Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-08 / 130. szám
Harmadik meccs dönt a bronzéremről KOSÁRLABDA NB I/B, férfiak, 3. helyért, második mérkőzés Hugyecz megsérült A napokban rendezett cseh motokrossz bajnokság pacovi MX2 1. futama a francia Jaulin Sulivan győzelmét hozta. MOTOKROSSZ. A magyarok közül Szvoboda Bence az előkelő 5. helyen végzett. Firtosvári Gábor a rajt utáni tömegbukás után még gépre tudott pattanni és a 15. helyen hozta be a célba KTM motorját. Hugyecz Erik ettől jóval szerencsétlenebbül járt. Ő is a rajtbaleset áldozata lett, és komoly bukását követően a verseny feladására kényszerült. Az esést követő orvosi vizsgálat megállapította, hogy a Szurdokpüspöki motoros lapockatörést szenvedett A nógrádi motoros örül neki, hogy nem kell műteni a törést, így mindenképpen ott akar lenni a három hét múlva Hódmezővásárhelyen lebonyolítandó magyar bajnoki futamon, hiszen eddig a kategóriájában az összetett verseny élén áll. Megérkeztek az első fecskék Az azeri főváros szűk egy héttel a rajt előtt teljesen felkészülten várja a június 12. és 28. között sorra kerülő I. Európa Játékok résztvevőit. Európa játékok. Az első külföldi delegációk már el is foglalták helyüket a sportolói faluban. A bakui csúcseseményen ötven országból több mint hatezer versenyző indul, köztük 200 magyar sportoló. A rendezvényről, ahol 20 - olimpiai és nem olimpiai - sportág művelői versengenek majd 253 éremért. Az azeri fővárosban a magyar színeket 26 vízilabdázó, 22 birkózó, 20 kajak-kenus, 17 cselgáncsozó, 17 vívó, 16 úszó, 14 ökölvívó, 12 sportlövő, 12 strandlabdarúgó, 8 szinkronúszó, 6 aero- bikos, 6 asztaliteniszező, 6 tornász, 5 triatlonos, 5 kerékpáros, 2 műugró, 2 tekvondós, 2 tollaslabdázó, egy ritmikus gimnasztikázó és egy karaté- zó képviseli. Vásárhelyi Kosársuli Konecranes-Salgótarj áni KSE 88-83 (21-14,26-22,25-27,16-20) Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 500 néző, vezette: Farkas G., Söjtöry, Kovács N. Vásárhely: Vejinovics 7, CZIBERE 12/9, VAS P. 14/6, GENAL 19/3, VARGA D. 15. Csere: Rostás 1.2, Nyilas 8/6, Gruda 2, Kelemen B. 4, Mócsai 5. Edző: dr. Elek András. Salgótarján: SZABÓ P. 22/9, Madár 4/3, Schéda 5/3, TUTUS 19/6, Vuletics 9. Csere: Papp I. 9/3, Oluic, Czuprák 2, Pribics 11, Gorszkij 2. Edző: Papp Attila. Az eredmény alakulása. 4. perc: 8-8, 8. perc: 17-11, 13. perc: 30-18,17. perc: 41 -26,23. perc: 52-43,27. perc: 65-51,33. perc: 77-67,38. perc: 83-78. Kipontozódott: Mócsai (40.). A párharc állása: 1-1. A vásárhelyi Czibere pontjai nyitották az NB 1/B-s pontvadászat kisdöntőjének második összecsapását, s bár a folytatásban úgy tűnt az igen aktívan kezdő Szabó Péter sorozatos találataival az SKSE együttesének sikerült felvennie a lépést riválisával, 8-8 után ismét a lényegesen frissebben mozgó házigazdák percei következtek. A mieink puha, erélytelen védekezését és gyenge dobóformáját (hathat elhibázott büntető és triplakísérlet az első felvonásban) kihasználva, az odavágón is kiválóan játszó Genal, illetve a sérüléséből felépült Nyilas vezérletével ismét távolodni kezdtek a sárgamezesek, akik már az első negyed végén kétszámjegyű vezetésre tettek szert (21 -11). A játék képe a rövid pihenőt követően sem sokban változott, a támadásban valamelyest feljavuló tarjániak elsősorban Tutus és Pribics kosaraival próbáltak zárkózni, ám a meglehetősen hézagos vendégvédelmet továbbra is könnyedén átjátszó Elek-tanítvá- nyok nemcsak hogy nem engedték közelebb magukhoz ellenfelüket, de a félidő hajrájába fordulva egy 9-2-es sorozattal már az első találkozón összeszedett tizennégy pontos hátrányukat is ledolgozták (41-26). Ugyan a nagyszünetig hátralévő időben, Vuletics két duplájával és Szabó Péter két triplájával, a piros-feketéknek sikerült közelebb lopakodniuk némileg, a 47-36-os részeredmény egyáltalán nem ígért könnyű folytatást. A fordulást követően, Vas Péter gyors öt pontjával, ráadásul már a legnagyobb, tizenhat egységnyi távolság alakult ki a felek között, s a találkozó addigi menetét tekintve igencsak kétségesnek tűnt, hogy Papp Attila legénysége számára 52-36-ról lesz-e még visszaút. Nos, hamarosan kiderült, hogy mindenképpen lehet, igaz remek 11 -2-es sorozatukat - amivel a harmadik periódus derekára 54-47-re alakították az állást - kisvártatva egy 0-9-es negatív szériával feledtették a változatlanul sok hibával kosárlabdázó tarjániak, akiknek mindazonáltal a záró negyed kezdetére, Szabó Péter, Tutus és Schéda menet- rendszerű találatainak köszönhetően, a kiütés rémét legalább sikerült elűzniük (72-63). A végső szakasz elején azután tíz pont környékén állandósult a különbség, hazai oldalon ekkortájt leginkább Genal és Varga Dániel, míg vendégrészről Pribics és Tutus jeleskedett a kosárszerzésben. Egyre inkább érezhető volt azonban, hogy a mieinknek minimális célkitűzésüket, vagyis a harmadik meccs rendezési jogának megszerzését, azért legalább sikerül biztosítaniuk, sőt Tútus újabb öt, válasz nélkül maradt pontját követően, 83-78-nál már a párharc lezárása sem tűnt elérhetetlennek. A vásárhelyiek előnyénél ugyanakkor csak a játékidő fogyott gyorsabban, így hiába kerültek a végjátékban egyetlen dobásra vendéglátóiktól Czup-rákék, fordítniuk, többek között gyenge büntetőzésüknek betudhatóan (öt hiba a vonalról a záró felvonásban, tizennégy összességében), már nem sikerült. A bronzcsata állása tehát két találkozó után 1- 1-re alakult, s a felek a jövő hétvégén Salgótarjánban döntenek majd a harmadik hely sorsáról. Dr. Elek András: - Nagyon értékes sikert arattunk egy nálunk jóval erősebb játékosállománnyal rendelkező csapat ellen. Örülök, hogy győzelemmel búcsúztunk a közönségünktől, viszont sajnálom, hogy nem sikerült a megfelelő arányban nyernünk, bár erről nem csak mi tehettünk... Papp Attila: - Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, különösen védekezésben voltak problémáink az elején. Puhák voltunk, hagytuk játszani az ellenfelet, amit kihasználva a jól dobó vásárhelyiek hamar tíz pont fölötti vezetésre tettek szert. A folytatásban azután fokozatosan rendeztük sorainkat, felzárkóztunk, sőt az utolsó percekben a fordítás lehetősége is felcsillant előttünk, a hazaiak azonban a végjátékban már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. Mindent összevetve, azt gondolom, leginkább magunkat okolhatjuk a vereségért, de hiszem, hogy tanulunk hibáinkból és a jövő heti, hazai mérkőzésen megszerezzük a bronzérmet H.P. A Salgótarjánban mutatott kiváló formáját a visszavágóra is átmentő Momir Genal (sárga mezben) remeklése ellenére a pályaelőnyt nem sikerült elcsenniük a vásárhelyieknek Kikaptak, de nyolcaddöntősök a magyarok U20-AS LABDARUGO-VB. A magyar U20- as labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a nigériai csapattól az Új-Zé- landon zajló korosztályos világbajnokság vasárnapi játéknapján, de csoportjának harmadik helyezettjeként így is bejutott a nyolcaddöntőbe. Bernd Storck együttese ezzel a vereséggel az E csoport harmadik helyén végzett, de így is továbbjutott, a legjobb 16 között pedig Szerbiával találkozik majd szerdán, közé]>európai idő szerint reggel 6 órakor. Bernd Storck a magyar szövetség (MLSZ) honlapján elmondta: tudták előre, hogy roppant erős a nigériai csapat, és ez be is igazolódott a mérkőzésen- Egyik oldalról csalódott vagyok, mert a mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, másrészt azonban büszkék lehetünk, mert egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbbjutni - jegyezte meg. E csoport, 3. forduló. Nigéria-Magyarország 2-0 (1-0) New Plymouth, 3000 néző, v: Zambrano (ecuadori). Nigéria: Enaholo - Musa, Bello, Ndidi, Mustapha - Idowu, Ifeanyi - Bulbwa, Sokari (Iheanacho, 82.), Godwin (Isaac, 66.) - Awoniyi (Simon, 74.). Magyarország: Székely - Osváth, Kecskés A., Talabér, Forgács - Nagy Ádám, Berecz - Nagy Dominik (Oláh L, 67.), Németh M., Zsótér (Popov, 62.) - Mervó (Kalmár, a szünetben). CL: Awoniyi (33., 54.). Sárga lap: Popov (90.). A csoport másik mérkőzésén: Brazília - Koreai NDK 3-0. A csoport végeredménye: 1. Brazília 9 pont, 2. Nigéria 6,3. Magyar- ország 3,4. KNDK 0. Bronzérmes a férfi csapat A harmadik helyen végzett a magyar férfi karateválogatott a régiók Európa-bajnokságán. A Magyar Karate Szakszövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a bronzérem sporttörténelmi siker, hiszen magyar felnőtt férfi csapat világversenyen korábban még soha nem állhatott dobogóra. KARAt i A Párizsban megrendezett viadalon a György Dániel, Hárspataki Gábor, Höning Dávid, Szegedi Döme, Tadissi Martial és Virág András összetételű együttes egy vereség mellett három győzelmet aratott. A karate speciális viadala a régiók Európa-bajnok- sága, amely 13 évvel ezelőtt váltotta fel a klubcsapatok kontinenstornáját. Az Eb-n az országok méretüktől függően kategóriánként 1-4 együttest indíthatnak. A mostani versenyen 23 ország 142 csapatának 630 sportolója vett részt, Magyarországot egy-egy felnőtt férfi és női kumite (küzdelem) csapat képviselte. A női válogatott (Bartha Nikola, Molnár Réka, Vajda Lilien, Varga Fruzsina) első mérkőzésén kikapott, ezzel helyezetlenül végzett. Kiütéses győzelem okos viva A Puerto Ricó-i Miguel Cotto kiütéssel győzött kihívója, az ausztrál Daniel Geale ellen a Boksz Világtanács (WBC) középsúlyú világbajnoki címmérkőzésén. A címvédő a negyedik menetben küldte padlóra ellenfelét a New York-i gálán. Cottónak ez volt a 44. profi mérkőzése és a 40. győzelme, 33-szor pedig kiütéssel diadalmaskodott. 0tgálat club Kft. ároly krt. 82-84. í8889200 8 8 8 9 2°6 W0rkwayclub.óu rkwayclubnu • MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. * MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. 1 Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív ad Online és offline hirdetése Idejét és pénzét is m í