Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-15 / 189. szám

2015. AUGUSZTUS 15., SZOMBAT Bővült a verseny TRiATLOf Négynapos sport­fesztivállá bővült a jövő hét vé­gén másodszor sorra kerülő Ironman 70.3 triaüonverseny. Az esemény pénteki sajtótájé­koztatóján kiderült, jövő hét csütörtökön „a Magyar Olim­piai Bizottság (MOB) által szárnyai alá” vett 5próba Rió­ba rendezvénnyel a Kopaszi- gáton veszi kezdetét a sorozat, pénteken az olimpiai távú nyílt országos bajnokság ke­rül megrendezésre, szomba­ton lesz a főverseny, míg va­sárnap szabadidős sportese­ményeket rendeznek. Kropkó Péter főszervező el­mondta, óriási érdeklődés vár­ható, ugyanis összesen 50 or­szágból 8000 versenyzőt vár­nak, plusz a kísérőiket, és mintegy 58 ezer nézővel szá­molnak.- Hamar híre ment az első, tavalyi verseny sikerének, így idén 30-40 százalékkal több profi érkezik. A jelentke­zők között van például a 80- as és 90-es évek sztárja, Paula-Newby-Faser nyolcszo­ros Ironman-világbajnok is - mondta Kropkó, aki sportoló­ként 51 Ironman-viadalon in­dult. Hozzátette, a pályát úgy alakították ki, hogy a részt­vevők megismerhessék Bu­dapest látványosságait. Az 1,9 km úszásból, 90 km Kerékpározásból és félmaratoni futásból álló főversenyen a jövő évi világbajnokságra lehet in­dulási jogot szerezni. Bátorfi Béla, a magyar szö­vetség elnöke arról számolt be, hogy a sportág sokat kö­szönhet a tavaly életre jhíyptt rendezvényiMK, mivel új len­dületet kapott a hazai triatlonsporf. Kiemelte, hogy az 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km fu­tásból álló ob nyílt lesz, s azon a sérült Vanek Ákos ki­vételével a teljes hazai élme­zőny rajthoz áll. Fehérvári Dániel ezüstérmes TAJEKOZODASI FUTÁS Erdész Eurépa-bajnokság, Pécs Mint azt már korábban lapunk hasábjain beharangoztuk a héten 14 ország, 450 sportolójának a részvételével rendezik meg Pécsett az Erdész Tájékozódási Futó Európa-bajnokságot. Az első küzdelemre - sprint távú városi verseny - szerda délután Baranya megye székhelyén került sor. A kontinensviadalon megyénkből egyedüliként a felnőtt férfiak mezőnyében a salgótarjáni Fehérvári Dániel állt rajthoz. Pécs történelmi városrészében, a dr. Kiss Endre által szakmailag összefogott szervezői stáb remek versenyt biztosított a részvevők számra. Annak ellenére, hogy a rendezők szerda késő délutánra tették a küzdelmet, még így is jóval 30 fok feletti kánikulában futottak a versenyzők. A felnőtt férfiak 27 fős mezőnyében a magyarok mellett svéd, finn, litván, lett, dán, lengyel, norvég és észt futók küzdöttek meg egymással az érmekért. Fehérvári Dániel - aki jelenleg a TF hallgatója, egyben a Dornyay sportolója - kiemelkedően szerepelt. A 19 elektronikus ellenőrző ponttal nehezített 2,9 km légvonaltávú és 95 méter szintkülönbséget is tartalmazó versenypályán a győztes finn versenyző mögött az ezüstérmes helyen érkezett célba. Sprint táv végeredménye. M 21 kategória (27 induló): 1. Johannes Pohjala (Finnország) 20:51 perc, 2. Fehérvári Dániel 22:09,3. Nauris Neimanis (Lettország) 23:07,4. Kazal Márton (Pécs) 23:10, 5. Iski Richárd (Nyíregyháza) 24:36, 6. Viktor Silvermark (Svédország) 25:49. Cz. Zentai Fehérvári Daniéi rövidtávon a fétnőtt férfiaknál eb ezüstérmes lett [1 p f V Uj motorcsónakot kapott a válogatott kajak-kenu. Fábiánná Rozsnyói Kata­lin, a férfi kajaknégyes edzője vette át pénteken annak az új motorcsónaknak a kulcsait, melyet a jövőben a kajak-kenu- válogatott használhat Szolnokon, a Holt- Tiszaparti Vízisporttelepen.- A kiemelt sportágak nemcsak a szak­mai munkára, de eszközbeszerzésre is fo­lyamatosan megkapják az olimpia és a kvalifikációs világversenyek felkészülési időszakában szükséges kormányzati tá­mogatást - mondta Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár, miután a ma­gyar gyártású vízi jármű kulcsait átadta a mesteredzőnek. A sportvezető az MTI-t arról tájékoztat­ta, hogy a motorcsónakot az államtitkár­ság pénzügyi támogatásával a sportági szakszövetség szerezte be és alakíttatta ki a speciális igényeknek megfelelően. Úgy fogalmazott, hogy a pénteki átadás elsősorban gesztus értékű: tisztelgés egy emberileg és szakmailag egyaránt a sportágat meghatározó példakép, Fábiánné Rozsnyói Katalin munkája előtt. Mindemellett azonban nem egyszeri al­kalom, hanem egy folyamat része. Fábiánné Rozsnyói Katalin az esemé­nyen arról beszélt: az ajándék a legjobb­kor érkezett, hiszen a Magyar Kajak-Kenu Szövetség motorcsónak-parkja meglehe­tősen elavult. Felidézte, hogy a régi, ne­hézkes vízi járművekkel az utóbbi idő­ben egyre több műszaki probléma adó­dott és olyan is előfordult, hogy nem tud­ta tartani a sebességet az általa edzett fér­fi kajak négyessel. A felkészülésről szólva jelezte: időará­nyosan jól haladnak, ám az idei év legfon­tosabb versenyén, a jövő hét szerdán kez­dődő milánói olimpiai kvalifikációs világ- bajnokságon nem a helyezések és az ér­mek száma, hanem a tervezett kvóták megszerzése lesz az elsődleges szem­pont. A vb persze fontos állomás és hasz­nos értékmérő lesz - mondta a férfi ka­jak négyestől dobogós helyezést remélő mesteredző. Ám számukra már a 2016-os riói olimpia az igazi cél - tette hozzá. Pénteken a kajak-kenusok nyilvános edzést is tartottak Szolnokon, csakúgy mint Dunavarsányban és Csepelen. Benedek Tibor: sok munkára van szükség vízilabda. Az egész világbaj­nokság legfontosabb következte­tése, hogy nem vagyunk elég gyorsak - nyilatkozta a szövet­ség honlapjának Benedek Tibor, a kazanyi vb-re címvédőként ér­kezett, de onnan csak hatódik- ként távozó férfi vízilabda-válo­gatott szövetségi kapitánya. A szakvezető úgy látja, hogy növelni kell a sebességet az egyik kaputól a másikig jutásban, és megítélése szerint az oroszorszá­gi vb-n hiányzott a csapatból a mindent elsöprő lendület. Benedek elmondta, hogy hét­főn hosszasan egyeztetett elődjé­vel, a jelenleg a szövetség elnöki posztját betöltő Kemény Dénes­sel. A honlap felvetésére, hogy érezte-e a bizalmat, a kapitány így válaszolt:- Igen. Dénes több nyilatkoza­tot is tett az elmúlt napokban, ugyanazt a véleményt mondta nekem is, mint a nyilvánosság­nak. Ezek alapján úgy érzem, a bizalma megvan bennem. Hozzáfűzte, hogy szakmai kérdésekről keveset beszéltek.- A legfontosabb most tényleg az volt, hogy kiderüljön, ő és az elnökség bizalma megvan-e. Utóbbi majd persze csak az el­nökségi ülés után lesz világos. A lehetséges következménye­ket illetően Benedek azt mondta, hogy a felelősség az övé, és - tet­te hozzá: - okosan kell a hogyan továbbról döntenie.- Nem szeretnék kapkodni a következő lépéssel - fogalma­zott. Benedek kitért rá, hogy a vá­logatott játékosai alapvetően két klubból kerültek ki, s ennek van­nak előnyei, de hátrányai is.- Bíztam abban, hogy az ott kialakuló játékkapcsolatok a vá­logatottat is segítik. Ezek a já­tékkapcsolatok viszont sajnos nem látszódtak a válogatottban - jelentette ki, egyszersmind le­szögezve: - Nem hinném, hogy a világbajnokságon fizikális problémáink lettek volna. Az olaszokkal a négy közé ju­tásért vívott és elbukott meccsről ezt mondta: - Nem tudtunk megújulni, nem tudtunk akció­gólt lőni. Amin sokat dolgoz­tunk, hogy az emberelőnyünk jól működjön, az sokáig jól mű­ködött, de az utolsó kettőt, a leg­fontosabbakat kihagytuk. A kapitány az interjúban hangsúlyozta: nem szeretne kü­lönösebben senkit kiemelni a vi­lágbajnokságon mutatott telje­sítménye miatt.- Az biztos, hogy voltak na­gyon gyenge egyéni teljesítmé­nyek, valószínű mindenki saját maga is érzi, hogy ez így volt. Hi­ányoztak bravúrok, azok az ap­róságok, villanások, amik egy ki­élezett helyzetben dönthettek volna a javunkra, mondjuk az olasz meccsen. Kiemelhetnék egy-egy játékost, hogy igen, ők bezzeg jól játszottak, de ez nem ilyen egyértelmű. - fogalmazott. Ami a folytatást illeti, ősszel világliga-selejtezők jönnek, ja­nuárban Európa-bajnokság kö­vetkezik. Benedek szerint sokat és máshogy kell dolgozni:- Még intenzívebbnek kell lennie a klubok és a válogatott kapcsolatának, ez a legfonto­sabb. Ha nincs együttműködés, akkor túl kevés lesz az idő ah­hoz, hogy ebből a helyzetből ki­lábaljunk... Ha ez a hatodik hely nem volt elég nagy pofon min­denkinek, akkor nincs értelme folytatnia senkinek ezt a játékot. Senkinek nem lebeghet más a szeme előtt, mint az, hogy többet kell tenni a mindennapokban azért, hogy eredmény legyen. A kérdésre, hogy látszik-e a ki­út, a szövetségi kapitány így fe­lelt: - Látszik, de az biztos, hogy most tényleg nagyon sokat keU dolgozni. Látom azokat a problé­mákat, amikről nem szívesen beszélnék, megvan a lehetőség, hogy ezek elmúljanak. Sok mun­ka kell hozzá. Benedek Tibor szövetség kapitány

Next

/
Thumbnails
Contents