Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)

2015-09-19 / 217. szám

Komikusok tréfálták meg Elton Johnt Két orosz komikus me­rész tréfájának áldozata lett Elton John, aki az el­múlt napokban szentül hitte, hogy Vlagyimir Putyin hívta fel őt telefo­non, miután a brit énekes elmondta, szívesen talál­kozna az orosz elnökkel a melegek jogainak megvi­tatására. Moszkva. Vlagyimir Krasznov és Alekszej Sztoljarvv, akik hazájuk­ban arról ismertek, hogy híressé­geket és politikusokat vesznek cél­ba pimasz tréfáikkal, elmondták, egy nappal azután hívták fel tele­fonon a brit énekest, hogy az új­ságírókkal közölte, találkozni sze­retne az orosz elnökkel a melegek jogainak megvitatása céljából. „Igen, mi voltunk” - idézte Krasznovot a Komszomolszkaja Pravda című lap. „Én voltam Vlagyimir Putyin” - tette hozzá a komikus. Elton John kedden az Instagram-oldalán számolt be a telefonhívásról, és egy fotót is fel­tett az orosz elnökről. „Köszö­nöm Vlagyimir Putyin elnök úr, hogy ma felhívott és beszélt ve­lem telefonon. Alig várom, hogy személyesen is találkozzunk és megvitassuk az oroszországi LMBT-közösség helyzetét” - írta a popsztár. A brit világsztár szóvivője még aznap megerősítette a be­jegyzés tartalmát, az orosz elnök szóvivője, Dmitríj Peszkov azon­ban valamivel később orosz hír- ügynökségeknek nyilatkozva el­mondta, hogy Putyin soha nem hívta fel az énekest, aki szerinte átverés áldozata lett. Az énekes egy orosz tolmácson keresztül beszélget az általa Putyinnak hitt férfival A11 perces telefonhívást meg­örökítő felvételen az énekes egy orosz tolmácson keresztül be­szélget az általa Putyinnak hitt férfival egy moszkvai látogatás részleteiről. „Mondja meg neki, hogy rendkívüli megtiszteltetés­nek érzem, hogy felhívott. Hatal­mas megtiszteltetés számomra, hogy a világ egyik legbefolyáso­sabb emberével beszélhetek. Ez elképesztő” - hallható az énekes a Reuters hírügynökséghez el­juttatott felvételen. A beszélgetés során a pop­sztár beleegyezett, hogy az orosz fővárosba utazik egy melegfel­vonulásra, és abbéli reményét fe­jezte ki, hogy „csodálatos beszél­getésben” lesz része Putyinnak „Mondja meg neki, hogy meg­szépítette a napomat, ez egy gyö­nyörű pillanat az életemben” - mondta a beszélgetés végén az énekes. Elton John a múlt héten fel­emelte hangját Oroszország „ho­moszexuális propagandát” tiltó törvénye ellen, amely ellehetetle­níti a homoszexualitás témájá­nak tárgyszerű nyilvános megvi­tatását, továbbá nemtetszését fe­jezte ki Putyin elnök melegeket sértő megjegyzései miatt. „Nem probléma / m r a migráció n A Torontói filmfesztiválon bemutatott Desierto (Si­vatag) című migráns thriller sztárja, Gael García Bernal szerint a migráció nem probléma. Toronto. - A fő probléma jelen­leg ezzel a témával, hogy problé­maként tekintünk rá. Pedig nem az. A bevándorlás olyasmi, ami azóta létezik, mióta az emberi­ség - jelentette ki a mexikói szí­nész, akinek magának is akad­tak vízumgondjai, ami miatt ne­hezen jutott el a kanadai város­ba filmje premiervetítésére. Európa a második világhábo­rú utáni legnagyobb migrációs válsággal küzd. Közben az Egye­sült Államokban az elnökjelölt­ségért kampányoló Donald Trump tömeges deportálást és fal építését javasolja, amely megál­lítaná az ország déli határán be­áramló bevándorlókat.- Gyűlölet diskurzus folyik - mondta García Bemal azokról a vitákról, amelyek az amerikai ha­tár biztosításáról és azokról a le­csapásokról folynak, amelyeket a dokumentumokkal nem rendel­kező munkások ellen indítanak. A Desierto című filmben a me­xikói sztár Moisest alakítja, aki ezzel a gyűlölettel találja szembe magát, amikor egy csoporttal át akar szökni az amerikai hatá­ron, de ott egy önjelölt rasszista határőr, Sam (Jeffrey Dean Morgan) vadászik rájuk fegyver­rel és kutyával.- Ez történik, ha valaki szen­tesíti ezt a párbeszédet, ezt a dis­kurzust. így kezdődött a népir­tás, így kezdődnek a polgárhábo­rúk, az ilyen ostoba, visszataszí­tó, bigott diskurzus szentesíté­sével - hangsúlyozta a színész. A filmet forgató Jónás Cuarón, a Gravitációt rendező Alfonso Cuarón fia elmondta, hogy az alko­tás főszereplője maga a sivatagi táj.- A sivatagnak nincsenek elő­ítéletei, mint nekünk. Mindenki egyforma a számára. Gyönyörű, de nem törődik egyik szereplő­vel sem, egyre mennek, lecsu­paszítja és lehúzza őket a legem­beribb szintre - mesélte a siva­tagról a fiatal rendező. i f § * I STUDY ZONE Hello Everybody, n "t K Useful Expressions / Hasznos kifejezések Ma tovább haladunk a múlt héten elkezdett témakörünkkel, s kicsit kibővítjük tudástárunkat. Őszintén bevallom, célom, hogy minél többen kezdjetek el sportolni, hiszen nemcsak segít az akadályok, problémák leküzdésében, hanem megtanít küzdeni s veszíteni is. Inspirációként egy érdekes, de annál több mondanivalóval rendelkező idézetet osztanék meg Veletek... “Nothing truly great has ever been achieved except by those who believe that something inside them was superior to the circumstances. ” ("Azok alkottak igazán nagyot, akik hittek abban, hogy belső erejük diadalmaskodik a külső körülményeken. ’’) Bruce Barton Popular Sports / Népszerű Sportok baseball baseball horserace lóverseny basketball kosárlabda icehockey jéghoki, jégkorong car race autóverseny ski síelés chess sakk soccer foci, labdarúgás j cycling kerékpározás swimming úszás ^ football futball tennis tenisz golf golfiozás) volleyball röplabda handball kézilabda weight lifting súlyemelés to be a fan to be disqualified f§* to be eliminated to be one goal up to do sport to fence to play badminton to play baseball to play basketball to play chess to play cricket .to play football to play handball to play hockey to score a goal to ski to wrestle szurkol ...-nak, -nek diszkvaliftkálták kiesett egy góllal vezet sportol vív tollaslabdázik baseballozik kosárlabdázik sakkozik krikettezik futballozik kézilabdázik hokízik, jégkorongozik gólt lő/rúg/dob síel birkózik to climb a mountain to disqualify to iceskate to lift weight to pass the ball to head the ball to play golf to play soccer to play squash to play tennis to play volleyball to play table tennis to play watcrpolo to skateboard , to serve to work out / to train to swim hegyet mászik diszkvalifikál jégkorcsolyázik súlyt emel passzol fejel golfozik focizik ® fallabdázik teniszezik röplabdázik pingpongozik vízilabdázik gördeszkázik szervái edz úszik 1 FRESH ZONE Sports Matching Write the correct number in front of each word: Places where to play sports / Sportolásra alkalmas helyek alley field; racing fitness center , football field tekepálya trackversenypálya fimess center fiitballpálya sports ground sportpálya tennis court teniszpálya track futópálya Sport items / Sportcikkek badminton tollaslabda basketball kosárlabda battledore tollaslabdaütö volleyball röplabda skateboard gördeszka trainers sportcipő racing car versenyautó kneecap térdvédő elbowslcevc könyökvédő ice skates (jég)korcsolya kayak kajak jf\ bicycle kerékpár bobsled bob sports equipment sportfelszerelés sportswear trainers ski sticks/poles ski racket oar; paddle net helmet foil canoe kenu bowling pin tekebábu discus diszkosz Sports Unscramble and Match Unscramble the following words, then match them with the fight in V sportöltözet, sportruha sportcipő * boardskating • estrianque * mintonbad « sm miwing * eci skitang • asketfoaHb • n tenet »gnastimycs |f| cycling ___ ba sketball----­'b adminton-----­ru nning v,...... soccer----­ta ble tennis-----­vo íieybaií ~ ~ ~. eepesinan ~ ice skating ~~~ gymnastics-----­baseball----­sc uba diving.— skateboarding----­skii ng —— swimming golf wind surfing ~~~ Ne feledjétek, ha bánni kérdésetek.meglátások van,írjatok a következő e mail címre: nclcaftfgnpprl.hu Have a nice weekend, Angie 4 4 i I I

Next

/
Thumbnails
Contents