Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)
2015-08-22 / 193. szám
KrnlP.TftTHLÁSyjfl „P áros" fotográfiák... Azt tartják: egy alkotónak ünnep minden kiállítás, minden olyan bemutató, amely keretében megismertetheti műveit a közönséggel. A fotósok számára plusz motivációt jelent annak a programsorozatnak a keretében kiállítani, amely a magyar fotográfia napjáról, augusztus 29-éről hivatott megemlékezni. A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tagjai minden esztendőben - immár tizenharmadik alkalommal - csatlakoznak az ünnepléshez. így történik ez az idén is, amikor az országban lezajló mintegy hetven eseményből nyolc a nógrádi fotóklubhoz kapcsolódik. Úgymond a központi rendezvényre Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában került sor, mintegy igazolva az intézmény és a fotóklub közötti jó együttműködést, szakmai, baráti kapcsolatokat. A könyvtárban ezúttal a Simonná Bózsár Erika és Simon Péter házaspár mutatkozott be a „Válogatás fotóinkból” című kiállításával. A megjelenteket Nagy Mónika, a vendéglátó intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte, majd Homoga József, a fotóklub egyesület elnöke mondott megnyitóbeszédet. Bevezetőjében méltatta a magyar fotográfia napjának - amelyet a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége javaslatára a kulturális kormányzat 2003-ban ismert el - jelentőségét és megindokolta, hogy miért éppen augusztus 29-e lett a fotósok ünnepe. 1840-ben - tehát éppen 175 évvel ezelőtt - ezen a napon a Magyar Tudós Társaság nagygyűlésén mutatott be Vállas Antal bölcsészdoktor, matematikus és fizikus, rendes tag a Nemzeti Kaszinóban összegyűlteknek két olyan - a Dunát és a királyi várat ábrázoló - fényképet (dager- rotípiát), amelyet a Daguerre-féle képrögzítő eljárás szerint, fényérzékennyé tett ezüs- tözött rézlemezre készített. A következőkben Homoga József azt emelte ki, hogy a fotóklub tagjainak önzetlen tevékenysége érdemes a közfigyelemre, a közönség szeretetére, hiszen sok energiát s nem kevés anyagi eszközt fordítanak arra, hogy különböző kiállítóhelyeken a nyilvánosság elé tárják képeiket. Közéjük tartozik Simonné Bózsár Erika és Simon Péter is. Utóbbi az egykori acélgyárban dolgozva a szép emlékű fotóstárs, Brunczel Tibor útmutatásával sajátította el a fényképezés titkait. Később felesége is csatlakozott hozzá és egy ideje már közösen hódolnak e nemes szenvedélynek. Sokat utaznak és élményeiket, emlékeiket igyekeznek fényképeken megörökíteni, másokkal is megosztani. Homoga József idézte Susan Sontag amerikai író, filmrendező egyik gondolatát, amely szerint „fényképezőgép nélkül utazgatni egyenesen természetellenes volna. A fénykép megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy az utat megtettük, a programot teljesítettük, hogy jól éreztük magunkat... ” Többek között ez az érzés tükröződik a - Homoga József által „szerencsés páros ”-nak nevezett - két kiállító képein, mondván „...ki ne szeretné, hogy mindig kéznél legyen egy szépérzékű, figyelmes segítőtárs vagy egy remek modell...” Simonék harmadik közös kiállításuk alkalmából egy emléklapot is kaptak a fotóklub egyesület elnökétől. A felvételek - lényegükből eredően - eleve szubjektivek, egy a válogatás - amelyet adott esetben a Bóna Kovács Károly Galéria befogadóképessége is behatárol - még inkább azzá teszi a kiállított képeket. így is érzékelhető azonban mindkét alkotó törekvése. Hiszen láthatók a görög-, a horvát-, az olasz-és spanyolországi utazások „lenyomatai”, s találhatók magyar - budapesti, salgói - témákra komponált fotók is. Mindkettőjük esetében jó az arány a természeti, építészeti, kultúrtörténeti nevezetességek (például Meteórák, Viktor Emánuel emlékmű, Szent Péter-bazilika, Lánchíd) és az embert is megjelenítő alkotások között. Ez utóbbiak közül kiemelhető Simon Péter „Mozdulat” című képe, Simonné Bózsár Erika esetében pedig a „Merengés” vagy a Tekintet” című kép. A házaspár kiállítása méltó az ünnepi alkalomhoz és érdemes minél több könyvtári látogató érdeklődésére. Csongrády Béla A megnyitóünnepség főszereplői balról jobbra: Nagy Mónika igazgatóhelyettes, Homoga József, a fotóklub egyesület elnöke és a kiállító házaspár, Simonné Bózsár Erika és Simon Péter Egyórányi Kína A salgótarjáni, Hong Hongban élő Danyi Diána a „Világjárók klubjá”- ban a Sárga-hegységről és környékéről tartott élménybeszámolót A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban működő „Világjárók klubja” - mint a neve is mutatja - eleve arra „szakosodott”, hogy a meghívottak által bemutatott felvételeken keresztül különleges helyszínekre vezesse el az érdeklődőket. így történt a legutóbbi esetben is, amikora „Sárga-hegység és környéke” címmel Kína egyik leghíresebb, leglátogatottabb, egyszersmind legveszélyesebb turistaútján szerzett élményeiről számolt be az előadó, Danyi Diána. Nyilván nagy elszántság és nem kis bátorság kell ahhoz, hogy valaki fiatal hölgy létére egyedül vállalkozzon egy ilyen kirándulásra. Csakhogy a salgótarjáni származású, évek óta Hong Kongban élő Danyi Diána rendelkezik ezzel a vállalkozó kedvvel: számos egzotikus helyszínt bejárt már. A fotókon előbb a felülnézetből fekvő szarvasmarhát körvonalazó Hong Cun volt látható. Egy olyan falu, amelyet fekvése megóvott a háborúktól s amely ma is őrzi a hajdani gazdag kereskedők hagyományait, egykori életmódjának nyomait. A hegyi települést sok kis patak és mesterséges csatorna teszi még érdekesebbé. A képek tanúsága szerint nem kevésbé figyelemre méltó a csónak formájú, sajátos lakóházakkal rendelkező Xidi falu sem. Magát a Sárga-hegységet (a Huang-sun-t) - egyebek mellett - a felhőkbe burkolózó égbe nyúló csúcsok - köztük a nevezetes Lótuszvirág - a párjukat ritkító hatalmas fenyők, a meredek lépcsősorok teszik egyedivé. S az az erőfeszítés, teljesítmény, amelyet az ember kifejt ott (is) hosszú évszázadok óta. Nem véletlen, hogy a látogatók között gyakoriak a festők, akik képzőművészeti eszközökkel igyekeznek megörökíteni az ott tapasztalt hangulatot. Danyi Diána bemutatója sok új ismerettel gazdagította a közönséget, bizonyítván, hogy Kína délkeleti részében található Sárga hegység és környéke miért kapta meg a megtisztelő világörökség címet. Az egyórás előadást Szabóné Kereskényi Gabriella klubvezető köszönte meg a mesz- sziről hazalátogató vendégnek.- csébé Falunap tarjániakkal Egy évvel ezelőtt még nem is ismerték egymást, tíz hónap alatt viszont egyre gazdagabbá, barátibbá vált a szlovákiai Almágy község és Salgótarján baglyas- aljai városrészének kapcsolata, együttműködése. Történt ugyanis, hogy 2014 októberében egy baglyasi küldöttség látogatott a határhoz közeli faluba, hogy az Andó nevű ősök nyomába eredjen. Ezt a célt nem érték ugyan el - nem élnek már ott Andó- leszármazottak - de megismerkedtek az önkormányzat és a Cse- madok helyi vezetőivel. A szűk év során számos oda-visszaláto- gatásra került sor az almágyiak és baglyasiak között. A minap az utóbbiak voltak hivatalosak az ott rendezett idei falunapra. A rendezvénysorozat kegyeleti aktussal kezdődött: emlékfalat avattak az első és második világháború áldozatainak tiszteletére. A koszorúzási ünnepségen elhelyezték virágaikat a Salgótarjánból érkezett Vöröskereszt és a Medalion Táncegyüttes valamint a Baglyaskő Idősek Otthona, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület és Baglyasaljai Barátainak Köre képviselői. A községháza házasságkötő termében a baglyasiak segítségével kialakított galériában megnyílt a tarjáni Agócs József „Tánc” című fotókiállítása. A sok díjjal elismert fotográfust illetve munkásságát a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elnöke, Homoga József mutatta be, a kiállítást Juhász Amarilla, a Medalion koreográfusa, vezetője nyitotta meg. Az almágyi falunap változatos, sokszínű műsorának volt még egy nógrádi vonatkozása. Ugyanis a Salgótarjáni Kohász Sport Egyesület Öregfiúk Szikom György, Pünkösdi József és Sebők János vezette csapata megmérkőzött a hasonló korú helyi labdarúgókkal. Az eredmény 4-2 lett a vendégek javára. A vesztes mérkőzés azonban mit sem befolyásolta a késő estébe hajló egész napos program- sorozat kellemes hangulatát. A salgótarjáni Agócs József „Tánc” című fotókiállításának almágyi megnyitóján a Medalion együttes működött közre A Magyar Állami Operaház neoreneszánsz stílusú épülete Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke, amely az Andrássy út részeként világörökségként is számon tartott látványossága a fővárosnak. A kifejezetten operák, balettek előadására szakosodott színház belső terei, falfelületei kialakításában - mások mellett - Lotz Károly, Székely Bertalan, Than Mór is közreműködött, az Operaház azonban leginkább a tervező, Ybl Miklós (1814-1891) nevével kötődött össze. Az ő elképzelései alapján emelték az 1875 és 1884 közötti kilenc év során az impozáns épületet. Tekintve, hogy nemrégiben volt a jeles 19. századi építész születésének bicentenáriuma, azaz kétszázadik évfordulója, a Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete minapi összejövetelén Kenyeres István nyugalmazott főépítész „Ybl Miklós élete és munkássága” címmel tartott előadást. A több mint száz bemutatott fotóhoz mondott szakszerű, de úgymond a laikusok számára is élvezhető kommentárok révén a közönség betekintést nyert a megidézett műépítész alkotóműhelyébe. Az elhangzott információk nyilván nem egyforma értékűek voltak, nem jelentettek újdonságot mindenki számára, néhány általános érvényű tanulság azonban feltétlenül kiemelésre kívánkozik Kenyeres István gazdag tartalmú mondandójából. Az egyik arra vonatkozik, hogy még egy ilyen kivételes tehetségű embernek is, mint Ybl Miklós volt, milyen hosz- szú küzdelmet kellett folytatnia azért, hogy hivatalosan is bebocsájtassék a szakmába. A polgári építőmesteri jogot kérelmező folyamodványát ugyanis a megfelelő külföldi előtanulmányok, a Pollack Mihálynál végzett gyakorlat ellenére először elutasították s csak jóval később lett céhtag és kapta meg a „kebelbeli kőműves mester”-i címet A másik felismerés munkáinak sokaságára vonatkoz(hat)ott. Kiderült ugyanis, hogy az operán túl Budapesten is számos nevezetes épület - például a Corvinus Egyetemnek helyet adó Fővámház, a mostanában felújított Várkert Bazár vagy az egykori országgyűlési képviselőház, amelyben ma az Olasz Kultúrintézet székel - őrzi Ybl keze nyomát, nem is beszélve a főúri családok palotáiról vagy a különböző bérházakról. Még inkább meglepőnek tetsz(het)ett a vidéki Ybl-tervezések felsorolása köztük a fóti főplébániával, a nagycenki katolikus templommal, a füzér-radványi és a parádsasvári Károlyi-kastéllyal, kápolnákkal, síremlékekkel, magtárakkal és más építményekkel. Ybl Miklós - mutatott rá Kenyeres István - az új műszaki megoldások híve volt s az is érdekes, hogy soha nem tervezett egyenes vonalú lépcsősort, a csigalépcsőket kedvelte... Az előadás is bizonyította, hogy miért tartják Ybl Miklóst európai jelentőségű építésznek, miért kapta meg életében a Ferenc József Rend lovagkeresztjét, miért készültek róla szobrok, miért viseli 1953 óta a legjobbaknak évente odaítélt szakmai díj az ő nevét és miért neveztek el róla 2002-ben egy kisbolygót is... Cs. B. 1 Ybl Miklós munkásságát Kenyeres István nyugalmazott főépítész mutatta be Építészet felsőfokon
