Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)

2015-09-25 / 222. szám

A közelmúltban három rendezvényen is szerepel­tek a Salgó Boksz SE (SBSE) ökölvívói. A Botos Gálán megrendezett után­pótlás csapatbajnokság döntőjének visszavágóján Danyi Dániel lépett köte­lek közé, Szőrös Márk egy csehországi nemzet­közi tornáról hozott haza érmet, míg a gyöngyösi Pofon party-n négyen képviselték a klubot. Régiónk nyerte a csapatbajnokságot ÖKÖLVÍVÁS Szőrös cseh bronza Mint arról korábban beszá­moltunk, a Botos Gálán a - sal­gótarjániakat is felsorakoztató - Észak-Magyarországi régió válo­gatottja 24-15 arányban verte a Budapesti régió gárdáját. A csa­patbajnokság visszavágóján egy SBSE-s - az odavágón is győz­tes, a torna legjobb hazai ver­senyzőjének megválasztott -, Danyi Dániel kapott újabb lehe­tőséget. KSI-s ellenfele ellen jól bokszolt, és szoros meccsen, 2:1- es pontozással kapott ki. Ez a ku­darc is belefért, ugyanis Észak- Magyarországi régió idegenben is győzni tudott (19-17), ami azt jelentette, hogy az első alkalom­mal kiírt utánpótlás régiós csa­patbajnokságot tágabb környe­zetünk nyerte. A rendezvény keretén belül szorítóba lépett az SBSE egyik legjobbja, Szőrös Márk is, ellen­fele az a kecskeméti HerczegNor­bert volt, akit már egyszer sike­rült megvernie, a tavalyi felnőtt magyar bajnokságon.- Erre a versenyemre nem vol­tam teljesen felkészülve - me­sélte tudósítónknak. - Az első menetet simán hoztam, a máso­dikban is jobbnak éreztem ma­gam, bár a végére kezdett elfogy­ni az erőm. Az utolsó etapban próbáltam beleadni mindent, ide-oda adható menet volt, de Herceg kezét emelték fel, bár mi úgy éreztük, hogy jobb voltam. Márk Csehországba is meg­hívást kapott, ahol a magyar csapat egy Grand Prix tornán vett részt. Ústí nad Labemben, 56 kilóban két magyar is indul­hatott, az SBSE-s mellett koráb­ban említett ellenfele, Herczeg volt még érdekelt.- Összesen öten voltunk a súlycsoportban, én egy ukrán fiú ellen kezdtem - emlékezett vissza Márk. - Az első menet az enyém volt, szerintünk a máso­dikat is megnyertem, az utolsó viszont sajnos elment. Végül 2:1- es pontozással kikaptam. A har­madik helyért is meg kellett küz­deni, mivel Herczeg is kikapott a döntőbe jutásért, így mi ketten bokszoltunk a harmadik he­lyért. Nagyon jól ment a bunyó, játékosan, ügyesen bokszoltam, és végül sima, 3:0-s pontozással sikerült győznöm. A klub négy versenyzője Gyöngyösön, egy Pofon party-n is kesztyűt húzott. A 37 kilós serdülő, Horváth Levente ruti­nos ellenfelet kapott. Bár rivá­lisa jobban kezdett, a nógrádi kihajtotta magát, átvette az irá­nyítást, és végül a győzelmet is megszerezte. A 46 kilós junior, Botos Dávid jól ismerte ellenfe­lét, akit egy szoros összecsapá­son, 2:l-es arányban tudott le­győzni. Csikós Adrián élete első éles meccsét vívhatta, hatal­mas erejét azonban még nem tudta kezelni, nem használta ki adottságait, és 2:l-es vereséget szenvedett. A hevesi városban Danyi Dániel egy bemutató meccset bokszolt. Az SBSE fiataljai az utóbbi idő­ben gőzerővel készültek a hétvé­gén esedékes serdülő magyar baj­nokságra. Botos Tibor tanítványai napi két edzéssel, futó és techni- kázó tréningekkel hangolódtak az egri ob-ra, ahol hárman is az SBSE-t képviselik majd. B. L. Izrael lesz az ellenfél A magyar válogatott Izra­ellel találkozik a tenisz Davis Kupában, az euro- afrikai zóna I-es csoport­jában márciusban. Fucsovics Márton davis kupa. A szerdai chi­lei sorsoláson kiderült, hogy a magyarok lesznek a pálya- választók a március 4. és ó. közötti sorra kerülő párharc­ban. Ezen a szinten szerepel - többek között - a Rafael Nadal vezette spanyol együt­tes is. A magyar válogatott va­sárnap győzött Bulgáriában az euro-afrikai zóna Il-es cso­portjának döntőjében, így léphetett egy osztállyal fel­jebb. A Davis Kupában a 16 tagú elitet felvonultató világ- csoport alatt regionális fel­osztásban - az amerikai, az ázsiai-óceániai és az euro- afrikai zónában - zajlanak a küzdelmek. A magyar váloga­tott tavaly még az euro-afrikai zóna legalján, a Utas csoport­ban szerepelt, és egymás után két évben is sikerült eggyel feljebb lépnie. A jövő évi első fordulóban a mostani fina- listák közül a britek a japá­nokkal, míg a belgák a horvá- tokkal találkoznak. Világcsoport 1. forduló (már­cius 4-6.): Nagy-Britannia - japán, Szerbia-Kazahsztán, Olaszország-Svájc, Lengyelor- szág-Argentína, Franciaor­szág-Kanada, Németország- Csehország, Ausztrália - Egye­sült Államok, Belgium-Hor- vátország. Rajt Jekatyerinburgban Sporttal a drog ellen Pénteken kezdődik és jö­vő vasárnapig tart Jekatyerinburgban az asztaliteniszezők idei Eu- rópa-bajnoksága, ame­lyen öt női és négy férfi játékos képviseli a ma­gyar színeket. asztalitenisz. A nőket irányí­tó Téglás Péter a Póta Georgina, Madarász Dóra, Pergel Szandra, Nagyváradi Mercédesz, Ambrus Krisztina összetételű keretet je­lölte ki a kontinenstornára. Ambrus csak az egyéni verseny­számokban szerepel majd. A férfiválogatottat Pattantyús Ádám, Kosiba Dániel, Lakatos Tamás és Szudi Ádám alkotja. A péntektől jövő keddig tartó csapatverseny során a férfiak Franciaországgal, Szerbiával és a címvédő Portugáliával szere­pelnek egy csoportban, míg a nőknek Lengyelország, a házi­gazda Oroszország, továbbá Lu­xemburg legjobbjai lesznek az ellenfelei. Mindkét magyar válo­gatott a 16 csapatos legmaga­sabb osztályban szerepel, a nők célja a legjobb nyolc közé kerü­lés, a férfiaké pedig a bennmara­dás. A körmérkőzések után a csoportok első két-két helyezett­je jut a negyeddöntőbe, onnantól kezdve kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. Az egyéni versenyek szerdán kezdődnek. Párosban Póta a ro­mán Elizabeta Samarával alkot majd egy párt, míg Madarász Pergellel, Ámbrus pedig Nagy­váradival áll asztalhoz. Kosiba a finn színekben versenyző Oláh Benedekkel, Lakatos pedig Szudival indul párosban, míg Pattantyús párostársa a görög Gionisz Panagiotisz lesz. Ez lesz az utolsó alkalom, hogy együtt rendezik az egyéni és csapat kontinensviadalt, 2016-tól kezdődően külön bonyo­lítják le a két Eb-t: a páros évek­ben az egyéni versenyzők szá­mára (jövőre Budapest lesz a há­zigazda), a páratlan esztendők­ben a csapatok részére. labdarúgás. A rendvédelmi szervek minden évben megtartják tornájukat, amelyet az idei év­ben szintén Balassagyarmaton rendeznek meg. A városi sportcsarnok ad otthont a rendezvény­nek, ahova „Kék lámpás” felvonulással érkeznek meg a résztvevők. Á tornán a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, a Nemzeti Adó- és Vám­hivatal, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács munkatársai mérkőznek meg egymással. Az eseményen a he­lyi iskolák legjobbjai is összemérik tudásukat. A felvonulást követően 16 óráig, a sportcsarnok előtt, a rendvédelmi szervek bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők. Balassagyarmati Városi Sportcsarnok 2015. szeptember 25-26. Re-' óke Df. Hataia Jóawf ny ' altábornagy, Hém.vt. Bűnmegelőzési Tanács elnöke Skuczi Nándor Nógrádi í.'.-jyei öntorma-../a: Közgyűlésnek Vndk« 11 45 -12:00 - „Kék lámpás" felvonulás a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézettől a Balassagyarmati Sportcsarnokig 12:00-13:00-Megnyitó 13:00 -14:00 - Iskolai csapatok mérkőzése 14:00 -17:00 - Rendvédelmi szervek, roma kisebbségi önkormányzat, polgárőrség csapatainak mérkőzése 17:00 -18:00 - Gála meccs rendvédelmi vezeti»:, bíróság, ügyészség csapatai között 18:00 -10:00 - Rendvédelmi szervek, roma kisebbségi önkormányzat, polgárőrség csapatainak mérkőzése 10:00 -12.00 - Iskolások csapata Sportcsarnok előtt a rendvédelmi szervek bemutatója pénteken 13:00-16:00 között. Oanyi Dániel (kékben) is tagja volt a csb-t nyerő régióválogatottnak Szőrös Márk (kékben) Csehországban szerzett bronzérmet I Potn Georgina

Next

/
Thumbnails
Contents