Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-11 / 159. szám
FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ „H azai pálya” Rónafaluban 2010-ben rendezték meg először a „Rónai anziksz”-ot - vagy ahogyan akkor a szervezők szellemesen jellemezték az összejövetelt - „Európa legkisebb művészeti fesztiváljáét Aztán 2012-ben és ’ 13-ban újra kaput nyitott Rónafaluban e nemzetközi találkozó- hely. Az idén, július 4-én gyűltek össze, - ha kevesebben is, ha csupán egyetlen délután illetve éjszakába nyúló este erejéig is - Kovács Bodor Sándor dokumentum- filmes, fotográfus és családja portáján művészek, alkotók, kultúrabarátok. Ez alkalommal nem voltak más nemzetbéliek, a folytonosságot a házigazdákon kívül, néhány helyi, a megyeszékhelyen és környékén élő „törzstag” és mindenekelőtt a fővendég Nagy Pál, Nógrád díszpolgára képviselte. A salgótarjáni születésű író, irodalomteoretikus, az emigráció emblematikus folyóirata, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője nemcsak személyiségével ad rangot e rendezvénynek, hanem azzal is fémjelzi, hogy öt évvel ezelőtt éppen az ő kezdeményezésére és anyagi patronálásával sikerült útjára indítani. Mint Kovács Bodor Sándor bevezetőjében elmondta, ezúttal a „Hazai pálya” elnevezéssel illették a programot. Megemlítette, hogy Nagy Pál tavaly, augusztus 23-án volt nyolcvanéves (távollétében a Nógrád Megyei Hírlap, a Palócfóld illetve a Tarjáni Városlakó hasábjain köszöntötték) néhány jelenlévő pedig ebben az évben ünnepelhetett illetve ünnepelhet úgymond kerek születésnapot: ő maga, valamint Brunda Gusztáv hatvan-, Kupcsulik Ágnes ötven-, a szintén meghívott Dukay Nagy Ádám - aki más irányú, munkajellegű elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni - pedig negyvenéves. Nagy Pál három évvel ezelőtt elhunyt francia felesége emlékére írott kötetéből, az „Emilienne könyvéiből mutatott be részleteket, két éve pedig a „Magyar Műhely” került mondandója középpontjába. Elmondta, hogy az ’56- os forradalom kapcsán Nyugatra kényszerült fiatal magyar alkotók 1962-ben miért és miként hozták létre a folyóiratot, amely a későbbiekben az avantgárd irodalom, a modern, kísérletező művészet egyik meghatározó európai műhelyévé vált. A rendszerváltáskor a lapot hazatelepítették, egy ideig Párizs-Bécs- Budapest megjelöléssel látott napvilágot, 1996-tól viszont már csak a magyar fővároshoz kötődve, megfiatalított szerkesztőgárdával jelenik meg. A múlt hét végi „anziks2”-on Nagy Pál mindenekelőtt az elmúlt évtized során végzett kutatómunkájáról, kétkötetes nagy vállalkozásának megszületéséről szólt. Egész pontosan válaszolt Szirmai Anna - aki az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Liget című lap szerkesztője - kérdéseire. A diskurzusból kiderült: Nagy Pál olvasmányai, kutakodásai során észrevette, hogy nem egy magyar A rónafalui találkozó három főszereplője: Kőrössi P. József, Kupcsulik Ágnes és Nagy Pál személyiség - köztük királyok, főurak, politikusok, hadvezérek, tudósok, művészek, költők, írók - jól beszélt és írt is franciául. Bár a francia-magyar kapcsolatok igencsak régi keletűek, egészen az államalapító Szent István királyig vezethetők vissza s a Nyu- gat-Európát megjárt humanisták közül sokan már a ló. századtól kezdve beszélték ezt a nyelvet is, az első francia szöveg, amelyet magyar ember (király) írt, valószínűsíthetően II. Lajostól maradt fenn, aki 1521. július 2-án fogalmazta meg gondolatait a növekvő török veszélyről, az akkori szentatyának, X. Leó pápának címezve. II. Rákóczi Ferenc az 1710es években franciául idézte fel emlékirataiban a szabadságharc történetét: XIV. Lajosban és a művelt, politikailag befolyásos rétegekben igyekezett rokonszenvet kelteni a sikertelen nemzeti felkelés ijánt. Ezen felismerések indították Nagy Pált arra, hogy kezdje tudatosan összegyűjteni, tanulmányozni és kiadásra előkészíte1 ni a híres magyarok franciául írott műveinek antológiáját a 16. századtól lényegében napjainkig. A nagy terjedelmű, tartalmilag rendkívül gazdag, sokatmondó gyűjtemény első kötete - 736 oldalon Ady Endrével bezárólag - nyomdában van, a második - amelyik mintegy 500 oldalas lesz- ugyancsak megjelenés előtt áll a párizsi Honoré Champion Kiadónál. A beszélgetés során hangsúlyozódott a dokumentumok lelőhelyének, a lábjegyzeteknek a fontossága, minthogy ezek túlmutatnak önmagukon és számos következtetésre adnak okot. Nagy Pál több kuriózumra' is felhívta a figyelmet. Az egyik sztori Kisfaludy Sándor francia szerelméhez kötődik, de nem kevésbé érdekes történet - amelyik a második kötetben lesz majd olvasható - Szerb Antal és egy neves professzorrá lett román tudós személyes hangvételű levelezésének járt a nyomába. A válogatást, a szerkesztés munkáját nagy mértékben segítette a francia lektor, a jó szemű Michel Marty. Nagy Pál felbecsülhetetlen értékű munkáját a Bőd Péter szerkesztette „Magyar Athenás" című, 1766-os, első magyar írói lexikonban kifejtett gondolata szellemében végezte: „Mert valamiképpen a Hazának ártani nem szabad, ózonképpen annak használni mikor lehetne, nagy vétek. A vitézek bosszú álló fegyverekkel, a Böltsek okos tanításukkal oltalmazzák Hazájukat ” Az irodalmi találkozó következő szereplője Kőrössi P. lózsefíró, szerkesztő, a Szépírók Társaságának tagja volt. Az évek óta Márkbázán élő alkotó rendszeresen vállal beszélgetőpartneri szerepet a salgótarjáni Szerdatársaság Irodalmi Kávéházban, előszeretettel mutatja be neves tollforgató kollégáit, barátait. Ugyancsak időről-időre feltűnik a neve az Élet és Irodalom hasábjain. Ezúttal is egy olyan új írását olvasta fel (a hallgatóság több ajánlat közül választhatott), amelyik „Örömmámor” címmel rövidesen megjelenik az „És” Tárca-rovatában. Kupcsulik Ágnes lírájából már a közeli, Medves-fennsík széli Mogyorósi-kilátóban, esti hangulatban, a kivételes szépségű panoráma élményét fokozva kaptak ízelítőt a jelenvoltak. A baglyas- aljai illetőségű költő a „Fénycsapda” című kötetéből mondott el három verset: a „hétköznapi mági- ák’’-at, „munkajáték”-ot és a „lé- lekprotézis”-t. Csongrády Béla „Túl a nagy vízen: Kanada” Dr. Fancsik János (balról) beszélget az illusztris vendégekkel: Gulyás Lászlóval és Köteles Erzsébet olimpiai bajnokkal Formálisan minden ugyanolyan volt mint máskor. Bővíz Sándomé, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület titkára köszöntötte az elnök, Homoga /dzse/tárlatának megnyitóján megjelenteket, dr. Nyíri László elmondta a fotóstárs tárlatát méltató gondolatait, Homoga József átvette a galéria 459. kiállítását fémjelző emléklapot, az érdeklődők pedig megtekintették előbb a vetített képeket, aztán a tárlókba kihelyezett felvételeket. Valójában azonban ez az esemény sok tekintetben különbözött az úgymond átlagos fotókiállításokat megnyitó alkalmaktól, mást, többet is nyújtott azoknál. Már az apropója sem szokványos, de ebben megegyezik Nyíri László kiállításával, amely a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában tekinthető meg. Mindketten tavaly ilyentájt kaptak ugyanis meghívást a salgótarjáni gyökerű, haza-hazalátogató, de hosszú évtizedek óta Kanadában, a Brit Columbia nagyvárosában, az Okanagan tó partjára épült Kolownában élő Einreiter Bélától egy ottani utazásra. Éltek is e nagyvonalú, baráti gesztussal és egy hosszú, mintegy háromezer kilométeres kirándulás keretében, a nem éppen mai, de biztonságos „Argosy” márkájú lakóbusszal járták be a természeti szépségekben, látnivalókban bővelkedő Sziklás-hegység egy részét. Szenvedélyes fotósok lévén, mi sem természetesebb, hogy szinte állandóan fényképeztek. Hazatérve az is törvényszerű volt, hogy miután rendezik a sok száz felvételt, megörökített élményeiket a nagy nyilvánosság elé tárják. így született meg Nyíri László „Kanadai emlékek”, majd egy bő héttel később Homoga József „Túl a nagy vízen: Kanada” című kiállítása. S a megnyitókon egymás szószólóinak vállalkoztak. Nyíri László azt hangsúlyozta, hogy Homoga László tárlatán „színvonalas, jól komponált, a fotózás írott és íratlan szabályait hibátlanul alkalmazó, érdekes témákat bemutató, színeiben nem tolakodó, az ellentéteket jól kihasználó, a fény és árnyék hatásaival ügyesen játszó, mondanivalókban gazdag képek" láthatók. „A téma megragadása és a címválasztás több esetben szellemes, olykor találóan egészíti ki egymást, mint például a „Delfinek” című kép esetében... Az örökké kétkedő típus mondhatná, hogy könnyű volt jó felvételeket készíteni ott, ahol pár nap alatt is évekre elegendő fotótéma akadt. Márpedig a Sziklás-hegység meglátogatott nevezetességei, tájai ilyenek voltak. Ontották a szebbnél-szebb témákat, de meg is kellett látni azokat” - mondta Nyíri László, majd apró Kanadára utaló szimbolikus ajándékokkal kedveskedett Homoga Józsefnek. S, hogy mennyire igaza volt az útitársnak, azt a kiállítás meggyőzően bizonyítja. Nehéz is bármelyik képet kiemelni Homoga József kollekciójából, egy-egy tématípusra példájaként említhető „A nagy fák árnyékában”, „Az indiánok földjén”, „A régi vasút nyomvonalán”, a „Pihen az Argosy”, „A puritán templom”, a „Nekünk van elsőbbségünk” , a „Hárman”, „A vidám turista szobra”, az „Aranyalma Hemingway- nódra”, a „Halcyon-i fürdőzés” „Szent István ünnepén a magyar házban" című felvételek illetve sorozatok.... A megnyitón két olyan vendég is részt vett, akik személye nem egyszerűen csak kuriozitást adott az alkalomnak, hanem a rendezvény erkölcsi értékét is növelte. Megjelent ugyanis Kanadából Gulyás László, aki - nejével, Fenyvesi Lajossal, Móricz Lajossal és feleségeikkel, valamint Kardos Máriával együtt - mindent megtettek annak érdekében, hogy közös barátjuk, Einreiter Béla salgótarjáni vendégei jól érezzék magukat Észak-Amerikában. Mert számukra nem puszta szólam a magyar ház jelmondata: „Ne azt keresd, ami elválaszt, találd meg azt, ami összeköt.” Gulyás László itt is elmondta, hogy kedves és maradandó emlék számára és felesége számára a salgótarjániakkal való megismerkedés. Valóban szerettek volna minél többet megmutatni második hazájukból. Gulyás Lászlóval érkezett Budapesten élő édesanyja, Köteles Erzsébet is Homoga József kiállításának megnyitójára. A 91 életévében járó hölgyről tudni kell, hogy tornászként három olimpián - Londonban, Helsinkiben és Melbourne-ben - képviselte sikerrel a magyar színeket. Előbbi helyeken összetett csapatversenyben ezüstérmet nyertek, Ausztráliában pedig 1956-ban tagja volt - Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Aliz, Köröndi Margit és Tass Olga társaságában - az aranyérmet szerzett kéziszer- csapatnak. Köteles Erzsébet - mint kifejtette - hálás, hogy így alakult a sorsa. Azt hangsúlyozta, hogy a világ bármely részén élő magyaroknak össze kell tartaniuk, élvezni, csodálni kell az életet s mindenütt méltó módon kell képviselni nemzeti értékeinket. A Homoga József és Nyíri László által a kanadai fotókból szerkesztett albumot átadták a vendégeknek és velük elküldték a „nagy vízen túlra” is. Fentek alapján a kiállítás-megnyitó legalább annyira szólt a barátságról, a magyarok összefogásról, mint a fotóművészetről... Cs. B. Dr. Nyíri László (jobbra) „juharleveles” ajándékot ad át a kiállító Homoga Józsefnek
