Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)

2015-09-26 / 223. szám

/ f|| ■■ I I / I rmenes iicikui Jäpdnudn A Szingapúri Nagydíj után nem pihenhetnek a csapatok, alig egy hét múlva már Japánban áll­nak majd rajthoz. A piló­ták szeretnek itt verse­nyezni, a japán sportis- meró' és szerető vagy ép­pen fanatikus rajongók nagy lelkesedéssel fogad­ják a mezőnyt. A Forma­1-es résztvevők örömét az időjáráson kívül csak Jules Bianchi tragikus balesetének szomorú év­fordulója ronthatja el. FORMA-l. Bár egyáltalán nem beszélhetünk uborkaszezonról a Forma-l-ben, a két futam között eltelt pár napban egy sor hír lá­tott napvilágot. Roman Gros- jeanről kiderült, ő lesz a 2016­ban a Forma-l-ben debütáló Haas csapat egyik pilótája. Jenson Button a hírek szerint Ja­pánban jelenti majd be, hogy visszavonul a Forma-l-es ver­senyzéstől A Red Bullái kapcso­latban számtalan feltételezés ka­pott szárnyra. Mint ismeretes a világbajnok csapat nagyon elé­gedetlen a Renault motorokkal, s erőteljesen keresi új, mindent verő motorját. A Mercedes kate­gorikusan elutasította, hogy mo­tort adjon vetélytársának, így maradt a Ferrari. A Volkswagen­nel is kapcsolatba hozták a csa­patot, de ha a Ferrarival le tud­na szerződni az energiaital gyár­tó csapat, akkor két-három éve maradna a Rali Világbajnokság­ban első VW-nek egy saját motor előállítására. Szóba került az is, hogy amennyiben nem talál megfelelő motorszállítót az év végéig, kivonul a F 1-ből. Ez bi­zony sokaknak nem tetszene. A tengerentúli futamok során nem nagyon van lehetősége a csapatoknak nagy változtatáso­kat végrehajtani autóikon. A két futam közötti rövid időkülönb­ség sem segít ezen. Erre a Mer- cedesnél nem is nagyon van szükség, bár Szingapúrban ka­tasztrofális teljesítményt nyúj­tott a világbajnok csapat. Lewis Hamilton 20 futam óta tartó so­rozata megszakadt, nem ért ugyanis célba a világbajnoki címvédő pilóta. Ez azonban biz­tosan egyedi eset volt. Szinga­púrban az volt sikeres, aki sike­resen „uralta” az abroncsokat. A szuperlágy abroncsok kifogtak az ezüst nyilakon, miközben a Ferrari és a Red Bull kifogástala­nul teljesített. Hamilton nem so­kat kesergett, hiszen bár csök­kent, de még mindig elég nagy a különbség közte és a Rosberg, valamint a harmadik Vettel kö­zött az egyéni ponttáblán. Egye­dül amiatt lehetett szomorú, hogy Vettel a 4L nagydíj győzel­mével hamarabb beállította a le­gendás Ayrton Senna rekordját. Mi történt Japánban 2014-ben? A heves esőzés miatt nem a meg­szokott rend szerint rajtolt a me­zőny. A biztonsági autó mögött köröztek az autók, majd két kör után leállították a versenyt. A fu­tamot végül Jules Bianchi balese­te miatt piros zászlóval állították le, hamarabb a szokásosnál. Adrian Sutillal kezdődött az in­cidens, aki a rázendítő esőzés miatt a hetedik kanyarban ki­csúszott a pályáról és belecsa­pódott a gumifalba. A német pilótának nem lett komo­lyabb baja és a pályamun­kások elkezdték a Sauber el- vontatását. A Marussia francia pilótája azonban ugyanabban a kanyarban csúszott ki a pályáról és belecsapódott a pályamunkás­ok darujába. Kezdett komolyan besötétedni is a pályán, így a ver­senyt hamarabb lefújták és az akkori eredményt hirdették ki. Jules Bianchit később eszmélet­len állapotban szállították el a pá­lyáról kórházba, s súlyos kopo­nyasérülését meg is operálták. A francia pilóta soha nem épült fel, 2015. július 17-én csatlakozott az égi versenypályákon köröző pi­lótákhoz. Japánban nagyon kiszámítha­tatlan időjárás szokta várni a Forma-l-es mezőnyt. Hatalmas esőzés és nagy meleg is előfor­dult már az itt rendezett verse­nyek történetében. A versenyt idén korábbra hozták, szeptem­berre, így a hétvégére ezúttal nem sok esőt jósolnak az időjós­ok. A tavalyi káosz helyett ren­dezett futam várható. A verseny és a pálya A sokak szerint a belga Spa- Francorchamps-i vagy éppen a monzai pályára hasonlító szuzu- kai aszfaltcsík gyors és egyúttal kanyargós pálya. Szuzukában nagy aerodinamikai leszorító­erőt és stabil felfüggesztést biz­tosító beállítás szükséges, hogy a legnagyobb sebesség mellett is a lehető legstabilabbak marad­hassanak a versenyautók. A pá­lyán minden megvan egy jó ver­senyhez: gyors kanyarok, sikán és hajtűkanyar. Emellett kiváló előzési lehetőségeket rejt ez az egyedülálló nyolcast leíró pálya, amelynek a felülete - az újraasz- faltozás ellenére - elég durva. Az olyan gyors kanyarok, mint a 130R vagy éppen a Spoon nagyon igénybe veszik a gumi­kat. A Pirelli így ezúttal is a leg­keményebb összetételű abron­csait viszi Japánba, a kemény és a közepes gumikat. Ezekkel a pa­pucsokkal jobban át lehet vészel­ni a durva felületű, koptató ja­pán pályát. A Japán Nagydíj szeptember 27-én, helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét (Európában reg­gel 7 órakot). A szokatlan vonal- vezetésű, 5807 méter hosszú szuzukai pályán a pilóták egy 53 körös versenyen mérik össze tu­dásukat. Kiemelt jelentőségű a jó szereplés az időmérő edzésen, mivel nehéz az előzés a pályán. A pályarekordot 2005-ből Kimi Raikkönen tartja, ideje 1 perc 31.540 másodperc. A teljes ver­senytáv 307.471 km. 2014-ben Lewis Hamilton nyer­te meg a Japán Nagydíjat, tehát Mercedes-siker született. A brit pilóta ideje 1:51:43.021 volt. A második helyezett Nico Rosberg (Mercedes) lett. A bronzérmes helyen Sebastian Vettel (Red Bull) ért célba. Amber PR Az éllovast fogadja a Veszprém Anders Eggert 13, Holger Glan­dorf 9 gólt dobott. A német csapat ebben a szezonban főleg a BL-re koncentrál, a Bundesligában hét forduló után csak a hatodik. Szer­dán otthon játszott döntetlent az­zal a Füchse Berlinnel, amely szeptember 10-én a katari rende­zésű Super Globe elnevezésű tor­na, a tulajdonképpeni klub-vb döntőjében hosszabbítás után 28-27-re verte a Veszprémet Az előző szezonban BL- negyeddöntős szegediek múlt vasárnap 31-30-ra győzték le a májusi négyes döntőben harma­dik lengyel Kielcét. A következő rivális, a Vardar Montpellier-ből hozta el a két pontot az első for­dulóban. A macedón gárda hazai környezetben - fanatikus szur­kolóitól hajtva - félelmetes, és ezzel a légkörrel is meg kell küz­denie a Tisza-partiaknak. A BL-ben idén változott a lebo­nyolítási rend. A csoportok oda- visszavágós körmérkőzései (A és B csoportban 14 forduló, a C és D csoportban 10 forduló) után az erősebb ágról, azaz a A és B cso­portból a győztesek a negyeddön­tőbe jutnak. Az A és B csoportok 2-6. helyezettjei a nyolcad- döntőbe kerülnek. A gyengébbik ágról, azaz C és D csoportból az első ké—két helyezett keresztbe játszik oda-visszavágó alapon a nyolcaddöntőbe jutásért. A nyolcaddöntők győztesei csatla­koznak a negyeddöntőben az A és B csoport két győzteséhez, majd a negyeddöntők továbbju­tói szerepelhetnek a kölni Final Fourban. JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Biztos, hogy ez az utazási iroda meglepetése?” E heti sze­rencsés nyertesünk: Sági Józsefné, Tereske, Kossuth út 156. Kérjük, hogy mai rejtvényünk meg­fejtését 2015. október 1-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Mártí­rok út 1. Inkubátorház). 1 RÓMAI EGYES r~ PARLAG­FÖLD SZILÁRD. BIZTOS 1 ETELKA, BECÉZVE ELHAGYAT OTTSÁG Jp-» í; 'K. ’I-1 i yVi>. ’jfÍ' \ GÖDRÖT ELKÉSZÍT DURVA A FOCISTA Y Y Y l ÉRDES, EGYE­NETLEN r VÉR­CSOPORT AZ UDVARON iSpj FALTORÖ ..ÁLLAT" SPORTIS­KOLÁNK ►Y RÓMAI 1000 ► MAGA. VIDÉKEN r Y r~ FÉKEZ FOGADÁ­SÁRA r~ ÓCSKA, VACAK EGYEN­GET ~1 o VlV ÓTÉR KÉTSZER ÖT HOZZÁLÁT ÉTVÁGY­CSÍNÁLÓ ► Y Y Y HANGZIK, SZÓL ► VISZ. HORD ROBBANÓ­ANYAG ► FERDE, KAJLA ►Y LÁM! ► NAGY KÁLYHA HAMU, HULLADÉK r EGY KICSIT ŰR­MÉRTÉK ►Y ÉLÉNKSÉG FÉRFI ÉNEK­HANG ►Y SEREG ÖSSZE­NYOM ►Y A TANTÁL VEGYJELE ►Y ETNA KÖZEPE 1 A NEUT­RON JELE SZITA kézfoga s INNEN MÁSHOVÁ FELÜGYEL ET ► Y MÓKUS ROKONA ►Y Y AZ AMPER JELE VISELTES HARMADIK IRÁNYBA MINDE­NESTÜL LEVEST FOGYASZT IDŐKÖZ, PERIÓDUS ►Y Y LOP. ELEMEL ► A NYAK RÉSZE MEG­JELENTET ►t A MOLIBDÉN VEGYJELE HAJÓFAR STRASSE. RÖV. FŰSZER­NÖVÉNY NÉMA TUSA! ►Y KOPASZ t ARAD HANGZÓI AUSZTRIA RÉSZE ►Y ÖSSZEOLT NÉMASÁG ESETLEG KELET, RÖV. ► POÉN IGÉJE Y TROMBITA HANG A SZERELEM ISTENE BÉRC. MAGASLAT EZ A FA ÉKSZER I t DATIVUS. RÖV. 1NDULATS ZÓ Y AUTONÓM TERÜLET, R ÁZSIAI ORSZÁG SZŐLŐ­FAJTA ELNÖK, RÖV. ROMAN PÉNZ L Y A STANNUM VEGYJELE TÖRTÉNEL­MI KÖZ ! SÚLY­ARÁNY, R. ►Y Y RADAR SZÉLEI * i • TŐS­GYÖKERES 1 t SIKERES DAL UGYAN! ►Y Y HATÁROZ OTT NÉVELŐ * t o ► ~F~ irt Y #• 4 FÉRFI KÉZILABDA BL Új edzővel fogadja az MVM Veszprém cso­portjának listavezetőjét, a német Flensburg-Handewitt csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában, míg a reme­kül kezdő MOL-Pick Szeged az otthon roppant veszélyes mace­dón Vardar Szkopje vendége lesz. Az előző kiírásban finalista veszprémiek a nyitányon az utol­só percben két gólt kaptak a len­gyel Wisla Plocknál, így 27-27-es döntetlen született. Carlos Ortega vezetőedzőnek távoznia kellett, és helyére eddigi segítője, a szin­tén spanyol Xavier Sabaté került. Az új tréner nehéznek ígérkező meccsen debütál: a 2014-es győz­tes Flensburg az első fordulóban 39-32-re intézte el a szintén az él­mezőnybe tartozó, a világ leg­jobbjának tartott Nikola Kara- baticot nyáron megszerző PSG-t. I * Xavier Sabaté, a Veszprém új edzője 1S3&9

Next

/
Thumbnails
Contents