Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-30 / 175. szám
MTI FOTÓ: KOVÁCS ANIKÓ Ki lencedik hely „Papucsföldön' Hatalmas szél, atlanti áztató eső, óránkénti kellemetlenségek, és két keserű vereség miatti csaló- dottabb szereplés - ez jellemezte a Salgótarjáni Strandépítők hollandiai túráját az elmúlt héten. H. H. A nógrádi megyeszékhely legjobb „homokkézilabdázói” hagyományosan járnak már Nyugat-Európa kies vidékére, Hollandia Észak-Brabant tartományában található Oosterhuit (ejtsd: Úszterhujt, szabad fordításban „keleti erdő”) nevű településre. Itt rendezik ugyanis a kontinens egyik rangos strandkézilabda tornáját a Camelot Kupát, ami jó felmérőnek ígérkezett az augusztus első hét végéjén rendezendő tóstrandi Salgó Kupa előtt. A fiúk Budapesten szálltak repülőre, majd Eindhoven érintésével érkeztek meg a helyszínre, ahol az időjárás egyáltalán nem fogadta kegyeibe a résztvevőket. Pénteken még kellemesen sütött a nap, ekkor bonyolították le a csoportmérkőzéseket. A német Beach And The Gang gárdája, valamint a házigazda nemzet képviseletében versengő Hiekka Hauska ellen sima két szettes sikerrel melegítettek a tarjániák, este viszont a legnehezebb találkozók vártak rájuk, viszonylag gyors egymásutánban. Az orosz-kozák Jekatyerinodar társasága régi ismerőse Szabó Tamáséknak, hiszen a múltban több alkalommal játszottak ellenük, mi több, az oroszok Salgótarjánban is vendégeskedtek már. Jó kezdés után hamar jött azonban egy rövidzárlat, ennek következtében nagy pontkülönbséggel „úszott el” az első játszma. A másodikban szebbnél-szebb duplákkal fej-fej mellett haladt a két legénység, de az utolsó percben a Jekatyerinodar célzott pontosabban, és szétlövésre sem lehetett menteni a meccset. A szombati napon az alsóházi csatározások során a szlovák Lángosok együttese nem jelentett különösebb akadályt, de már ekkor egyre jobban beborult az ég, és egy igazi nyugat-európai vihar köszöntött be Észak- Brabantban. Hatalmas szél táRácz Viktor csapatvezető így értékelte a felettébb kalandos holland túrát.- Két évvel ezelőtti sikereink színhelyére tértünk vissza, egy azóta jelentősen átalakult, megfiatalodott társasággal, de nagy reményekkel. Sajnos a csoportBécsi Mihályt (13-as mezben) és társait a szerencse is elkerülte Hollandiában beosztásunk nem az erőviszonyoknak megfelelő volt. A mezőny két legjobb csapata is hozzánk került, és csak az első kettő juthatott a középdöntőbe. Sajnos a szerencse is elpártolt mellőlünk és egy kulcshelyzetben a játékvezetők is hibáztak ellenünk. A kilencedik helyért becsülettel küzdöttünk, ami igazából már csak a felkészülést szolgálta a következő megmérettetésre. Az EBT idei rangsorában a magyar riválisok közül jelenleg húsz ponttal megelőz bennünket a Dinamit, ezt a hátrányt a saját rendezésű, hétvégi Salgó Kupán szeretnénk ledolgozni, hogy a jövő évi Európa Kupa döntőjén mi képviselhessük Magyarországot - tekintett vissza Hollandiára a tarjániak egyik legjobbja. A hét végén - péntektől-vasár- napig - a tóstrandi sportcentrumban rendezendő „Salgó Cup” a nevezéseket tekintve igen rangos eseménynek ígérkezik, és a nógrádi szurkolók élesben és testközelből követhetik nyomon szűkebb pátriánk kézi- labdás kiválóságait. Röpke egy órás pihenőt követően a spanyol Alcala - szintén veretes - alakulata következett, akik hasonlóképpen komoly nemzetközi rutinnal rendelkeznek. A tét nem volt kicsi, hiszen egy minimális győzelem is azt jelentette volna a Strandépítőknek, hogy a nyolc közé kerülve értékesebb EBT-pontokat szegeznek - ami kiemelkedő fontosságú a jövő évi európai nagydöntőbe kerülés szempontjából. A szerencse azonban nem szegődött Bécsiek mellé, egy újabb 2-0-s vereség azt jelentette, hogy a helyosztókon csak legfeljebb a kilencedik pozíció meg- kaparintásáért küzdhetnek a továbbiakban. madt, eső áztatta a sportolók táborhelyét, így a szervezők azonnal félbeszakították a tornát, törölve minden aznapi meccset. Ráadásul egy erőteljesebb széllöket a sátort is „kikezdte”, így a fiúk edzésben maradva mentették a menthetőt. Vasárnapra ismét lenyugodott az idő, és nem zavarta különösebb hátráltató körülmény a programot Még három találkozót vívtak a Salgótarjáni Strandépítők: előbb a svájci Wasserschloss, majd a már selejtezőből ismert német Beach And The Gang ellen nyertek egyaránt két szettben, végül az utolsó összecsapáson, a még pontot érő kilencedik helyért az US Amsterdam csapatát is felülmúlták. Felnőtt világbajnokság Skóciában tájékozódási futás. A szeniorok svédországi világbajnokságát követően július 31. és augusztus 8. között a sportág szerelmesei Skóciára figyelnek, ugyanis ekkor rendezik meg Eden Court városka térségében az idei felnőtt férfi és női tájékozódási futó világbajnokságot. A rendezvényre 49 ország, közte újoncként Kamerum, Egyiptom, Nepál, és Uganda sportolói küzdenek majd meg egymással az idei felnőtt egyéni és váltócsapat világ- bajnoki címekért - tudtuk meg a jelenleg a svédországi szenior vb-n tartózkodó salgótarjáni dr. Zentai Lászlótól, aki később, mint a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) elnökségi tagja vesz részt a felnőtt vb-n tartandó IOF konferencián. A magyar válogatott egyébként nyolc versenyzővel képviselteti magát a vb-n. Érdekesség, hogy újra magára húzhatja a címeres mezt az a fővárosi Józsa Gábor (kiváló hosszútávfutó-atléta - a szerz.), akit néhány évvel ezt megelőzően az akkori sportági szakvezetés mellőzött a vb indulók, illetve a válogatott kerettagok sorából. A magyar vb keret: Gyurkó Fanni (Silvanus SE), Szerencsi Ildikó (Szegedi VSE), Weiler Virág (Tabáni Spartacus), Bakó Áron (Tabáni Spartacus), Baumholczer Máté (Pécsi VSK), Józsa Gábor (Törekvés SE). Az első versenyszámot a sprint táv selejtezőjét augusztus 1-én bonyolítják le. A vb címekért folytatott küzdelem mellett, azonos helyszínen 5200 induló részvételével rendezik meg a világ legnépszerűbb korosztályos tájékozódási futófesztiválját, a skót hatnapos versenyt is. Másodszor is kikapott a női válogatott A magyar női vízilabdaválogatott 13-11-re kikapott kedden a házigazda orosz csapattól a kazanyi vizes világbajnokság második fordulójában. vizes vb. Csaknem háromezer lelkes hazai szurkoló előtt, kölcsönösen eredménytelen támadások után Bujka Barbara centergóllal szerzett vezetést a magyar csapatnak, s ugyanő duplázta meg az előnyt az első negyed elején. Az oroszok továbbra is a kapufával „barátkoztak”, mert bár sorra emberelőnyben játszhattak, nem tudták bevenni a magyar kaput. Kivéve az első szünet előtt 13 másodperccel, amikor - Kisteleki okos találata nyomán - már 3-0-ra vezetett a magyar válogatott. Keszthelyi Rita megúszás után módosította az állást 4- 1-re a második nyolc percben. Sokadik létszámfölényes lehetőségükkel éltek a vendéglátók (4-2), válaszul Keszthelyi távolról zúdította a labdát a hálóba (5-2). 5-4-re felzárkóztak az oroszok, Czigány Dóra bombájával azonban ismét két gól volt a különbség (6-4), a nagyszünetre pedig 6-5-nél vonultak el a csapatok. A harmadik felvonás hazai büntetővel indult, s beérte az orosz csapat a magyart (6-6), a vezetést azonban visszavette a Merész-gárda: Antal Dóra lőtt jókor és pontosan. A csapatkapitány Takács Orsolya szerencsés találatával 8-6-ra javult az állás, mi több: Keszthelyi elhajlásos lövésével 9-6 lett „ide”. Orosz emberfór és orosz gól következett, Czigány azonban bátran és eredményesen „lőtt vissza” (10-7). Kettős emberelőnyből szépítettek a házigazdák, így 10-8-nál kezdődhetett a befejező negyed. Amelyben egy lecsorgó labdát a magyar kapuba sikerült juttatniuk a hazaiaknak, de Fortuna hasonló segítsége révén Tóth Ildikó is betalált (11-9). Megúszás-gól jött a túloldalról, majd emberelőnyből 11 -11-re egyenlített az orosz válogatott, amely a vezetést is átvette Boionyai Flóra (b) és az orosz Jekatyerina Tankejeva (j) bő két perccel a vége előtt, amihez a kimaradt magyar helyzetek is kellettek. A hajrában újabb orosz gól esett, eldőlt a meccs, nyertek a vendéglátók 13-11-re. Merész András szövetségi kapitány így nyilatkozott az M4 Sportnak: - Miközben az oroszok játéka agresszívabb lett, mi buta hibákat követtünk el, elszórtuk a labdákat támadásokban. A folytatásban, ha a franciákat a csoportzárón legyőzzük, úgy néz ki, hogy az amerikaiakkal fogunk játszani. Nehéz lesz, de meg kell próbálnunk továbbjutni. A magyar együttes - amely a vasárnapi csoportnyitó meccsen egygólos vereséget szenvedett a kínaiaktól - csütörtökön a franciákkal találkozik. A csoport győztese automatikusan a nyolc közé jut, míg a második és a harmadik keresztbe játszik á negyeddöntőbe kerülésért. Eredmény, D csoport, 2. forduló: Oroszország-Magyaror- szág 13-11 (1-3,4-3,3-4,5-1). Gólszerzők: Liszunova 3, Abdriz- jakova, Karimova, Ivaniva 2-2, Jarondajkina, Szimanovics, Pro- kofjeva, Tyimofejeva 1-1, illetve Keszthelyi 3, Bujka, Czigány 2-2, Kisteleki, Antal, Takács, Tóth 1-1. A csoport Másik mérkőzésén: Kína-Franciaország 13-4 (2-1, 0-1,6-1, 5-1). HB&BBSa