Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-22 / 142. szám
Fegyház ezer forint miatt Salgótarján Vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 51 éves és egy 42 éves férfi ellen, akik ezer forint értékű dohányért megtámadtak és kiraboltak egy férfit. A vádlottak tavaly december 29-én, a délutáni órákban, a megye- székhelyen, az egyik élelmiszerbolt előtt látták, amint a sértett kijön egy dohányboltból egy csomag vágott dohánnyal a kezében. Az egyik vádlott ekkor odament hozzá cigarettát kérni. A férfi közölte, hogy nincs neki, a dohány pedig nem az övé, és továbbindult. A vádlottak eltökélték, hogy elveszik tőle a dohányt, ezért követni kezdték őt. Amikor utolérték, a fiatalabb elkövető hátulról megfogta a sértettet, míg a másik ököllel arcon ütötte, amelytől áldozatuk megsérült és meg is szédült. Az egyik támadó ekkor a sértett tiltakozása ellenére kivette a zsebéből a csomag vágott dohányt és eltette azt. Távozóban azzal fenyegette meg, hogy ha szólni mer a rendőrségnek, el fogják őt intézni. A Salgótarjáni Járási Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, többszörösen büntetett előéletű férfiakat társtettesként elkövetett rablás bűntettével vádolja, velük szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta - tájékoztatta lapunkat dr. Bóna Gyula megyei főügyész. Természetvédelmi fotópályázat NMH-informáciÓ A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja és a Börzsöny Alapítvány „A Börzsöny természeti értékei” címmel közös, természetvédelmi fotópályázatot hirdetet, amelynek célja, hogy a fényképen keresztül megismertesse a Börzsöny-régió változatos élővilágát. Ugyanis a felhívás szervezői hiszik, hogy a biológiai sokféleség megőrzéséért az életkortól függetlenül, mindannyian tehetünk A felhívásra felső tagozatos általános iskolások, középiskolások és felnőttek ingyenesen pályázhatnak öt témakörben: emlősök (telefotó), madarak (mozgalmas jelenet, érdekes viselkedés bemutatása, telefotó), egyéb állatok (rovarok, kétéltűek, hüllők, harmóniában a természettel, tele-, közelvagy makrofotó), növények és 'gombák (harmonikus képek, közel- vagy makrofotók), és tájak (a Börzsöny természeti- és kultúrtájairól készült felvételek). A kész alkotásokat egészen június 30-ig küldhetik el a borzsonyertekeifotopalyazat @gmail.com email címre, ahol bővebb információ is kérhető a pályázattal kapcsolatosan. Az ünnepélyes díjátadó és a vándorkiállítás megnyitása július 19-én lesz Királyréten. A díjazottak között természetvédelmi táborozást a Bajdázói-réten, exkluzív fotós kirándulást a fekete gólya birodalmába, börzsönyi kisvasutazást, légi fotós utazást a Dunakanyar fölött, fotós workshopot, terepi madarász távcsövet, lepkeházat, mókusetetőt, könyvjutalmat, madárdal cd-t és egyéb értékes ajándékcsomagot osztanak majd ki. I Hegedűs H. - Sztranyovszky B. (Folytatás az 1. oldalról.) Ipolyvec. A község apraja- nagyja és a meghívott vendégek a kellemes kora nyári napsütésben közösen gyülekeztek a nemrégiben felépült új orvosi rendelő előtt. Népviseletes fiúk és lányok indultak el a menet élén, a temetőkert szélén lévő Trianon- emlékmű felé. Elöl egy kalapos fiú a falu nagyméretű címerét vitte, oldalán egy-egy társa zászlókkal a kézben vonult. Az emlékkőnél előbb Molnár János, Ipolyvece polgármestere köszöntötte a résztvevőket és kiemelte, hogy a mai nemzedék feladata igazán a magyarul érző szívek összekapcsolása, határon innen és túl. A kilencvenöt évvel ezelőtti történelmi sorscsapásokat pedig elfeledni nem szabad, de tanulva belőle, okosan, közös akarattal kell építeni a jövőt. Ezután Molnár Fanni énekelte el a közismert „Ott, ahol zúg az a négy folyó” kezdetű hazafias dalt, és Bállá Mihály országgyűlési képviselő is beszédet mondott. Hangsúlyozta, mostanában eléggé szélsőséges megközelítései vannak Magyarországon a trianoni témakörnek, és sokan felteszik a kérdést: miért magyarko- dunk? A felelet a honatya szerint egyszerű: 1920-ban a területekkel együtt a magyar gazdasági erő hatvan-hetven százalékát elvesztettük, és a kulturális élet jelentős részét ugyancsak. Éppen ezért fontos, hogy a nemzeti ösz- szetartozás fontosságát ne csak szavakban, hanem tettekben is hangsúlyozzuk, hiszen innen hét-nyolcszáz kilométerre olyan ősi értékek vannak, mint Körösi Csorna Sándor, Tamási Áron, Benedek Elek emlékei, vagy a kolozsvári Házsongárdi temető, ahol nagyjaink alusszák örök álmaikat. Nem véletlen, hogy a iskolásokat pályázati lehetőségekkel ösztönzi az állam, keressék fel a történelmi múlt határon túli nevezetességeit, tegyenek kirándulásokat Erdélyben, a Felvidéken, ismerkedjenek meg tőlünk távol élő magyar testvéreikkel, akikkel egy nyelven beszélnek és egyformán éreznek. A koszorúzás alatt a budapesti Nobilissima együttes triója adott elő egy többszólamú, tisztán hangzó éneket, majd a nap további részében a művelődési ház udvarán lévő színpadnál folytatódott immáron a vidám rész, a Vécéi Vigalom. Ebben először a hagyományőrzésé lett a főszerep: a Birbic néptáncegyüttes ropta. Kisebb és nagyobbacska lányok, üveggel a fejükön, nem árt lábper- dítés közben megfogni a flaskát, le ne essen. Fiúk jöttek, bottal a kézben, csak úgy forgott a „fur- kó”, egy kis párviadal sem maradt el a mutatványból, és a végén mindenki megtalálta a párját. Az asszonyok az idén tanult kalocsai táncokat mutatták be, és a citera- zenekar aláfestő muzsikájára a férfikórus öblös hangon énekelte a környék kedvelt nótáit. A szomszédos Drégelypalánkról átruccantak a hagyományőrzők, ők -ts szórakoztatták néhány percig a nagyBMemű közönséget, ifií^Sz érsekvadkerti Németh Eszter és Németh Judit a modernebb stílusnak hódolva népszerű pop-slágereket adott elő. Mialatt ment a műsor, átballagtunk néhány méterrel távolabbra, a művelődési ház túlsó felére, ahol kondérokban Totyogtak a fikülönböző próbákat kellett kiáll- niuk. Mihez is ért minden férfiember? Persze, a futballhoz. Azért nem olyan könnyű dekáz- ni a labdával. Különösképpen vaskos csizmában nehéz. Nos, eláruljuk, egyik bátor jelentkezőt sem fogják holnaptól a Real Madrid játékosügynökei busás szerződésekkel „kerülgetni”, a derék pettyes mindenhova repült, csak éppen a lábfejeken nem maradt meg: két perc alatt a legtöbb de- kázás tizenegyet számlált. A következő feladat sem akármilyen volt: terhes nőnek öltözni. Tudja meg a férfinép, milyen érzés „viselésnek” lenni. Villámgyorsan öltöztek át a próbázók: a kisebbfajta sörpocakot görögdinnyével megtoldva valóban úgy látszik, mintha a nyolcadik hónapban járna az illető, igaz, a dinnye még az ágyéktól is lejjebb csusszant. A melltartóba viszont felfújt lufi kerül, néhányan az időhatárt Botostánc Birbic-módra nomságok. Alig győztük az ízeket szagolgatni: emitt babos káposzta főtt, odébb már a székelykáposztát adagolták, mások a birkapörköltnél, a vadpörköltnél és a babgulyásnál álltak sora tányérral a kézben. Természetesen a kóstolásból sem maradhattunk ki - a fotós kollégával ezúttal a birkapörköltet választottuk. A Vécéi Vigalom legmókásabb órája minden évben az „Emberpróba”. Hat elszánt fiatal férfiú lépdelt fel a színpadra, ahol Szőllősi Kornélnak, az Együtt Ipolyvecéért Mozgalom egyik lelkes vezetőjének a konferálásával tartva a kisebb keblekre esküdtek, de akadt, aki Pamela Anderson méreteit vette célba. Aztán a villámkérdésekre került sor: bezzeg egyből durrant a találatot jelző lufi, amikor a helyi kocsma nyitásának időpontját kérdezték. Később a dinnyék újból szerepet kaptak. Kis lyukat haraptak ki az édes gyümölcs közepéből, abba sörös dobozt illesztettek, majd egy szívószál segítségével kellett kikortyolniuk belőle a zamatos komló-nedűt. És a Vécéi Vigalom tartott tovább, kivilágos virradatig, az első kakas kukorékolásáig... Globális ünnepet hív életre a Mátra aljában található Pásztó és a francia Ruffec városa, ahonnan augusztus 8-án, 14 órakor elindul a Vi lág csendje. A közös hallgatás célja, hogy próbáljuk megérteni egymást, figyelni a másikra és e; zel tegyük egy kicsit jobbá a világot. A kezdeményezéshez már az első alkalommal több ezren csatlakoznak Magyarországon, mi több Francia- országban is. A történelmi esemény a Mátraalja Fesztiválról indul, ahol élőben kapcsolják a francia településen csendbe burkoló- zókat. A közös hallgatást az ötletgazda, Lukáts Andor színművész indítja el. NMH-informacio, Magyarországon Pásztó hívja életre először a Világ csendjét, amely rögtön átlépi az országhatárt, ugyanis a francia Ruffec város is csatlakozik a kezdeményezéshez. A nemzetközi esemény augusztus 8-án, szombaton 14 óraLukáts Andor színművész kor kezdődik, méghozzá sajátos módon, egy zenei rendezvényen, a Mátraalja Fesztiválon, ahol a nyitókoncert előtt elhallgat a tömeg és vele együtt a testvérváros is.- Személyes felelősségem, hogy tegyek valamit ezért az egyre nehezebben élhető világért, épp ezért nagyon hálás vagyok Pásztónak és a Mátraalja Fesztiválnak, hogy befogadta a kezdeményezést. Hiszen úgy vélem, egy közös hallgatás segít majd „meghallanunk” magunkat, egymást, és megérteni azt, hogy mindenkinek joga van a létezéshez - mondta Lukáts Andor, aki negyedévszázadot várt erre a pillanatra. Az ötlet ugyanis pontosan 25 éve, első fia születésekor pattant ki a színész fejéből. A részletek kapcsán Kanyó Zoltán, a fesztivál egyik főszervezője elmondta: bíztatnak mindenkit, hogy menjen el, és legyen részese a történelmi pillanatnak. A fesztivál megnyitóját követően, az első koncert előtt Lukáts Andor csendre invitálja a tömeget, amely tíz percig fog majd tartani. A kivetítőn pedig élőben Pásztó testvérvárosa, Ruffec is csatlakozik az elcsendesedéshez. S bár a rendezvény csak 10 percre némul el, a szervezők és a színész biztatnak mindenkit, hogy ezen a napon, ettől a perctől kezdve minden évben hallgassanak el egy órára. S legyen ez a csend órája, amikor csak magunkra és egymásra figyelünk! i * * i J k Múltidézés és móka a Vigalom sodrában Indul a Világ csendje! A terhes nőnek öltözés egyik pillanata