Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)
2015-08-18 / 191. szám
MTI FOTÓ: MIHÁDÁK ZOLTÁN Em beri mulasztás okozta a vonatbalesetet Hegedűs Henrik (Folytatás az 1. oldalról) Galgaguta. Eredetileg vasárnap reggel fél nyolc után néhány perccel indult volna a menetrend szerinti vonat Aszódról Balassagyarmat felé. De nem tudott időben elindulni, méghozzá a szokásos ok miatt. A Budapest- Hatvan fővonalon késett az egri gyors, és be kellett várni a Palóc- föld felé tovább utazókat. így aztán jó húsz perces késéssel indult a Bz-motorvonat. Ugyanekkor, 7 óra 48 perckor indult Balassagyarmatról is egy szerelvény, amelynek „rajtját” azért hozták előre nemrégiben, hogy biztosan elérje Aszódon a Sátor- aljaújhely-Keszthely közötti „sebes” csatlakozását. A két vonat menetrend szerint Nógrádkövesden találkozik. Az egy vágányú pályán ezt vonatkeresztezésnek nevezik. Az állomáson állandó a forgalomirányító személyzet. Azért, hogy a Balassagyarmatról érkező vonatra ne várjon sokat a fővonali csatlakozó „sebes", a forgalom- irányítók elhatározták, hogy a vonatok Acsa-Erdőkürt állomáson „kereszteznek”. Mindkét szerelvényt egy erre alkalmazott nyomtatványon írásban értesítették arról - az aszódit még Galgamácsán, mert Ácsán nincs személyzet -, hogy a késett vonatnak Ácsán meg kell várni a másikát, es csak ennek beérkezése után indulhat tovább. A járat a kapott rendelkezés ellenére az állomásról kigördült. Galgaguta után a nagy sugarú ívben pillantotta meg egymást a két mozdonyvezető. Villámgyorsan cselekedtek, behúzták a vészféket. Ám a vasúti síneken nem úgy állnak meg a járművek, ahogy közúton. Jóval több idő kell a fékezésre. A megközelítőleg hatvan kilométeres sebességgel haladó szerelvények ütközése végképp kikerülhetetlen- né vált. A szakértői vizsgálat bebizonyította, hogy az egyik vonat huszonkét, a másik huszonnyolc kilométer per órára lassult le, amikor a csattanás bekövetkezett. A vezetők közül egyiküknek maradt annyi ideje, hogy kétségbeesetten elhagyja a fülkét, és hátraszóljon, kapaszkodjon mindenki, mert ütközés lesz. A másik, az Aszódról érkező járat irányítója már nem volt ennyire szerencsés. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a lehető legrövidebb időn belül kiérkeztek a helyszínre a mentők. Elsőként a mintegy nyolc kilométerre lévő berceli őrs autója, utána még hét jármű. Hamarosan leszállt két mentőhelikopter. A megsérült utasokat az ápolók és orvosok megvizsgálták, kiderült, huszonegyen panaszkodtak különböző fájdalmakra, két személy esetében a szakemberek csonttörésre gyanakodtak. Egy hölgynek a bordája, míg az Aszódról jött szerelvény vezetőjének a lába törött el. A sérülteket négy kórházba, budapesti, váci és balassagyarmati intézetekbe szállították. A legtöbben Balassagyarmatra, a dr. Kenessey Albert Kórház- Rendelőintézetbe kerültek. A köz- szolgálati televízió vasárnap késő délutáni adásában dr. Csonka Csaba, a sürgősségi osztály főorvosa elmondta, összesen tizennégy embert láttak el, ebből egy volt súlyos, mások inkább vágott és zúzódott sérüléseket szenvedtek el. Hozzátette, több személy esetében még további vizsgálatokat végeznek el, hogy például a belső vérzések lehetőségét teljes mértékben kizárhassák. Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője ugyancsak a közmédiában számolt be a megkezdődött biztonságtechnikai vizsgálat eddigi eredményeiről: műszaki hibát nem állapítottak meg, sem a járműveken, sem a MÁV berendezésein, nagy valószínűséggel emberi mulasztás miatt következhetett be a baleset. Ezt megerősítette Lőcsei Virág, a MÁV-csoport sajtószóvivője is. A szomorú eseménnyel kapcsolatban a Vasutasok Szakszervezete is megszólalt Meleg János elnök szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy nem gyakoribbak hazánkban az ehhez hasonló vasúti balesetek, és nem történt eddig nagyobb tragédia. A MÁV-on belül több helyen ugyanis katasztrofális méretű már az emberhiány, így a dolgozók túlterheltek, kimerültek, nagyban csökkent az összpontosító képességük. Míg a korábbi években összesen két-három olyan eset került napvilágra, amely azonos pályán szemben haladó, de még időben megálló szerelvényekről szólt, tavaly már tízszer, idén pedig eddig ötször fordult elő hasonló mulasztás. Egyre sürgetőbb tehát a megoldás, elsősorban a létszám- hiány felszámolása tekintetében. A Nógrád Megyei Hírlap nem hivatalos forrásból úgy értesült, az Aszód-Balassagyarmat vasútvonal is közel húsz éve a „minden áron való létszámcsökkentés” áldozata lett. Acsa-Erdőkürtön és Magyamándorban megszüntették a forgalmi szolgálatot. A vonatok keresztezését automatikusan elvégző rúgós váltókat szereltek fel. A forgalomirányítást a Nyugat-Eu- rópában jól bevált rádiós rendszerrel kívánták megoldani. A rúgós váltókat beépítették, a forgalomirányító létszámot megszüntették, de a rádiós rendszer nem készült el. Ezt pótolja a jelenleg alkalmazott „egyszerűsített” forgalomszabályozási rendszer, amiben igen sok a „humán” faktorra visszavezethető hibázási lehetőség, mint ahogy az most is történt. Az interneten egyéb tényezőkre is felhívták a figyelmet a balesettel kapcsolatban véleményüket nyilvánítók. Sokak szerint teljességgel érthetetlen, hogy az országos és nemzetközi fővonalakon rendszeresek a "késések, holott itt nem harminc éves Bz motorvonatok futnak, hanem sokkal korszerűbb járművek. Márpedig, miután a fővonali késés is a mostani baleset előidéző okai között szerepel, itt is növelni kell a hatékonyságot és a minimálisra leszűkíteni a késéseket A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya tömegszerencsétlenséget okozó, vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétség miatt rendelt el nyomozást. HIRDETÉS SALGÓTARJÁNI :í£mprogramajánló APOLLÓ MOZI Augusztus 18. 14.00 Barbie, a rocksztár hercegnő, 14.15 Kardfog Kapitány és a Lama Rama kincse, 15.45 Minyonok, 16.00,18.15,20.15 Fantasztikus négyes, 18.00 A Béliét család, 20.30 Mission Impossible - A titkos nemzet VÁROSI ÜNNEPÉLY Augusztus 20. Államalapító Szent István Ünnepe. 16.00 Koszorúzási ünnepség, imádság (Szent István tér) 17.15 Bon-Bon Együttes, Viganó és az Ifjú Nógrád Táncegyüttes, kenyérszegés, Gólyalábas Parasztkomédia, 20.00 Péter Szabó Szilvia koncert, 21.30 Tűzijáték (Fő tér) Közben: Játszóház, vidámpark. TARJÁNI GYERMEKTÁBOR 2015. augusztus 16-20. Nemzetközi Tájfutó verseny VÁROSI STRANDFÜRDŐ Augusztus 19.21.00 SummerEnd Party - A csajok összecsapása 10 DJ: Edo Denova, Nia Even, Aphrodité, Claudia Black, Stamp, UBC, Kühl, Used Disco,Tomy Montana, Pryce, Persik JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT QUIMBYTEÁTRUM (október ló.), BRÓDY JÁNOS (december 4.) színháztermi koncertek elővételi jegyértékesítés Zenthe Ferenc Színház 2015/2016. évad bérletértékesítés: Zenthe Ferenc, Székfoglaló, Családi, Operett Bérletek VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Éj Királynő 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hirfüzer 19.25 Ajánló 19.30 Csendes Percek- az Adventista Egyház műsora 19.45 Nemzetközi Dixieland Fesztivál - Front Band 20.20 A mi értékeink- Novohrád Nógrád Geopark 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV ftprogramajánlóa Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. Laska, pampuska és palacsinta után a lepényen a sor. Már augusztus 21-én, pénteken elkezdődnek az idei fesztivál programjai. Délután 17 órakor a Közösségi Házban nyitják meg Csomós Zsófia természetfotós kiállítását, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Augusztus 22-én, szombaton már reggel elkezdik sütni a kemencékben a finomságokat, majd 11.30 órakor lepényszentelő szentmisét mutatnak be, ahol Varga Ivett énekét Lévárdi Beáta kíséri zongorán. Köszöntőt mond Pintérné Kanyó Judit, a község polgármestere, majd ünnepélyesen átadják a Hagyományőrzők Házát. A délután folyamán Léna táncosai lépnek elsőként színpadra 14.30 órakor, ezután az Ákom-Bákom Bábcsoport előadásában az Egyszer volt...a Kiskondás című magyar népzenével aláfestett népmeséi bábelőadást tekinthetik meg a jelenlévő gyerekek és a meséket kedvelők. A Show-Szóró bemutatja a népszerű vidám történetet, a Lúdas Matyit, majd a rendezvény sztárvendége, Tolvai Reni ad koncertet 17 órakor. Ezt követően lesz még solymászbe- mutató, valamint Mamma Mia Showt is láthat a közönség magyarul, a Csillag Musical Társulat előadásában. A fellépők sorát az AYSEL Hastánccsoport produkciója zárja. A programok alatt folyamatosan lehet kóstolni és lepényt vásárolni, illetve helyi kézműves termékekkel ismerkedhetnek a látogatók. A gyermekek szabadon vehetik birtokba a játszóteret, bárki megtekintheti a kézművesportát és a hintózási lehetőséggel is élhetnek a vendégek. Egész nap nyitva áll majd a Magyarok Nagyasszonya kápolna és a római katolikus templom is. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a két nap alatt. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Borral távozott Balassagyarmat. Bűnügyi őrizetbe vettek egy 30 éves ipolyszögi férfit a balassagyarmati nyomozók. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2015. augusztus 13-án délután, Balassagyarmat belterületén a járdán közlekedett kerékpárjával, amikor a vele azonos irányban gyalogosan közlekedő férfi kezében lévő bor megszerzése érdekében, a sértettet a kerékpárjával nagy erővel meglökte, aki ennek következtében a földre esett. Ezt követően B. Róbert a kerékpárjával megakadályozta, hogy a férfi az italához hozzáférjen, majd a gyanúsított az így megszerzett szeszes itallal a helyszínről távozott. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást B. Róbert 30 éves ipolyszögi lakos ellen.