Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-16 / 137. szám
2015. JÚNIUS 16., KEDD 3 HIRDETÉSHIRDETÉS Elfogták a besurranót A pásztói nyomozók pár órán belül azonosították azt a 28 éves férfit, aki a nyitott ajtón át ment be egy kállói házba – és különbözõ értékekkel távozott onnan. Kálló.A Pásztói Rendõrkapitányság bûnügyi osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 28 éves kállói lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi június 13-án, 9.55 óra körüli idõben bement egy kállói ingatlan udvarára, majd a nyitott ajtón át a családi házba. A lakóépületbõl két digitális fényképezõgépet és egy mobiltelefont tulajdonított el. A rendõrök a helyszíni intézkedések során beszerzett adatok alapján pár órán belül elfogták a fiatalembert, az eltulajdonított tárgyak egy részét pedig felkutatták és lefoglalták. A nyomozók – elõállítását követõen – gyanúsítottként hallgatták ki õt – tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje. Ösztönzés kell az értékmentéshez NMH-információ. A Nógrád Megyei Értéktár Bizottság értesülései szerint a megyében eddig összesen 28 helyi értéktár munkacsoport jött létre. Sajnálatos módon továbbra is jellemzõ, hogy viszonylag alacsony számú felterjesztés, megkeresés érkezik a megyei testülethez, amely éppen ezért rendszeres felhívásokkal fordul a településekhez annak érdekében, hogy minél szélesebb körbõl tudjon értékeket „meríteni.” A megyei közgyûlés legutóbbi ülésén, a bizottság elsõ félévi munkájáról szóló összegzés azt is közli, hogy a Földmûvelésügyi Minisztérium célzott támogatással segíti minden megyei értéktár ,,erõsítését,” népszerûsítését. Ezt részben a Nógrádikum mint márkanév használatára, az ezzel illetett helyi jellegzetességek megyei és országos megismertetésére, népszerûsítésére fordítják. Ehhez kapcsolódóan arculati kézikönyv készült. A fentiek jegyében rendezték meg idén májusban a Nógrádikumok napját, a következõ idõszakban pedig a tervek szerint konferenciákat tartanak majd minden járás központjában, interaktív mûhelymunkával. Cél, hogy minél többen szerezzenek tudomást az értéktárak létrehozásának szabályairól, menetérõl. Tervezik úgynevezett érték-pontok kialakítását is Ipolytarnócon, Hollókõn, MátreverebélySzentkúton, valamint a Szendehely-Katalinpusztai Kirándulóközpont területén, itt a Nógrádikumokat ismernék meg például a látogatók. Amikor az egészbõl kiválik egy rész, ez akkor is veszteségérzettel, hiányérzettel jár, ha a legkíméletesebben megy végbe maga a folyamat. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola szerényen szólva nehezen élte meg a Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium kiszakadását – annak ellenére, hogy tisztában volt az indoklásra felhozott érvekkel, magyarázatokkal. Szécsény.Hamar el kellett azonban dönteni, hogyan kezelje ezt a merõben új helyzetet: megadóan hagyja, hogy az iskolai tevékenység lassan, valamilyen más medret formáljon magának vagy fogalmazzon meg új elhatározásokat, s megújulva próbáljon megkapaszkodni, felemelkedni? Lehetõségként tekintve a megváltozott alaphelyzetre, maga alakítsa a helyzetét, jövõjét? Nagy lélegzetvétel, elhatározás, a célok újrafogalmazása, gondolatok rendezése után õk az utóbbit választották... Így indult a történet – kezdeményezõi a tanítónõk voltak –, amely megmozgatott egy iskolai közösséget. Rugalmas hozzáállás, nyitott szív, elfogadás az eszközük, a lehetõségek szüntelen keresése, megragadása, és szövetségesek megnyerése volt. S hogy mit is gondoltak? Pedagógusokkal, szülõkkel , támogatókkal megalakították a Kreatív Csoportot, amelynek meghatározták feladatait. Áttekintették, hogyan szépítsék az iskola közösségi tereit, mert ezek újragondolásával – úgy vélik – a gondolkodás is más szintre kerül. A szép környezet igényességre nevel, árulkodik a munkáról, az iskola szellemiségérõl. Kezdték a tervezéssel, ötletek gyûjtésével, adományozók megkeresésével. Az összefogás pedig példaértékû volt. Ehhez azonban kellett egy nyitott szívû, rugalmas iskolavezetés, támogató kollégák, segítõ szülõi csapat s nem utolsó sorban a város lakóinak együttérzõ támogatása. A város önkormányzata is hozzájárult néhány változtatáshoz. Mindezzel sikerült bebizonyítaniuk azt, hogy a nehézségek, bátorsággal, a bizalom erejével legyõzhetõk. Kezdetét vette tehát a feladatok megvalósítása: hétvégeken, vagy éppen a hétköznapokon, délután vagy az esti órákban sem lett csendesebb az iskola. Serény kezek csiszoltak, festettek, takarítottak vagy éppen kenték a zsíros kenyeret. Szakemberek és lelkes amatõrök, diákok és szülõk keze nyomát dicsérik a megszépült falak, ajtók, új függönyök vagy a rendezett elõkert. A lelkes pedagógusok azonban mindig jelen voltak, nem méricskélve az idõt, nem kímélve fáradságukat sem..... A szülõk – akik e sorok ihletõi – ezúton is köszönik az iskola pedagógusainak áldozatos munkáját, s mindazt az erõfeszítést, amely nem csupán az iskola szebbé tételéért szólt. Szólt még az összefogásról, egymás megsegítésérõl, egymás bátorításáról, a bizalomról. Arról, hogy bízni kell egymásban, az emberi értékekben, bízni a jövõben... A szülõk elégedettek az úttal, amelyen együtt indultak el a gyerekek, s a pedagógusok. Példát mutattak tanulóiknak, hogyan lehet talpra állni, újraindulni, célokat megfogalmazni. Adhat-e ennél többet egy tanító ember?! A szülõk úgy vélik, nem. E sorok olvasója még számos történetet ismerhetne meg az iskola életérõl, s mind példaértékû... Már csupán egy dolgunk maradt... A pedagógusnap margójára a szülõk s a tanítványok együtt írják le csupa nagybetûvel: KÖSZÖNJÜK! A pedagógusnap „margójára”... Nem csak az iskola szebbé tételérõl szólt a munka... Sokak keze nyomát dicsérik a megszépült falak Az ingatlan könnyebb megközelítését célzó, körforgalommal ellátott új útszakaszt alakíttatott ki a Tesco hipermarket 2004-ben, amikor megnyitotta salgótarjáni üzletét. A kivitelezésbe azonban némi hiba csúszhatott, a szerkezet ugyanis nem bírta a rajta áthaladó forgalmat. Egy ideje kerülõútra terelik a teherforgalmat, bár az autóbuszokat visszaengedték. A közlekedõk talán már fel is adták a reményt, hogy a közeljövõben újra rendeltetésszerûen használhatják az aszfaltot. Néhány napja valami mégis megmozdult, hozzáláttak a munkálatokhoz. Tõzsér V. Salgótarján. Sokak számára már a feledés homályába merült az útszakasz, amelynek kezelését a Magyar Közút látja el. A beruházás idején a parkoló és a csomópont alatt a patakot lefedték egy nagy átmérõjû csõszerkezettel, amelyen egy idõ után a közútkezelõ a körforgalom alatt teherbírási problémát észlelt, ezért súlykorlátozást vezettek be, majd a hiba javítását kérték a beruházótól – tájékoztatott Ürmössy Ákos,a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója. Hozzátette: a helyreállítást néhány napja meg is kezdte az áruház által megbízott vállalkozó. A parkoló szélén kialakított és jelenleg igénybe vett ideiglenes út a javítási munkák idejére készült, 10 tonna megengedett össztömeg korlátozással használhatja a forgalom, a korlátozás azonban az autóbuszokra nem vonatkozik. Ürmössy Ákos megnyugtatásul közölte, hogy a javítás után az eredeti állapotának megfelelõen újra korlátozás nélkül járható lesz a körforgalom. Felhívja a közlekedõk figyelmét, hogy az átalakítások fennállásáig – a kihelyezett jelzések figyelembevételével – körültekintõen vezessenek. A polgármesteri hivatal útügyi referense, Tóth Gáborelmondta, hogy a beruházásban csak közvetítõ szerep jut az önkormányzatnak, nincs különösebb érintettsége. Az építkezés megrendelõje a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a költségeket is õ vállalta, a forgalomtechnikát a közútkezelõ dolgozta ki. Az ütemtervek teljesítése augusztus elejére várható, amit az idõjárás természetesen befolyásolhat. – Az említett területen nagyobb léptékû szerkezeti helyreállítás zajlik. Igyekszünk a legrövidebb átfutási idõvel elvégezni a szükséges munkálatokat, hogy a lehetõ legkisebb kellemetlenséget okozzuk a lakosoknak – közölte Varga Eszter,az áruházlánc sajtóosztályának munkatársa. Az útszakasz forgalmának korlátozása, a bóják és szalagok kerülgetése sokaknak okozott bosszúságot az elmúlt hónapokban. Korábbi, meg nem erõsített hírek szerint nem sikerült megegyezni a feleknek arról, hogy kinek a feladata a helyreállítás, valamint a költségek fedezése: a megbízóé, a kivitelezõé, a közútkezelõé vagy az önkormányzaté? Arra a kérdésre ezúttal sem kaptunk választ, hogy mi volt a hosszú tétlenség oka. Azt viszont megtudtuk, hogy a korrekciót végzõ cég nem egyezik meg az eredeti, 2004-es kivitelezõ személyével. Lassan újra járhatóvá válik az út FOTÓ: GYURKÓ PÉTER Az ütemtervek teljesítése augusztus elejére várható