Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-23 / 143. szám
Hárman is száz százalékot teljesítettek HOSSZÚTÁVÚSZÁS VII. dr. Gótai László emlékverseny, Salgótarján A 800 méter fiú startja Salgótarjánban, előtérben a remek hétvégét kifogó Nagy Balázzsal Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy hetedik alkalommal is megtarthatják-e az északi régió egyetlen hosszútávúszóversenyét, mivel a városi önkormányzati támogatással megegyező összeg a Pécskő utcai tanuszoda bérleti díjaként a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft-nek jár. Elsősorban a Palóc Úszás Alapítványnak és további segítségnek köszönhetően aztán sikerült előteremteni a rendező Salgótarjáni Triatlon, Hosszútávúszó és Szabadidős Klubnak a rendezés, valamint a három távon induló öt-öt leány és fiú korcsoport érem és serlegdíjazásának költségeit. A volt sportember, sportvezető és Nógrád megyei MOB küldött, Salgótarjánért ezüst fokozattal kitüntetett dr. Gótai László emlékének hetedik alkalommal adóztak a megyeszékhelyen, ahová a hazai klubokon kívül Gyöngyösről, Hatvanból és Bátonyterenyéről érkeztek azok, akik a hosszabb távok legyőzésére is vállalkoznak. Eljött, a már fővárosban élő, de a rendező egyesület kiváló versenyzőiéként hazánk többszörös 2000 méteres mellúszó bajnoka, Salgótarján város felnőtt „Év sportolója”, jó pár Gótai emlékverseny abszolút győztese Földi (Gumi) Róbert, aki viszont sérülése miatt sajnos nem tudott indulni. A párhuzamosan zajló Vidékbajnokság miatt távol maradt legnagyobb megyei - de talán már nem túlzás, országos - reménységünk, a 12 éves Muzsnay Zsófi, aki ott három aranyat és egy bronzot nyert, de indult a már búvárúszó, a Gótain (és más versenyeken is) ugyancsak érem és serleghalmozó, GDSE-ben nevelkedett, BVSC-t megjárt Tóth Zsófi Zsanett (TGV), aki az öttusa ifi válogatott Barta Lucával és a tarjániak (Muzsnayn kívül) másik, Jövő Bajnokai programban résztvevő erősségével, Balázs Boglárkával „meccseit” egy jót. Utóbbi klubtársával Nagy Balázzsal és TGV-vel az összes megnyerhető érmet és kupát (800 és 1500 gyors, valamint legeredményesebb egyesületi versenyző) begyűjtötte. Utóbbiakat többek között Dániel Zoltántól, Salgótarján alpolgármesterétől vehették át. A kategóriák győztesei és a nógrádi eredmények. 400 m gyorsúszás. 2004-ben születettek és fiatalabbak, fiúk: 1. Magda Boldizsár (Parafa, Gyöngyös) 5:16,11 perc, ... 4. Mezőkeresztesi Lázár (BVSE) 8:54,36. Lányok: 1. Fillér Adél (Hatvani Úszó Klub) 5:14,40, 2. Grosch Linett (GDSE) 6:27,59.3. Mender Laura (Bátonyterenye VSC) 7:59,16, 4. Tóth Kamilla Virág (Salgótarján) 9:28,15. 800 m gyorsúszás. 2003 és fiatalabbak, fiúk: Magda Boldizsár (Gyöngyös) 10:58,52,2. Balázs István (GDSE) 11:10,48 ... 4. Jancsó Marcell Tamás (GDSE) 14:00,74. Lányok: 1. Balázs Boglárka (GDSE) 10:54,52,2. Bartkó Virág (GDSE) 11:32,22 ... 4. Grosch Linett (GDSE) 13:07,09. 2001-2002, fiúk: 1. Kovács Zalán (Gyöngyös) 10:50,24 ... 4. Majoros Krisztián (GDSE) 11:32,41,5. Lehoczki Botond (GDSE) 12:31,59. Lányok: 1. Pozsonyi Réka (GDSE) 12:25,64, 2. Osgyáni Veronika (Bátonyterenyei VSE) 13:55,73. 1999-2000, fiúk:\. Nagy Balázs (GDSE) 9:44,33, 2. Tóth Zalán Zénó (GDSE) 10:03,95). Lányok: 1. Barta Luca (GDSE) 10:22,40. 1998 és idősebbek, fiúk: 1. Juhász Krisztián (Gyöngyös) 10:02,91, 2. Laczkó Soma (Salgótarjáni HKE) 10:44,26, 3. Pozsonyi Péter (GDSE) 11:31,08. Lányok: 1. Tóth Zsófi Zsanett (Mátra Erőmű, Gyöngyös) 10:19,50, 2. Grajzel Sáron (SHKE) 10:35,70, 3. Kőrös Evelin (GDSE) 12:18,56. 1500 m gyorsúszás, dr. Gótai László emlékszám. 2003 és fiatalabbak, fiúk: Balázs István (GDSE) 21:59,64, 2. Jancsó Marcel Tamás (GDSE) 27:05,00. Lányok: Balázs Boglárka (GDSE) 20:39:59,2. Bartkó Virág (GDSE) 21:41,04. 2001-2002, fiúk: 1. Majoros Krisztián (GDSE) 22:39,40,2. Bozsó Bence (GDSE) 29:37,89. Lányok: 1. Grosch Dominika (GDSE) 24:38,00. 1999- 2000, fiúk: 1. Nagy Balázs (GDSE) 18:38,76, 2. Tóth Zalán Zénó (GDSE) 18:54,88. Lányok: 1. Kőrös Eszter (GDSE) 22:59,88. 1998 és idősebbek, lányok: 1. Tóth Zsófia Zsanett (Mátra Erőmű, Gyöngyös) 20:36,09. * * * A salgótarjáni emlékversenyt megelőző napon Gyöngyösön, a Parafa Kupán is indultak a GDSE úszói, sőt kicsivel azelőtt a Balázs testvérek, a Jövő Bajnokai programban résztvevő Boglárka és ikertestvére István a 23. Marosvásárhely Kupán Erdélyben vendégszerepeitek. Bogi 100 gyorson, pillangón és mellen második lett, háton épphogy lemaradt a dobogóról. Testvére mellen bronzérmet szerzett, a többi számban ötödikként és kétszer hetedikként csapott a célba. Gyöngyösön, a hosszú hétvégén bombaformában versenyző Nagy Balázs megnyerte a 100 gyorsot és hátat, csalódására a kedvencében mellen a második , helyre szorult a suru mezőnyben. Rajta kívül egy gyors hatodik helyezés mellett csak Tóth Zalán Zénónak sikerült még pódiumra állnia, méghozzá meglepetésre pillangóban, ott ezüstérmet akasztottak a nyakába. A további nyolc tarjániból Balázs Bogi úgy látszik a másnapi hazai versenyre tartogatta erejét, mert mindössze legerősebb számában, 100 mellen hozott tudásához képest elfogadható eredményt egy 5. hellyel. Bartkó Virág háton utánozta klubtársa helyezését, gyorson nyolcadikként ért célba. A legjobb 10-be ezen kívül még az egyre jobban belelendülő Grosch Dominikának (hatodik, 7., és két kilencedik hely) és Majoros Krisztiánnak (7., 7., és 9.) sikerült bekerülnie. LaShawn Merritt is indul A kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok LaShawn Merritt indulása vált biztossá a Gyulai István Memorial- Atlétikai Magyar Nagydíjon. A bombaerősnek ígérkező férfi 400-as mezőny mellett női 400 méter gáton és női súlylökésben szintén nagy küzdelem várható július 7-én a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban. gyulai emlékverseny. Merritt az egyetlen sprinter Michael Johnsonon kívül, aki 200-on 20 másodpercen és 400-on 44 másodpercen belül futott. Az amerikai sztáratléta 2007 óta minden vb-n nyert aranyérmet - vagy 400-on vagy a 4x400-as váltóval - és 43.74 másodperces egyéni csúcsánál csak négyen tudtak jobbat a világon. A szervezők hétfői bejelentése szerint azonban nem mehet majd biztosra a Gyulai István Memorialon, mert olyan 400-as mezőny van kialakulóban, amelyben szinte nem lesz induló 45 másodpercnél gyengébb egyéni rekorddal. Női 400 méter gáton indul többek között az emlékverseny 2013-as győztese, a világbajnoki ezüstérmes amerikai Dalilah Muhammad (53.83 mp), s a nála is jobb egyéni csúccsal büszkélkedő honfitársa, Georganne Moline (53.72 mp). A nigériai származású bahreini Kérni Adekoya friss Ázsia-bajnok- ként érkezik, az ukrán Hanna Titimec pedig a tavalyi Európa-bajnokság ezüstérmeseként Az amerikai Cassandra Tate 2014-ben a 4x400-as váltóval szerzett fedett pályán világbajnoki címet. A magyar női atlétika új csillagának, a tavalyi szabadtéri Európa-bajnokságon bronzérmes és az idei fedett Eb-n győztes Márton Anitának olyan rangos mezőnyben kell dobókörbe lépnie, amelyben két, 20 méter feletti eredménnyel rendelkező súlylökő is ott lesz. A fehérorosz Natalja Mihnevics legjobbja 20,70 méter, éremgyűjteményében pedig olimpiai ezüst, fedett pályás világbajnoki arany, valamint Európa-bajnoki arany is található. Az amerikai Michelle Carter (20,24 m) olimpiai ötödik és világbajnoki negyedik, de fedett pályán már szerzett vb-érmét, mégpedig bronzot. Mihnevics mellett további két fehérorosz versenyző indul, a fedett Eb harmadik Alena Abramcsuk és az Eb 7. Aljona Dubickaja. Az Eb-ezüstérmes orosz Irina Taraszova a nagy világversenyek állandó döntése is rajthoz áll Fehérváron. A verseny legnevesebb indulója a 100 méteren olimpiai és világbajnok amerikai Justin Gatlin lesz, az ő részvétele már korábban biztossá vált. IAS****: «HERfflTi » Balázs Istvánnak jól ment a mellúszás Marosvásárhelyen