Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-13 / 160. szám

Pásztóit tanul a legjc bb magyar ATLÉTIKA Ifjúsági hegyifutó világbajnokság ; Nemrég tizedik alkalommal ren­dezték meg Bulgáriában, a Rhodopes hegységben a 16-17 évesek nemzetközi hegyifutó if­júsági kupáját, mely egyben nem hivatalos világbajnokság is a korosztály részére. A fiúk kö­zött ott volt a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium tanulója, Illich Márk (Gödöllői EAC) is, aki a legjobb magyarként ért célba a 61 fős mezőnyben. A magyar fiatalok immár harmadszor vehettek részt ezen a megmérettetésen, Vanczák Attila csapatvezetővel. Idén több előkészületi versennyel és az ózdi hegyifutó diákversenyen elért eredmé­nyek alapján történt a válogatás, mely­nek eredményeként négy fiú és három lány alkotta az utánpótlás válogatottat. A jubileumi versenyen a helyi szerve­zők cseppet sem igyekeztek megkönnyí­teni a futók dolgát. A pálya vonalvezeté­sével örökre emlékezetessé akarták ten­ni a versenyüket, ami sikerült is. Szmoljan közelében egy nagyon szép ter­mészeti adottságú területen 1515 méter ten­gerszint feletti magasságból indulva jelöltek ki egy 1,8 kilométeres kört. Ebből a lányok kettőt, a fiúk hármat teljesítettek. Egy kör­ben két nagyobb emelkedőt kellett legyőz­niük. A szintkülönbséget jól tükrözi, hogy Illich Márk (jobbról második) érte el a legjobb magyar időt volt olyan 270 méter távolság is melyen mintegy 55 méter emelkedést kellett „meg­mászni", és mivel a rajt/cél egy helyen volt, ezért a meredek lejtők is szinte félelmetes kihívást jelentettek. Ha ez nem lett volna elég, akkor további nehezítésnek ott voltak a talajviszonyok; a mély vízmosások, nagy sziklák és gyökerek, vagy a kivágott fák, fa- tuskók folyamatos figyelmet igényeltek. A fiúknál, ól indulóból - legjobb ma­gyarként - a pásztói Mikszáth tanulója, Illich Márk 28:09 perces idővel, a kitűnő 32. helyen ért célba.- A határ átlépésénél sajnos problémák adódtak, és három órát kellett várakoz­nunk - kezdte élménybeszámolóját Márk. - így lekéstük a pályabejárást, és elég ki­merültén értünk a verseny helyszínére. Az első kört a mezőny elején tudtam telje­síteni, de a második és a harmadik körben lényegesen visszaestem. A pálya nagyon meredek volt és a pályatapasztalat is hi­ányzott. A lejtőkőn mindig többen is elsu­hantak mellettem, nem értettem, hogyan mernek így belefutni a lejtős kanyarokba. Az emelkedők viszont jól mentek, de csak pár embert tudtam megcsípni. Összessé­gében elégedett vagyok, és nagyon örülök, hogy kint lehettem, és láthattam, hogy mi­lyen szinten van a nemzetközi mezőny. A magyar fiúk több, ebben a szakágban nagyobb múlttal rendelkező ország fia­taljait is megelőzték, a 14. helyezés azt je- lentetteyhogy az eddigi legjobb ftá-csapat- eredményt produkálták. Eredmények. Fiúk (61 induló): 32. IlOch Márk 28:09 perc. Csapat (17): 14. Magyar- ország 118 pont. B.L. A Manchester Unitiuuélfolytatja rarl-í-íoín7 ßiimmoninao lícto í^\ r\ jfllKr'.' * .................................. . Ka rl-Heinz Rummenigge, a Bayern Müchen labda­rúgóklub elnöke szomba­ton bejelentette, hogy Bastian Schweinsteiger a' Manchester Unitedban folytatja pályafutását. labdarúgás. Rummenigge hangsúlyozta: próbálták mara­dásra bírni a világbajnok kö­zéppályást, de meg kellett érte­niük, hogy az a játékos, aki már 17 éve tartozik a klub köteléké­be, valami mást akar. A futbal­lista szerződése eredetileg jövő év júniusának végéig szól, ezt most felbontják. A 30 esztendős Schwein­steiger még 1998-ban csatlako­zott a bajor egyesülethez korosz­tályos tehetségként a Rosen- heimből. A Bayernnel később nyolcszor nyert bajnokságot, hétszer Német Kupát és egyszer Bajnokok Ligáját. Sajtóértesülések szerint a já­tékos évi tízmillió eurót (3,17 milliárd forint) keres az angol klubnál. Megvan az új edző labdarúgás. Kraszimir Balakov pénteki lemondását követően Ljupko Petrovicot nevezték ki a bolgár Liteksz Lovecs labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.- Az új trénert nem kell bemutatni senkinek. Dolgo­zott már korábban nálunk és nekünk egy tapasztalt szak­emberre volt szükségünk, így ő tökéletes választás volt - mondta Trifon Popov klub­elnök a Crvena zvezdával 1991-ben BEK-győztes Petro- vicról, aki immár harmad­szor irányíthatja a Liteksz Lovecs együttesét. A 68 éves edző több mint egy tucat klubnál dolgozott Szerbiában, Spanyolország­ban, Uruguayban, Görögor­szágban, Ausztriában, Kíná­ban, Horvátországban, Ka­zahsztánban, Ruandában és az Egyesült Arab Emírsé­gekben, de 2001-ben bajno­ki címre vezette a Liteksz nagy riválisát, a Levszki Szófiát is Bulgáriában.- A Liteksz továbbra is egy jó csapat, így azonnal elfogad­tam a felkérést. A célom, mint mindig, a bajnoki cím megszerzése - jelentette ki Petrovic, aki első lovecsi reg­nálása során megnyerte a Bolgár Kupát 2004-ben. Elődje, Balakov azt követő­en távozott, hogy a bolgár együttes csütörtökön már a selejtező első fordulójában búcsúzott az Európa Ligától a lett Jelgavával szemben. Bakosi lemaradt a dobogóról atlétika. A magasugró Bakosi Péter az ötödik he­lyen végzett a tallinni U23- as atlétikai Európa-bajnok- ságon szombaton. A viadal honlapja szerint Bakosi idénybeli legjobbját, 2,21 métert érte el. A két bronzérmes ugyancsak ezzel a magassággal zárt, de keve­sebb próbálkozásból. A kala­pácsvető Fertig Fruzsina szintén ötödik lett 65,73 mé­terrel. Pénteken a hétpróbázó Krizsán Xénia aranyérmes lett, és egyben olimpiai kvó­tát is szerzett, míg a kalapács­vető Pásztor Bence és a disz­koszvető Szikszai Róbert egy­aránt harmadikként zárt. Skandináv fölény Július 4-10. között a norvégiai Rauland környékén rendezték meg idei juniorkorúak (19- 20év) tájékozódási futó világ- bajnokságát, ahol hazánk ki­lencfős nemzeti válogatottjában helyet kapott Goldmann Júlia, a salgótarjáni Dornyay élver­senyzője is. A küzdelmeket óri­ási skandináv fölény jellemez­te. A mieinket a Közép-Európá- tól igencsak eltérő technikás terep tájékozódásilag alaposan megfogta, miközben olyan válo­gatottjaink is voltak, akik éle­tükben először versenyeztek ilyen típusú terepen. tájékozódási futás. Az első döntőt - sprint verseny - rekkenő hőségben Amot városkában bonyolították le. Itt le­hetett volna talán a legjobb magyar ered­ményeket elérni, de ez, nem így történt. » > Nőknél, végül a vb címet a még ifjúsági korú svájci Simona Aebersold szerezte meg. A mieink közül Viniczai Csenge 55., Szuromi Luca 57., Weiler Virág 66., Péntek Gréti 84., míg Goldmann Júlia a 101. helyen zárt. Férfiaknál a címvédő új- zélandi Tim Robertson végig vezetve nyert és szerzett újabb vb aranyat. A ma­gyarok közül Peregi Dániel 44., Kovács Bertalan 61., Miavecz Balázs 87., míg Mé­száros Mátyás 104. helyen végzett. A nagy létszámú mezőnyök miatt másnap középtávon már selejtező küz­delmeket kellett lebonyolítaniuk a ren­dezőknek. A futókat ezúttal rendkívül mocsaras, sziklás utak és ösvények nélküli igazi skandináv terep fogadta. A magyarok közül egyedül a pécsi Viniczial Csengének sikerült kivívnia a már kötött létszámú (60 fős) „A” dön­tőbe való kerülés jogát, ahol a jónak mondható 39. helyen zárt. A Dornyay tájékozódási futója Goldmann Júlia a magyaroknál (fiúk és lányok) a máso­dik legjobb helyezést elérve a B döntő a junior világbajnokságon (61-120.) 15. helyén zárt. Ez a vb össze­sítésében a tarjáni futólány számára a 75. helyezést jelentette. Goldmann Júlia, a salgótarjáni Dornyay versenyzője is szerepelt hazánk nemzeti válogatottiában f A junior vb klasszikus versenyét a hosszútávot a raulandi sícentrumban rendezték meg. Végül is némi megle­petésre ebben a legfontosabb egyéni versenyszámban érték el a magyarok a legelőkelőbb helyezéseket, hiszen férfiaknál Mészáros Mátyás a 23., nők­nél pedig Szuromi Luca a 26. lett. To­vábbi magyar helyezések: 87 .Kovács Bertalan, 92. Miavecz Balázs 103. Pe­regi Dániel illetve Viniczai Csenge 4L, Weiler Virág 71., Goldmann Júlia 77., Péntek Gréti pedig a 85. A zárónap váltócsapatainak küzdelme szintén a sícentrum környékén volt. A hazai szakvezetés élve a vegyes csapat részvételi lehetőségével a nőknél a ro­mán-magyar vegyes csapatba indította Goldmann Júliát. A hölgyeknél ezúttal rendkívül nagy csata alakult ki. Szinte minden váltás után másképpen alakult az eredmény. Végül a skandináv fölényt ezúttal a svédek érvényesítették, ők nyer­ték a vb váltócsapat aranyérmét. Mivel az értékelés során egy nemzet esetében csak a legjobb eredményt elért csapatot értékelik, így magyarok is reményked­tek egy-egy előkelőbb helyezés megszer­zésében. Nem így történt, sőt a Weiler Virág-Viniczai Csenge-Szuromi Luca összeállítású váltó harmadik futójának technikai hibája miatt nem tudott a ma­gyar trió értékelhető eredményt elérni. A vegyes román-magyar trió pedig abszo­lútban éppen a tarjáni Goldmann Júlia re­mek futásának (szakaszában a 17. helye­zést érte el) az USA és Új-Zéland előtt közveüenül az olaszok mögött a 24. helye­zést tudta megszerezni. Férfiaknál már a rajt utáni pillanatokban eldőlt a finnek­nek ezúttal nem lesz ellenfele, biztosan szerezték meg a vb aranyat. A magyar váltó csapat (Peregi Dániel, Miavecz Ba­lázs és Kovács Bertalan) teljesítménye a 29. helyezést jelentette, de ez végül a szűk (egy nemzet, egy csapat) értékelés alap­ján a 20. helyezést jelentette a számukra. A junior korú tájékozódási futók jövőre Svájcban ismét megküzdhetnek egymás­sal a vb címekért, érmekért Cz. Zentai f ‘ r

Next

/
Thumbnails
Contents