Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-05 / 180. szám

PROMÓCIÓ Európai Példakép-tábor Litkfrjláróspuszta. A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által működte­tett Europe Direct iroda idén nyáron - a már ha­gyományos Európa-tábor mellett - egy másik népszerű tábor lebonyolításában is segédkezett. Az ED iroda a Ráróspusztai Gyermek és Ifjúsági Tábor, Erdei Iskola területén - már negyedik al­kalommal - Hanns Siedel és a Polgári Szécsényért Alapítványok által lebonyolított, in­gyenes Példakép-tábor színes programkínálatát bővítette. A tábor egyik alapítója, dr. Nagy Andor, a szécsényi körzet volt országgyűlési képviselő­je, Magyarország izraeli nagykövete és a lelkes, minden dicséretet megérdemlő szervezők ezút­tal is olyan gyermekek táboroztatását vállalták, akik életükben még soha nem voltak nyaralni, vagy nagyon nehéz körülmények között élnek és kevés pozitív példát látnak maguk körül. A nap során a közel hetven, többségében hátrányos helyzetű, 8-12 éves fiatalt csoportokra osztották, ahol minden csapat egy-egy európai uniós nem­zetet képviselt. Ezt követően az egyes „országok” Európa-ismereti kvízben, és különböző sportver­senyeken mérkőztek meg egymással. Záráskép­pen minden nemzetnek be kellett mutatnia saját értékeit, különleges szokásait, kultúráját. Az eredmények érékelését követően a díjazottak ér­tékes ajándékokat vehettek át. HIRDETÉS GYÖNGYÖSI KITEKINTŐ Esélylatolgatás pótfelvételi előtt Talán nem az utolsó esély a pótfelvételi, de azok számára, akik nem akarnak évet vagy fél­évet veszíteni, minden­képp kihasználandó le­hetőség. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (www.karolyrobert.hu) sokrétű információval, és egyénre szabott szak­mai tanácsadással segíti a jelentkezőket. Gyöngyös. Miért pont a gyöngyösi intéz­mény? A KRF folyama- I tosan fejlődő felsőokta- | tási intézmény, széles ; képzési választékkal. A legjobb tanulmányi | eredményt elérő ön­költséges hallgatók a | tanulmányok 2. félévé­től ösztöndíjra pályáz- ; hatnak. A Bursa ; Hungarica és a köztár­sasági ösztöndíjban az önkölt­séges hallgatók is részesülhet­nek. A képzés során lehetősé­get biztosítanak szakmai diák­munkára (10-30 e Ft/hó). Min­den önköltséges hallgatónak két lezárt félév után, tanulmá- nyi eredménye alapján lehető­sége van átkerülni magyar álla­mi ösztöndíjas finanszírozási I formára. A hallgatók tanulmá­nyi és szakmai előmenetelére nagy figyelmet fordítanak. A Károly Róbert Főiskola megál­lapított önköltségei a központi­lag meghatározott kereteken belül a legalacsonyabbak és van havi részletfizetési lehető­ség is, továbbá igényelhető a FIX 2 százalékos kamatozású diákhitel, amely a tandíjra for­dítható. Az e-tananyagok jelen­tős része ingyenesen elérhető. A főiskola széleskörű nemzet­közi kapcsolatai révén lehető­séget biztosít támogatott külföl­di részképzésre (ERASMUS program). A Károly Róbert Fő­iskola az alábbi szakokat hirde­ti meg a pótfelvételi eljárásban: felsőoktatási szakképzésben meghirdetett szakok: emberi erőforrások (személyügyi), gaz­daságinformatikus, gazdálko­dási és menedzsment (projekt­menedzsment, kis- és közép­vállalkozási), gazdasági és vi­dékfejlesztési agrármérnök, kereskedelem és marketing (kereskedelmi logisztika), ker­tészmérnök, környezetgazdál­kodási agrármérnök (hulladék­gazdálkodási), mezőgazdasági ! mérnök, szőlész-borász mér­nök, pénzügy és számvitel j (pénzügyi, vállalkozási), turiz- í mus-vendéglátás (turizmus, J vendéglátó), turizmus-vendég- : látás (vendéglátó). Alapképzés- I ben hirdetetett képzések: em- ; béri erőforrások (BA), gazdái- j kodási és menedzsment (BA), gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki (BSc), gazdaság- j informatikus (BSc), kereskede- lem és marketing (BA), környe­zetgazdálkodási agrár- mérnöki (BSc), mező- gazdasági mérnöki j (BSc), pénzügy és j számvitel (BA), szőlész- i borász mérnöki (BSc), vadgazda mérnöki (BSc). Mesterképzési szakok: vállalkozásfej­lesztés (MA), vezetés és szervezés (MA), vidék- fejlesztési agrármérnö­ki (MSc). Két jó döntés kell a boldoguláshoz! Azok, akik nem akarnak egy évet elveszíteni, akik minőségi oktatásban kívánnak részesül­ni, akik a jövőjüket, a karrierjü­ket biztos alapokra kívánják helyezni, az egyik jó döntést ak­kor hozzák, amikor részt vesz­nek a pótfelvételi eljárásban, a másikat akkor, amikor a Kár­oly Róbert Főiskolára jelentkez­nek. Pótfelvételi eljárás kereté­ben augusztus 10-éig kizárólag on-line lehetséges jelentkezni a www.felvi.hu portálon. HazaMENTEm - egy tábor emlékei Érezted már úgy, hogy egy számodra új helyen otthon vagy? Hogy elő­ször jársz ott, mégis olyan, mintha mindig is ismerted volna a helyet, az embereket? Azon a bi­zonyos héten gyakran fo­galmazódott meg a részt­vevőkben, hogy már is­merik egymást, már jár­tak itt együtt. Pedig az él­mények és a barátságok zöme frissen szövődött Taron, a Váci Egyházme­gye hatodik Zagyva menti nyári táborában, ami ez­úttal a Tar Wars nevet vi­selte. Tar. Bár sem a csillagok, sem a táborlakók nem háborúztak, in­kább az érzelmek és gondolatok, a hit és a szeretet kifejezése ke­rült előtérbe. Minden nyáron egy-egy különleges témát dol­goznak fel, ebben az évben a Fér­fi és a Nő kapcsolatát hozták fel­színre a szervezők. „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alko­tok neki segítőtársat, aki hozzá illő” - írja a Teremtés könyve. A remek előadásoknak köszön­hetően nap, mint nap érdekes és tanulságos történetekkel gazda­godtak a fiatalok. A hangulat már az első pillanatoktól kezdve fel­emelő volt, mindenhol barátsá­gos tekintetekkel, érdeklődő sza­vakkal lehetett találkozni. „Nekem elsősorban a hangu­lat tetszett! Hála az égnek, hogy Isten jó humorral is megáldotta az embereket. Nem volt sok le­hetőség az unatkozásra, jók vol­tak a programok, amelyekből párat kiemelnék. Az első a haj­nali mise, ami az éjszakai tú­ránk után volt. Bármilyen fárad­tisztaságot, az identitást, a sze­relmet vagy épp a kapcsolatokat . képviselik nagyon megható. Ta­lán az a legfontosabb az ember életében, hogy megfontoltan kö­zeledjünk a másik felé, Istennel együtt! Nekem ez a karkötő na­gyon beleégett a szívembe és a tudatomba, és persze mindaz, amit tőletek kaptam!” Minden áldott nap izgalmak­kal volt tele, és a lelki feltöltődés mellett a szervezők figyeltek ar­ra is, hogy a test is jó karban le­gyen tartva. Egy szentkúti gya­logtúra, éjszakai gyaloglás és egy meglepetés strandolás is be­lefért a heti menetrendbe. Mind­ezeknek rettentően erős közös­ségépítő szerepe volt, a táboro­zok percről percre közelebb ke­rültek egymáshoz, és lehetősé­gük volt a séták alatt mindig más-más ember mellé szegődni, meghallgatni a többiek történe­tét is. A kisebb testvérek - akik­nek feladata a tábor koordinálá­sa volt - óriási felelősséggel tar­toztak a táborlakók iránt és min­den tőlük telhetőt megtettek, hogy a hét zökkenőmentesen és gazdagon teljen. „A tábor véleményem szerint A résztvevők is nagyon jól érez­ték magukat a táborban, pozití­vak voltak a visszajelzések. A helyszínnel is meg voltunk elé­gedve, már nem először jártunk Taron, de szerintem még vissza­térünk, hiszen egyre több az ide kötődő élmény és emlék. Remé­lem, hogy a jövő évi tábor még jobb lesz, amihez kérjük az Úr segítségét egész évben!” N.B. ki­sebb testvér. A lelki feltöltődés sokak szá­mára a közbenjáró imán valósult meg, ahol a fiatalok kölcsönösen kifejezhették szeretetüket és há­lájukat egymás iránt, és az Úr se­gítségét kérve áldást mondhattak barátaikért, családtagjaikért. „Számomra a közbenjáró ima volt nagyon meghitt, amikor jött a vihar, de mi mégis kitartottunk ameddig lehetett. Végül bemen­tünk a templomba, de az eső sze­rencsére elkerült minket. Persze a záró est is felejthetet­len volt, amikor verseltünk a lá­nyoknak a lovagi tornán, ők meg ott álltak előttünk csinosan, és a versért cserébe még süteményt is készítettek nekünk. Később a táncházban lehetőségünk volt megismerkedni különböző nép­tak is voltunk, nem mindenki mondhatja el, hogy napfelkeltét nézett a mezőn vé­gig ülve egy szentmisét. A reg­geli szerenádtól kezdve - amik­kel a fiúk minden nap meglep­tek minket - az előadásokon, a finom ebédeken, a kiscsoportos beszélgetéseken és a közbenjá­ró imán át a boldog emberekig, akikből Isten sugárzott, minden felemelő élmény volt! A táncos lábúak is megtalálták a maguk tevékenységét s mindazok, akik a mesét, a beszélgetést, a zené­lést, a túrát vagy csak a jókedvet szeretik, de főként Istent, mert neki adhatunk hálát azért, hogy ott lehettünk és élményekkel gazdagodhattunk! Személy sze­rint, ami a legjobban megraga­dott az volt, amikor rájöttem, mi­lyen értékes is az ember! A kar­kötő, amit ajándékba kaptunk, és rajta a gyöngyök, amelyek a gördülékenyen és nagyobb prob­léma nélkül zajlott le. Megint megmutatkozott az az erő, ami a szeretet által költözik az emberek közé. Egész héten megtapasztal­hattuk Isten jelenlétét, ettől volt annyira nagyszerű az egész. Ta­lán úgy is érezhettük, hogy együtt legyőzhetetlenek va­gyunk! Azt láttam, hogy kisebb testvérek részéről mindenki ki­vette a részét a dolgokból, holott idén több feladat hárult ránk, mi­vel kevesebben voltunk, mint ta­valy. Büszke vagyok mindenkire, amiért sikerült megoldanunk a feladatot. Emőke, a régióvezetőnk nagyon sok feladatot vállal magá­ra, így a jövőben igyekszünk a válláról terhet levenni, hiszen ezért vagyunk. Vannak már újonc jelöltjeink, akiknek a segít­ségére szükségünk is lesz. Hála az égnek, hogy ilyen embereket teremtett a Zagyvamentére az Úr! csoportok mozgásaival, ami nagyszerű élmény volt.” Gy. T. A táborban több atya is tiszte­letét tette, így a kiscsoportos be­szélgetések még meghittebbek lehettek. Érdekes volt meghall­gatni őket a házasságról, nőkről, férfiakról az ismerkedésről vagy éppen a jegyességről. Elgondol­kodtató történeteket osztottak meg, amikből mindenki jócskán vihetett haza. „Amit kidobunk a lelkűnkből a tábor után, azok a kételyek, a fé­lelmek, a panasz és a fáradtság. Amit hazaviszünk, az az öröm, a boldogság, az együttérzés, az el­töltött percek, a játékok, a renge­teg nevetés és a csodás emlékek egy erős közösségről, akik egy kis családként szeretik egymást és közösen adnak hálát az Úrnak a találkozásért. És mi az, amit üze­nünk? Hogy Tarra jövőre is szíve­sen hazamegyünk! Sz. R. 4 I 1

Next

/
Thumbnails
Contents