Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-05 / 128. szám

Kishartyánban, abban a hegyek által is ölelt - természeti szépségekben gazdag - kis nógrádi faluban születtem 1938-ban, s ott nőttem fel és éltem boldog családi életet, barátok, szomszédok és egymást tisztelő, becsülő ismerősök közösségében. Szép és boldog életem volt. Mond szülőfalum, miért ne szeretnélek? Kis hegyeid, a völgyek, a dűlők és az erdők most is itt vannak velem, s utamon, míg élek elkísérnek. A Cigányhegy, ahol ezer játékot játsztunk’, a Szőlőhegy, ahol oly sokszor megfutamított a csínytevésen kapott vincellér, a Kővölgy, hol veszélyt vállalva másztunk fel a remete-lakba, a Kavicsos erdő, hol madártojást és fiókákat loptunk, a Hetedes, a Tólápa hol kapálni, kaszálni és aratni is megtanultunk, és a Szérűskert ahol nyiladozó érzelmekkel, kislányokkal bú- jócskáztunk, s mond, barátom emlékszel még erre? Én nem felejtem a gyermekkori focit, a szétrúgott rongylabdákat, a suszter által agyonfoltozott cipőket és az édesanyám által oly sokszor megvarrt - az unoka- testvéremtől örökölt - nadrágot, kabátot. És biztos vagyok benne, hogy te sem felejtetted, hogy bakuszok voltunk és mentünk betlehemezni is, s boldogság volt, ha a kalács mellett „disznóságot” is találtunk - a csak akkor látott - hurkát, sajtot, tepertőt. Nagyon szegények voltunk, szinte nem volt semmink, s hazánk mégis az egyik legfontosabbat, az édesapánkat is elvette tőlünk. Te tudod, hogy édesanyáraék és a családjaink, hogy tudtak talpon maradni? Nem tudom, mondta, de csoda, hogy még mi is vagyunk.

Gyermekeimtől távol, Tarjánban élek, és bizony sokszor, nagyon sokszor visszasírom a nehéz, de mégis boldog időket. Kis falumban már csak feleségem és családom sírja vár. Egy-két barátommal, ismerősömmel egyszer-másszor már csak a temetőben találkozom, és már alig van megbeszélni valónk. Hazaúton a haranglábnál édesapám és a többi sorstársa emléktáblájánál megállók, s újra élem mit felejtem lehetetlen. Ötven éve, hogy elköltöztem, s úgy gondoltam, hogy az előző gyermekkort idéző vázlatos visszaemlékezés után jó lenne egy rövid mérleget készíteni, hogy szép szülőfalum hol tart ma, és hogyan boldogul.

Szülőfalum természeti környezete ma is gyönyörű, s kis túlzással olyan, mint egy éden- kert. És közérdeklődésre tarthatnak számot épített emlékei (gótikus templom, harangláb) és évmilliós földtani képződményei is. Hála szorgalmas lakóinak és rátermett vezetőinek, a település infrastruktúrája (gáz, víz, út, mobilhálózat) rendben lévőnek tekinthető. Persze tudom, hogy mint mindent fejleszteni, folyamatosan karbantartani szükséges. Emlékszem, poros, sáros útjainkra és arra is, hogy nyáron milyen öröm volt eső után dagasztani a sarat és a patak elfogott vízében megfii- rödni. Az utcák, a környékek rendezettek, és a betérő idegenre is jó benyomást tehetnek. A település büszke lehet - a valamikori kultúrházból varázsolt - szép közösségi házára és arra, hogy hagyományápolási céllal, vagy új hagyomány építésével egyre több közösségi rendezvényt szerveznek. Ezek az emberi kapcsolatok építésében is nagyon fontosak. A lakosság, mint a többi kis településen Hartyánban is fokozatosan elöregszik, ezt a szülések száma nem ellensúlyozza. Az alacsony, a hatvankét fős gyermeklétszám ötödé a helyi óvodába jár, az iskolások oktatása viszont Ságúj- faluban történik. A falu lélekszá- ma évről-évre csökken, és ma alig haladja meg a félezer főt. Ez összefüggésbe hozható az emberek elszegényedésével is, hisz a szegénység, a napról-napra élés gondja a családok többségét nyomorítja. Ezek jó része idős, ületve nyugdíjból élő ember és sok közülük segítséget sem kérve, szégyelli bevallani tarthatatlan helyzetét Sajnos a fiatalok között sem rózsás a helyzet, sokan munkanélküliek, álláskeresési járadékra, illetve negyvenkét fő foglalkoztatást helyettesítő támogatásra, hu- szonkétezer forintra jogosult. Ebből sem élni, sem halni nem lehet! Ami pedig a település pénzforrásait illeti, az önkormányzat gúzsba kötve táncol, hisz felhasználható szabad pénzeszköze, hogy a legsürgetőbb tennivalókat megoldja nincsen. A közeljövőben régi elképzelés valósul meg a helyi piac és az umás temetés megszervezésével. És ne tévedjünk, mert tennivaló az lenne bőven, ha az állam szűkmarkú nem lenne.

A végére valami szép záró sorokat gondoltam, de a szegénység növekedése miatt, a helyzet eléggé elszomorító. Talán a közösség összefogása segíthet, gyógyír lehet, hisz a közösség ereje hegyeket is megmozgathat! (És ezúttal is köszönöm Kovács Istvánná polgármester asz- szony információit) BartosJózsef

Hősök napja Őrhalomban

A községben a katolikus templom kertjében rendezték meg nemrég a hősök napi megemlékezést. Horváth Bertalan plébános köszöntőjét követően Farkas Egon polgármester szólt a hallgatósághoz. Röviden kitért a hősök napja eredetére, amikor az első világháború után Abele Ferenc vezérkari őrnagy indítványára minden egyes magyarlakta településen különböző emlékművek - szobrok, táblák, kövek - készültek a harcokban elesett katonáknak való tisztelgésül. Hozzátette, ez az ünnep sokak számára több mint egyszerű megemlékezés. Sokan élnek még ma is azok közül, akik annak idején elbúcsúztak családtagjaiktól, aztán nem látták többé a hadbavonult rokonaikat, akiknek az édesapja, nagyapja, dédapja soha nem tért vissza a frontról, és akiknek nevei ott olvashatók a templom falán, kőbe vésve. Mivel a hősi halottak sohasem kaphatták meg a méltó végtisztrességet, ezért ez az emléknap egyben gyászszertatás is.

A rendezvényt kísérő műsorban fellépett László Péter, Menyhárt Éva, Rados Zsófia, Majer Zsolt, Hegedűs Andor és a katolikus templom énekkara.

„Fordulj bolha" - óvodások néptánc-találkozója

Először került megrendezésre városunk óvodásainak néptánc találkozója, melyet a Nyitnikék Tagóvoda hozott létre hagyomány teremtő céllal, „Fordulj Bolha” néven. A színvonalas és élmény gazdag programot Andóné

Salgótarján. Angyal Mária óvodavezető nyitotta meg. Kedves gondolatait követően, Majkúth Bálint 7 éves kisfiú palóc népmesével szórakoztatta a közönséget. A házigazda Nyitnikék Tagóvodán kívül még 6 óvoda képviseltette magát: Mackóvár Központi Óvoda Eszterlánc tánccsoportja, Pigypang Tagóvoda népi gyermekjáték, fűzéscsoportja, Gyermekkert Tagóvoda Néptánc csoportja, Aprófalva tagóvoda Aprócsicsergők tánccsoportja, a Baglyasi Tagóvoda- Népijáték csoportja, a Mesekert Tagóvoda Népitánc csoportja, és végül a Nyitnikék Tagóvoda Csuporka Hagyományőrző és Néptánc csoportja zárta a néptánc bemutatókat.

Majkúth Bálint palóc népmesével szórakoztatta a közönséget

, A Néptánc bemutató jelképét, a „Vándor botot” Fehér Edit a Nyitnikék Tagóvoda vezetője adta át hagyományteremtő céllal a Pitypang Tagóvoda vezetőjének Ferhanné Kis Ildikónak, akik megkapták jogot a következő évben a II. Fordulj Bolha Óvodások Néptánc találkozójának megrendezésére. A rendezvény közös táncházzal zárult, melyet a Nóg- rád Néptánc Együttes két tagja Horváth Judit és Juhász Krisztián vezetett. A találkozón résztvevő néptánc csoportok emlék plakettet és emléklapot kaptak. Megköszönték a találkozón résztvevő gyerekek felkészítését végző pedagógusok nívós munkáját, a színvonalas rendezvény megrendezésében és lebonyolításában nyújtott segítséget a Nyitnikék Tagóvoda vezetőjének és dolgozó közösségének, valamint a találkozó helyét biztosító Arany lános Tagiskolának.

A mosolygós és vidám gyermek arcok láttán felejthetetlen élmény gazdag délelőttben volt része az „I. Fordulj bolha óvodások néptánc találkozó” minden résztvevőjének.

A mosolygós és vidám gyermekek tánc közben

Megnyitó

Mennénk, mennénk, mennénk. Egyszer csak buumm! Meg áll az előttünk lévő autó pont ott, pont akkor az út közepén. Se szó, se beszéd. Csak megáll. Mi tövig nyomjuk a féket, talán még a dudát is és csak fennhangon ordibálunk. Erre lazán indexel és elkanyarodik. Igen, jól látják. Az előző folyamatból hiányzott az index. Csak, hogy tudjuk... Tudják... Hogy kanyarodni készül. Mert abból sejthetnénk, hogy lassít, majd megáll. Mert ő itt leteszi az autót.

Képzeljék el amint, reggel sietve kapkodnak. Rohannak. Kávé, gyerekek, munkahely, nem csörgött az óra. Elaludtam! Jaj, el fogok késni! Kinek mi jut osztályrészül. És ott a forgalom. A reggeli csúcs. Igen! Salgótarján utcáin. Aki járt már bizonyos helyeken reggel fél nyolc és nyolc között az bizám tudja, ilyenkor mi is kirajzunk... Szűk kétsávos főútjainkon tömött kocsisorban, negyvennel? Nem azért mert indokolt, hanem mert az első delkivens még nem itta meg a reggeli kávét. Mindenki másképp csinálja, de szerintem sokan ilyenkor hosszasan ecsetelik, autóstársunk eme témába vágó kvalitásait. ló esetben. Rosszabb esetben ugyebár a felmenők is csuk- lanak, de hát ettől igazán szép egy reggel. Már a korai órákban levezethetjük az az napi stresszt. Itt nálunk, „Keleten”, dívik az is, hogy jobbra indexelünk, de megyünk tovább egyenesen. Nagy ív, kis ív ugyebár. Pont elférnénk

gondtalanul, de ő makacsul megy tovább egyenesen. Villogó irányjelzővel. A taxisunk beáll három parkoló autó elé, mert ő csak beugrik és elintéz valamit, de ki menni már nem tudott a kevésbé szerencsés visszaérő.

Egy másik kedves élmény során, átvergődve a városon, fordulnék be balra. Kivártam a kígyózó szembe forgalmat. Elment az utolsó is, az már kanyarodik. Hát elindulok. Erre megáll. Az éppen előttem bekanyarodó. Na de nem a gyalogos miatt. Ő ott félre állt, mert telefonál... A kereszteződés kellős közepén, a zebra előtt. Én meg ott néztem csendben. Aztán zárt ablak mögött ordibálva. Mire ő int cigivel a kezében. Hi, hi bocsi. Gondolhatják hány szál hajam maradt ott aznap.

Tőlünk „nyugatabbra” dívik az elegáns vezetési stílus. Amolyan sikk megadni a gyalogosoknak az elsőbbséget, vagy nagyvonalúan elengedni az épp beszorult autós társunkat. Szépen komótosan, menni át a városon, nem sietve, (csak ha muszáj), mert ugye a szakadt BMW nem versenyautó és a nem kell mindig „tolni neki”. Persze van egy ritmusunk. Aki siet, az siessen, ha menni kell, akkor menjünk. A vezetés úgy a jó, ha egy bizonyos flow élményként részesei lehetünk a forgalomnak. Tudják, mint egy zsúfoltabb nap az autópályán. Mindenki siet, rohan, menne gyorsabban, hogy odaérjen. Mégis az autók fegyelmezett ritmusban haladnak a hosszú szürke aszfalton.

Odafigyelve, ki-ki gyorsan, kiki lassabban. Itt is hamar kiesik játékból az, aki nem veszi a lapot. Ilyenkor érezzük a változást Az Erőben. Tudjuk, hogy droiddal van dolgunk. Ám képzeljük csak el... Ülünk egy kényelmes, elegáns autóban, kitesszük az irányjelzőt és szépen lassítunk. Halk, ritmusos kattogás, s mi eközben stílusosan befordulunk, vagy lehúzódunk. Pont mintha egy limuzinnal parkolnánk le a piros bársony szőnyeg előtt... Bizony bizony, nagyon elegáns. Van abban sikk, ha megadjuk a módját a dolgoknak. Madarat tolláról, embert autójáról... Vagy vezetési stílusáról?

Használjuk hát irányjelzőnket, ha épp keresztbe fordulunk az úton, hogy kirakjuk a munkába siető kolléganőt, vagy épp megállni készülünk a parkoló autók mellett az útközepén. Használjuk, ha kanyarodunk, így a gyalogos is érti, nem kell ránk várnia, nem fogjuk elütni. Használjuk, ha kanyarodunk, irányt változtatunk, vagy éppen már a szándék felmerült bennünk. NE használjuk azonban, ha aztán mégis egyenesen folytatjuk utunkat, mert ez bizony megtévesztő lehet. Mindig oda tegyük ki, ahová kanyarodunk...

Használjuk akkor is, ha látjuk, hogy valaki két indexel, problémákkal terhelt köröket ró az autó körül. Tegyük ki és húzódjunk le jobbra. Kérdezzük meg nem segíthetünk-e neki?