Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-13 / 160. szám
Ha azt a szót hallják, hogy Izrael, az emberekben általában vegyes érzelmek merülnek fel. Vajon miért? A zsidó-palesztin konfliktus, az ezzel kapcsolatos háborús kép jut az eszükbe? Éppen emiatt szinte rögtön ki is húzzák az úti céljaik listájából, ami nagy hiba! Élmény- beszámoló a Szentföldről... E kis ország nagyon változatos földrajzi adottságokkal. Tengerparti síkság és hegyek sűrűn váltják egymást, a termékeny földművelési területek csak percekre vannak a sivatagtól. A modern Izrael állam alig több mint 60 éves. Az emberek életszínvonala jó, az átlagkereset 300-500 ezer forintnak felel meg. Az izraeliek szeretik az országukat. A család mindennél fontosabb számukra. Egy átlagos famíliában 3-4 gyerek születik, de van ahol több is. Gyorsan mozdulnak rá az üzleti lehetőségekre, ettől sok esetben sikeresek. Jellemző rájuk a dinamikusság, hangoskodás, szeretnek érvelni, vitatkozni, érzékenyek és könnyed felfogásúak. A fiatalok a középiskola után megkezdik a kötelező katonai szolgálatot, ez a fiúk számára 3, a lányoknak pedig 2 év. Leszerelés után szokás a felsőfokú tanulmányokat folytatni. Az általános iskolákban a gyerekeknek nem adnak házi feladatot, ezért délután szabadok, nem kell tanulniuk. Ha mégis úgy dönt az ember, hogy Izraelbe utazik, érdemes minél több várost meglátogatni, mert mindhez bibliai esemény kapcsolódik. És éppen ezért érdemes Bibliát is vinni, hogy beazonosíthassuk a történelmi eseményeket. A Szentírás itt ugyanis megelevenedik. Jeruzsálemet a békesség városának nevezik. Érdekes hogy a város neve kettes számban áll, miszerint két Jeruzsálem van: földi és mennyei. A Bibliából megtudjuk, hogy e város kapocs a Menny és a Föld között. Ez az a földrajzi pont, ahol egymásnak feszül a két legerősebb vallás, amelyek szembenállása ma is globálisan veszélyezteti a békét: a zsidó-keresztény hit és az iszlám. 1967-ben Jeruzsálem óvárosa és vele a Templom-hegy (az aranyozott kupolás Sziklamecset) a zsidó állam fennhatósága alá került. Ám ugyanezen a napon az izraeli vezetés visszaadta a Templom-hegy területét a jordániai vallási rendőrség fennhatósága alá, hogy ne törjön ki azonnal a 3. Világháború. A Templom-hegy körüli állandó konfliktusokat nem lehet materialista módon értelmezni, ugyanis ez az ország át van itatva Isten ismeretével, Isten törvényeivel. Izrael világát, szellemiségét, nem tudja felfogni egy materialista felfogású európai ember, ugyanis az izraeliek hite nem kérdéses: Isten léte valós. Jeruzsálem három részre oszlik: a fallal körülvett Óváros, az arabok lakta Ke- let-Jeruzsálem és a modern városrész, Nyugat-Jeruzsálem. Az Óvárosban található a nevezetességek nagy része. Érde2015. JÚLIUS 13., HÉTFŐ mes nagy sétával körbe járni, mert 3000 év történelme tárul a szemünk elé. Elsőként említeném a Templom-hegyet, vagyis Mórija hegyét, itt játszódott le Ábrahám és Izsák története, itt építette fel Salamon az Első templomot A Templom-hegy nyugatí oldalán található a Siratófal, ahol rengeteg ember imádkozik a nap bármelyik szakában. A Biblia szerint Isten megígérte Salamonnak, hogy meghallgatja az emberek imáit erről a helyről. Salamom imája: „Aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki (...) Te hallgasd meg a mennyekből a te lakhelyedből és légy kegyelmes (...) és add meg az idegennek mindazt amiért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet és féljenek úgy téged, miképpen a te néped az Izrael (...) hogy féljenek téged mind éltig, míg a földnek színén lakoznak... és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, amelyet én építettem” (lkir.8.38-43).... Ezután az Örökkévaló megjelent Salamonnak és ezt mondta neki: „Meghallgattam imádságodat, és teljesítem kérésedet...” A Templom-hegytől délre található Dávid városa, Ir David. Itt van Siloám tava, ahonnan az ősi Jeruzsálem lakói vizet merítettek, és egyben ez az hely, ahová Jézus elküldte a vakon születettet, hogy mosakodjék meg, aki ezután visszanyerte a látását A Gihon forrásból származó vizet alag- úton át vezették be a városba az akkori asszír támadók elől. Ezt, az úgynevezett Ezékiás-alagútat meglehet tekinteni ma is, sőt át is lehet menni rajta, csak kell hozzá egy zárt cipő és elemlámpa. A Gihon forrás története az emberiség kezdetéig visszavezethető. Ugyanis ezen a helyen jegyzi meg a Biblia az Édenker- tet körülölelő négy folyó egyikét. „(...JÉdenből folyó eredt, hogy megöntözze a kertet. Ezután négy folyóra vált szét. Az első a Pison (...). A második Gihon. (...) A harmadik Tigris,(...) A negyedik folyó Eufratesz...”(lMoz.2.10-14). Jeruzsálem Óvárosába több kapun át is be lehet jutni. A jelenleg is álló 8 városkapu a következő: új kapu, Jaffa kapu, Damaszkuszi kapu - ami a muszlim negyeddel határos -, Heródes kapu, Oroszlános kapu - ami a Via Dolorosahoz vezet -, Sión kapu, és Aranykapu. Utóbbi érdekessége, hogy be van falazva. A Biblia szerint az utolsó napokban a Messiásnak ezen a kapun keresztül kell bevonulnia Jeruzsálembe, az Olajfák hegyére. A muszlimok a kapu befalazásával azt szeretnék elérni, hogy a zsidó Messiás ne jusson be Jeruzsálembe. És hogy biztosra menjenek, oda temetkeznek, tudván, hogy a zsidó hagyomány szerint, aki egy temetőn keresztül megy, az tisztátalanná válik, és nem mehet be a Szentélybe. így mindkét oldalról nagy a várakozás. Mi is fog történni...? Jeruzsálem hegyein és dombjain keresztül a sivatagba érkezünk, ahol csak köves hegyek és puszták vannak, ameddig a szem ellát. És alig félórányi utazással eljuthatunk a Holt-tengerhez. » A Biblia több néven említi ezt a tengert: Arábiái-, Sós-, valamint Keleti-tenger. A Holt-tenger 400 méterrel alacsonyabb szinten van a Földközi-tengernél. Érdekessége az, hogy nem lehet benne elmerülni, még annak se, aki nem tud úszni. A páradús légréteg megszűri az UV-sugárzást, tehát itt bátran lehet napozni, nem veszélyes. A Holttenger egyedülálló gyógyító eTejét már az ókorban is ismerték. Az akkori uralkodók, mint Kleopátra, Sába királynője, palotát emeltek a partján és élvezték a fürdőzést. A vizéből kinyert ásványokból ma különböző kozmetikai és bőr- gyógyászati termékek készülnek. A Holt-tenger mellett haladva különleges formájú sziklák láthatóak. A zsidó hagyomány szerint az egyik szikla Lót feleségét ábrázolja. Ha közelebbről megnézzük, tényleg egy női alakot fedezhetünk fel benne. A Biblia szerint Sodorna és Gomora bűnös életet élt és Isten elpusztította a két várost. Lót, a felesége és a 3 leánya elmenekültek a városból, de Isten megtiltotta nekik, hogy hátra nézzenek. Lót felesége azonban hátra fordult és sóbálvánnyá változott. A Holt-tenger nyugati partjáról látható Masada. Az erődöt Nagy Heródes, a Római Birodalom Júdea nevű provinciájának a királya építtette. Itt láthatóak az akkori víztározók, a hozzájuk kapcsolódó vízvezeték-rendszer, a padló- fűtéses szaunák és a gabonaraktárak. Az erődhöz fel lehet jutni kötélvasúttal, de gyalogosan is. En-Gedi egy oázis a sivatagban, ahol az édesvízi forrás dús növényzetet táplál. 1972 óta ez természetvédelmi terület, jól kiépített ösvényekkel, gazdag növény- és állatvilággal. A belépőjegy beszerzése után séta közben élvezhetjük a bennünket körülölelő hegyek látványát és a Holttenger pompás sziluettje végig kísér bennünket A fejünkben ott motoszkál az a gondolat, hogy -400 méteren kirándulunk és ez nem minden napi esemény! A Séta végén egy forrás, Dávid forrása vár bennünket, ahol bátran megmártózhatunk a vízben. A Biblia szerint Dávid itt rejtőzködött Saul elől. Saul több ezer embert vitt magával, hogy felkutassa Dávidot, de nem járt sikerrel. Amikor éjszaka itt pihentek meg, Dávid odakúszott és levágott egy darabot az alvó Saul köpenyéből, ezzel bebizonyította, hogy bár megölhette volna, mégsem tette. Saul ezek után könnyekig meghatódva kérte Dávid bocsánatát. A Biblia földjének páratlan történelme, látnivalói kihagyhatatlan élményt nyújtanak az ide látogatók számára. Az emberekre gyakorolt hatása szavakban nem kifejezhető, atmoszférája megfoghatatlan, a helyszínek, a tárgyak, az épületek magukért beszélnek. « " t Äih I I d k * Jeruzsálem, a kapocs a Menny és a Fold között A Holt-tenger egyedülálló gyógyító erejét már az ókorban Is ismerték