Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-13 / 135. szám
Központi szerepet kap a szügyi gyáregység Ahogy tegnapi lapszámunkban röviden már beszámoltunk róla, nagyszabású ünnepség keretében adták át a szügyi Parat Ungarn Kft. új gyáregységét, amelyen megjelent Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. Hegedűs Henrik Szügy. A Balassagyarmat és Szügy között, az út jobb oldalán található üzem előtt sötét ruhás, csinos hostess-hölgyek fogadták a vendégeket és igazították útba a belső csarnokok felé. Benn, a légkondicionált magas teremben már némi ízelítőt kaphattunk mindabból, mit is gyárt majd a térség új üzeme. A „prominens” személyiségek is sorra érkeztek: Bállá Mihály országgyűlési képviselő, Skuczi Nándor megyei közgyűlési elnök és alelnöke, Barna János, több környékbeli polgár- mester, élükön Medvácz Lajossal, Balassagyarmat első emberével, intézmények és hivatalok vezetői. Sok volt körülöttünk a német szó is, hiszen a Parat német tulajdonú cég. A házigazdák alaposan gondoskodtak a vendégek kényelméről, hiszen még kis fülhallgatókat is biztosítottak, a tolmácsok pedig kis fülkékben fordították az idegen nyelvű szöveget Amikor megérkezett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, elkezdődött a hivatalos átadóünnepség. Először Lantos Csaba, a Parat Ungarn Kft. ügyvezető igazgatója lépett a mikrofonhoz. Kielhanyagolható mellékszálra utalt: a Parat és társai kiváló ösztönzést adhatnak a balassagyarmati központú ipari szakképzés megújulásának, és javasolja is, hogy vegyék fel a kapcsolatot a szakképző iskolákkal, kössenek velük szerződést, hogy hosszú távra a közelből biztosíthassák a képzett, friss munkaerőt. Frank Peters, a Parat cégcsoport vezetője német precizitással, ugyanakkor elegáns könnyedséggel mutatta be a gyáregységet. Egyértelműen közölte: a vállalat gyártási folyamataiban központi szerepet kap a jövőben az új szügyi üzem. Nem kompromisszumokat, hanem megoldásokat keresnek, és a termékskála összeállításánál ezeket sikerült megtalálni. Ami elég széles is, a bőrtáskáktól a kabrió-autótetőkön és a traktor-fedőkön át egészen a biztonsági elemlámpákig. A cég négy országban, Németországban, Ausztriában, Magyarországon és Romániában összesen 646 dolgozót alkalmaz, most hazánk került sorra a jelentős bővítések fázisában, de Európán kívülre, Kínára is kivetették már szemüket. Frank Peters, a Parat cégcsoport vezetője bemutatja a gyárat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek Szügy közötti ipari övezet, amelynek még nincs végső határa, hiszen nem csupán ez a tizenkétezer négyzetméteres alap- területű gyáregység bővíthető, hanem még további területek állnak rendelkezésre azok számára, akik itt befektetni akarnak. Nagypn fontos, előremutató döntésnek nevezte a honatya, amikor tizenöt éve ezt a térséget választotta a Parat, és az is lényeges, hogy a korábbi üzemterülete eladását követően is ragaszkodott a szügyi környezethez, amelynek itt a szép eredménye. A munkahelyteremtés szempontjából pedig kifejezetten szívemelte, egy évvel ezelőtt itt még a „zöldmezőn” lépdeltek, és íme, gyorsan, tíz hónap alatt felépült az új üzem. Köszönetét mondott mindazoknak, politikusoknak és kollégáinak, akik hatékonyan közreműködtek abban, hogy ez a projekt minél hamarabb megvalósuljon. Reményét fejezte ki, hogy a nyugat-nógrádi régió további dinamikus fejlődéséhez ez a korszerű gyáregység is hozzájárulhat. Markó Antal, Szügy polgár- mestere röviden visszatekintett az előkészítő folyamatokra. Másfél évvel ezelőtt merült fel az Ipari park bővítésének ötlete, és a község önkormányzata ebben azonnal partner volt, mi több, gyors úton gondoskodott arról, hogy mielőbb kiépüljenek a közművek és a harmincöt hektáros területen elinduljon az építkezés. Mindez a befektetők, az önkormányzat és a kormány közös munkája jóvoltából valósult meg, ráadásul olyan helyen, ami ma már méltán nevezhető Nógrád megye gazdasági-ipari centrumának. Hangsúlyozta: nincs kétsége afelől, hogy biztosan megtérül ez a befektetés. Bállá Mihály országgyűlési képviselő némi humorral kezdte a beszédét: koncertteremnek sem utolsó ez a gyártócsarnok, olyan jó az akusztikája. Komolyra terelve a szót hozzátette, az ötlettől a megvalósulásig valóban példásan rövid idő telt el, jól látszik tehát, milyen gazdaság- fejlesztési lehetőségeket tud biztosítani ez a Balassagyarmat és derítő, hogy komoly jövőkép fogalmazódik meg a cégvezetésben, amikor kétszáz fősre kívánják bővíteni a dolgozói létszámot. Végül egy cseppet sem Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter először általános gazdaságpolitikai kérdésekről beszélt, a két éve folyamatosan emelkedő pályán lévő magyar gazdaság értékeiről, a német-magyar kapcsolatok fontosságáról, amelynek egyértelmű jelzője, hogy a honi export negyede Németországba irányul, miként az import huszonöt százaléka is onnan érkezik, és a magyar gazdaság teljesítményének 17 százalékát német tulajdonú vállalatok adják, azaz nagyon erősek a szálak a két nemzet között. Utalt arra, hogy a Parat-üzem kialakításának 1,6 milliárd forintos költségének felét uniós források, felét saját erő biztosította, tehát elengedhetetlenek az uniótól érkező támogatások. Hozzáfűzte, a kormány igyekszik biztosítani azt a szabályozási és támogatási környezetet, amelyben a befektetők zavartalanul végezhetik a termelő tevékenységet, és biztatást ad újabb beruházások létesítéséhez, egyben hozzájárul a munkahely- teremtés lehetőségeinek szélesítéséhez. Ehhez pedig szorosan kapcsolódik a szakképzés megújuló rendszere, a tudatos jövőkép kialakítása. Kiemelte, a Parat is azon német cégek közé tartozik, amely megtalálta számítását hazánkban, jelentőségét pedig jól mutatja, hogy olyan neves autógyárak számára szállít alkatrészeket, mint a BMW, az Audi, a Porsche és a Volvo. A rendezvény hátralévő részében a házigazdák' képviselői részletes tefmékúeroutatót tartottak az érdeklődőknek. RÉTSÁGI KISTÉRSÉGI EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ KÖZPONT NONPROFIT KFT SAJTÓKÖZLEMÉNY Egészségfejlesztési Iroda a Rétsági Kistérségben 2013,augusztus 15-én indult ela TÄMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 kódszámú, „EFI kialakítása á Rétsági Kistérségben" című projekt. Célja az egészséges életmódot támogató pozitív közösségi minták elterjesztése a hozzá kapcsolódó intézményi háttér, az Egészségfejlesztési Iroda (EFI) kialakításával. ' Célcsoportja a kistérség teljes, 18 év feletti lakossága volt, ám elsősorban a népegészségügyi szempontból rizikócsoportba tartozó személyek bevonását kezdeményezte. Együttműködő partnerként és aktív bázisként 10 háziorvosi praxis jelentette a szakmai hátteret. A lakosság motivációjának érdekében kérdőíves felmérés történt a háziorvosi rendelésen megjelent személyek körében. Az egészséges életmód, öngyilkosság-megelőző és krízishelyzet-felmérő témákban összesen 3024 értékelhető kérdőív került feldolgozásra. A válaszadók közül 326 főt (11%) szakrendelőbe utalt a háziorvos, 1372 főt (45%) az EFI irodába irányított, és csupán 44%-ukkal (1326 fő) nem volt további teendő. A programok sokasága közül néhányat emelünk ki, amelyek bizonyítékai az egészségfejlesztésre szánt idő és energia megtérülésének. 10 települési nagyrendezvény által, melyek Rétság, Nagyoroszi, Romhány, Diósjenő, Nógrád, Borsosberény, Nőtincs, Bánk, Szendehely, Nézsa településeken valósultak meg, a helyben élők számára elérhető közelségbe kerültek a szűrések, a szakemberek. 946 lakos jelent meg ezeken az eseményeken, akik közül az elvárthoz képest is magas számban kerültek kiszűrésre és tovább-írányításra a résztvevők (pl. szív- és érrendszeri szűrés esetében a megjelentek 33%-a). A térségben található kistelepüléseken is megjelent az EFI iroda, ahol szűrések, szaktanácsadások, előadások zajlottak összesen 440 fő részvételével. Szakemberek által • irányított klubfoglalkozásoka népegészségügyi szempontból kockázatosnak tekinthető betegségekre, azok megelőzésére, kezelésére épültek (daganatos betegedések, dohányzás, cukorbetegség, lelki egészség és nem utolsó sorban szív- és érrendszeri megbetegedések). A projekt közösségi céljai, melyek preventív módon járulnak hozzá a lakosság egészségének javításához, megvalósultak, liyen további közösségi tevékenységként a sportrendezvényeket, a munkahelyi egészségfejlesztést, az életmódbeli szaktanácsadásokat említhetjük meg. A szakemberek számára workshopokon, munkacsoporti megbeszélések keretében volt lehetőség a tapasztalatcserére, a tudás bővítésére. A program eredményét mi sem bizonyítja jobban, mint a rendezvényeken megjelentek magas száma, az EFI irodában megjelentek elégedettsége, és hiszünk abban, hogy a program hozzájárult a helyi lakosság egészségmagatartásának befolyásolásához, az egészségtudatosabb gondolkodáshoz és cselekvéshez. Bugarszkí Miklós projektmenedzser A NéjrÁÁ Megyei Disvtuv VadÁszkbügy Klub m, elSzS évek kvgyomJjtyaikőz, kivett# ebbetvsuc évbetvU Qyerm£kvadÁszHupottart. Helyet Szícsény, kastélypark, ideje: 201S.június 27. (szambát) 10.-00 Programok: 10:00 - tegisztráxió -10:30 - Megnyitó 11#0 ~ 13:00 zászlókÁszMSf akadályverseny, kápftlismerS vadászatbfelszereUsek kiválasztása# kangfelismerés, vadbórök, kutyafajták, felismerése) zsákbafutás, .Nopkózbetu vadászait témájú, dSadás i A verseny uiátvkBzás ebédre, és baráti beszélgetésre# ismerkedésre, nyílik, lehetáség. * ÉrdekUdnkjelentkuoU' leket \ Mikulás U 0€/20~912'10*76 0G/30-229-01-41