Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-15 / 136. szám
A gyerekek figyelmesen I hogy melyik állat mit eszik. lágy élmény volt a Ler> található tanyalátogatá Balassagyarmattól 23 kilométerre, a Cserhát- Északi Középhegység névadó hegyének, a Cserhátnak a lábánál helyezkedik el a Cserhát Erdei Iskola Kétbodonyban, amely a terület szépsége, nyugalma miatt kedvelt kiránduló hely mind a felnőttek, mind az ifjúság körében. Óvodai és iskolai csoportok számára kínál általános, biológiai, földrajzi, helytörténeti, irodalmi, történelmi ismereteket, valamint környezetvédelmi és kézműves foglalkozásokat az idelátogatóknak. Kétbodony. - Programjaink 19 éve oktatási és közösségfejlesztő céllal készülnek. A megélt élmények alapján a gyermekek kapcsolatba kerülnek a településsel és környékével, Illetve Nógrád megye idegenforgalmi nevezetességeivel. Népi hagyományaink erősítik bennük a hazaszeretet érzését. A népi mesterségek megismertetésével a gyakorlati készségek kialakítására törekszünk - mondta el lapunknak Holes Imréné, a tábor megálmodója és üzemeltetője. Hozzátette: célja az erdei iskolának a fiatal nemzedékek természet iránti érdeklődésének felébresztése, a környezettudatos gondolkodást formáló és a - természetes környezetben - gyakorlati tapasztalatszerzés, hogy a megfigyelés során új ismereteket tudjanak átadni. Egy jól szervezett erdei iskola a gyermekeknek nem egyszerűen bemutatja a környezetet, hanem öntevékeny felfedezésre alkalmas tanulási helyzeteket nyújt. Saját tájházukban fogadják a látogatókat, számukra az is fontos, hogy itt a honismeret nem tantárgy, hanem csupa mese, csupa játék, az élő népviselet pedig csupa szín és virág. Látogatásunkkor a gyerekek régi recept alapján elkészíthették a nagyi finom sütijét, hozzáértő felnőtt segítségével. Apró kis ujjaik gyúrták a tésztát, sodorták és díszítették a kalácsokat Miután megsült a sütemény, gondosan becsomagolva eltették, hisz anyának készült ajándékba. Az állatkert láttán kinyíltak a szívek és a csodálkozó szemek, az állatok közelsége pedig csak a jót hozta ki a gyerekekből, de a felnőtt látogatókból is. Érdeklődve figyelték a csoportot vezető néni minden mondatát, figyelmesen hallgatták, hogy melyik állat mit eszik, toll vagy szőr borítja-e a testét, ragadozó-e vagy sem. Szinte mindenki álmélko- dik, hogy a kis állatkertben többek között kenguru, láma, mosómedve, emuk, kék és fehér pávák tekintenek a látogatókra. A kisállatkertet hétvégeken, de hét közben is sokan látogatják olyanok, akik nem ott tartózkodó turisták. Az osztályokat szaktanár vezette rá, hogyan védjük a növény- és állatvilágot. A település körül tavak - köztük az erdei iskolát üzemeltető kft. „Cserhát” elnevezésű saját horgásztava -, patakok környékét biológiai tanösvény teszi megismerhetővé és szerethetővé. Ezer kérdésre ezer választ kapnak a gyerekek. A gyógynövények bemutatásával közelebb kerülhetnek a természetes gyógymódok megismeréséhez, s ezt a tudást egész életükön át hasznosíthatják. Számtalan kézműves program közül ottlétünkkor épp a csuhévirág készítésének rejtelmeibe avatták be a kicsiket, valamint apró magvakból képeslapokat készítettek. Ha nem sikerült valami, pillanatok alatt a tanító néni segítségével gyorsan orvosolták a hibát, és újra mosolyogva készült az otthoniaknak az ajándék. Nagy élmény volt a szomszédos településen található tanyalátogatás. Megtudhatták, mi a különbség az üsző, a tehén, a bika és a borjú között. Megnézhették a tehenek etetését, részt vehettek fejésen, kis bocikat simogathattak a gyerekek és végül megkóstolhatták az „igazi tejet”, a sajtokat. A programban szerepel többek között éjszakai túrán a denevérek megfigyelése, vidám est tábortűzzel, gitárszóval, énekkel és játékokkal. Lehetőség nyílik az elfeledett szakmák megismerésére is. Egy teljesen felszerelt kovácsműhelyben egy igazi kovács mutatja meg a lurkóknak, hogyan készül a patkó, amit kicsiben mindenki el is készít. A településtől 1 kilométerre található a már említett három hektáros saját halastó, ahol a vízi világ megismerésén túlmenően lehetőség nyílik csónakázásra, vízi biciklizésre, de van a kft- nek szabadidőparkja is fürdő- medencével, ahol a saját vendégeik hűsölhetnek. A programfüzetben szerepel többek között Nógrád, Drégely, Szanda, Hollókő várainak, valamint az ipolytarnóci ősfenyőknek a megtekintése. A turistaházakat a csoportok bázispontnak tekintik, ahonnan indulnak a kirándulások és a délutáni órákban ide érkeznek vissza.- Az osztályok, illetve a turistacsoportok váltják egymást. Az egyik csoport még el sem ment, de már itt a másik, és így van ez rendjén. Elmondhatjuk, hogy az erdei iskolánk célja az, hogy ismeretbővítő és képességfejlesztő legyen - zárta szavait a tábor vezetője. Kép és szöveg: Némediné Bartanusz Andrea \ 4 « ♦ V ♦ Szinte minden látogató |p álmélkodik, hogy a kis állatkert, , ben láma is tekint a látogatókra Régi recept alat^MÉIasztották nagyi finom sütij4Mp&áértő felnőtt « segítségével Vidám est tábortűzzel, gitárszóval, énekkel és játékokkal...