Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-10 / 132. szám
„Magyarország nyitott, barátságos Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén a Hilton Budapest fotelben Magyarország nyitott és barátságos ország, ahol nincsenek akadályok a befektetések előtt - mondta Orbán Viktor mi- £ niszterelnök Budapesten, az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén. Budapest A külföldi befektetők munkahelyeket teremtenek Magyarországon, ezért a barátaink - mondta a kormányfő. Hozzátette, Magyarországon kiemelkedően jó a közbiztonság, emellett megvan „a tisztelet kultúrája”, miközben a világnak ezen a felén kezd eltűnni a tisztelet.- Egyre kevésbé tisztelik a Jóistent, nem adják meg a tiszteletet a nemzeteknek, és a családokról sem úgy beszélnek, ahogy azt a családok megérdemelnék - mondta. - Van, ahol ezt - a tiszteletkultúrájának eltűnését - természetesnek tekintik, ki is találtak rá egy szót, „progresszió”. Ezért tőlünk nyugatra mindenki progresszív, de mi nem osztjuk ezt a vélekedést - tette hozzá. Magyarországon mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezett emberekre sem úgy tekintenek, mint akik fenyegetést jelentenek, hanem egy fejlett civilizáció képviselőiként, „és nem szégyellünk időnként tanulni is tőlük” - fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette: Magyarországon senkit nem oktatnak ki demokráciából és emberi jogokból. Ez tiszteletlenség lenne azokkal szemben, akik megtisztelnek minket azzal, hogy eljönnek hozzánk - mondta.- Attól, hogy nyugaton fölépítettük az emberi jogokra épülő demokráciát, nem gondoljuk, hogy ugyanez a világ más részein is ugyanolyan pozitív következményekkel járna, mint nálunk. Ezért mi elismerjük minden országnak a jogát, hogy maga alakítsa azokat az intézményeket és eljárásokat, amelyeket a leginkább sikeresnek tart a maga számára - fejtette ki. A kormányfő szólt arról is: Magyarország ma már gazdasági sikertörténet, száguld az export, a növekedés a második leggyorsabb az Európai Unióban. Kijelentette: az országnak stabil pénzügyi rendszere van saját valutával, amelyet belátható időn belül meg fog őrizni. Nincs napirenden Magyarország csatlakozása az euróövezethez - szögezte le.- Azt látjuk, hogy Európában azok a sikeresebb országok, amelyek nem részei az euróz- ónának - mondta. Magyarország ezért nem fog kétes csatlakozási kalandokba bocsátkozni a következő időszakban, meg fogja őrizni a stabilitását a saját pénznemén keresztül - jelentette ki a miniszterelnök. A kormányfő kitért rá: a külföldi befektetők számára különösen érdekes lehet a magyarországi ingatlanpiac, az évente 8- 10 százalékos növekedést produkáló turizmus, továbbá az egészségipar, a vízgazdálkodás-, valamint a mezőgazdaság és élelmiszeripar. A közgyűlés megnyitóján felszólalt Szijjártó Peter külgazdasági és külügyminiszter is. Kijelentette: az arab világ kitüntetett szerepet tölt be ország” a külgazdaságra összpontosító magyar külpolitikában. Mint elmondta, a keleti nyitás keretében Magyarország újra megalapozta a viszonyt az arab országokkal. A miniszter felidézte: 2013-ban a Nokia magyarországi gyárának bezárásával 80 százalékkal zuhant a magyar export az Egyesült Arab Emírségekbe, és jelentősen visszaesett a Szaúd-Arábiába irányuló magyar kivitel is. Ha csökkentjük a függőséget a multinacionális nagyvállalatoktól, és közvetlen kapcsolatokat építünk magyar és arab cégek között, akkor elkerülhetők az ilyen hirtelen visz- szaesések a kereskedelmi forgalomban - mutatott rá. Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány azon dolgozik, hogy Magyarországon legyen a legvonzóbb a befektetési, üzleti környezet Közép-Európában. Kiemelte, jelenleg a közép-európai térségben Magyarországon a legnagyobb a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) hazai össztermékhez (GDP) viszonyított aránya. Az Arab Bankok Szövetsége 1974-ben alakult, székhelye Libanonban, Bejrútban van. A budapesti közgyűlésen 200 banki vezető vett részt szerte az arab világból. A családoknak is árt Budapest Az LMP szerint a kormány az Európai Unióval szembeni szabadság- harca során olyan javaslatnak is ellenáll, amely a családokat segítené. Szél Bernadett társelnök budapesti sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy a kabinet költségvetési indokokra hivatkozva nem támogatja egy irányelv módosítását, amely például javítana a gyesről visszatérő anyák munkajogi védelmét, két hétre növelné az apai szabadságot, és a fizetés 100 százalékára növelné a szülési szabadság alatt járó összeget. Az LMP képviselője rámutatott: a magyar kormány ez utóbbi kiadásait sokallja, amely 16,5 milliárd forinttal terhelné a büdzsét.- Félő, hogy Magyarország - és kilenc másik ország - ellenállása miatt a javaslat lekerül az uniós napirendről - mutatott rá Szél Bernadett, aki szerint a kormány a szabadság- harcában „fordítva ül a lovon”. Benyújtják a módosító javaslatot Budapest A Fidesz benyújtja a déli határszakasszal kapcsolatos módosító javaslatot az Országgyűlésnek - erről Rogán Antal, a párt frakcióvezetője beszélt a Napi Gazdaságnak. Rogán Antal a lap onlin&Ri- adásában megjelent cikk szerint elmondta: a módosító javaslat azt tartalmazza majd, hogy „szeretnék visszaállítani a 2012 előtti állapotot a határszakaszon, amikor az idegenrendészeti őrizet működött, vagyis őrizetbe vehették a tiltott határátlépőket”. A kormánypárti politikus kiemelte: szó sincs arról, hogy szögesdrótot húznának fel a szakaszon, bár erre az Európai Unió Bulgária és Törökország között adott engedélyt - olvasható. A napilap írt arról is, hogy a legfrissebb adatok szerint eddig 420 ezer, bevándorlásról szóló, kitöltött konzultációs kérdőív érkezett vissza postán a kormányhoz. Ezenfelül 15 ezren az interneten válaszoltak a kérdésekre. Úgy tudják, a 200 ezer feldolgozott kérdőív eredményekből „világosan látszik, hogy a magyar állampolgárok több mint nyolcvan százaléka szigorítaná a bevándorlással kapcsolatos törvényeket” - olvasható. Börtön fenyegeti a korrupciót Börtön fenyegeti azokat a hivatalos személyeket, akik nem tesznek haladéktalanul feljelentést a tudomásukra jutott korrupciós cselekményről egy büntető jogszabályokat módosító törvény szerint, amelyet kedden szavazott meg az Országgyűlés 126 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 57 tartózkodás mellett. Budapest Az előterjesztés indoklása rámutat: a korrupciós bűncselekményeknél kiemelkedően magas a látencia. A korrupciós bűncselekmények üldözése terén érvényesítendő zéró tolerancia érdekében a módosítás nyomán bünteteneltussoló hivatalos személyeket dő a vesztegetés feljelentésének elmulasztása valamennyi korrupciós bűncselekmény esetében. Az a hivatalos személy, aki e minőségében hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy még le nem leplezett vesztegetést, illetve ennék különféle törvényben szabályozott eseteit követték el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (A korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt az elkövető hozzátartozója nem büntethető.) A korrupciós cselekmények felderítési hatékonyságának növelése érdekében a módosítás megteremti a korlátlan enyhítés lehetőségét befolyás vásárlása és befolyással üzérkedés bűncselekménye esetén is azok esetében, akik feltárják a cselekményt. így valamennyi korrupciós bűncselekménynél egységesen biztosítva lenne ez a megoldás. A számos büntető anyagi és eljárási szabályt módosító törvény indoklása szerint a jogerős szabadságvesztés utolsó szakaszában alkalmazható úgynevezett reintegrációs őrizet szabályainak betartását hivatott szolgálni az a rendelkezés, amely szerint fogolyszökést követ el az is, aki a reintegrációs őrizet során a számára kijelölt helyet abból a célból hagyja el, hogy a büntetés-végrehajtás alól kivonja magát. Aki pedig abból a célból, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás alól kivonja magát, a lakhelyelhagyási tilalom tartama alatt a számára kijelölt területet, házi őrizet tartama alatt a kijelölt helyet elhagyja, vétség miatt két évig terjedő szabadság- vesztéssel büntetendő. A törvény pontosítja az erőszakos és többszörös visszaesők halmazati büntetésének és az elkövetési értékkel kapcsolatos érték-egybefoglalásnak a szabályait is. Érték-egybefoglalásnak van helye a törvény szerint, ha az elkövető egy éven belül egyenként 50 ezer forintot el nem érő értékre, illetve ekkora összegű kárt, vagyoni hátrányt okozva követ el több alkalommal is lopást, sikkasztást, jogtalan elsajátítást, orgazdaságot, csalást, szándékos rongálást, hűtlen kezelést. Ha pedig az összesített elkövetési érték meghaladja a bűncselekményi értékhatárt, akkor büntetőeljárás indul. Hasonló szabályok vonatkoznak az új törvény szabálysértési törvényt módosító rendelkezései nyomán például a rossz minőségű termék forgalomba hozatalára és az üreshordozó-, illetve reprográfiai díj összegének megállapítására is. A törvényjavaslat indoklása megállapítja, hogy a kábítószer-kereskedelem és a terrorcselekmények finanszírozása is egyre gyakrabban az internet felhasználásával valósul meg, ezért szükséges a büntetőeljárási törvény módosításával e bűncselekményekhez kapcsolódóan is szabályozni az elektronikus adatok ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét, blokkolását eredményező kényszerintézkedést. Az elfogadott jogszabály a büntetésvégrehajtási törvényt is módosítja, egyebek mellett azért, hogy a többszörös visszaesők, valamint az ötévi vagy hosszabb szabadságvesztésre ítéltek esetében a büntetés letöltése minél előbb megkezdődjön. A kedden megszavazott módosító csomag rendelkezései július 1-jén lépnek hatályba. A DK szükségesnek tartja az európai ügyészség felállítását Budapest. A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője az európai ügyészség felállítása mellett érvelt budapesti sajtó- tájékoztatóján. Gréczy Zsolt az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) éves jelentésére hivatkozva közölte, hogy tavaly Magyarország a második legkorruptabb ország volt, és 28 bejelentésből 13 ügyben indult eljárás. Szavai szerint Molnár Csaba, a párt EP- képviselője emellett az Európai Bizottságtól azt a tájékoztatást kapta, hogy az Orbán-kormány alatt 52 vizsgálat indult hazai fejlesztési projektekre vonatkozóan. Az ellenzéki politikus szóvá tette, hogy Polt Péter legfőbb ügyész és a hazai hatóságok nem tettek ilyen bejelentéseket, és nincs hír arról sem, hogy az OLAF-nyomozások ügyében az ügyészség lépett volna bármit. A DK szóvivője azt mondta, azért támogatják az európai ügyészség felállítását, mert annak olyan nyomozati jogkörei lennének, amelyekkel végig lehetne vinni az ügyeket. Azt is jelezte: kormányváltás esetén független jogászbizottsággal vizsgáltatnák ki a legfőbb ügyész és hivatala döntéseinek jogszerűségét. Gréczy Zsoltot kérdezték a nemzeti összetartozás napjáról is. A szóvivő az egyik legtragikusabb napnak minősítette a trianoni döntést, ugyanakkor jelezte, hogy Magyarország az EU részeként abban érdekelt, hogy a határok átjárhatóak legyenek, s ne legyenek nemzetiségi villongások. A közös Európa remélhetőleg egyszer majd feloldja a gyászt - fogalmazott. HIRDETÉS jgyIé\SI»'8í,U' +36,8889200 TeWtO"«4m;+;g g 8 9 2° 6 l@woik'«aVc,ub Fax 3 6 E-rnait. c99l",oS ^workwayc'ub 1 HonlapMUNKAER Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERŐ Sikerdíjas kiválasztás garanciával. $ Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív Online és offline hi Idejét és pénzét is Work Way Club 0 s