Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)
2015-05-30 / 123. szám
nmiK: p.TOm lisztes fr ancia barokk zeneszerzőnek, a párizsi zenei élet egykori ünnepelt személyiségének - sokáig Moliére szerzőtársának - szerzeménye. A szórakoztató előadás közönségsikeréhez dramaturgként a szöveget előkészítő Sándor Zoltán művészeti vezető, a társulati tagok közül pedig az ezúttal az asszisztens funkcióját betöltő Németh Anna is hozzájárult, Falati Hedvig pedig mint súgó tette hasznossá magát... A három évvel ezelőtti, 2013 májusában történt zászlóbontás óta ez volt a Zenthe Ferenc Színház tizenkettedik bemutatója, nem beszélve az alkalmi összeállításokról és gyermekeknek szánt mesedarabokról... Csongrády Béla A fenti álkérdés eleve rosszul cseng azok számára, akiket rövidebb-hosszabb ideig gyötört már vagy éppen mostanság gyötör valamilyen testi, lelki baj, kisebb-nagyobb fájdalom - és a legtöbb ember bizony megtapasztalta már e szörnyűségeket - nem is beszélve azokról a megszámlálhatatlan sokakról, akik éppen egy súlyos kór következtében vesztették el szeretteiket. De a francia Jean- Baptiste Poquelin, azaz művésznevén Moliére igenis játékot, vígjátékot csinált abból a szerencsétlen állapotból, egész pontosan - a latinul hipo- chondriánák nevezett - betegségtudatból, amelyben a főhős Argan, a jómódú párizsi polgár szenved. A sors iróniája - sőt kegyetlensége - hogy a szerző színészként éppen ezen darabjának előadása közben lett rosszul, majd még aznap - 1673. február 17-én, ötvenkét éves korában - meg is halt. „Hazatérés”-ét követően - ugyancsak ezt a darabot tűzte műsorára. Az olvasópróbák kezdeten Susán Ferenc rendező a „miért ne?” gondolattal magyarázta a választást, de a döntést minden bizonnyal az (is) motiválta, hogy „rátalált” Kottái Róbertre, aki - a fentebb említett és meg nem nevezett számos elődjéhez hasonlóan - szintén karakteres művész és alkatilag ugyancsak alkalmas a „Képzelt beteg” megformálására. Ráadásul a hetvenkettedik életévében járó színésznek hosszú és eredményes - Jászai Mari-díjjal és Érdemes művészi címmel fémjelzett - pályafutása során eleddig nem volt módja ezt a különös figurát eljátszani. Moliére mindenekelőtt a saját bunkerébe beágyazódott, ad abszurdum magát orvosnak képzelő, mindenkin uralkodni akaró, rigorózus ■■HRtk lű|iM Argant nevetteti ki, de darab - s ezt a rendezés jól érzékelteti - többről is szól. A szerző önmagát sem kíméli, amikor ironizál saját tehetségén, de az előadásban igazán az a vonulat hangsúlyos , amellyel a mániákus szimuláns viszonyul családtagjaihoz, környezetéhez, egyáltalán a világhoz. „Fösvény" -módra szereti a pénzt, óvja a garasait s nem tud annyira félni a nyavalyáktól, hogy ne sajnálná és ne igyekezne csökkenteni a patikaszerekre, kezelésekre fordított költségeket. Eladósorban lévő nagyobb lányát, Angyalkát is a haszonszerzés reményében kívánja férjhez adni, pláne, hogy az általa kiszemelt bugyuta kérő ap- ja még orvos is. Nem ártatlan azonban a kétszínű második feleség sem , aki Argan vagyonát, örökségét kívánja elhappolni két nevelt leánya A dátum érzékelteti, hogy igencsak régi történetről van szó s, hogy az úgymond hipochon- der-sztori még mindig színpadon van szerte a világon, a több mint háromszáz éve született írásmű - csakúgy mint a „Nők iskolája”, a a „Mizantróp” , a „Tartuffe”, a „Fösvény”, a „Dandin György...”, az „Úrhatnám polgár”, a „ Scapin fur- fangjai” vág}' a „Tudós nők” - múlhatatlan értik keit, érdemeit dicséri.'Úgy tűnik, hogy K. Sz. Sztanyiszlavszkij (1863-1928) az iskolateremtő orosz színész, rendező, teoretikus hiába ágált az évszázadokkal korábbi francia színházcsináló öröksége ellen: „Mi lehet unalmasabb mint a moliére-i tradíciók a színpadon. Az „örök” Moliére, a „szokásos” Moliére, Moliére „általában.” Magyarországon „már” 1792-ben játszotta a „Képzelt beteg”-et Kelemen László - aki első fordítója is volt - társulata. Azóta számos felújítása volt és kitűnő színészek sora „lubickolt” a címszerepben. Az elmúlt két évtizedben különböző színházakban játszotta Argant - mások mellett - Kern András, Hollósi Frigyes, Reviczky Gábor, DÖrner György s újabban Gálffi László. Közülük Kern Andrásnak a Radnóti, Dörner Györgynek pedig a Forrás színházbéli alakítása Salgótarjánban is látható volt. A helyi Zenthe Ferenc Színház társulata a 2014/2015-ös évadban a negyedik bemutatóként - Szigligeti Ede „Liliomfi”-ját, a „Min nevet az ember?” című zenés kabarét és Harold Pinter is bizonyított már - Toinette szerepében. Cinikus hangsúlyai, kifejező mozdulatai sokatmon- dóak. Ráadásul beöltözött orvosként másként kell beszélnie, gesztikulálnia, de azt is hitelesen oldja meg. Gyuriska János is joggal arat tapsot a doktornak készülő ügyefogyott kérő, Kolikaczius Tamás rövid, de nagy hatású üdvözlő szózataiért. K. Müller Zsófia mint Angyalka mindaddig engedelmes jp kislány, amíg a „kedves papa” nem keresztezi párválasztását. A férjéhez behízelgő gyengédségű Béline - akit P«/i- kösdi Mónika személyesíti meg - bezzeg mindenki mást hárpiaként üvölt le. A további - inkább kisebb mint nagyobb szerepben - közreműködőknek is vannak emlékezetes villanásaik. Az Albert Péter alakította Béralde, Argan öccse ügyes cselszövő, ő mondja ki, hogy legyen orvos a bátyja! Cléante-t, Angyalka imádóját játszó Máté Krisztián mint beugró énektanár éppen énekelni nem tud. A könnyen zavarba hozható Lujzácskát, Argan kisebbik lányát Angyal Linda kedvesen szerethetőnek formálja meg. Az idősebbik Kolikaczius doktor szerepében Csernák János remekül riposztozik a háziúrral. Purgó, Argan háziorvosa sértettségét Erdélyi Gábor lehengerlőén érzékelteti. Méltó társa a gyógyszerész Szippants figurájában Farkas Zoltán. A Demus Péter megformálta Csavaró közjegyző is igazolja a nevét... Az egyterű színpadkép nemcsak jó hátteret biztosít a változó hangulatú történéshez, de alkalmasnak bizonyul mindenféle cselekvésre is. Az üvegcsék sokasága jól érzékelteti, hogy milyen ember lakásáról van szó, az „allövetet” eredményező „béltisztításhoz” egy tűzoltó fecskendőre hajazó eszközt használni pedig különösen remek ötlet. Mutatósak, beszédesek a jelmezek is, amelyeket - csakúgy mint a díszletet - Pallós Nelli tervezte. Bár az eredeti zenei kíséret kottája elveszett, az előadásban alkalmazott muzsika ugyancsak korabeli, amennyiben /. B. Lully (1632-1687) olasz származású iiliiiMliléiiiii a1tilt \ ■s^^BmT*£TTiiT-i r* r-1 ii»!• -t 11 < blp ii r bhI elöl és kifejezetten örül, ami- í kor halottnak hiheti a koráb- V ban feltűnően becézgetett, kényeztetett urát, de nem / különb a sarlatán „orvosi j i stáb” sem, amelynek tagjait V legkevésbé az ápolt egészsége \ érdekli. A honorárium jegyében csűri-csavarja a hagyaték ügyét a közjegyző is. Mindegyikükön átlát a7nnhíin í* Tmnpttp a fiirfancrnc szolgálólány, aki - szövetkezve az orvostudomány mindenhatóságát kétségbe vonó Béralde-val, Argan öccsével - ügyes, színvallásra késztető, cselvetéssel, csodadoktornak öltözvén leleplezi a pénzhajhászokat, sőt még azt is nyélbe üti, hogy a családfő eltekint az érdekházasságtól és áldását adja Angyalka és igazi szerelme frigyére. Az előadásban - a fentiek alapján (is) - értelemszerűen központi szerepet kap Koltai Róbert, aki látható élvezettel, színészi önmagát adva, a rá jellemző eszközrendszerre alapozva formálja meg Argan alakját, ennélfogva még a legzsarnokibb pillanataiban sem ellenszenves igazán, inkább sajnálatot, együttérzést mint elutasítást ébreszt maga iránt. A közönség „veszi”, honorálja is a címszereplő humorát és csak nagyon kevés vájtfülű, Moliére-t betűre ismerő nézőnek tűnhetnek fel az eredeti, Illyés Gyula fordította szövegtől eltérő rögtönzések, aktualizálások - s nemcsak Koltai részéről - amelyek alkalmasint odavezetnek, hogy az átlagosnál jóval többször vágnak egymás szavába a szereplők. Ez azonban nem zavarja a darab élvezetét. A kellemes percek kiváltásában Koltai Róbert kiváló partnerének bizonyul a szintén Jászai Mari-díjas Bozó Andrea - aki a Zenthe Ferenc Színház produkcióiban, például Molnár Ferenc „A testőrijében, Illyés Gyula „Kegyenc”-ében Az apától (Koltai Róbert) balra Angyalka ( K. Müller Zsófia), jobbra szerelme (Máté Krisztián) és a frigyet segítők (Albert Péter és Bozó Andrea) ■ % í
