Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)
2015-05-30 / 123. szám
Storck támadó futballt vár U20-AS vb. Szombaton kezdődik Új-Zélandon az U20- as labdarúgó-világbajnokság, amelyre hat év elteltével jutott ki ismét a magyar válogatott. A csapat amely tavaly a hazai rendezésű U19-es Euró- pa-bajnokságon szerzett jogot a részvételre azzal, hogy csoportjában harmadik lett - Brazília, Nigéria és a Koreai NDK együttesével csap össze az első szakaszban, s valamennyi mérkőzését a New Plymouth i, 11 ezer néző befogadására alkalmas Taranaki Stadionban játssza. A magyar válogatottat irányító Bernd Storck úgy vélte, rendkívül nehéz lesz kiharcolni a továbbjutást a négyesből, mert mint emlékeztetett rá, Brazília bármilyen világ- eseményen a legnehezebb riválisok közé tartozik, míg Nigéria veretlenül nyerte meg az Afrika-bajnokságot. A német szakember nem fogalmazott meg konkrét elvárást az elutazás előtt, de annyit leszögezett, hogy a Koreai NDK elleni első, hétfői mérkőzésen mindenképpen nyerni kell, még azzal együtt is, hogy a riválisról kevés információ áll rendelkezésre. A vb-n, amelyen Vad II. István személyében magyar bíró is közreműködik, a 24 csapat hat négyes csoportban kezdi meg a küzdelmet. Az első két-két válogatott mellett a négy legjobb harmadik jut majd a legjobb 16 közé, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folytatódik a vb. A magyar válogatott legutóbb a 2009-es, egyiptomi U20-as világbajnokságon volt ott, s akkor bronzérmesként zárt. AzE csoport programja (magyar idő szerint). 1. forduló, hétfő: Nigéria Brazília, New Plymouth 3.00, Koreai NDK-Ma- gyarország, New Plymouth ó.OO. 2. forduló, csütörtök Ni- géria-Koreai NDK, New Plymouth 6.00, Magyarország -Brazília, New Plymouth 9.00. 3. forduló, vasárnap: Brazí- lia-Koreai NDK, Christchurch 7.00, Magyarország-Nigéria, New Plymouth 7.00. ÖKÖLVÍVÁS Nemzetközi torna és csapatbajnokság A közelmúltban két tornán is érdekeltek voltak a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) versenyzői. Szőrös Márk egy litván nemzetközi tornán győzött, két sima meccsel, míg három csapattársa Miskolcon, az utánpótlás csapat- bajnokságon segítette győzelemhez a régióválogatottat. Spanyolországi döntős szereplését követően egy háromnapos tornán lépett kötelek közé Szőrös Márk. Az első nap előnyerő volt, másnap egy finn riválisával került össze, akitől korábban, a Bocskai emlék- versenyen egyszer már kikapott. A litvániai tornán sikerült egyenlítenie, a salgótarjáni 3:0-ás pontozással diadalmaskodott.- Nagyon jól ment a bunyó, gyors egyenesekkel, illetve felütésekkel megelőztem és így sikerült győznöm - nyilatkozta tudósítónknak Márk. - A döntőben egy elég erős, tapasztalt örmény versenyzővel találkoztam. Ellenfelem elég szabálytalan volt, fejelt és dulakodott, a bíró kétszer meg is intette fejelésért. Mind a három menetet meg tudtam nyerni, lábon kimozogtam, és gyors, tiszta ütésekkel találtam be. Ezt a meccsemet is 3:0-s aránySzőrös Márk Litvániában állhatott a dobogó tetejére ban nyertem. Mindent beleadok az edzésekbe, hogy Bakuban jó eredményt érjek el, és kvalifikálhassam magam az októberi világbajnokságra. Az SBSE versenyzője egy tatai edzőtábort követően a hétvégén Tápiószecsőn, egy U21-es megmérettetésen próbálja ki magát, az említett bakui Európa játékok június 12-én kezdődnek majd. Botos Tibor három másik tanítványa mindeközben Miskolcon húzott kesztyűt, ahol az Észak-Magyarországi régiót képviselve megmérkőztek a Dél-Alfóldirégió legjobbjaival, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MOSZ) utánpótlás csapatbajnokságának Keleti csoportjában. Botos Dávid teljesítményéről edzője egyszerűen csak úgy nyilatkozott, hogy „zseni volt”. Pedig ellenfele nem most kezdte, tavaly serdülő bajnoki arannyal mehetett haza. Ezért a salgótarjáni láthatóan tartott tőle, de edzőjének sikerült megnyugtatnia, és így azt tudta hozni, amit már edzésen is mutatott. A második menet elején gyönyörű megoldásokkal mattolta riválisát, fegyelmezett, összeszedett ökölvívást mutatott be, második szándékból támadott, végül egyhangú pontozással győzött. Botos Károly teljesítményén meglátszott, hogy pár edzést kihagyott, kicsit szétszórtan kezdte összecsapását, de össze tudta szedni magát, és végül ő is egyhangú pontozással nyert. A legsimább sikert Oláh Károly érte el, az ő meccsén ugyanis már az első másodpercekben repült a törülköző, ellenfele nem vállalta a küzdelmet. A csapatbajnokság következő fordulóját május 31-én, Debrecenben rendezik majd, ahol az Észak-Magyarországi Tigrisek ellenfele az Észak-Alföldi Tornádó lesz, szintén salgótarjáni résztvevőkkel. A következő nagy erőpróba pedig a 65. Bornemissza Gergely emlékverseny lesz, a háromnapos egri megmérettetésen Botos Tibor abszolút kezdőket is kipróbál majd, sőt, a tervek szerint egy lány versenyzőt is ringbe küld. B. L. sakk, A közelmúltban a salgótarjáni sportcsarnok tanácstermében megrendezett VII. Tarján Kupa rapid sakkversenyen a gyerekcsoportban 17-en, míg a felnőtteknél 15-en küzdettek meg a sorozat- verseny májusi győzelméért. A felnőtteknél rangot adott a tarjáni versenynek, hogy Mede István és Frink Ferenc révén két mester, valamint a már többszörös győztes Bohati Tamás is asztalhoz ült. A pásztói fiatal, aki mellesleg mindkét megyei sakkegyesületnek a pásztóinak és salgótarjániak is a versenyzője, most is igazolta, hogy tudása már a mesterekével vetekszik. Ellenfeleinek mindössze egyetlen döntetlent (Frink Ferenc ellen) engedélyezve rajt-cél győzelmet aratott Mede István előtt. A mezőnyben több ifjúsági is indult, akik ezúttal zömében tartalmas partikat tudtak játszani a rutinos ellenfelek ellen is. A papírformának megfelelően az ifik közül ezúttal is Görcsi Gábor tudta a legtöbb pontot összegyűjteni. Felnőttek érmesei: 1. Bohati Tamás 6,5, 2. Mede István 5,5,3. Frink Ferenc 5 pont. Ifjúságiak: 1. Görcsi Gábor, 2. Patai Péter, 3. Klenóczky Dániel, 4. Lórik Gergő. A VII Tarján Kupa korcsoportonkénti (dobogós) eredményei. U8 leány: 1. Kovács Veronika, 2. Tóth Eszter, 3. Kovács Rebeka. UI4 leány: 1. Lőrik Kitti, 2. Porok Linda. U9 fiú: 1. Mede Marcell, 2. Vágvölgyi Ádám, 3. Kovács Bendegúz. U12 fiú: 1. Dobos Zétény, 2. Ágasvári Gáspár Benedek, 3. Bíró Dániel. U15 fiú: 1. Bíró Máté, 2. Vérségi Tamás. Cz. Z. J. Bajnokságok, eredmények, táblázatok Labdarúgás Megyei I. osztály, ifjúságiak. 24. forduló: Nagybátonyi SC - Nőtincs SE 2 -1, Mátranováki VSC - Héhalom SE 2-2, Szécsény VSE - Somos SE 2-4, Karancslapujtő KSE - Rimóci SE 4-6, Berkenye SE - Cered VSE 1-3. Szabadnapos: Palotási SE, Érsekvadkert SE. 1. Szécsény 20 17 0 3 83-22 51 2. Érsekvadkert 20 16 2 2 75-13 50 3. Naqybátonv 21 15 2 4 69-23 47 4. Somos SE 20 14 1 5 75-30 43 5. Rimóc 20 12 3 5 66-21 39 6. Karancslapujtő 20 10 3 7 53-49 33 7. Nőtincs 20 9 2 9 50-50 28 8. Cered 22 8 1 13 47-77 25 9. Berkenye 21 4 0 17 30-82 11 10. Mátranovák 20 4 2 14 24-50 10 11. Palotás 20 2 3 15 15-83 9 12. Hehalom 20 0 3 17 13-100 2 Megjegyzés: A Mátranováktól 4, míg a Berkenyétől, Nőtincstől és a Héhalomtól 1-1 pont levonva. tf Megyei serdülőbajnokság, U16 Keleti csoport. 10. forduló: Zagyvarónai SE - SBTC 1-10.14. forduló: Karancslapujtő KSE - Cered VSE 0-7, Somos SE - Zagyvarónai SE 21 -1, Nagybátonyi SC - SBTC 3-4. 15. forduló: Somos SE - Jobbágyi HSE 3-0 (játék nélkül), Zagyvarónai SE - Cered VSE 0 10, SBTC - Mátranováki VSC 3-0. 16. forduló: Nagybátonyi SC - Somos SE 0-12, Jobbágyi HSE - Zagyvarónai SE 21-1, Karancslapujtő KSE - SBTC 1-10. 17. forduló: Somos SE - Mátranováki VSC 4-1, lob- bágyi HSE - Nagybátonyi SC 8-3. A bajnokság állása 1. SBTC ’ 13 12 0 1 110-11 36 2. Jobbápyí 12 10 0 2 73-28 30 3. Somos SE 12 9 0 3 92-24 27 4. Mátranovák 12 7 0 5 33-24 20 5. Cered 11 4 0 7 38-38 11 6. Karancslapujtő 12 3 0 9 18-95 9 7. Naqybátonv 12 2 0 10 25-64 3 8. Zagyvaróna 12 1 0 11 9-114 3 R J Megjegyzés: A Nagybátonytól 3, a Mátranováktól és a Ceredtől 1-1 pont levonva. Nyugati csoport. 12. forduló: Rimóci SE - Nőtincs SE 2-1.13. forduló: Berkenye SE - Nőtincs SE 2-0, Vanyarc KSE - Érsekvadkert SE 1-4. 14. forduló: Érsekvadkert SE - Palotási SE 3-0 (játék nélkül), Szécsény VSE- Berkenye SE 5-0, Héhalom SE- Vanyarc KSE 3-2.15. forduló: Palotási SE - Héhalom SE 0-20, Szécsény VSE - Érsekvadkert SE 4-2, Vanyarc KSE - Rimóc SE 0-3. 16. forduló: Nőtincs SE- Vanyarc KSE 2 -1, Héhalom SE- Szécsény VSE 5-4, Rimóci SE- Palotási SE 3 0 (játék nélkül), Érsekvadkert SE - Berkenye SE 1-5. 17. forduló: Érsekvadkert SE - Héhalom SE 8-3, Szécsény VSE - Rimóci SE 2-4. A bajnokság állása 1. Rimóc 13 13 0 0 6511 39 2. Szécsény 13 100 3 66-18 30 3. Berkenye 13 8 1 4 49-26 25 4. Héhalom 13 8 0 5 72-40 24 5. Nőtincs 12 5 1 6 39-23 16 6. Érsekvadkert 13 4 1 8 35-50 13 7. Vanyarc 14 2 1 11 29-45 7 8. Palotás 13 0 0 13 3-145 0 Megjegyzés: Palotástól 1 pont levonva. U14 Keleti csoport, 10. forduló: Vizslás - Pásztói ULC 1-5, Nagybátonyi SC - Karancslapujtő KSE 5-5, Somos SE - Cered VSE 2-5. 11. forduló: Karancslapujtő KSE - Pásztói ULC 1-17, Mátranováki VSC - Vizslás AC 3-2, Nagybátonyi SC - Somos SE 4-8. 12. forduló: Pásztói ULC - Mátranováki VSC 9-1, Somos SE - Karancslapujtő KSE 12-4, Vizslás AC - Cered VSE 16-0. 13. forduló: Karancslapujtő KSE - Mátranováki VSC 0-5, Nagybátonyi SC - Vizslás AC 4-7. A bajnokság állása 1. Pásztói ULC 10 9 0 1 77-14 27 2. Mátranovák 11 8 0 3 38-24 24 3. Vizslás 11 6 2 3 77-32 20 4. Somos SE 11 4 0 7 35-71 12 5. Nagybátony 11 3 1 7 36-67 10 6. Karancslapujtő 11 2 2 7 32-69 8 7. Cered 9 2 1 6 24-42 7 8. Kisterenye visszalépett Nyugati csoport, 12. forduló: BSE Palóc Farkasok II. - Nőtincs SE 13 0. 14. forduló: BSE Palóc Farkasok I. - Héhalom SE 4-1. 15. forduló: Diósjenő SE - Bujáki SC 8-4, Érsekvadkert SE - Szendehely FC 9-0. 16. forduló: Szécsény VSE - Rimóci SE 26-0, Héhalom SE - Palotási SE 0-2, Nőtincs SE - Érsekvadkert SE 1-15, Bujáki SC - BSE Palóc Farkasok I. 3-10, Szendehely FC - Diósjenő SE 5-2. forduló: Szécsény VSE - Héhalom SE 13-2, Rimóci SE - Érsekvadkert SE 4-1, Diósjenő SE - Nőtincs SE 6-2, Palotási SE - BSE Palóc Farkasok II. 0-10, BSE Palóc Farka1 p sok I. - Szendehely FC 4-1. 18. forduló: BSE Palóc Farkasok II. - Szécsény VSE 1 -4, Héhalom SE - Rimóci SE 4-0, Nőtincs SE - BSE Palóc Farkasok 1.0-10, Bujáki SC - Palotási SE 3-2, Ér-sekvadkert SE - Diósjenő SE 7-1. 19. forduló: BSE Palóc Farkasok I. - Érsekvadkert SE 9-0, Héhalom SE - BSE Palóc Farkasok II. 7-1, Szécsény VSE - Bujáki 26-1, Palotási SE - Szendehelye FC 2-6. A bajnokság állása 1.Szécsény 17 16 0 1 168-20 48 2. BSE REt. 18 13 2 3 93-17 41 3. BSE P. F. II. 17 11 1 5 85-30 34 4. Érsekvadkert 18 10 1 7 82-52 31 5. Szendehely 17 10 0 7 68-55 30 6. Rimóc 15 8 0 7 50-74 24 7. Buják 17 6 1 10 42-125 19 8. Palotás 17 4 1 12 33-70 13 9. Héhalom 17 5 1 11 35-65 12 10. Diósjenő 17 4 0 13 45-111 12 11. Nőtincs 16 1 1 14 19-101 4 Megjegyzés: Héhalomtól 4 pont levonva. I* i < » 4 Bohati Tamás sikere Botos Dávidot (balra) nemes agyszerűséggel zseninek titulálta edzője Szőrös Márk nyert Litvániában