Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-22 / 168. szám

J 2015. JÚLIUS 22., SZERDA Pénztárcát lopott Salgótarján. Egy 49 éves salgótarjáni nőt hallgattak ki gyanúsítottként a salgó­tarjáni nyomozók. A Salgó­tarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt in­dított nyomozást egy 49 éves salgótarjáni nő ellen. A jelenleg rendelkezés­re álló adatok alapján a gyanúsított július 20-án 11 óra 30 perc és 13 óra 30 perc közötti időben az egyik salgótarjáni áruház­ban eltulajdonította a sér­tet pénztárcáját az abban elhelyezett nagyobb össze­gű készpénzzel és a sértett nevére kiállított bankkár­tyákkal. A 49 éves nőt a helyszín­re érkező egyenruhások - az adatgyűjtést követően - rövid időn belül az áruház­ban elfogták és a rendőr- kapitányság épületébe elő­állították, ahol gyanúsított­ként hallgatták ki. Az eltu­lajdonított pénztárcát és annak tartalmát a rend­őrök felkutatták és lefog­lalták. A legkisebb madárkák Bartos József Nem tagadom, szerétem a madarakat s édesanyám valamikori szavait használva, a „bolondjuk vagyok” és ez tökéletesen igaz is. Persze nem volt mindig így, hisz gyerekként nem mindig bántam jól velük: tavasszal elszedtük tojásaikat, télen pedig jó néhányukat befogtuk. Erre nem vagyok büszke, de hála tanítóimnak, és a madarak és fák napi szép programoknak, megvál­toztam. Most öregségemre is figyelek rá­juk, s ezt az írást is egy, a legkisebb mada­rakról szóló rádióműsor inspirálta. A királykaféle madarak Európa legki­sebb madarai. Nevüket onnan kapták, hogy a fejükön lévő - sárga-, illetve na­rancsszínű - folt úgy néz ki, mint a ki­rályi korona. Súlyuk mindössze 4-7 gramm. Népies nevük búbosfejű király­ka, és zizike. Énekléseik, vagy- más ténykedéseik közben is „tiszt, iszt, szít, szrí, vagy szi-szi” zizegő szerű, külön­leges énekhangot hallatnak. Barátsá­gos madarak, az embert akár 2 méter­re is bevárják. Megfigyelésük azonban „apróságuk” miatt nagyon nehéz. Sok­szor olyan apró ágakon is megállnak, keresgélnek, ahol más madár, a súlya miatt ezt nem tehetné meg. Sárgafejű királyka... Földrészünk mér­sékelt égövi területén, így hazánkban is fészkelő madár. A lucfenyvesek madara, ritkán, többnyire a vonuláskor a lombos er­dőkben is megtalálhatóak. Télre csak rö­vidtávra, tehát Európa északi részéről dé­lebbre vonulnak. Ekkor közülük sokan az Alföld fenyveseinek vendégei lesznek. A hátuk olajzöld, alsó testüket szürke tolla­zat borítja. Ritkán ugyan, de legtöbbször csak arról válik felismerhetővé, ha a fejte­tőn lévő sárga csík látható. Pókokkal, levél- tetvekkel, poloskákkal táplálkozik. A fé­szekalja 7-10 tojásból áll, s csak a tojó kot­lik. Életük furcsasága, hogy a fiókákat csak a hím gondozza, mert a fiókák kikelése után a tojó azonnal elkezdi építeni a követ­kező fészkét Tojása „akkora, mint egy öreg borsószem” és a „fenyőág hegyei közt buj­kál, százszor keresed, egyszer ha ráta­lálsz”. (Herman Ottó) Tüzesfejű királyka...Nagysága és vonu­lása is a sárgafejű királykáéval azonos. Lombos erdőkben és borókásokban is megtalálható. A fejbúbjuk inkább narancs- sárga színű és a szárny felső része zöldes­sárga. Fiókáikat a két szülő együtt gondoz­za. Nálunk ritkábban található és tudomá­nyos értékelése még nem teljes. Az ökörszem... Európa harmadik leg­kisebb madara, amelyet népies nyelven tüskebujkálónak, vagy csalán csattog- tatónak is neveznek. É kis madár a víz közeli erdők, patakvölgyek aljnövény­zetének lakója, ősz végén viszont bevo­nul a települések kertjeibe, majd tavas­szal újra kiköltözik. A téli hidegben sokszor a pincéket, illetve a lakások kamráját keresi fel. Ott, és a kinti nö­vényzetben is úgy viselkedik, mint egy kis egér, gyors és elfoghatatlan. Testsú­lya mindössze 7-12 gramm. Tollazata fahéjbarna, farkát felfelé tartja. Rova­rokkal, pókokkal, legyekkel táplálko­zik. Fészekalja 6-7 tojásból áll és csak a tojó kotlik. A kakukk gyakran megté­veszti őt és kikelteti saját tojását is. Csi­csergő énekhangot hallat, méretéhez képest meglepően hangosan. Hazánkban mindhárom madár védett. Óvjuk, védjük őket, hisz hasznuk mellett általuk lesz világunk gazdagabb! Középső-Cserhát északi lejtőjén a Nagy-hegy (467 m) lábánál elterülő katlanban, a Fe- ketevíz-patak partján fekszik a község. Területén található a védett „Arethusa” forrás, innen ered a Fe- ketevíz-patak, amely az Ipolyt táplálja. A település határának keleti része közel összefüggő erdőség, kedvező természeti adottságokkal, vadban gazdag faunával. A községet fekvése, a Belső-Cserhát még érintetlen, vadregényes vidéke sajátos hangulatú, egyedi jegyekkel bíró turisztikai célponttá teheti. A község az őskortól lakott hely. Az írásos források 1322-ben említik először. 1423-ban az esztergomi ér­sek tulajdonában van a falu, aki a korábban román stílusban épített templomot kibővítette. 1590-ben 36 család lakott Herencsényben, akik elsősorban búzát termeltek, de jelentős szőlőültetvénnyel is ren­delkeztek. A makkos erdők a sertéstartásnak kedveztek. Ekkor alakultak ki Herencsény mellett azok a kis önálló települések, amelyek a falu lakóinak ismeretében ma is élnek: Vajdafalu, amelyet a Róth család létesített a 17. század közepe táján a Feketevíz széles ball partján a templomhoz közel. A Váras nevű rész betelepítésére a Ráday család adott engedélyt, amelyet a 19. század közepén még „Kukorica Váras” néven ismert a falu lakossága. Gyurkó Péter képriportja i i U Képünkön a tüzesfejű királyka

Next

/
Thumbnails
Contents