Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-18 / 191. szám

A legfontosabb verseny következik ÖTTUSA EB. Az európai, így a magyar öttusázók számára is a legfontosabb olimpiai kvótaszer­ző versenyt rendezik keddtől va­sárnapig az angliai Bath-ban. A kontinensviadalon mindkét nemben nyolc versenyző juthat riói indulási joghoz a hagyomá­nyos küzdelemben. A magyarok számára a cél - amint azt Pálvölgyi Miklós szö­vetségi kapitány a kvalifikációs időszak kezdetén, a július eleji, berlini világbajnokság előtt meg­fogalmazta - a férfiaknál négy, a nőknél pedig három kvóta be­gyűjtése, amiből idén legalább egyet-egyet szeretnének meg­szerezni. A szakvezető szerint háttérbiztonságot nyújt, hogy a kijelölt versenyeken túl a 2016. június 1-jével záruló ranglistá­ról is olimpiai részvételhez lehet majd jutni. A kvótaszerzés egyébként azt jelenti, az adott versenyző nevez- hetővé válik, részvétele ugyan­akkor még nem biztos. Egy-egy nemzetből ugyanis nemenként csak két fő indítható, így ha töb­ben jutnak kvótához, az adott szövetség határoz majd arról, ki vehet részt a játékokon. A magyarok számára nem si­került jól a berlini vb, amelyen már szintén lehetett volna kvótá­kat begyűjteni, ezzel együtt az Eb-n többen is eséllyel pályáz­nak a kvalifikációt érő helyekre. A nőknél Kovács Sarolta és Föld­házi Zsófia, a férfiaknál Marosi Ádám, Kasza Róbert és Demeter Bence számíthat erre reális eséllyel. Még azzal együtt is, hogy mindkét népiben a szoká­sosnál is kiélezettebb versenyek­re lehet számítani. Az idei vk-sorozatban a tavaly szeptemberben térdműtéten át­esett és áprilisban visszatért Földházi szerepelt a legeredmé­nyesebben azzal, hogy Rómában ezüst, Kecskeméten pedig arany­érmes volt, majd a minszki vk- fináléban negyedikként végzett. Jutott érem Kaszának is, mégpe­dig ezüst Rómában, ahol Marosi éppen csak lecsúszott a dobogó­ról. A vk-ban még egy bronzot szereztek a magyarok, mégpe­dig a Ha'rangozó Bence, Alekszejev Tamara páros jóvoltá­ból a vegyes váltóban. A vb-n a magyaroknak egy dobogós he­lyezés jutott, egy bronz a női ha­gyományos versenyben a Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara összeállítású csapat jóvoltából. Egyéniben ket­ten fértek be a legjobb tízbe: Ko­vács hatodik, Marosi tizedik lett. Négy éve ugyancsak Angliá­ban, közelebbről Gillinghamben rendeztek olimpiai kvalifikációs Eb-t. Azon a magyarok négy éremmel - három arannyal és egy ezüsttel -, valamint két meg­szerzett olimpiai kvótával na­gyon sikeresen szerepeltek. A 2000-es években angol föl­dön volt két világbajnokság is: 2001-ben Millfieldben, a mosta­ni helyszíntől pár kilométerre három arannyal és egy ezüsttel zártak a magyarok, majd 2009- ben, Londonban két első és egy harmadik helyezéssel fejezték be szereplésüket. Az összes eddigi Eb-t tekintve a magyarok 41 arany-, 24 ezüst­ös 16 bronzérmet szereztek. A kontinensviadalok történetének első, 1987-es versenyén magyar siker született egyéniben Berlin­ben. Az akkori győztes, Demeter József két fia most indul az ang­liai Eb-n, Bath-ban. A magyar csapat. Férfi hagyo­mányos verseny: Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence (egyéni és csapat), Demeter Ger­gely (egyéni). Női hagyományos verseny: Földházi Zsófia, Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara (egyéni és csapat), Szávai Liliána (egyéni). Férfi váltó: Harangozó Bence, Málits István. Női váltó: Szávai Liliána, Ormándi Rebeka. Vegyes váltó: Harangozó Bence, Alek­szejev Tamara. Labdarúgó megyei III. osztály őszi menetrendje Keleti csoport 1. forduló 08.29., szombat, 17 óra: Építők KC - Szurdokpüspöki TK. 08.30., vasárnap, 17: Mátraszele SE - Mátraszőlős KSE, Bujáki SC - Tari Sz Egyesület, Cserhát TSE Felsőtold - Kisbágyon, Egyházas SE- Zagyvapálfalvai Ifjak SE, Ecseg SE - Magyargéc SE. 2. forduló 09.05., szombat, 15: Zagyvapálfalvai Ifjak SE - Cserhát TSE Felsőtold, Ma­gyargéc SE - Egyházas SE. 09.06., va­sárnap, 16.30: Kisbágyon - Bujáki SC, Tari Sz Egyesület - Mátraszele SE, Má­traszőlős KSE - Építők KC, Szurdok- püspöki TK - Ecseg SE. 3. forduló 09.12., szombat, 16.30: Építők KC - Tari Sz Egyesület. 09.13., vasárnap, 16.30: Mátraszele SE - Kisbágyon, Bujáki SC - Zagyvapálfalvai Ifjak SE, Cserhát TSE Felsőtold - Magyargéc SE, Egyházas SE - Ecseg SE, Szurdokpüs­pöki TK - Mátraszőlős KSE. 4. forduló 09.19., szombat, 15: Zagyvapálfalvai Ifjak SE - Mátraszele SE. 16: Magyargéc SE - Bujáki SC. 09.20., vasárnap, 16: Kisbágyon - Építők KC, Tari Sz Egyesü­let - Mátraszőlős KSE, Egyházas SE - Szurdokpüspöki TK, Ecseg SE - Cserhát TSE Felsőtold. 5. forduló 09.26., szombat, 16: Építők KC - Zagyvapálfalvai Ifjak SE. 09.27., va­sárnap, 16: Mátraszele SE - Magyar­géc SE, Bujáki SC - Ecseg SE, Cserhát TSE Felsőtold - Egyházas SE, Mátra­szőlős KSE - Kisbágyon, Szurdokpüs­pöki TK - Tari Sz Egyesület. 6. forduló 10.03., szombat, 15: Magyargéc SE- Építők KC, Zagyvapálfalvai Ifjak SE- Mátraszőlős KSE. 10.04., vasárnap, 15: Kisbágyon - Tari Sz Egyesület, Cserhát TSE Felsőtold - Szurdokpüs­pöki TK, Egyházas SE - Bujáki SC, Ecseg SE - Mátraszele SE. 7. forduló 10.10., szombat, 15: Építők KC ­Ecseg SE. 10.11., vasárnap, 15: Mátraszele SE - Egyházas SE, Bujáki SC - Cserhát TSE Felsőtold, Tari Sz Egyesület - Zagyvapálfalvai Ifjak SE, Mátraszőlős KSE - Magyargéc SE, Szurdokpüspöki TK - Kisbágyon. 8. forduló 10.17., szombat, 14.30: Magyargéc SE - Tari Sz Egyesület, Zagyvapálfalvai Ifjak SE - Kisbágyon. 10.18. vasárnap, 14.30: Bujáki SC - Szurdokpüspöki TK, Cserhát TSE Felsőtold - Mátraszele SE, Egyházas SE - Építők KC, Ecseg SE - Mátraszőlős KSE. 9. forduló 10.24., szombat, 14.30: Építők KC - Cserhát TSE Felsőtold. 10.25., vasár­nap, 14.30: Mátraszele SE - Bujáki SC, Kisbágyon - Magyargéc §E, Tari Sz Egyesület - Ecseg SE, Mátraszőlős KSE- Egyházas SE, Szurdokpüspöki TK - Zagyvapálfalvai Ifjak SE. 10. forduló 10.31., szombat, 13.30: Magyargéc SE- Zagyvapálfalvai Ifjak SE, Mátraszele SE - Szurdokpüspöki TK, Bujáki SC - Építők KC, Cserhát TSE Felsőtold - Mát­raszőlős KSE, Egyházas SE - Tari Sz Egyesület, Ecseg SE - Kisbágyon. 11. forduló 11.07., szombat, 13.30: Építők KC - Mátraszele SE, Zagyvapálfalvai Ifjak SE - Ecseg SE. 11.08., vasárnap, 13.30: Kisbágyon - Egyházas SE, Tari Sz Egye­sület - Cserhát TSE Felsőtold, Mátra­szőlős KSE - Bujáki SC, Szurdokpüspö­ki TK - Magyargéc SE. Középcsoport 1. forduló 08.29., szombat, 17 óra: Szent Imre DSE Balassagyarmat - Szécsény VSE II. 08.30., vasárnap, 13: Tereske KSE- Ipolytarnóc SE, Ludányhalászi SE - Nógrádmarcal SE, Csitár SE - KSE Szátok, Ipolyszögi SE - Kétbodony SE, Doboskút SK Nógrádsipek - Szondy SE Hont. 2. forduló 09.06., vasárnap, 15: Ipolytarnóc SE- Ipolyszögi SE, Szondy SE Hont - Tereske KSE, Kétbodony SE - Csitár SE, KSE Szátok - Ludányhalászi SE, Nógrádmarcal SE - Szent Imre DSE Ba­lassagyarmat, Szécsény VSE II. - Doboskút SK Nógrádsipek. 3. forduló 09.12., szombat, 16.30: Szent Imre DSE Balassagyarmat - KSE Szátok. 09.13., va­sárnap, 16.30: Ludányhalászi SE - Kétbo­dony SE, Csitár SE - Ipolytarnóc SE, Ipolyszögi SE - Szondy SE Hont, Tereske KSE - Doboskút SK Nógrádsipek, Szé­csény VSE n. - Nógrádmarcal SE. 4. forduló 09.20., vasárnap, 15: Ipolytarnóc SE- Ludányhalászi SE, Tereske KSE - Szécsény VSE II., Doboskút SK Nógrád­sipek - Ipolyszögi SE, Szondy SE Hont- Csitár SE, Kétbodony SE - Szent Im­re DSE Balassagyarmat, KSE Szátok - Nógrádmarcal SE. 5. forduló 09.26., szombat, 16: Szent Imre DSE Balassagyarmat - Ipolytarnóc SE. 0927., vasárnap, 16: Ludányhalászi SE - Szondy SE Hont, Csitár SE - Doboskút SK Nógrádsipek, Ipolyszögi SE - Tereske KSE, Nógrádmarcal SE - Kétbodony SE, Szécsény VSE II. - KSE Szátok. 6. forduló 10.04., vasárnap, 15: Ipolyszögi SE - Szécsény VSE II., Tereske KSE - Csitár SE, Doboskút SK Nógrádsipek - Lu­dányhalászi SE, Szondy SE Hont - Szent Imre DSE Balassagyarmat, Ipolytarnóc SE - Nógrádmarcal SE, Kétbodony SE - KSE Szátok. 7. forduló 10.10., szombat, 15: Szent Imre DSE Balasáagyarmat - Doboskút SK Nógrád­sipek. 10.11., vasárnap, 15: Ludány­halászi SE - Tereske KSE, Ipolyszögi SE- Csitár SE, KSE Szátok - Ipolytarnóc SE, Nógrádmarcal SE - Szondy SE Hont, Szécsény VSE II. - Kétbodony SE. 8. forduló 10.18., vasárnap, 14.30: Csitár SE - Szécsény VSE II., Ipolyszögi SE - Lu­dányhalászi SE, Tereske KSE - Szent Imre DSE Balassagyarmat, Doboskút SK Nógrádsipek - Nógrádmarcal SE, Szondy SE Hont - KSE Szátok, Ipoly­tarnóc SE - Kétbodony SE. 9. forduló 1024, szombat, 14.30: Szent Imre DSE Balassagyarmat - Ipolyszögi SE, Szécsény VSE II. - Ipolytarnóc SE. 10.25, vasár­nap, 14.30: Ludányhalászi SE - Csitár SE, Kétbodony SE - Szondy SE Hont, KSE Szátok - Doboskút SK Nógrádsipek, Nóg­rádmarcal SE - Tereske KSE. 10. forduló 10.31, szombat, 13.30: Ludány­halászi SE - Szécsény VSE II, Csitár SE- Szent Imre DSE Balassagyarmat, Ipolyszögi SE - Nógrádmarcal SE, Teres­ke KSE - KSE Szátok, Doboskút SK Nógrádsipek - Kétbodony SE, Szondy SE Hont - Ipolytarnóc SE. 11. forduló 11.07, szombat, 13.30: Szent Imre DSE Balassagyarmat - Ludányhalászi SE. 11.08, vasárnap, 13.30: Ipolytarnóc SE - Doboskút SK Nógrádsipek, Kétbo­dony SE - Tereske KSE, KSE Szátok - Ipolyszögi SE, Nógrádmarcal SE - Csitár SE, Szécsény VSE II. - Szondy SE Hont. Nyugati csoport 1. forduló 08.29, szombat, 17 óra: KSE Becske- Tolmács SE. 08.30, vasárnap, 17: Egyházasdengeleg FE - Vanyarc KSE, Felsőpetény SE - Kálló FC, Nógrád SE- (kagárd LK, Keszegi SE - Szende­hely FC II, Legéndi SE - Erdőkürt SK. 2. forduló 09.06, vasárnap, 16.30: Nógrád SE- Szendehely FC II, Tolmács SE - Legéndi SE, Erdőkürt SK - Keszegi SE, Ősagárd LK - Felsőpetény SE, Kálló FC- Egyházasdengeleg FE, Vanyarc KSE- KSE Becske. 3. forduló 09.13, vasárnap, 16.30: Egyházas­dengeleg FE - Ősagárd LK, Felsőpe­tény SE - Szendehely ÉC II, Nógrád SE - Erdőkürt SK, Keszegi SE - Tol­mács SE, Legéndi SE - KSE Becske, Vanyarc KSE - Kálló FC. 4. forduló 09.19, szombat, 16: KSE Becske - Keszegi SE. 09.20, vasárnap, 16: Tol­mács SE - Nógrád SE, Erdőkürt SK - Felsőpetény SE, Szendehely FC II. ­Egyházasdengeleg FE, Ősagárd LK - Kálló FC, Legéndi SE - Vanyarc KSE. 5. forduló 09.27, vasárnap, 11: Nógrád SE - KSE Becske. 16: Egyházasdengeleg FE- Erdőkürt SK, Felsőpetény SE - Tol­mács SE, Keszegi SÉ - Legéndi SE, Kálló FC - Szendehely FC II, Vanyarc KSE - Ősagárd LK. 6. forduló 10.03, szombat, 15: KSE Becske - Felsőpetény SE. 10.04, vasárnap, 15: Tolmács SE - Egyházasdengeleg FE, Erdőkürt SK - Kálló FC, Szendehely FC II. - Ősagárd LK, Keszegi SE - Vanyarc KSE, Legéndi SE - Nógrád SE. 7. forduló 10.11, vasárnap, 15: Egyházasden­geleg FE - KSE Becske, Felsőpetény SE - Legéndi SE, Nógrád SE - Keszegi SE, Ősagárd LK - Erdőkürt SK, Kálló FC - Tolmács SE, Vanyarc KSE - Szendehely FC II. 8. forduló 10.17, szombat, 14.30: KSE Becske- Kálló FC. 10.18, vasárnap, 14.30: Tol­mács SE - Ősagárd LK, Erdőkürt SK - Szendehely FC II, Nógrád SE - Vanyarc KSE, Keszegi SE - Felsőpetény SE, Le­géndi SE - Egyházasdengeleg FE. 9. forduló 10.25, vasárnap, 14.30: Egyházas­dengeleg FE - Keszegi SE, Felsőpetény SE - Nógrád SE, Szendehely FC II. - Tolmács SE, Ősagárd LK - KSE Becske, Kálló FC - Legéndi SE, Vanyarc KSE - Erdőkürt SK. 10. forduló 10.31, szombat, 13.30: KSE Becske- Szendehely FC II, Tolmács SE - Erdő­kürt SK, Felsőpetény SE - Vanyarc KSE, Nógrád SE - Egyházasdengeleg FE, Ke­szegi SE - Kálló FC, Legéndi SE - Ős­agárd LK. 11. forduló 11.08, vasárnap, 13.30: Szendehely FC IL - Legéndi SE, Ősagárd LK - Ke­szegi SE, Kálló FC - Nógrád SE, Va­nyarc KSE - Tolmács SE, Egyházas­dengeleg FE - Felsőpetény SE, Erdő­kürt SK - KSE Becske.

Next

/
Thumbnails
Contents