegedűs Henrik - Sztranypvszky Béla Szécsénke. Még egyet-egyet toppannak az esőcseppek az autó szélvédőjén, amikor Nógrádkövesden jobbra fordulva e kora délutáni órán közelebb és közelebb érünk a rendezvény helyszínéhez, de amint kiszállunk a járműből, máris meghallgattatott fohászunk - miként a Lecsófesztiválra érkező összes vendég imája is zsipsz-zsupsz félbeszakad az égi áldás. Csinos hölgyek köszöntik azonnal a betérő vándort, a jó vendéglátás első állomása az IKSZT épülete, ahol rögtön szóba is elegyedhetünk néhány környékbeli polgármesterrel. A házigazdák „első embere”, Hevér Boglárka nemsokára int, és már sétálunk is a Técsői Móricz Kálmán nevét viselő művelődési ház felé. Amelynek bejáratánál ott parkol „felpántlikázottan” a község új falubusza - amit aztán a helyi plébános, Hulitka R& bért meg is szentel. Benn, az udvaron nagy a sürgés-forgás, úgy látszik a lecsómegmunkálás szerelmeseit ez a délelőtti kitartó eső sem tántoríthatta el a főzés szenvedélyétől. Körbejárjuk a csapatokat, hol milyen stációban jár a tevékenység: emitt, a romhányiak már kis tálkákba adagolják a kész terméket, odébb még csak most csuszszannak be a gőzölgő üstbe a felszeletelt lédús paradicsomok. De nem is baj, több helyen lehet majd kóstolgatni, sokféle ízharmónia keveredését tapasztalhatjuk meg hamarosan. A műsor is kezdődik mindjárt. Két kisgyermek a konferanszié, tréfás szöveggel hívják a fedett teraszra a kíváncsi népet. Hevér Boglárka köszöntőjében azt hangsúlyozza, úgy látszik, nem múlhat el Lecsófesztivál eső nélkül, hiszen tavaly is jókora zápor kellős közepén főzőcskéztek a csapatok. Kitér arra is, hogy a programokat egy egészségnappal is keresztezték, hiszen a délelőtt folyamán bárki vért adhatott, és most is több részlet-betét szól az egészséges táplálkozásról, az újraélesztésről, különféle hasznos tanácsadásokról. Szemünk máris az első produkcióra vetül: hastáncos hölgy perdül elénk, a szemrevaló szépség (Balás Emese) valóban, mintha Kelet Gyöngyeként toppant volna elő az Ezeregyéjszaka egyik meséjéből. Miközben a házigazdák Magyar Rózsa nótaénekest várják epekedve - aki hamarosan be is fut, méghozzá fellépő-öltözetében pompázva -, mi egy gyors kitérőt teszünk egy másik eseményre, azzal az ígérettel, hogy nemsokára visszatérünk. így is lesz: röpke óra múltán ismét a szécsénkei főutcán gördülünk, és most már jóval nehezebb parkolóhelyet találni a kocsinak. Ráadásul az úttest kellős közepén csikósok kurjantása haitik, és persze pattogása hangos ostoroknak - csak hogy emitt a költőt idézzük. A „laikus” is bátran megpróbálkozhat a csattintással, igaz, ez csak első pillantásra tűnhet könnyű mutatványnak, de érdekes módon a rétsági polgármester, Hegedűs Ferenc kezében kifejezetMég egy kis kavarás és kész a lecsó ten jól áll a magyar alföld szorgos gulyásainak kedvelt szerszáma. A kondérok most már eltűntek, hiszen túl van mindenki a falatozáson, a tömeg is egyre nő, azon töprengünk, hogy ezen a látszólag kis helyen mennyi jó ember elfér. Késő estig maradunk még a Lecsófesztivál „sűrűjében”. Amíg a napot záró Szécsénkei Vadgalambok koncertjére várunk, és éppen tűztáncosok szórakoztatják a közönséget, beszélgetőpartnerünk akad, dr. Meyer Dietmar, a Budapesti Műszaki Egyetem közgazdasági tanszékének vezetője (aki a civilben egyetemi tanársegédként dolgozó szécsénkei polgármester „főnöke”). A professzorral arról csevegünk, mennyi minden kincset is rejt ez a kies cserháti vidék. Mint ez az igazán jól sikerült Lecsófesztivál. 2ÖI5. szeptember 12-én (szombaton) Művelődési Ház 3183 Karancskeszí Széchenyi üt 16. A Karancsvöigyi Jótevők Egyesülete Főzőversenyt és rr* \ Mézes-sütemények verseny-ét vjf hirdeti meg ' Tetszés szerint bográcsos vagy tárcsán elkészített ételt várunk a nevezőktől Mézes sütemények versenyére a nevezők az otthon elkészített süli jeikkel nevezhetnek (A: elkészíteti süteményeket és azok receptjét a rendezvény napján legkésőbb 9 óráig kell a Művelődési Házban leadni, eredményhirdetés 12 órakor) Az ételek elbírálását rangos szakemberekből álló zsűri fogja megtenni. A fözőverseny résztvevőit díjazzuk, a díjátadás 15 órakor lesz a Fesztivál helyszínén. Nevezni lehet: 2015. szeptember 07, A I Karancsvöigyi Jótevők Egyesületének Elnökénél, Botos Lajosáénál. 1 3182 Karancslapujlo, Rákóczi út 215. Tel.06-20-542-86-60, vagy az egyesület i facebook oldalán, Bővebb felvilágosítás a kővetkező telefimszámokon: Botos Ágnes :+36- 20-542-86-60. Rozgonyi Józseftié:+36-30«859-6! -81 Minden érdeklődői szeretettel várunk! Embernek maradni... Hallgatom a hírek folyamát és közben nézem a médiában megjelent fotókat is. Nem nehéz kitalálni, mi szerepel az „élvonalban”. Szinte megdöbbentő, amit a képeken is látok. El sem mondható, le sem írható, egyszerűen nincs szó arra, hogy hitelesen, kellően érzékeltetni lehessen azokat. Az első fényképen török katona viszi egy három éves szír kisfiú élettelen testét, amelyet a tenger néhány napja vetett partra. Borzalmas...! És itt egy újabb, egy másik felvétel is, amely - körülményei miatt - ugyancsak tragikusnak nevezhető. Ez viszont szép hazámban, Bicskén készült és rajta egy, a vasúti sínek között fekvő, becsapott, de a rendőröknek ellenszegülő menekült család - papa, mama és a néhány hetes csecsemő - látható. Megértést nem tapasztalva, fektükben is erősen gesztikulálva siratják mostani életüket... Akár mondhatnák azt is, hogy itt, nálunk mindenki él - de milyen élet ez? A hírekben csak sorolják a történéseket, az adatokat, de mit tehet egy hírolvasó?És mások..?Követem az egyes politikusok nyilatkozatait is. Olyan kimért, olyan világ- megváltó, mintha maguknál tartanák a bölcsek kövét. Kőszívűek, egy csepp szánalom, egy kis szolidaritás, egy csepp irgalom sem érződik szavaikból. Kérdezem őket: magányos perceikben, gondolnak-e a tragédiát szenvedettekre, vagy az épp most Magyarországon lévő és a jobb életben reménykedő menekültekre? Mert nem a kerítést, a gyötrelmes adminisztrációt szenvedik meg - persze azt is, de azt el kell fogadniuk -, hanem a segítség, a jó szó, a szolidaritás, az együttérzés, az emberség hiányát. Hál’Istennek, van élet a sótlan és a csak önmagát szerető s elfogadó közösségeken túl is. Ahogy Szegeden még ma is talpon vannak, úgy Budapesten is hetek óta tart a civilek fáradhatatlan és szerétéiből, önzetlenségből kifogyhatatlan segítsége. Az egyik videoblog a tenni akarásból jelesre vizsgázó, és a Bérkocsis utca 41.- ben található - július közepétől, a menekülteket segítő - csoportot látogatta meg. Itt negyven állandó - többségében női - közreműködő, és mintegy 150 segítő biztosítja, hogy napi 6-700 adag ebéd, 1200-1500 adag reggeli és ugyanannyi uzsonna, illetve vacsora elkészüljön a menekültek részére. Jönnek, jelentkeznek az önkéntes szamaritánusok, akik közül sokan még szabadságukat is feláldozzák e nemes feladatért. Számuk naponta 5-10 fővel szaporodik. És hozzák az adományokat, az alapvető élelmiszereket, a palackozott ivóvizet, a gyerekjátékokat és ruhákat, „ágyneműket”... - min- dent-mindent, amire szükség lehet. Sőt olyat is, amire nem is gondolnánk, például hűtőgépet, laticelt, hálózsákot (ez utóbbiakra a hidegebb idő beállta miatt további szükség volna). És szükség lenne több adományra is, hogy még több embert elláthassanak. Azt mondják, hogy a tranzitzónákban és az utcákon csak civilek szolgálnak, szükség lenne az állam és az egyházak segítségére is. A migrációval kapcsolatban egy kis közvélemény-kutatást is tartottam, amely így összegezhető: az állam nem kis nehézségek és szervezetlenség árán, igyekszik feladatait ellátni. A mindent felülmúló menekültáradat miatt szinte lehetetlen jól kezelni a helyzetet. A nem megfelelő felkészültség és az információ hiánya is közrejátszott abban, hogy a menekültek közül sokan a városokat, a tranzithelyeket választották. Ami pedig az egyházak hozzáállását illeti, jó lett volna, ha Ferenc pápa nyomdokait követve, hallatták volna hangjukat, hogy' megismerjük véleményüket. És Erdő Péter bíboros véleményétől eltérően, az utcai szolgálatból nemcsak „diszkréten”, hanem láthatóan és kézzel foghatóbban is kivehették volna részüket. A migráció folytatódik, a hiátusokat pótolni lehet, sőt kell, hogy megtépázott hírünket helyreállítsuk. Szombat reggel van, és a megváltozott helyzet miatt újabb zárómondatot írok. Osztrák és német döntésre a feszültség átmenetileg csökkent, de nincs megállás, mert újabb ezrek érkeznek máris. A menekültek segítésére, az eddigieknél is nagyobb szükség lesz. Segítsünk, hogy emberek maradhassunk minden körülményben! Bartos József
