Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-01 / 124. szám
Díjazták a Díívőt is Szóin A százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes sikerét hozta az 23. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál, amelyen péntektől vasárnapig az ország különböző részeiről érkezett tizenhat táncegyüttes és számos zenész lépett színpadra a versenyprogramban. A neves szakemberekből álló zsűri Felföldi László néptánckutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja elnökletével - ítélte oda a helyi vállalkozók, a szolnoki önkormányzat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap és a Tiszta Formák Alapítvány által felajánlott díjakat. A legrangosabb kategóriában, az együttesek versenyében a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes vitte el a pálmát. A szólisták közül Dömötör Lucát, az AJDA-Budapest Kortárstánc Főiskolától és Kabdebon Szabolcsot, a Tisza Táncegyüttes táncosát találták a legjobbnak a szakemberek. A zenei első díjat a Dűvő Zenekar kapta a fesztiválon nyújtott összteljesítményéért. A legjobb koreográfus díjat Bolya Dávid a Legény, búcsú? című koreográfia megalkotásáért érdemelte ki. A fesztivált 1964-ben rendezték meg először. Hosszú éveken át tartó sikeres rendezvények után 1999-ben megszakadni látszott a sorozat, de a Tisza:parti városnak 2009-ben sikerült újraindítania a rendezvényt. Nyomozás indult Feígyü A szombaton éjfél előtt Felgyő közelében történt, két halálos áldozatot követelő és egy életveszélyes sérüléssel járó baleset ügyében nyomozás indult - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t. Várkonyi Gergely elmondta: a fiatalok házibulit tartottak Felgyőn, egy tanyán. Három fiatalember 23 óra körül megbeszélte, hogy autózni indulnak. Az autóval a baleset túlélője indult el, de a jelenlegi információk szerint útközben helyett cserélhettek az egyik utassal, a tragédia ezután következett be. A nyomozás tisztázza majd, hogy a balesetben alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás játszott-e szerepet. Kéthavonta nyílt napok A gyermeknapi rendezvényük után kéthavonta tervez nyílt napot a világ egyetlen parlagi sast kutató és bemutató helye, a Jászságban április közepén megnyílt Sasközpont - mondta a Magyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület kommunikációs munkatársa vasárnap. Orbán Zoltán közölte: a látogatók egy nap alatt akár 20-25 sassal is találkozhatnak, de egy nagy teljesítményű teleszkóp segítségével egy-másfél kilométerről a fészkeiket is megfigyelhetik. A túrákat a világ vezető parlagisas-kutatói vezetik, akik bemutatják a térség egyetlen méreg- és tetemkereső kutyáját is. Az ide érkezők részesei lehetnek madárgyű- rűzésnek és megismerhetik a sasok zsákmányállatait. Felülnyomással látta el és ünnepélyes keretek között vasárnap forgalomba bocsátotta a Magyar Posta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapításának 25. évfordulója alkalmából 2011-ben megjelent bélyeget a Mezőgazdasági Múzeum épületében.- A Magyar Posta a gyermek- mentő szolgálaton keresztül másodszor teszi meg azt a gesztust a rászoruló gyerekek felé, hogy külön feláras bélyeget bocsát ki megsegítésükre - hívta fel a figyelmet a vasárnapi sajtótájékoztatón Kövér László, az országgyűlés elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke. Mint elmondta, a 25 éve fennálló szolgálat túlélte az elmúlt évek gazdasági válságát, amely jelentős hatással volt működésére.- Úgy tűnik, hogy Magyarország gazdasági és társadalmi folyamatai jó irányba fordulnak. A gazdasági növekedés is megindult és úgy tűnik - mindenki egybehangzó véleménye alapján -, előre tekintve néhány évre, hogy ez fenn is marad - hangsúlyozta Kövér László, hozzátéve, hogy a különféle statisztikai adatok is arról tanúskodnak, hogy Magyarországon csökkent a szegények száma, és főként a gyermek- szegénység tekintetében volt eredményes a kormány társadalompolitikája. Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a vállalat számára mindig is fontos volt az olyan események, megmozdulások támogatása, amelyeknek társadalmilag is jelentős hatásuk van. Felidézte, hogy az első feláras bélyeget 1913-ban az árvízkárosultak, rá egy évre hadirokkantak és hadiárvák támogatására bocsátotta ki a vállalat. Az elmúlt évszázadban majdnem minden évben volt olyan kibocsátás, amellyel a Magyar Posta olyan értékek mellé állt, amelyhez karitatív cél is társult.- A gyermekmentő szolgálat fennállásának 25. évfordulója alkalmából a 2011-ben már kibocsátott bélyeget egy utánnyomással látták el. Az új bélyegen szereplő felár összegét - bélyegenként 50 forintot - a Magyar Posta a gyermekmentő szolgálatnak juttatja el - tette hozzá. Az eredeti és a most megjelent bélyeg Kármán Orsolya grafikusművész tervei alapján készült a Pénzjegynyomdában. Kerékpározás közben balesetet szenvedett vasárnap John Kerry a franciasvájci határon. Az amerikai külügyminisztert egy genfi kórházba szállították, állapota stabil, de a vizsgálatok eredménye szerint eltörte jobb combcsontját, így lemondta a következő napokra tervezett hivatalos európai programjait. Genf. A baleset délelőtt háromnegyed 10 körül történt Francia- országban, a Felső-Savoya megyei Scionzier település közelében, 40 kilométerre a svájci határtól. Az amerikai diplomácia vezetőjét helikopterrel szállították a genfi egyetemi kórházba. John Kerry egy pillanatra sem veszítette el az eszméletét - közölte John Kirby amerikai külügyi szóvivő. A szóvivő nem részletezte a baleset körülményeit, csupán annyit mondott, hogy a szerencsétlenség idején egészségügyi személyzet is utazott a Kerryt kísérő gépkocsikonvojban, és a helyszínen azonnal megvizsgálták a tárcavezetőt. Egy másik, névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes is megerősítette, hogy a John Kerry amerikai külügyminiszter kerékpározik a Lausanne-ban az iráni programról szóló a lások után külügyminiszter „élénk” és tudatánál van. Elmondta azt is, hogy Kerry egy kanyarban esett el, illetve hogy más járművet nem érintett a baleset. Az amerikai külügyminiszter’ péntek óta tartózkodik Genfben, ahol szombaton iráni kollégájával, Mohamad Dzsavád Zaríffal folytatott megbeszélést Teherán vitatott nukleáris programjáról. Az amerikai külügyi szóvivő később közölte azt is, hogy Kerryt, akinek a jobb combcsontja tört el, hazaszállítják az Egyesült Államokba, és a tárcavezető lemondta a hétre betervezett európai programjait. Kerry eredetileg még vasárnap késő délután Madridba utazott volna tovább, ahol hivatali kollégájával, valamint a spanyol királlyal és a kormányfővel lett volna találkozója. Ezután Párizsba készült menni, hogy részt vegyen egy miniszteri szintű tanácskozáson, amelyen az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíciót alkotó országok képviselői lesznek jelen. A decemberben a 72. születésnapját ünneplő Kerry nagy sportember, és európai körútjai alkalmával rendszeresen kerékpárra ül. Tűz a kórházban Kamisii. Legkevesebb 25- en meghaltak, amikor tűz ütött ki egy szíriai kórházban vasárnap - közölték helyi illetékesek és a szíriai állami televízió. Az áldozatok többsége gyerek. A tájékoztatás szerint az okozta a tüzet az ország északkeleti részén, a szíriai-török határhoz közeli Kamisii településen működő klinikán, hogy felrobbant egy üzemanyagtartály. A damaszkuszi televízió híradása szerint baleset történt. A halálos áldozatok mellett legkevesebb 30 sebesültje is van a tűzesetnek. A kórház éppen tömve volt gyerekekkel, akiket gyermekbénulás elleni védőoltásra vittek be. Meteoritrablókat tartóztattak le Buenso Aires. Az argentin rendőrség letartóztatott négy férfit, akik 1,5 tonnányi értékes meteoritot akartak ellopni az ország északi részén fekvő Chaco tartományból. Az egyenruhások szombaton közúti ellenőrzéskor egy teherautó ülései alatt bukkantak a 215 darab meteorit- ra. Három argentin és egy paraguayi férfit letartóztattak. Chaco tartomány híres azokról a meteoritokról, amelyeket a területén találtak. A világ második legnagyobb meteoritját, a négyezer éve Argentína északkeleti részében becsapódött 37 tonnás El Chaco nevűt 1967- ben találták meg ebben a térségben. Ezeket a meteorito- kat törvény védi a dél-amerikai országban. Mentik a lápi pócot Szabadka. A Vajdaság egyik leginkább veszélyeztetett halfaját, a lápi pócot (Umbra krameri) igyekeznek menteni Újvidéken. A Szerbiában és Magyarországon is védett hal eszmei értéke 100 ezer forint. A szabadkai Pannon RTV híradása szerint a szakemberek mesterséges mocsári medencében szaporítják a lápi pócot, így igyekeznek megmenteni az eltűnéstől. A halfajta alig 100 évvel ezelőtt még jelentős gazdasági tényezőt jelentett, mára azonban - a folyók szabályozása és a lápos, mocsaras területek lecsapolása miatt - a kihalás fenyegeti. A vajdasági tartomány támogatásával 2013-ban kezdődött meg a kiveszettnek hitt lápi póc megmentése és mesterséges szaporítása. Az idei ívási idényben körülbelül 3000 egye- det sikerült kinevelni - magyarázta Sípos Sándor, a szerbiai halvédelmi és haltam társaság tagja. A halakat őszre visszaengedik a természetbe - tette hozzá. A lápi póc Kárpát-medencei bennszülött halfaj. A ragadozó hal, kis rovarokkal, lárvákkal, csigákkal és rákfajtákkal táplálkozik, 5-17 centiméteresre nő meg, és extrém körülmények között, például nagyon alacsony oxigéntartalmú vízben is képes megélni. Megmentésére Magyarországon és Ausztriában is visszatelepítési program indult. Biciklivel bukott John Kerry Szarka Zsolt és Kövér László a bélyeg forgalomba bocsátásán