Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-09 / 131. szám

Justin Biebert megbírságolták Toronto./íís/íV; Bieber kana­dai popsztár 750 kanadai dol­láros (166 ezer forintos) bír­sággal megúszta a tavaly On- tarióban általa okozott közle­kedési balesetet. Az énekes, akit az ügyben tettlegességgel és gondatlan vezetéssel vádoltak meg, elis­merte vétkességét. A kanadai média beszámolója szerint a tettlegesség vádja alól teljesen felmentették, ám a gondatlan vezetésért 750 kanadai dollá­ros bírságot szabtak ki rá. A 20 éves sztárt tavaly au­gusztus végén állították elő, miután gyerekkorának hely­színén, az Ontario tartomány­beli Perth megyében quad- jával egy egyterű gépkocsi­val ütközött. A karambol után Bieber és az egyterű egyik utasa dula­kodni kezdett. Az énekes ügy­védje szerint ügyfelét a baleset bekövetkeztekor paparazzók üldözték. Az internetre felke­rült képek szerint Justin Bieber akkori barátnőjével, Selena Gomezzel quadozott. A kém című film a hétvége nyertese A kém (Spy) című komédia 30 millió dolláros (8,4 milliárd forint) jegybevé­tellel nyerte a hétvégét az amerikai mozikban. LOS Angeles. A Paul Feig rendezte mo­zi az tikció, a horror és a kémkomédia elemeiből építkezik, Melissa Mc­Carthy mellett olyan sztárok játszanak benne, mint Jason Statham, Jude Law és Rose Byrne. A film előállítása 65 millió dollárba került, a hétvégén 3711 amerikai mozi játszotta. A rendező és a főszereplő nem először dolgozik együtt, nevükhöz fűződik a Női szervek (The Heat) és a Koszorúslányok (Bridesmaids) című komédiák is. A múlt hétvége nyertese, a Dwayne Johnson főszereplésével készült Törés vonal (San Andreas) című katasztró­fafilm a második helyre csúszott! vissza 26,4 millió dolláros jegyár-! bevételével. Ezzel a Törésvonal^ eddigi két hete alatt 99 millió dollárt hozott az amerikai mozikban. Az Insidious: A gonosz lélek (Insidious: Chapter 3) a harmadik helyen debütált, 23 millió dolláros bevétele erős ^kezdésnek számít ahhoz ké- Lpest, hogy egy alacsony költ- [ségvetésű horrorszéria új epizódjáról van szó. Ugyan három új filmet is bemutattak a hétvégén az amerikai mozik, mégsem sikerült elérni­ük a tavalyi év azonos időszakának bevétel­ét, amikor a Csillaga­inkban a hiba (Fa­ult in Our Stars) 48 millió dollár­ral nyitott. Újból leforgatják az Apáca show-t Újból leforgatják Whoopi Goldberg nagy sikerű zenés vígjátékát, az Apáca show-t a Disney stúdióban. Los Angeles, A Variety.com szerint az 59 éves Oscar-díjas színésznő ezúttal nem sze­repel a produkcióban. A forgatókönyvet Kirsten Smith és Karen McCullah írja, a film producere pedig Allison Shearmur. Az eredeti, 1992-ben bemutatott film­ben egy bárénekesnő (Goldberg) egy gyil­kosság koronatanúja lesz, ezért egy San Franciscó-i apácazárdában rejti el az FBI. A díva azonban temperamentumával fe­nekestül felforgatja a nyugalmas zárda életét. A filmben Maggie Smith és Harvey Keitel is emlékezetes alakítást nyújtott. Az Apáca show világszerte 232 millió dollá­ros jegybevételre tett szert, az egy évvel később a mozikba került folytatás, az Apá­ca show 2. - Újra virul a fityula Észak- Amerikában 57 millió dollárt keresett. Az eredeti produkcióból később sikeres Broadway-musical is született. Az álomgyár mostanában szívesen nyúl vissza a nyolcvanas-kilencvenes évek film­sikereihez, mint a Jurassic Park, a Mad Max vagy a Terminator: a felújítások és folytatások mostanában kerülnek a mozik­ba; lövőre a Beverly Hills-i zsára, a Top Guíí és a Szellemirtók rajongói örülhetnek az új feldolgozásoknak. Főszerepet alakít Cantona Zágráb. Az egykori kariz­matikus francia futballsztár, Eric Cantona főszerepet ját­szik egy horvát filmdrámá­ban, amelynek forgatása a héten kezdődött meg. Az Anka című filmben Cantona szabad szellemű, zabolátlan téglagyári munkást alakít, aki örökbe fogad egy árva lányt.- Ebben a szerepben Can­tona komoly színészként mu­tatkozik be. Épp olyan jól ját­szik, mint amikor futballozott - számolt be tapasztalatairól Dejan Acimovic horvát rende­ző a helyi médiának. A felvételek hétfőn kezdőd­tek a dalmáciai Drnis város közelében - mondta el Lóri Vitaljic executive producer. A film forgatókönyve az 1974-ben elhunyt neves hor­vát gyermekkönyvíró, Mato Lovrak Anka brazilijanka cí­mű regénye nyomán készült. A 49 esztendős egykori Man­chester United-játékos már több mint egy tucatnyi filmben szerepelt. Focista pályafutása éveiben "á Máhchéáter United öt év alatt négyszer végzett az élen a Premier League-ben. TELEVÍZIÓ-MŰSOR 1 2015. JÚNIUS 9., KEDD RTL KLUB 6.00 Jó reggelt, skacok! Rajzfilmek ©, © 7.35 Híradó (ismétlés) © 8.08 Minden Reggel © Magazinműsor 10.05 TopShop© Televíziós vásárlás 11.45 Asztro-Show 12.45 Reflektor (ismétlés) © 13.00 Dr. Tóth © Három fájdalom, ami nagy veszélyt jelenthet 14.00 Fókusz (ismétlés) © 14.40 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 15.55 A vihar© (mexikói sorozat, 109.) 16.50 A szerelem foglyai ® (amerikai sorozat, 59.) . Fsz.: Gabriela Spanic 18.00 Híradó® Esti kiadás 18.50 Fókusz© Közszolgálati magazin Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat, 542.) 20.45 Barátok közt© (magyar sorozat, 7443-7444.) II Castle ® (am. krimisorozat, V/18.) Édes végzet Fsz.: Nathan Fillion 22.20 Híradó © Késő esti kiadás 22.45 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 23.20 Tökéletes célpont © | (am. akciósorozat, II/4.) Arc a múltból 0.25 Nevelésből elégséges © (am. vígjátéksorozat, I/3-4.) Szerelem a láthatáron; Családi fénykép 1.20 Reflektor® Sztármagazin 1.35 EgészségKalauz © 2.00 A Muzsika Tv bemutatja! 2.30 Teresa © !# (mexikói sorozat, 121.) TV2 6.20 Mokka © Benne:Tények 9.25 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.45 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények 12.25 Aktív © 12.55 NCIS © (am. krimisorozat, X/7.) 13.55 Magánnyomozók© (magyar realitysorozat) 14.55 Valentina titka © (kolumbiai sorozat) Fsz.: Gabriela Spanic 15.55 Emlékezz, Reina! © (am.-mexikói sorozat) Fsz.: Paola Núnez, Eugenio Siller, Catherine Siachoque 16.55 Fiorella © (mexikói sorozat) Fsz.: Lívia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, Jósé Ron 18.00 Tények Hírműsor Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2616.) Fsz.: Gazdag Tibor, Liptai Claudia, Miháiyfi Balázs 20.15 KuzeyGüney- Tűz és víz © (török sorozat, 30.) Fsz.: Kivang Tatlitug, Búgra Gűlsoy, Öykü Karayel, Mustafa Avkiran 21.15 Hal a tortán® . (vendégváró valóságshow) Hawaii Five-0 © (am. krimisorozat, IV/17.) Fsz.: Alex O’Loughlin, Scott Caan, Daniel Dae Kim, Grace Park, Taryn Mannin 23.35 Last Resort- A belső ellenség ® 0.25 Tények 1.10 Aktív (ismétlés) 1.30 Sportos 1.40 Ezo.Tv 2.40 Szinglik éjszakája © (magyar vígjáték, 2009) Fsz.: Hámori Gabriella, Gallusz Nikolett 5.20 Akadálytalanul 5.50 Hajnali gondolatok 5.55 Srpskiekran 6.25 Unser Bildschirm 7.00 Híradó 7.20 Charly, majom a családban (ismétlés) © 8.10 Jamie 30 perces kajái (ismétlés) 8.35 Don Matteo (ism.) © 9.35 A szenvedélyek lángjai © (kolumbiai sorozat, 188/143.) 10.25 Család-barát Magazinműsor 12.00 Híradó 12.45 Jamie 30 perces kajái (angol ismeretterj. sor., 40/21.) 13.15 Kívánságkosár (szórakoztató műsor) U Lola © (am.-kolumbiaisor., 140/123.) D Charly, majom a családban © (német családi sor., XV/17.) Tűz és víz 17.00 Ridikül © Női talkshow 18.00 Híradó 18.35 Don Matteo® (olasz krimisorozat, VIII/6.) Három testvér és egy dada 19.35 Rex felügyelő © (olasz krimisorozat, 11/13.) Három másodperccel a halai előtt 20.25 Önök kérték© (szórakoztató műsor) Furcsa pár 2, © (amerikai vígjáték, 1998) Fsz.: Jack Lemmon, Walter Matthau, Christine Baranski 23.00 Faust© (opera három részben, francia nyelven, 2015) 1.55 Himnusz 2.00 Temető fejfák nélkül ® : (fr.-olasz western, 1969) 3.30 Magyar Elsők 3.55 Határtalanul magyar VIASAT3 5.35 Igazgyöngy ® 6.20 Tv-shop 6.55 Will és Grace® 7.40 Monk- Flúgos nyomozó ® 9.30 Született detektívek ® 11.15 Acélszemély® 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.10 Gyilkos számok ® 14.10 CSI: A helyszínelők© 16.05 Nyomtalanul © 18.00 Jóbarátok© 19.05 Jim szerint a világ ® (am. vígjátéksor., VIII/2-3.) 20.10 Két pasi- meg egy kicsi ® (am.yígjátéksorozat, II/7-8.) ’ Égető bizonyíték ® (am.-angol vígjáték, 2008) 23.00 Speed Racer- Totál turbó psm.) 1.50 Gyilkos számok ® COOLTV 10.00 Baywatch® 11.00 Knight Rider ® 12.00 Showder Klub ® 12.50 Medicopter 117- A légimentők (ism.) ® 13.45 Cobra 11 (2rész)® 15.35 CSI: A helyszínelők ® 16.30 CSI: Miami helyszínelők ® 17.25 Dr.Csont® 18.20 Nyugi, Charlie! © 19.15 Gyilkos elmék ® 20.15 A mentalista® (am. krimisorozat, V/22.) 21.10 Dr.Csont® (amerikai krimisorozat, VIII/4.) 22.10 CSI: NewYork-i helyszínelők ® (am.-kanadai krímisor, VI/20.) 23.05 Vámpírnaplók ® (am. horrorsorozat, 111/14.) 24.00 Gyilkos elmék (ism.) ® 1.00 Dr. Csont (ismétlés) ® 17.20 Postás Pat 17.40 A kockásfülű nyúl 17.45 Peppa malac 17.55 Mesélj nekem! 18.05 A nagy ho-ho-ho horgász 18.10 Pom-Pom meséi 18.25 Pimpa 18.30 Nyuszi Péter 18.40 Fejtörők kicsikne 18.45 Mumin-vöigy 19.00 Boldogvölgy 19.10 Maja, a méhecske 19.20 Franklin 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Böngésző® 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Twin Peaks ® (am. krimisorozat, II/4.) 23.30 Bábel- Hesnával a világ ® 0.25 Az A38-as színpadán: From Dawn To Fall ® Furcsa pár 2 SPECTRUM DISCOVERY &1E Homokszobrászok ® 9.30 Csomagcsaták 10.00 Túlélési praktikák 13.00 Anthony Bourdain - Külön utakon ® 13.55 A világegyetem © 14.50 Matematika: A tudományok tudománya © 16.00 A frankfurti Auschwitz-per © 17.00 Vadállatok, vad életek® 18.00 Ázsia elrejtett városai ® 19.00 Beépített főnök © 20.00 A világegyetem © 20.55 Hogy készül?© 21,05 10 dolog, amit nem tudtál © 22.00 A 2. világháború színesben 23.00 Afganisztán, a bombák földje® 23.55 Jégörségben: Cirkálunk és védünk © ECHO TV Hírek: 8.00, 10.00 Híradó: 12.00. 14.00,16.00,18.00,19.30,22.00; 15.00 Törésvonalak 16.30 Moza­ik 17.00 Vidék élni akar 17.30 Élet. Minőség. 18.30 Hídember 19.00 Kibeszélő 19.25 Élet. Minőség. 19.55 Napi aktuális 20.25 Siker­emberek 20.30 Hírbehozzuk 21.00 Időrosta 21.30 Munkavállalók vilá­ga 22.30 Elemző 23.00 Kibeszélő 23.25 Élet. Minőség. 23.30 Napi aktuális 23.50 Sikeremberek 10.00 Csupasz túlélők 11.00 Aranyláz Alaszkában- Vissza- és előretekintés 12.00 Szibériai csapás 13.00 Házak a fa tetején 14.00 Kedvenc kajáink 15.00 Dynamo- Varázslat a világ körül 16.00 Autókereskedők 17.00 Raktárvadászok 17.30 Kanadai raktárárverések 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Amcsi benzinfalók- Autósmozi 22.00 Ezt hogyan élnéd tül? 23.00 Káosz a kamerák előtt 24.00 Amcsi benzinfalók- Autósmozi 1.00 Autókereskedők 15.45 Ortodox Örömhír (ism.) 16.15 Útravaló ® 16.30 Velünk élő Trianon ® 17.25 Határta­lanul magyar 17.55 Szerelmes földrajz 18.30 Magyar klasszi­kusok új köntösben 19.00 Haza­járó 19.30 Rejtélyes XX. század (ism.) @20.00 Hogy volt?! 21.00 Híradó 21.25 Gasztroangyal ® 22.20 Ridikül (ism.) © 23.15 Minden tudás (ism.) 23.35 Talen­tum 0.10 Angol nyelvű hírek 11.00 Országút a pokolba 12.00 Reptéróriás 13.00 Országút a pokolba 14.00 Vadregényes építmények 15.00 Katasztrófák nyomában 16.00 Országút a pokolba 17.00 Halálos küldetés 18.00 Ilyen lesz a világvége? 19.00 Rettegés az égen 20.00 Eszement játékok 20.30 Pedig jó ötletnek tűnt 21.00 A Harmadik Birodalom titkai 22.00 A Harmadik Birodalom építményei 23.00 Sztárok és csillagok 24.00 Pedig jó ötletnek tűnt 0.30 Eszement játékok SP0RT1 11.00 Labdarúgás. Bl-klassziku- sok, Milan-Barcelona (ism.) 13.30 Labdarúgás. Barcelona-Arsenal (ism.) 15.30 Labdarúgás. Bar­celona-Manchester United (ism.) 17.30 Labdarúgás. BL-klassziku- sok, Barcelona-Manchester Uni­ted (ism.) 19.30 BL-extra 20.30 Mai helyzet 20.45 Ökölvívás. Canelo Alvarez-James Kirkland (ism.) 22.45 Jégkorong (ism.) 0.45 Harmadikféiidö(ism) I jljljTlIjJ A furcsa pár visszatér! Felix és Oscar immár há­lim rom évtizeddel öregebben, de még mindig az ifjon­ti hévvel másznak egymás meggyengült idegeire, miközben au­tóval együtt igyekeznek egy vidéki kisvárosba, ahol „lemenőik” - Felix lánya és Oscar fia - éppen jóvátehetetlen baklövésre ké­szülődnek: arra, hogy egybekeljenek. ST0RY4 7.30 Dallas (ism.) ® 8.35 Pári­zsi hetyszinelök ® 9.35 NCIS (2 rész) © 11.35 Született feleségek (2 rósz, ism.) © 13.35 A farm .ahol élünk (2 rész) © 15.45 Váratlan utazás (2 rész) © 17.55 Született feleségek ® 19.00 7/24 19.25 Született feleségek © 20.25 Szex és New York ® 21.00 Vé­letlen boldogság © 23.20 Szex és New York (ism.) © 23.55 Bos­toni halottkémek ® ST0RY5 11.30 A szerelem tengere © 12.30 Így főzünk mi 13.00 Seb­zett szivek ® 14.00 Mosott ké­rek! ® 15.00 A szenvedés száz színe ® 16.00 Szerelem ajándék­ba ® 17.00 Naphegy klinika © 18.00 A szenvedély száz színe ® 19.00 Szerelem ajándékba ® 20.00 Váratlan utazás ® 21.05 A farm, ahol élünk (2 rész) 23.10 7/24 (ism.) 23.30 A szív parancsa ® 0.30 A szerelem tengere ® TV PAPRIKA 17.30 Nick Stellino konyhája ® 18.00 Miguel paradicsomi kony­hája @ 18.30 Csokiba mártva © 19.00 Hugh mesterháimasa ® 19.30 Két éhes tengerész © 20.30 Sütinapló ® 21.00 Titkok a konyhából © 21.30 Portugália a tányéron ® 22.30 Kóstold meg Portugáliát! © 23.00 Sütivilág © 23.30 Schuhbeck kiadós és édes fogásai @ 244)0 Francia bortúrák © 0.30 Egy srác vidéki lakomái ® SP0RT2 I LIFE NETWORK 14.15 Kosárlabda. B33-as torna (ism.) 15.00 Cselgáncs. Hajime- magazin (ism.) 15.30 Trash Talk (ism.) 17.00 Jégkorong. NHL-rá- játszás 19.00 Utánpótlás-maga­zin 19.30 KO Tv (ism.) 20.00 Ököl­vívás. KO Tv, Classics (ism.) 21.00 BL-extra. A BL-döntö elé (ism.) 22.00 Labdarúgás. BL-klassziku- sok, Milan-Barcelona (ism.) 24.00 Labdarúgás. BL-klasszikusok, Bar- celona^Arsenal (ism.) 12.00 Esküvői álomruhák ® 13.00 Hazajön a baba © 14.00 Meztele­nül is szép vagyok © 15.00 Segí­tő angyalok © 15.30 Mini páros © 16.05 Amiről a vészhelyzetben sem beszélnek © 18.00 Esküvői álomruhák © 19.00 Feleségcsere © 20.00 Szerelem tálalva © 21.00 Sürgősségi osztály © 22.00 Ha ci­ki, ha nem: Beteg vagy! ® 23.00 Visszatérés a halálból ® 24.00 Sürgősségi osztály © 6.00 Minden órakor Híradó, Sport, Időjárás, Közlekedés, Agrár- vagy Gazdasági hírek 8.55 Ma délelőtt. Benne: Summa, fiő egyház 12.00 Déli híradó 12.55 Ma délután. Ben­ne: Kék bolygó, Világ, Magyar gaz­da, Elő egyház Summa 17.50 Ma este. Benne: Határon túli híradó 19.30 Híradó 20.30 Ma este 21.55 Ma éjjel. Benne: 22.35 Kenó, Világ­híradó, Angol nyelvű hírek 24.00 Himnusz 0.05 Éjszakai program

Next

/
Thumbnails
Contents