Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-09 / 157. szám
Akadálymentesítési program Képzések a megyében NÓgrád mégye. Párhuzamosan szervezett képzést a közösségi munkás munkakörben dolgozók részére a salgótarjáni és szécsényi járásban nemrég a Nemzeti Művelődési Intézet. A Mindent a kulturális közfoglalkoztatási programról című kompetenciafejlesztés az abban résztvevők munkaerő-piaci helyzetének javítására irányult. A salgótarjáni kurzus a J. L. Seagull Alapítványi Iskolában 20 fő, míg a szécsényi a Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtárban 21 fő » részvételével zajlott. A 48 órás időtartamú oktatáson elméleti és gyakorlati ismeretekkel is gazdagodtak a hallgatók, akik többek között önismeret-fejlesztési és anyanyelvi kommunikációt elősegítő tréningeken mélyíthették el tudásukat, valamint álláskeresési technikákkal és a tanulás hatékonyságát növelő módszerekkel is találkozhattak. Elsajátíthatták például a kultúra és a közművelődés alapfogalmait és szervezetrendszerét. A képzés utolsó napján minden jelenlévő a sikeres vizsgát tanúsító oklevéllel a kezében térhetett haza. A tanúsítványok kiosztásánál jelen volt dr. Tóthné Bodor Anita, az Országos Felnőttképzési Szakmai Központ vezetője, mivel az országban ezek a képzések fejeződtek be elsőként. A megyében jelenleg is zajlik négy tanfolyam - Balassagyarmaton, Érsekvadkerten, Rétságon és Salgótarjánban -, amelyek július lOén érnek véget (Folytatás az 1. oldalról.) fpolyvece-Hont Az első akciót 2005 nyarán szervezték meg, a „Tiszta, egészséges Ipoly mentéért!” szennyezőforrás-felmérési és -felszámolási projekt keretében. Azóta évről-évre megrendezik az Ipolytisztítást a folyó alsó, Tésa alatti szakaszán, általában 20-25 önkéntes bevonásával. Ebben az évben azonban más részen dolgoztak: a folyó Nógrád megyei, Ipolyvece és Hont közötti szakaszán. Az Ipoly itt csodálatos adottságokkal rendelkezik: szabályozatlan, kanyargós (meanderező), és olyan vizes élőhelyek kísérik, amelyek természetvédelmi oltalom alatt állnak. Ugyanakkor a felsőbb szakaszok szabályozása, - így duzzasztógátak építése - miatt Ipolyvece és Hont között a folyó medre mélyül. Az alacsonyabb vízszint miatt a part menti fák bedőlnek az Ipolyba, teljeAz OTP Bank kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy valamennyi ügyfele számára teljes körű szolgáltatást nyújtson. Céljuk, hogy a fogyatékossággal élő ügyfeleket körültekintő figyelemmel tudják kiszolgálni a banki ügyintézés során. Ennek érdekében akadály- mentesítési programot indítottak. Salgótarján. Akárcsak üzleti stratégiájukban, úgy a fejlesztések során is a tudatos tervezést és a fenntarthatóságot tartják szem előtt az OTP Banknál. Éppen ezért programjuk lényeges eleme, hogy előzetes kutatásokkal, vizsgálatokkal megismerjék ügyfeleik igényeit, elvárásait. Legfontosabb megállapításaik mindhárom célcsoport esetében a személyes ügyintézés (az archoz/személy- hez köthetőség biztonságot ad), bankon belül a technikai nehézségek minimalizálása (sorszámkiadó automata akadálymentesítése, a hívószám bemondása) és az internet alapú bankolás.- Sok irányba próbáljuk a bankot fejleszteni, mindezt úgy, hogy a szakmai szervezetek véleményét is figyelembe vesszük. Három olyan kör van, ahol ezt fontosnak tartjuk. A mozgáskorlátozottak, a siketek és nagyothallók, valamint a vakok és gyengén- látók ügyintézéséhez szükséges fejlesztésre fordítottunk figyelmet - mondta el lapunknak Sándor Zoltán, a salgótarjáni OTP Bank igazgatója. sen elzárva a medret, megfogva és felhalmozva a szemetet. Számos torlasz felett több köbméter szemétsziget halmozódott fel. A folyó vízminőségének javítása társadalmi-gazdasági szempontból elengedhetetlen, ugyanis egyes településeket az Ipoly menti kutakból látnak el ivóvízzel, és több helyen öntözési célra is hasznosítják a vizét. A folyó egyre népszerűbb a turisták kö- Ennek eredményeképp a hangsúlyt a személyes tanácsadásra helyeztük. Ugyanakkor fejlesztéseink túlmutatnak a fizikai akadálymentesítésen, célunk, hogy korszerű telefonos, elektronikus és mobilszolgáltatásainkat is elérhetővé, érthetővé, illetve megismerhetővé tegyük valamennyi ügyfelünk számára, biztosítva ezzel számukra a választás lehetőségét. Könnyítéskép honlapunkon megtalálható egy naptár (a bank több éves tapasztalata alapján készült), amely különböző színekkel jelöli azokat a napokat, amikor ügyintézésre alkalmasabb az időpont és azokat is, amikor esetlegesen kicsit hosszabb várakozási idővel kell számolni - tette hozzá. rében is, elsősorban az alsó szakaszon, és várhatóan az Ipoly turisztikai jelentősége folyamatosan nő a következő években. Mindezeken túlmenően a hal- és madárfaunája, valamint a folyó menti vizes területek növényvilága kiemelkedő természeti értéket is képvisel, amelyet jól mutat, hogy több szakaszán a part menti területek a Duna- Ipoly Nemzeti Park részét képeSiket és nagyothalló ügyfelek számára a bank új típusú ügyfélhívó készülékén dedikált nyomógombot alakított ki, illetve a bankfiókban biztosított wifi hálózaton'keresztül az érintettek saját tablet készülékükön elérhetnek egy real-time alkalmazást, ahol jelnyelvi tolmácsot vehetnek igénybe - mondta Szepessyné Judik Dorottya, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Nógrád megyei szervezetének felnöke. Kiemelte, hogy a hallássérült személyeknek elsősorban infokommunikációs akadálymentesítésre van szükségük, ami azt jelenti, hogy részükre jelnyelven, jelnyelvi video-tolmácsolási rendszer segítségével vagy személyezik, illetve Natura 2000-es besorolásúak. Az alapítványnak nincsenek pontos információi arra vonatkozóan, hogy szilárd hulladékkal, elsősorban műanyagokkal mennyire szennyezett a folyó. Ugyanakkor szeretnék elkerülni azt a helyzetet, amely a Dunán, legalábbis bizonyítottan egyes szakaszain kialakult. A folyótisztítási akciókat nem csak a szemét mennyiségének közvetlen csökkentése céljából szervezik. A sajtón keresztül a tisztítási akcióval pozitív példát kívánnak mutatni a helyieknek, hogy óvják, védjék környezet állapotát, és saját lehetőségeik szerint javítsanak is az élővizek állapotán. Részben munkájuknak köszönhető, hogy egyre több településen szerveznek szemétgyűjtési akciót. Az idei akció három napja során 6 hajóból álló csapat haladt végig a folyó Ipolyvece és Hont közötti szakaszán. A mederből, illetve a part, gyalogosan megközelíthetetlen részeiről gyűjtötték össze a szemetet, jellemzően műanyag-palackokat, nejlonokat, horgászati kellékeket, de „horogra akadtak” autógumik és hűtőszekrény is. Az összegyűjtött 110 zsáknyi, vagyis mintegy 12 köbméter szemetet lerakóba szállíttatják el. A továbbhaladás sen jelnyelvi tolmáccsal szükséges biztosítani az akadálymentes információt. A hallókészüléket viselő nagyothallóknak a bankfiókban még segítséget nyújt a pultoknál elhelyezett indukciós hurok, amelyet azzal a céllal fejlesztették ki, hogy a hanginformáció pontosan érthető legyen. Gréczl-Zsoldos Miklósáé jelnyelvi tolmácsként munkájával szinte napi szinten segíti a hallássérülteket. A jelnyelv a vizuális kódrendszerek egyik legfejlettebb formája, amelyet főként, de nem kizárólag a siketek használnak. Több mint tíz éve bizalommal fordulhatnak hozzá az ügyfelei, ha kommunikációs problémájuk akad - tudtuk meg a jelnyelvi tolmácstól. NBA érdekében az elzáródásokat néhány helyen megbontották, ami a folyó tisztulása mellett a vízi turizmusnak is kedvez. Az Ipoly tisztításával a környezet állapota javul a térségben. Ez jó a helyi lakosoknak, hiszen tisztább, egészségesebb környezetben élhetnek. Előnyös a helyi önkormányzatoknak, ugyanis kedvezőbb lesz településük megítélése. Pozitív hozadéka lesz a turizmusból élők számára is, hiszen a tiszta kistérség növeli a turisták érdeklődését az Ipoly mente iránt. A Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány az idei akciót teljes mértékben pályázati források nélkül, önerőből, valamint az önkéntesek, támogatók hozzájárulásával valósította meg. Köszönettel tartoznak a Duna-lpoly Nemzeti Park Igazgatóságának, a Közép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóságnak, Hont és Drégelypalánk önkormányzatának, a szlovákiai Ipoly Uniónak, a vámosmikolai Né Pa Kft-nek, Molnár János ipolyvecei polgármesternek, Oroszlány Péter és felesége, Marika ipoly- hídvégi lakosoknak, valamint önkénteseiknek, akik a hőség és a nehéz körülmények ellenére kitartóan és rendkívül hatékonyan dolgoztak. HIRDETÉS •ÄV SALGÓTARJÁNI item PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ MOZI Július 9. 14.00 Csocso-sztori, 14.00,16.00 Minyonok, 16.15Agymanók, 18.00, 20.15Termin3tor: Genisys, 18.15 Saul fia, 20.30 Magic Mike XXI APOLLÓ CENTRUM - SITI Nyitva tartás: H-P 10.00-20.00 Július 9.17.00 Addiktológiai tanácsadás Július 9.17.00 Hip-Hop Break Team ZENÉS NYÁRI ESTÉK Július 10.19.00 Nógrád Operett Társulat (Bátki József Közösségi Ház, Zagyvaróna) Júfiusll. 19.00 Lakatos Ürge Jazz Band (Förster Kálmán tér) TARJANI GYERMEKTÁBOR Nyári szabadidős táborok időpontjai: július 20-24., augusztus 3-7. Bővebb információ, jelentkezés: 0630/5494209, www.tarjantabor.hu VAROS! STRANDFÜRDŐ Nyitva tartás: minden nap 10.00-19.00 Reggeli úszás: 9.00-10.00 (kedvezményes áron, úszójeggyel) Úszótábor: július 20-24. Információ: 0630/207-3426 VAROS! TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.30 Ajánló 09.35 Háttér-Együtt folytatja az SBTC a Diósgyőrrel 09.45 Értéktár - Nyáresti szerenád 10.10 Háttér-Túl a nagy vizen: Kanada 10.25 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Ajánló 19.35 A kék madár- Oláh Jolán portré 19.50 Irodalmi Kávéház - beszélgetés Dr.Cseplák Györggyel 20.25 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV Aprogramajániöa Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Megrongálta a zárat... Elfogták a salgótarjáni rendőrök azt az 53 éves férfit, aki beköltözött volt élettársa lakásába. Salgótarján. Magánlaksértés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 53 esztendős salgótarjáni lakos ellen a városi rendőr- kapitányság bűnügyi osztálya. A férfi ez év május 10-ét követően - volt élettársának távollétét kihasználva - a tulajdonos beleegyezése és tudta nélkül visszament a korábbi párja otthonához. A gyanúsított ezt követően az ajtó és a zárszerkezet megrongálásával bement a lakásba, és július 7-ig életvitelszerűen ott tartózkodott. A rendőrök elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őt - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Balról jobbra: Szepessyné Judik Dorottya, Márton Márk, Tariné Szabó Eszter és Sándor Zoltán próbálja az új fejlesztést Szemétszedési akció a határfolyó mentén Három nap alatt száztíz zsák gyűlt össze