Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-15 / 162. szám

„Esélynövelő” összefogás Salgótarján. A város önkor­mányzata kinyilvánította együttműködési szándékát a Mozgáskorlátozottak és Egy­mást Segítők Egyesületének, „Esélyegyenlőség és integrá­ció Palócfóldön” elnevezésű pályázatának megvalósítá­sában. A tender célja az ön- kormányzati és a civil szféra összehangolása, együttmű­ködés a mindennapi hivata­los ügyek intézése terén, a hivatali élet mindennapjai­nak jobb megismerése fóru­mokon, workshopokon, ön­kéntes munkán keresztül. Szeretnék elősegíteni a sze­mélyes kapcsolatok kialakí­tását, az önkormányzati szakemberek, ügyintézők és a fogyatékkal élők között in­tegrált, szabadidős progra­mok megvalósításával, ame­lyek elmélyítik és hosszú tá­von is biztosítják az empati- kusabb együttműködést a hivatali ügyek intézésében. A program a fogyatékkal élő személyek és családjaik élet­minőségének a javítását is szolgálja, egyben támogatja a társadalom életében való aktív részvételüket. Az együttműködés kereté­ben az önkormányzat part­nerként koordinációs fel­adatokat lát el, segíti a kap­csolattartást a pályázatban résztvevő civil szervezetek és az önkormányzat között. A projekt megvalósítása 2015. szeptember 1-től 2016. június 30-ig tart. Rétesfesztivál Pásztó-Hasznos. Kövicses- parti rétes partyt rendeznek július 18-án, szombaton a szokott helyen, a hasznosi sportpályán Pásztó Város Önkormányzata és Becsó Zsolt országgyűlési képvise­lő támogatásával, a Teleki László Városi Művelődési Központ és a Hasznosi Sza­badidő Egyesület szervezé­sében, immár nyolcadik al­kalommal. Baráti társaságok csillog­tatják meg főzőtudásukat a helyszínen, lesz veterán mo­tor kiállítás, virgonckodó já­tékpark és kosaras hinta, va­lamint vásári forgatag is vár­ja majd a látogatókat. A fagyibohócok után a helyi óvodások, iskolások, tánc­egyletek és hagyományőrzők műsora következik. Fellép a Muzsla Néptáncegyüttes, a Pásztói Folk Band, Fejes Sán­dor nótaénekes és a Kökény­virág népdalkor. A nap sztár­vendége, Kovács Kati 18 órá­tól ad koncertet, őt követi a Gigger Dance Crew, Magyar Rózsa, végül a napot egy fer­geteges buli, a Kövicses-parti rétes party zárja. Tetőjavítás, úttisztítás Szandi Az önkormányzati intézmények tetőszerkezeteit javítják egyrészt jelenleg a Start mintaprogramban fog­lalkoztatott helyiek. Ezzel párhuzamosan egy másik fel­adatsor, a mezőgazdasági földutak tisztítása is folya­matban van. az ebből szár­mazó faanyagot később aprítékolni fogják a téli tüze­léshez. Szandaváralja telepü­lésrészen pedig balesetveszé­lyessé vált hidat bontanak az alkalmazottak. igen komoly alkotói tudását bizonyította. A főszervező, Jakus Juli közben né­hány papírlapot mutatott, amelyeken kérdések sorakoztak: néprajzi kvízjáté­kot állítottak össze - elsősorban a szü­lők, kísérők részére. Például tudják-e az emberek, ki kicsoda a falusi baromfiud­varban? Vajon a jérce, a gácsér, a gúnár és a kotlós melyik állatfajhoz tartozik? Ilyen és ehhez hasonló feladványokat fej­(Folytatás az 1. oldalról.) Balassagyarmat. A vasárnap késő dél­utáni „langymelegben”, a régi Vármegye- háza épülete előtt felállított asztaloknál buzgón serénykedtek a fiatalok. Göndör fekete fürtű kisfiú rendkívül ügyesen ke­zelte az ollót és a papírra rajzolt sárkány­alakot vágta ki. Hamarosan már az újabb darabokat tűzték össze, és a szalag is fel­került a „mesterműre”, amit később a le­vegőbe küldtek, némi röptetésre. A következő asztalnál a gyöngyfűzés volt terítéken. A cérnaszálra egymás után Családi nap a főtéren kerültek fel az apró darabok, amelyek az­tán karkötőként, vagy nyakravalóként is díszíthetik a kislányokat. Természetesen itt nagy szükség volt az avatottabb fel- nőtt-ujjak, és az éles szemek segítségére is. A harmadik asztalnál a ceruzák színes hegyei jóvoltából pillangók formálódtak a rajzlapon, és bizony egy-Rét gyermek tettek meg, akik vállalták, hogy városi létükre képletesen barangolnak kicsit a vidéki világban. Nem maradhatott el a kézműves foglalkozások közül a rendkí­vül népszerű körmönfonás sem. Aki pedig mozgalmasabb szórakozás után vágyott, hát a trambulin belsejében vígan kiugrándozhatta magát. A kézmű­ves-néprajzi családi nap végén a Dobroda zenekar szolgáltatott „talpalávalót” a ren­dezvény résztvevőinek. Ügyelni kell arra, hogy könnyen üríthető legyen a tároló, ne akadjon fel és ne ragadjon bele semmi Tőzsér Viktor (Folytatás az 1. oldalról.) Nógráfl fflégye A hulladékgaz­dálkodás és a környezettudatos életvitelre nevelés még mindig gyerekcipőben jár hazánkban. Az Európai Unió országaiban évről évre nagyobb hangsúlyt fektet­nek a téma népszerűsítésére és az erre szánt anyagi források ösz- szege is folyamatosan növekszik. Megyénkben több társulás mű­ködik, amelyek más-más szolgál­tatót bíztak meg a feladatok el­végzésével. A salgótarjáni szék­helyű VGÜ Nonprofit Kft. jelenleg 51 megyei település hulladékgaz­dálkodási feladatait látja el. A kö­zelmúltban nagy fejlesztésekbe kezdtek, amelyek segítségével könnyíthetnek saját munkájukon és a lakosság terhein is. A folyamatban lévő beruházá­sok arra szolgálnak, hogy a meg­termelt felesleget hasznosabban és igényesebben lehessen szállí­tani, szelektálni és elkülöníteni. Közel egy hónapja tették le az alap- kövét annak az üzemcsarnoknak a csókási hulladéklerakó terüle­tén, amelyben a jövőben kézi és gépi erővel folyik majd a beérke­zett hulladék szétválogatása. Ez azért is örömteli, mert amellett, hogy a műanyagot, papírt és üve­get elkülönítik egymástól, új mun­kahelyek is létrejöhetnek. A mun­kafolyamat nem bonyolult, mégis kellő odafigyelést igényel, ugyan­is nem mindegy, hogy az össze­nyomott ásványvizes flakonokon rajta marad-e az eltérő anyagból Megóvja a kukát, IT“1 v|i JT"W #*■ 1—■ ...........................■ na jól válogatunk készült kupak vagy sem, illetve, hogy a színes palackok, melyik szektorba kerülnek. Az itt dolgo­zóknak ehhez majd egy képzésen kell részt venniük, amely során el­sajátíthatják a munkakörükhöz szükséges ismereteket A városok mellett már a köz­ségekben is lehetőség van a sze­lektív hulladékgyűjtésre, és az eddigi tapasztalatok szerint a la­kosság kezdi használni a kiala­kított szigeteket, amelyek szá­mát még ebben az évben szeret­nék növelni. Itt a műanyag, a pa­pír és az üveg elkülönítése a cél egymástól, illetve a háztartási hulladéktól. Népszerűsíteni kell az állam­polgárok körében a modern hul­ladékgazdálkodást, ez élőhe­lyünk és magunk érdeke is. Ha megfelelően válogatjuk a mara­dékot, sokkal több helyet takarít­hatunk meg a gyűjtőedényeink­ben, csökkenthetjük a felhalmo­zott szemét mennyiségét. Minél többen cselekszenek hasonló­képp egy-egy településen, annál nagyobb az esélye, hogy a gon­doskodás a pénztárcánkra is jóté­kony hatással lehet A fejleszté­sek keretében új szeméttárolók beszerzésére és kukásautók vá­sárlására is sor kerül, így minden bizonnyal a fogyasztók egy része is új gyűjtőedényeket használhat.- Társaságunk jelenleg 120 li­teres űrtartalmú eszközökkel dol­gozik, de a jövőben a 60 és 80 li­teres kukák rendszerbe állítását is tervezzük. A hulladéktermelés alapján számoljuk ki, hogy az egyes ingatlanoknál melyik táro­ló kerül kihelyezésre - mondta Fekete Zoltán vezérigazgató. Hozzátette: a VGÜ Kft-hez is érkeznek időnként lakossági jel­zések azzal kapcsolatban, hogy sérülések keletkeznek a kuká­kon, megreped az oldala vagy ki­esik a kereke. Ezek a meghibá­sodások nem minden esetben az ürítésnek köszönhetőek. A beje­lentéseket minden esetben ki­vizsgálják és próbálják orvosol­ni. Amennyiben bebizonyoso­dik, hogy a szállítás folyamán történt a károsodás, természete­sen korrigálják a hibát, a lehető leggyorsabban javítják vagy cse­rélik az edényt. Az ügyfelektől viszont azt kérik, hogy csak az odavaló szemetet tegyék bele, a nagy súlyú törmeléket mellőz­zék. Ügyeljenek arra, hogy köny- nyen üríthető legyen a tároló, ne akadjon fel és ne ragadjon bele semmi. így elkerülhetőek lesz­nek a sérülések. Három városban, Bátonyte- renyén, Pásztón és Salgótarján­ban gyűjtőudvarokat alakít ki a cég, ahová szinte bármilyen tí­pusú hulladék leadható lesz ház­tartási mennyiségben. Akár a megunt bútorokat és műszaki eszközöket is bevihetik a lakók ellentételezés nélkül. A 2000 fő alatti településeken több háztartás műanyagból ké­szült komposztálókat fog kapni, amelyek alkalmasak a zöldhul­ladék további felhasználására. A kiválasztásnál fontos, hogy azok olyan helyekre kerüljenek, ahol önként vállalják a használatát. A nagyobb népességű helységek tekintetében a házhoz menő szállítás fog működni. ♦ V V 1 i 4 Szorgos kezek készítetten a papírsárkányt

Next

/
Thumbnails
Contents