Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)
2015-09-22 / 219. szám
Félúton a kombi és a SUV között A Mazda Koeru nevű tanulmánya egy olyan autót mintáz, amelyet nehezen tudunk elhelyezni a japán cég kínálatában. Nem nagyon tudunk mit kezdeni a Mazda Koeru elnevezésű szabadidő-tanulmányával, mert a cég hallgat arról, mik a szándékai az autóval, és egyébként is csak a főbb méreteket közölte, még azt se árulták el, milyen erőforrás hajtja. Ezekből nem leszünk sokkal okosabbak, hiszen a karosszéria hossza 4,6 méter, a szélessége 1,9 méter, a magasság 1,5 méter, a tengelytávolság pedig 2,7 méter - lényegében a Mazda CX-5-s alapterületéről beszélünk, jelentős eltérés a 17 centis magasságkülönbség a szériaautó javára. Szóval nem a CX-5-ösnél egy számmal nagyobb autót előlegez meg nekünk a Koeru, viszont a CX-5-ösnél még korai a modellváltás, épp csak most érkezett meg a felfrissített változat a kereskedésekbe. Kémfotókat már lehetett látni egy nagy méretű Mazda s?a- badickkautóról, de a Koeru nem az a kategória, és nem is emelt hasmagasságú Mazdádról van szó, hiszen egyedi a karosszéria. A krómozott hűtőrács immár része a LED-es fényszóróknak, zömök a hátsó, a 21 colos felnikre szerelt 265/45-ös abroncsok enyhén túlméretezettnek tűnnek. A technikáról annyit tudunk, hogy az utasokra az i- Activesense biztonsági csomag vigyáz, az MZD Connect navigáció szolgáltat internetet az utasoknak, és újfajta zaj- és vibrációcsökkentő megoldásokkal javítják a menetkomfortot a Mazda Koeru esetén. maximális teljesítményt és 700 Nm csúcs forgatónyomatékot présel ki az M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, 4.4 liter hengerűrtartalmú V8-as benzinmotorból, amely az opcionálisan elérhető M Driver's Package kiegészítő csomaggal egészen 305 km/órás végsebességig gyorsítja fel a BMW Mó Coupé-t A típus kétféle külső fényezéssel rendelhető meg: a káprázatos Alpine White alpesi fehér és a ragyogó Austin Yellow aranysárgaLetaglózó, 600 lóerős teljesítmény, egyedülálló fényezés és megannyi szénszálas kiegészítő... A Competition Edition névre keresztelt exkluzív fel- szereltségi csomagot kizárólag a legerősebb BMW Mó Coupé-khoz rendelhetik meg a márka ügyfelei. A BMW M GmbH a nagyközönség előtt szeptember 19-27. között nyitva álló óó. Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatta be a vadonatúj BMW Mó Coupé Competition Edition modellt, amely minden korábbinál magasabb szintre emeli eme nagyteljesítményű sportkupé egyedi megjelenését. Az exkluzív fényezéseknek, a szénszálból készült kiegészítőknek, a kontrasztos öltésekkel varrott bőrözéseknek és egy sor rendkívüli részletnek köszönhetően a Competition Edition névre keresztelt felszerel- tségi csomag páratlanul egyedülálló személyre szabhatósági opciókat kínál, kizárólag a Competition Package teljesítménynövelő csomaggal felszerelt BMW Mó Coupé modellekhez. A csomag 441 kW / 600 lóerő Luxusautóval a versenypályára metál színben. Az Alpine White alpesi fehér fényezéshez látványos, BMW M-színekben pompázó versenycsíkokat is kínál a gyártó, amely a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon bemutatkozó BMW Mó GT3 versenyautó színösszeállítását és motívumait idézi. Mindkét fényezéssel vonzó kontrasztot alkotnak a 343 M kódjelű, duplakül- lős M könnyűfém keréktárcsák, amelyek 20 collos méretben, matt feketére fényezve hangsúlyozzák tovább a Competition Edition kiemelkedően atletikus vonásait. A különleges kivitel erőtől duzzadó énjét mindemellett olyan apró kiegészítők is alátámasztják, mint a feketére krómozott hűtőrács-keret és lamellák, ajtókilincsek és oldalsó kopoltyúk, vagy a szénszálas visz- szapillantó-házak. Az ugyancsak szénszálból készült hátsó légterelő szárny és diffúzor a légellenállás csökkentését és a leszorítóerő növelését szolgálja. Az utastérben a BMW Individual finomszemcsés Merino bőrkárpitja emeli a modell sportos kisugárzását, fekete színben, az Alpine White alpesi fehér külső fényezés esetén opál fehér, az Austin Yellow aranysárga metál külső fényezés esetén pedig citromsárga kontrasztos varrással. A különleges kivitelt „Mó Competition” felirat nyomatékosítja a küszöbökön, az oldalsó kopoltyú- kon és a pohártartó fedelén is, miközben a verseny hangulatot a szénszálas váltókar, illetve műszerfal- és középkonzol-betétek fokozzák. Az egyszerre elegáns és sportos, szintén szénszálas M sportkormányt finom Alcantara huzattal vonták be. A felszereltségi csomag része a multifunkciós vezető- és utasülés, valamint a BMW Head- Up kijelző is. A szédületes hangélményt a Harman Kardon surround rendszer és a Bang & Olufsen csúcskategóriás, kifejezetten a BMW Mó Coupé akusztikájára megtervezett hangrend- szere garantálja, utóbbi nem kevesebb, mint ló hangszóróval és 1200 Watt teljesítménnyel. Az Audi tovább bővíti az S modellek sorozatát. Októberben nagyobb teljesítménnyel és még jobb vezetési élménnyel érkezik az SQ5 TDI plus a németországi kereskedésekbe. A 250 kW (340 LE) teljesítmény mellett hátsó sport-differenciálmű és 21 colos alumíniumöntvény keréktárcsák gondoskodnak a kimagasló felszereltségről. A sikeres Audi SÜ5 TDI olyan SUV-modell, amely egy sportauMég több lóerőt... tó teljesítményével rendelkezik, de a „Plus” kivitel még ezt is felülmúlja. A megnövelt üzemanyag-befecskendezési- nyomásnak köszönhetően a biturbo V6 TDI erőforrás csúcsteljesítménye 250 kW (340 LE) a háromliteres lökettérfogatból, amely így 27 lóerővel (20kW) erősebb az SQ5 TDI motorjánál. A maximális forgatónyomaték 50 Nm-rel 700 Nm-re növekedett. Az erős dízel-SUV mindösz- sze 5,1 másodperces sprintet fut álló helyzetből 100 km/órás sebességig. A maximális sebesség elektronikusan 250 km/órára korlátozott. Az NEFZ-ciklus szerint mért átlagos üzemanyag-fogyasztás mindössze 6,6 literre adódik 100 kilométeren. Az Audi SQ5 TDI plus, hasonlóan az összes többi S modellhez quattro állandó összkerék- hajtáson keresztül juttatja az erejét az utakra. Ez az első modell a Q5-családban amelyben sport- differenciálmű osztja szét aktívan a vonóerőt a hátsó kerekek között. Az SUV az Audi Sport által tervezett 21 colos, 5- duplaküllős dizájn szerinti, alumíniumöntvény kerék- . tárcsákon és 255/40 R21 méretű gumiabroncsokon gurul. A már az alapfelszereltség részeként fényes feketére fényezett elemek sorát a visszapillantó tükrökkel, kilincsekkel, hátsó légterelővel és a diffúzorral bővítette tovább az Audi. További egyedi jellemző a kettős kipufogóvégeket összekötő fém dekorelem. A belső tér variálhatóságát fokozza a hosszirányban előre/hátra csúsztatható hátsó üléssor, amellyel igény szerint növelhetjük a rendelkezésre álló cso- magteret/lábteret. Az ajtókárpitok könyöklőbetétei bőrbevonatot kaptak. Az ülések Feinnappa bőrkárpitozással és ezüstszínű, gyémántmintás varrással készülnek. Ezeken felül a Quattro GmbH „Audi exclusive selection arablau” néven egy 100 darabos limitált kiadást készített az SQ5 TDI plus alapjaira. A karosszéria egyedi Arakék gyöngyházhatású fényezést kapott, a belső tér különlegességei pedig a fekete Feinnappa bőrkárpitozású sportülések. A külső színnel harmonizáló Arakék színű varrás díszíti az üléseket, kormányt és a váltókar szoknyáját, valamint a szőnyegek szegélyeit. Az alumíni- um/Beaufort fekete dekorbetétek teszik teljessé az összképet a belső térben. Ez az exkluzív csomag már a piaci bevezetéskor rendelkezésre áll az SQ5 TDI plus-hoz potom 12 000 eurós áron... Csaltak a részecske- kibocsátással Az EPA környezetvédelmi hatóság akár 18 milliárd dolláros büntetést is kiszabhat azért, mert szándékosan csalt a VW a dízelek részecs- kekibocsájtásával. Az utóbbi években a Volkswagen az élharcosa a dízelmotorok terjesztésének az Egyesült Államokban, ezen meglehetősen szűk piaci résen kívül nem is nagyon tud jó eredményeket felmutatni a márka, ezért is befolyásolja a mostani botrány nagyon negatívan a cég megítélését. Arról van szó, hogy kiderült, a Volkswagen az USA-ban értékesített és NOx-csapdával ellátott autóinál olyan szoftvert használ, ami csak és kizárólag próbapadi mérésnél teljesíti a törvényben előírt részecske- kibocsájtási határértékeket, a gyakorlatban már sokkal jobban szennyeznek, akár a megengedett korommennyiség negyvenszeresét bocsájtják ki! Az Environmental Protection Agency nyomozása sarán a VW képviselői elismerték, hogy szándékosan építettek be az autóba elrejtve olyan funkciót, amivel felismerték, hogy laboratóriumi mérésről van szó, és csak ilyenkor működik a légszennyezés-ellenőrző rendszer az előírás szerint. Az elmúlt hét év során mintegy 482 ezer autónál csalt szándékosan a Volkswagen konszern, Jetta, Beetle, Golf, Passat és Audi A3-asok érintettek. Az autógyár is szégyel- li a dolgot, az internetről már eltüntette a VW Clean Diesel néven futó TDI reklámfilmjeit. Első körben visszahívást rendelnek el és kijavítják a szoftvert, második körben pedig döntenek majd a büntetés mértékéről, ami a törvény szerint autónként legfeljebb 37 500 dollár lehet - az biztosnak látszik, hogy nem fogják a maximálisan kiszabható 18 milliárd dolláros büntetést alkalmazni, de a jogsértés mérete és hosszú időtartama miatt a Hyundai-Kia fogyasztásmérés-manipulálásért kiszabott 300 millió dolláros büntetésének többszörösét valószínűsítik elemzők. A West Virginia Egyetem kutatói fedezték fel a csalást, amelyre aztán a hivatal figyelmét is felhívták. Nem tudni, hogy szoftverfrissítéssel orvosolható-e a részecskekibocsájtás törvényi szintre hozása, vagy annak eléréséhez a meglévő 482 ezer autót meg kell szabadítani az NOx-csapdától, és a műszakilag bonyolultabb és sokkal drágább AdBlue-adalékos rendszerre kell átállítani, ez önmagában több milliárd dolláros kiadást jelenthet a Volkswagennek. Ha elég a szoftverfrissítés, az érintett autók tulajdonosai arra számíthatnak, hogy a sokkal nagyobb igénybevételnek kitett kipufogógáz-utánkezelő rendszer gyakoribb karbantartást - értsd NOx-csapda cserét - igényel majd, ami megdrágítja azok fenntartását, és ezért lehet, hogy a becsapott autótulajdonosok kártérítési pert indítanak majd a Volkswagen ellen. A német Deutsche Umwelthilfe szervezet követeli, hogy Európában is vizsgálják meg a dízelautók részecskekibocsájtását ebből a szempontból. V