Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-17 / 190. szám

Elstartolt a Hungária Kupa tájékozódási futás. Vasárnap az I. futammal kezdetét vette ha­zánk legrégebbi és legrangosabb sportági viadala, az ötfutamos Nógrádi Hungária Kupa, melyre többségében a salgótarjáni gyer­mektáborban kialakított közpon­ti eligazító helyre - versenyiroda - szombaton már kora délelőtt megérkeztek az első fecskék. A hazaiakon kívül külföldről a legfrissebbek a lettországiak vol­tak, de befutott a verseny doyen­je is a 89. életéven járó svájci Adolf Kempf. A salgótarjáni, ba­lassagyarmati jelentkeztető stáb angol, német, lengyel orosz nyel­vű sportági tolmácsokon keresz­tül biztosította a „vendégek” gyors eligazítását. Ezt követően főként a külföldről érkezettek versenyzők a helyszíni térkép- shop-ban bemelegítő-edzőtérké- pet vásároltak, felszerelésbe búj­tak és ráhangolásként megis­merkedtek a Karancs, a Tatár­árok és az Eresztvény környéki edzőterepekkel. A nógrádi ren­dezők technikai csoportja ezzel egy időben lázas munkálkodás közepette építette fel az I. és II. versenyfutam Kazáron kialakí­tott központi helyét. Vasárnap kora reggel Salgótar­jánból, illetve a környékbeli tele­püléseken elszállásolt verseny­zők gépjármű konvoja borús Idő­ben elindult a kazári laskafeszti­válról elhíresült parkba, ahol ver­senyfelszerelésbe bújva a település fő útján, amolyan be­melegítő futás során tudták elér­ni a 2 km-re lévő Riolittufa kör­nyékén lévő rajt helyét. A10 éve­sektől a 80 évesekig kiírt korosz­tályos életkori kategóriákban dél­előtt 10 órakor szemerkélő esőben 2-4 percenként egy szá­mítógépes rajtsorsolás alapján elektronikus mikrochip haszná­lat mellett kezdődött meg hazánk legnagyobb sportági viadala a Hungária Kupa. A kazári rajt előt­ti készülődésről 9,45 órakor a MTV1 élőadásban számolt be. A mezőny első fele (500 fő) zuhogó esőben kényszerült a versenypá­lyáját lefutni, miközben a csúszós terepen több versenyző is kisebb sérülést szenvedett, amit a hely­színen dr. Tamássy Gyula ver­senyorvos nagy szakértelemmel látott el. A verseny ideje alatt az érdeklődők a szabadidőparkban hatalmas kivetítőn követhették az I. rövidített távú futam állását. Lapzártánkkor az első napi fu­tam állása a következő. M10D ka­tegória (26 Induló): 1. Saulite Emils (Auseklis IK) 15:04 perc. M10DK (13 célba érkezetni 6 In­duló): 1. Bujdosó Márk Levente (Tabáni Spartacus) 18:57 ... 4. 1650 Verebélyi Attila 28:15, 5. Babka Dániel 28:19. M12C (34/36): 1. Klement Kelén Tabá­ni Spartacus 19:36. M12D (6/6): 1. Németh Benjamin (Szombat­hely) 19:30, 2. Kronovetter Máté 20:54. M14C (24/27): 1. Gárgyán Dániel Tibor (Victoria SE) 28:31... 15. Tóth Ábel Tibor 51:31. M14E (40/41): 1 .Jónás Ferenc (Szegedi Vasutas) 26:30. M15-18C (21/26): 1. Tóth Kristóf (Csipa Sport Egyesület) 30:12 ... ó. Tóth Zalán Zénó 34:11... 18. Sörös Zol­tán 50:01. M16E (38/47): 1. Spektors Fricis (Auseklis IK) 47:19. M18E (24/32): 1. Szűcs (Botond DTC) 54:21. M20E (7/13): 1. Kovács Bertalan PVSK 1:09:07. M21B (22/38): 1. Gyulai Tamás (Megalódusz Sportegylet) 1:00:04. M21BR (34/41): 1. Zdrahal Tomas (Orienteering Te­(26/28): 1. Stockmayer Michael (HSV OL Wiener Neustadt) 47:49 ... 13. Varga István (HUFEZE- Pásztó) 1:23:57. M50A(34/35): 1. Koztlowski Jacek (Patria) 42:29. M45BR (20/27): 1. Szencz Attila (Szegedi Vasutas) 33:00, 2. Ko- valcsik István (Balassagyarmati Balassi BKSE) 34:43. M55A (36/44): 1. Varga József (Göcsej Környezetvédő, Tájfutó Klub) 55:01. M60A (21/22): 1. Spiegl Já­nos (SMAFC) 56:57. M65A (23/24): 1. Bogdanovits András (MSE Megalódusz Sportegylet) 38:25. M70A (19/19): 1. Lind- blom Ingemar (OK Orinto) 28:53. M75A (9/9): 1. Bogdány Miklós (Tipo Tájfutó és Környezetvédő Klub) 35:12. M80A (2/2): 1. Du­dás István (OSC) 41:02. W10D (17/17): 1. Knuth Sára (Postás SE) 21:23 ... 13. Sörös Karina 44:35. W10DK (14/18): 1. Kle­ment Zille Anna (Tabáni Sparta­am, cseh) 45:17. M21C (14/15): 1. Morvái András 40:21. M21E (16/27): 1. Gristwood Graham (Forth Valley Orienteers, Nagy Britannia) 1:26:43, 2. Bakó Áron (Tabáni Spartacus) 1:36:13, 3. Baumholczer Máté (PVSK) 1:37:00. M35A (12/20): 1. Stupu Petru (Brasov) 1:19:50. M35BR (26/28): 1. Pataki Gábor (PVSK) 46:33. M40A (31/39): l.Buytaert Frank (Belgium) 15:32. M45A cus) 24:21. W12C (30/32): 1. Czakó Boglárka (MOM Hegyvi­dék SE) 13:44 ... 3. Lénárt Lili 14:40,4. Mag Viktória 15:25... 9. Mag Fruzsinal8:56, 10. Nagy Szilvia 19:23 ... 15. Osztafin Lili 22:02. W12D (7/7): 1. Riesing Eszter (SZVSE) 16:49. W14C (17/17): 1. Hajnács Lili (Szegedi Bokorugró TSE) 22:02. W14E (31/34): 1. Apró Vivien Dóra (SZVSE) 22:07 ... 24. Varga Petra (HUFEZE-Pásztó) 41:10. W15- 18C (22/24): 1. Gubicz Kata Vio­la (Victoria Sportegyesület) 23:56. W16E (34/39): 1. Sárközy Zsófia (MOM Hegyvidék SE) 43:17. W18E (24/25): 1. Vékony Vanda (AlbaRegia Atlétikai Klub) 44:44 ... 9. Fésűs Evelin Anna 1:01:52. W20E (12/15): 1. Gold- mann Júlia 54:01. W21B (17/20): 1. Kocinska Agnieszka (Orkan Ostroda) 52:02. W21BR (18/20): 1. Kovács Anett (Sirályok SE) 37:23 ... 8. Koós Brigitta 46:26 ... 13. Győri Judit 56:12. W21C (13/14): 1. Julmy Nathalie (Om- ström Sense) 37:45. W21E (20/23): 1. Gyurkó Fanni (Silva- nus Sportegyesület) 1:09:58, 2. Szerencsi Ildikó dr. (SZVSE) 1:10:42, 3. Novai Éva (SZVSE) 1:12:55. W35A (13/17): 1. Nagy Krisztina (BEAC) 1:02:21. W35BR (23/24): 1. Horváth Magda (Tipo TKE) 41:24. W40A (17/18): 1. Etterle-Biederman Lilianna (Wa­wel Krakow) 54:28. W45A (18/ 22): 1. Németh Zsoltné (Veszpré­mi Honvéd) 54:54. W45BR (14/16): 1.Gönczi Vera (Postás SE) 33:29. W50A (20/20): 1. Kár­mán Katalin (Hegyisport Szent­endre) 32:16. W55A (14/14): 1 .Wysocka Jolanta (XGLI Gliwice) 40:00... 3. Novotni Tiborné (Bgy. Balassi BKSE) 50:44. W60A: 1. Wieder Ilona (Veszprémi Hon­véd) 39:45. W65A (9/10): 1. Fey Klára (Hidegkúti Spartacus) 30:35. W70A (6/6): 1. Thomsen Ellen (Vendelboerne) 44:43. Open S (6/6): 1. Zabaglo Slawek (Csipa SE) 26:22. OpenB (48/57): 1. Lakatos Tamás (NYVSC- Nyírerdő SE) 26:17 ... 10. Palko- vics Éva 33:31. Open A (56/58): 1. Liszka Krisztián (Tabáni Sparta­cus) 46:58. Megjegyzés: Az egye­sület nélkül közöltek a Salg. Dornyay versenyzői. Cz. Zentai József Nagy feladat előtt a versenyrendezőség A Hungária Kupa versenyzőinek egy csoportja, valamint a résztvevő országok zászlói- A 89 éves svájci Adolf Kempf : a verseny legidősebb részvevője

Next

/
Thumbnails
Contents