Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-09 / 131. szám
Odor újabb értékes érme ATLÉTIKA Diákolimpia döntő, középiskolások Nemrég a budapesti Ikarus pályán rendezték meg a középiskolások atlétikai diákolimpiái döntőjét, ahol nógrádi nyakba is került bajnoki érem. A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, Odor Vivien újabb éremmel gyarapította bajnoki medálgyűjteményét, a diákolimpiái döntőn bronzérmet ért a közel ötven méteres dobása. A Vitalitás SE versenyzője az V. korcsoportos lányok 8 indulója között végzett a harmadik helyen, pápai riválisát mindössze pár centivel előzte meg. A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium két fiú váltót is kvalifikált a fináléra, a 4x100 méteres csapat az előkelő hatodik helyen zárt, míg 4x400-on az egyik nógrádi a cél előtt nem sokkal elesett így a tizedik helyen végeztek. sA 100-as váltó tagjai közül Tóth Benedek egyéniben is brillírozott. Saját előfutamát megnyerte, az „A” döntőben végül a nyolcadikként ért célba. A nógrádiak eredmények Lányok. V. korcsoport Kalapácsvetés (4 kg, 8 induló): 3. Odor Vivien (Balassi Bálint Gimnázium, Bgy.) 49,40 méter. Diszkoszvetés (1 kg, 15): 13. Odor Vivien 29,30. Fiúk. V korcsoport 100 méter, „A” döntő: 8. Tóth Benedek (Madách Imre Gimnázium és Szakiskola, St) 11,74 mp. 3. időelőfutam: 1. Tóth Benedek 11,71. Magasugrás (17): 13. Benedek Dávid (Madách) 1,75 méter... ló. Kárpáti Bence (Bolyai lános Gimnázium, St.) 1,65. V-VL korcsoport Fiúk. 4x100 méteres váltó (16): 6. Madách (Benedek Dávid, Tóth Benedek, Ferov Barnabás, Török Ádám) 44,63 mp. 4x400 méteres váltó (13): 10. Madách (Jakubovics István, Csonka Dominik, Tóth Benedek, Török Ádám Radamesz 1995) 3:39,26 perc. B. L Odor Vivien bronzérmével, és edzőjével, Fábián Gáborral A Madách csapata, a felkészítőkkel Izgalmas versenyek voltak Birminghamben A női 200 méteres síkfutás volt a legemlékezetesebb szám a vasárnap Birminghamben rendezett atlétikai Gyémánt Liga-viadalon: a félkörös táv végén mindössze egyetlen századmásodperc volt a különbség az első és a harmadik helyezett között. atlétika. A rajt után a hazai Dina Asher-Smith kapott legjobban lábra, és a célegyenesre fordulva egyértelműen vezetett, ekkor azonban az amerikai Jeneba Tarmoh és olimpiai bajnok honfitársa, Allyson Felix is fokozatosan közelebb került a brit futóhoz. Az utolsó métereken már teljesen együtt haladt a három sprinter, végül a cél fotó döntött: Tarmoh 22,29 másodperccel nyert, Felix ugyanilyen eredménnyel lett második, míg Asher-Smith - óriási egyéni csúcsot futva - 22,30-cal a harmadik helyen végzett. Férfi 100-on az amerikai Marvin Bracy 9,93 másodperces idővel nyert, mögötte a brit Adam Gemili 9,97- tel lett második, a szintén amerikai Michael Rodgers pedig ugyancsak 9,97-tel harmadik. A birminghaffli viadalon a férfi gereljJl&)M*L tók versengése is élvezetes csatát hozott. A győzelmet a cseh Vitezslav Vesely utolsó kísérletre dobott 88,18 méterrel szerezte meg. A verseny egyetlen magyar érdekeltje, Márton Anita 17,89 méterrel a hatodik helyen zárt női súlylökésben. Goldmann Júlia is utazik Norvégiába A napokban dőlt el véglegesen, hogy kik képviselik hazánkat a július 4-10. között Norvégiában lebonyolítandó junior korúak (19-20 év) tájékozódási futó világbajnokságán. A salgótarjániak nagy örömére a junior korúak tavaszi válogató versenyein kiválóan teljesítő Dornyay versenyzőt, Goldmann Júliát a hazai szakvezetés címeres mezre való jogosultság mellett beválogatta a norvégiai vb-re utazó keretébe. Az első éves junior tájékozódási futóval beszélgettünk. Czimer Z. József- Úgy érzem, hogy szerencsésnek mondhatom magam, mert a szüleim által megismerkedtem egy olyan sportággal, amit egyszerűen a legjobbnak neveznék: a tájékozódási futással. Már kisgyermek korom óta járok versenyekre, hiszen hétvégenként ez nálunk mindmáig egy családi program - tekintett vissza a kezdetekre, a most 19 éves, Somoskőújfaluban élő aranyjelvényes minősítéssel rendelkező Goldmann Júlia.- Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni a sportággal?- Az általános iskola alsó tagozatos tanulója voltam, amikor a Besztercén rendszeres látogatója voltam a tájfutó edzéseknek. Itt Sramkó Tibor edzői munkája segítségével a többi társammal együtt ismerkedhettünk meg a sportág fortélyaival.- Első éves középiskolás voltál, amikor hirtelen berobbantál ifjúsági lányoknál a magyar élmezőnybe. Mi hozta nálad ezt a gyors változást?- Ahogy teltek a versenyéveim, azért mindig egy kicsit tudtam javítani az eredményeimen, de valóban a gimnáziumi éveim elején (Salg. Bolyai Gimnázium tanulója - a szerz.) a teljesítményemben bekövetkezett egyfajta áttörés, többet edzettem, és szerintem ez hozta magával a jobb eredményeket.- Az elmúlt évek rangos nemzetközi részvételű versenyei közül mely küzdelmedre emlékszel vissza szívesen?- Már meglehetősen sok versenyt tudhatok magam mögött, amelyek közül nehéz lenne kiemelni valamelyiket, vagy talán pont fordítva, az összest kiemelhetném. De azért komoly sikerként tartom számon az országos egyéni éjszakai bajnokságon elért harmadik helyezésemet, melyet időközben meg is tudtam ismételni. Egyébként ezt a fajta éjszakai versenyszámot különösen kedvelem, mert még több benne a kihívás, a sportág egy különleges része. Számomra a versenyzés nem csupán egy megmérettetés, hanem egy lehetőség arra, hogy az egyik kedvenc szabadidős elfoglaltságomat végezzem, és közben tovább fejlődjek. Nagyon sok jó emlék fűz a sportághoz, például a tavalyi 24 órás zalai versenyhez (ami egy egész napig tartó váltócsapatverseny), ahol meg kellett küzdenünk a fárasztó futások sokaságával. Említhetem még a nyáron rendezett nemzetközi részvételű ezerfős Hungária Kupák bármelyikét, ahol nyaralás keretében sportolhattunk majdnem egy hétig (2014-ben az ifjúsági lányoknál aranyérmes lett - szerz), vagy a lengyelországi Wawel Kupákat, amikor az ismeretlen lengyel terepeken is helyt tudtam állni.- Hosszú évek óta egyesületed a Salgótarjáni Dornyay több korosztályos érmes illetve országos bajnoki címet is szerzett. Te eddig, milyen eredménynyel tudtál hozzájárulni egyesületed csapat sikereihez?- Többször, több alkalommal is részese voltam azoknak a korosztályos Dornyay csapatoknak (ezek általában három főből állnak), akikkel együtt érmes vagy bajnoki pontokat érő helyen végeztünk. A csapatversenyek rendkívül izgalmasak és egy-egy versenyzőre bizony igen nagy felelősség hárul. Ennek egyik részese voltam én is, amikor az elmúlt évi miskolci sprint váltó országos csapat- bajnokságon Fésűs Evelin Anna és Stork Mihály után, Biedermann Marcell a lengyel vendégsportolónk az előkelő második helyen célba érve váltott engem, mint a mindent eldöntő záró futót. Ekkor bizony rendkívül nagy feszültség, nyomás volt bennem, de végül is szerencsésen alakult a futásom, és nem kis meglepetésre a Dornyayt az első helyen tudtam behozni a célba, köszönhetően a csapat többi tagjának. Természetesen eddigi versenyzői pályafutásom során a kudarcélmények sem kerültek el, erre is tudnék számtalan példát sorolni, kezdve az országos diákolimpiákkal.-Azt szokták mondani a sport és a tanulás jól ösz- szefér egymással Nálad is így van ez?- Eddig a kettő párhuzamossága nálam sem okozott gondot. Az idei évig bezárólag nyolc alkalommal kaptam meg a város jó tanuló jó sportolója elismerést, melyet négy megyei is követett. Egyébként a tájékozódási futáson kívül van egy zenei téren művelt hobbym is. Közel egy évtizede fuvolázom és egy megyei versenyen holtversenyben az első helyen végeztem, miközben öt éve tagja vagyok salgótarjáni ifjúsági fúvós zenekarnak. Szóval a zene is jól beilleszkedik a mindennapi életembe.- Végezetül hallhatnánk röviden a későbbi sport és továbbtanulási terveidről?- A Bolyai Gimnázium befejezését követően továbbtanulási terveim még nem igazán pontosak, de azt hiszem kémia vagy biológia irányában szeretném folytatni a tanulmányaimat. Az mindenesetre biztos, hogy a tájfutást még sokáig szeretném folytatni. Nagyon örülök, hogy idáig eljutottam, melyet nagyban köszönhetek apukám hasznos taktikai tanácsainak, biztatásainak és anyukám segítségének a fizikai felkészítésben. (Édesapja Goldmann RóbertII. osztályú versenyző, édesanyja Boros Anna többszörös szenior magyar bajnok, két éve még I. osztályú minősítéssel büszkélkedett - a szerz.). Goldmann Júlia