Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)

2015-05-29 / 122. szám

Sam Shepardot őrizetbe vették Santa Fe (Új-Mexikó). Sam Shepard amerikai filmszí­nészt, Pulitzer-díjas írót őri­zetbe vették ittas vezetés gya­núja miatt az új-mexikói Santa Fében. A színészt egy belvárosi ét­teremnél tartóztatta fel a rendőrség, miután bejelentés érkezett hozzájuk a hely biz­tonsági szolgálatától egy fel­tehetőleg ittas sofőr miatt. A 71 éves Shepard megpró­bált elhajtani autójával, ám a jármű kézifékje behúzva ma­radt. A színész azt mondta a rendőröknek, hogy két tequilát ivott és azt tervezte, hogy hazavezet. Shepard nem volt hajlandó alávetni magát a szondázta­tásnak, de belement a hely­színi józansági tesztbe, ame­lyen el is bukott. Kedd délután óvadék ellenében kiengedték. Ügynöke nem kívánta kom­mentálni a történteket. Shepard 1979-ben kapott Pulitzer-díjat Buried Child című drámájáért. Filmes pá­lyafutása - Bomba bébi, Acélmagnóliák, Viharszív, A Sólyom végveszélyben, Sze­relmünk lapjai - mellett el­ismert zenész, rock­bandájával a Szelíd motoro­sokban szerepelt. A színésznek a jelek szerint a mostani volt efféle ügye: 2009 januárjában sebesség­túllépés és ittas vezetés miatt tartóztatták le Illinois állam­ban. Akkor elismerte a bírósá­gon a szabálysértéseket és pénzbüntetésre, valamint közmunkára ítélték. Gyilkosságra gyanakszanak Felboncolták B.B. King blueslegenda bebalzsa­mozott holttestét vasár­nap, mert a május 14-én 89 évesen Las Vegasban elhunyt zenész két lánya gyilkosság vácijával állt elő. Las Vegas. A nevadai Clark me­gye vizsgálóbírói hivatala hétfőn a Twitteren jelentette be, hogy a Las Vegas-i rendőrséggel együtt­működve kivizsgálják Karen Williams és Patty King azon állí­tását, miszerint apjukat meg­mérgezték. A boncolás eredmé­nyére legalább hat-nyolc hetet kell várni, az eredményt nem be­folyásolja, hogy a tetemet bebal­zsamozták - közölték. Karen Williams és Patty King a zenész személyi asszisztensét, Myron Johnsontés menedzserét, a B.B. King több tízmilliósra be­csült ingatlanvagyona fölött is rendelkező LaVerne Toney-t vá­dolja a gyilkossággal. B.B. King lányai két külön, de egybehangzó nyilatkozatban ál­lítják, hogy szerintük apjukat megmérgezték, szervezetébe idegen anyagokat juttattak. „Úgy hiszem, hogy apámat meg­gyilkolták” - olvasható az AP- hez eljutott feljelentések mind­egyikében. A lányok azt állítják, a két üz­lettárs az elhalálozást megelőző napokban megakadályozta a családtagokat a hospice­ellátásban részesülő B.B. King meglátogatásában, „miközben a betegágynál ők maguk siettették a halálát”. King ingatlanbirodalmának ügyvédje, Brent Bryson nevetsé­gesnek és a zenészlegendával szembeni tiszteletlenségnek ne­vezte a gyilkosság vádját. Az ügyvéd szerint három or­vos is megerősítette, hogy a ze­nész megfelelő törődésben, napi 24 órán át szakszerű orvosi ellá­tásban és megfigyelésben része­sült, „míg békésen el nem hunyt álmában”. A Clark megyei halottkém azt közölte az AP-vel, hogy egyelőre semmi nem támasztja alá a gyil­kosság vádját, a Las Vegas-i rendőrség egy tisztje pedig azt mondta, hogy nem folytatnak aktív vizsgálatot emberölési ügyben. Karen Williams és Patty King egy internetes videoüzenetben azt állítja, hogy B.B. King másik kilenc felnőtt gyermekének és örökösének többségét is képvi­selik az ügyben. King a legutóbbi időkig aktí­van zenélt, a turnékat Las Vegas- i otthonában pihente ki. A súlyo­san cukorbeteg zenész állapota a múlt év végén indult drámai romlásnak, május elejétől része­sült otthonában hospice­gondozásban. Szeptemberben jön az új James Bond-könyv London. Szeptemberben új James Bond-könyv jelenik meg, a re­gényben a 007-es ügynök oldalán ismét feltűnik a Goldfinger című Bond-filmből ismerős Pussy Galore. Anthony Horowitz Trigger Mortis című regénye az eredeti Bond- sorozat alkotója, lan Fleming ötletéből született. Az 1964-ben el­hunyt Fleming ugyanis számos Borirf-sztorit írt egy tévésorozat szá­mára, amely végül nem készült el. Horowitz több előd - Sebastian Faulks, Jeffrey Deaver és William Boyd - után vállalta egy újabb Bond-kötet megírását a Fleming- hagyaték kezelőinek egyetértésével. A népszerű kamasz detektívről, Alex Riderről szóló regények szerzője, Horowitz csütörtökön arról beszélt, hogy alapvetően az iga­zi Bondhoz akart visszanyúlni a regény írásakor, ahhoz^a hőshöz, akit Fleming alkotott meg. A Trigger Mortis Nagy-Britanniában az Orion, az Egyesült Álla­mokban a Harper Collins kiadásában kerül a boltokba. A leghatékonyabb reklámarc New York Liam Neeson szí­nésszel lehet a legkönnyeb­ben eladni egy terméket je­lenleg az Egyesült Államok­ban - közölte a Nielsen piac­kutató cég. Az eddig leginkább a té­véműsorok nézettségének méréséről ismert cég azo­kat a hírességet állította rangsorba, akik 2015 első negyedében szerepeltek hirdetésekben. Az ismert­séget, a rokonszenvességet, a rajongókra gyakorolt ha­tást és hasonló tényezőket vettek figyelembe. Neeson és Pierce Brosnan összesített indexe egyfor­mán 94, a mérések szerint azonban Neeson valamivel hatékonyabban tudja rábír­ni az embereket egy-egy ter­mék megvételére. A Nielsen szerint Neesont, aki a Supercell Games videojátékok rek­lámjában szerepelt az első negyedévben, az (őt isme­rő) amerikaiak 78 százalé­ka tartja rokonszenvesnek. Kimagaslóan szimpatikus reklámarc még Pierce Brosnan és Matthew McConaughey is, akik autó­hirdetésekben szerepeltek a közelmúltban. A rajongókra gyakorolt be­folyást tekintve kiemelkedik a reklámarcok közül Jeff Bridges, de hatékonyan ké­pes befolyásolni híveit Jennifer Garner; Natalie Portman, Sofia Vergara, Jim Parsons,Dennis Haysbert és J.K. Simmons is. TELEVIZIO-MUSOR <1 2015. MÁJUS 29., PÉNTEK RTIKLIIB 6.00 Jó reggelt, skacok! Rajzfilmek ©, ® 7.35 Híradó (ismétlés) © 8.08 Minden Reggel © Magazinműsor 10.05 TopShop® Televíziós vásárlás 11.45 Asztro-Show 12.50 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 14.00 A Konyhafőnök- Az íz-faktor (ismétlés) © EBR? A vihar© (mexikói sorozat, 102.) Fsz.: William Levy, Ximena Navarrete 16.15 A szerelem foglyai © ;, (amerikai sorozat, 52.) Fsz.: Gabriela Spanic, Mauricio Isias, Gabriel Porras, Génesis Rodriguez 17.25 Fókusz© Közszolgálati magazin 18.00 Híradó® Esti kiadás 18.55 A Konyhafőnök- Az íz-faktor © Gasztronómiai vetélkedő 9SE Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat, 535.) 21.30 Barátok közt© (magyar sorozat, 7429-7430.) 22.05 Showder Klub © (showmüsor, 116.) 23.10 Híradó© Késő esti kiadás 23.40 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 0.15 Minden lében négy kanál © (amerikai akcíósorozat, III/9.) Történelemlecke íreknek Fsz.: Jeffrey Donovan 1.15 Reflektor® Sztármagazin 1.30 Street Kitchen (ismétlés) © 2.00 Kalandor (ismétlés) 2.25 4ütem (ismétlés) © 2.50 Teresa® (mexikói sorozat, 111.) TV2 6.20 Mokka © Benne:Tények 9.25 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek® 9.45 TeleShop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív © 12.55 Családi Titkok © (magyar realitysorozat) 13.55 Magánnyomozók© (magyar realitysorozat) 14.55 Valentina titka © (kolumbiai sorozat) Fsz.: Gabriela Spanic 15.55 Emlékezz, Reina! © (am.-mexikóí sorozat) Fsz.: Paola Núnez, Eugenio Siller, Catherine Siachoque 16.55 Fiorella® (mexikói sorozat) Fsz.: Livia Brito, Ela Veiden, Enrique Rocha, Jósé Ron, Fernando Allende, lsela Vega, Eleazar Gómez 18.00 Tények Hírműsor Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2609.) Fsz.: Gazdag Tibor, Liptai Claudia, Cseke Katinka, Mihályfi Balázs 20.15 KuzeyGüney- Tűz és víz © (török sorozat, 28.) Fsz.: Kivan? Tatlitug, Búgra Gülsoy, Öykü Karayel 21.15 Éden Hotel© (taktikai valóságshow) Műsorvezető: Berki Krisztián 22.35 Frizbi Hajdú Péterrel (szórakoztató talkshow) © 23.35 Propaganda© (kulturális magazin, 6.) 0.40 Tények (ismétlés) 1.25 Aktív (ismétlés) 1.45 Sportos 2.00 EzoTV.hu 3.00 Ringer- A vér kötelez © (amerikai sorozat, 8.) 5.20 Akadálytalanul 5.50 Hajnali gondolatok 5.55 P'amende 6,25 Hazajáró (ismétlés) 7.00 Híradó 7.20 Charly, majom a családban (ismétlés) © 8.10 Jamie 30 perces kajái (ismétlés) 8.35 Don Matteo (ism.) © 9.45 A szenvedélyek lángjai © (kolumbiai sorozat, 188/137.) 10.35 Család-barát 12.00 Híradó 12.45 Jamie 30 perces kajái (angol ismeretterj. sor., 40/14.) 13.15 Kívánságkosár f íí Lola © (am.-kolumbiai sor., 140/116.) 16.05 Charly, majom a családban © (német családi sor., XV/10.) Kísértetek 17.00 Ridikül © (női talkshow) 18.00 Híradó Don Matteo © (olasz krimisorozat, VIII/1.) Az én lányom volt 19.40 Rocca parancsnok ® (olasz krimisorozat, IV/11.) Nem az igazi (1.) kSSH Columbo © (am. krimisorozat, I/7.) Gyilkosság tervrajz alapján 21.55 King ® (kanadai krimisorozat, 11/10.) Alicia Pratta 22.45 Rejtélyes XX. század - Kun Miklós műsora © 23.15 Mint a bagoly nappal ® (olasz-francia krimi, 1968) 1.05 Autósport Kamion-Eb (összefoglalók) 1.30 Himnusz 1.40 A cinkos © (am. történelmi film, 2010) 3.35 Magyar elsők 3.55 Határtalanul magyar VIASAT3 6.20 Tv-shop 6.55 Will és Grace® 7.45 Monk- Flúgos nyomozó ® 9.30 Született detektívek © 11.15 Acélszemély© 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.10 Gyilkos számok © 14.10 CSI: A helyszínelők® 16.05 Nyomtalanul® 18.00 Jóbarátok® 19.05 Jim szerint a világ ® (am. sorozat, VII/18; VIII/1.) 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., 11/5-6.) 21.00 A nyolcadik utas: A Halál© (amerikai sci-fi, 1979) 23.25 Penge: Szentháromság (ism.) ® 1.40 Feketelista (ism.) © MMiMm 11.10 Beépített főnök- Amerika 12.05 Amerikákét pofára ® 13.00 Klímalibikóka® 14.05 A világegyetem © 15.00 A világ legke­ményebb lóversenye ® 16.00 A káprázatos karib világ© 17.00 Egy kevésbé ismert agyaghadsereg ® 18.00 Ázsia elrejtett városai ® 19.00 Beépített főnök- Amerika 20.00 A világegyetem © 21.00 A náci párt felemelkedése ® 22.00 A 2. világháború HD-ben 23.00 Afganisztán, a bombák földje © 24.00 Leplezetlen jövő® 10.00 Baywatch 11.00 Knight Rider® 12.00 Showder Klub® 12.50 Medicopter 117- A légimentők (ism.) © 13.45 Cobra 11 (2rész)® 15.35 CSI: A helyszínelők ® 16.30 CSI: Miami helyszínelők © 17.25 Dr. Csont © 18.20 Nyugi, Charlie! © 19.15 Gyilkos elmék © (am.-kanadai krimisor., 1/16.) 20.15 CSI: Miami helyszínelők ® (am. krimisorozat, IX/4.) 21.10 Az éhezők viadala: Futótűz © (am. fant. kalandfilm, 2013) Suzanne Collins regényéből. 23.55 Az igazság védője ® (amerikai akciófilm, 2014) 2.00 Gyikos elmék (ism.)® DISCOVERY 6.00 Hogyan készült? 6.25 Állítólag 7.15 Autókereskedők 8.00 Az alkukirály 8.30 Kanadai raktárárverések 9.00 Licitvadászok 9.30 Raktárvadászok 10.00 Csupasz túlélők 11.00 Aranyláz Alaszkában- Vissza- és előretekintés 12.00 Jéghideg arany 5H® Akvárium extrákkal 14.00 Licitvadászok (am. realitysorozat, 10 rész) 19.00 Amcsi benzinfalók (am. realitysorozat, 2 rész) 21.00 Autókereskedők 22.00 Amcsi benzinfalók 23.00 Amcsi benzinfalók- Autósmozi 24.00 Aranyláz Alaszkában- Vissza- és előretekintés 1.00 Autókereskedők 16.55 Claude 17.10 Louie 17.20 Postás Pat 17.35 A kockásfülü nyúl 17.45 Peppa malac 17.50 Mesélj nekem! 18.00 A nagy ho-ho-ho horgász 18.05 Pom-Pom meséi 18.15 Pimpa 18.30 Nyuszi Péter 18.40 Fejtörők kicsiknek 18.45 Mumin-völgy 18.55 Boldogvölgy 19.10 Maja, a méhecske 19.20 Franklin 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Száműzetés ® (angol sorozat, 3/1.) 23.45 Munkaügyek® 0.15 Fapad© 8.00 Átvilágított történelem 9.00 Túlélni Alaszkát- A legjobb pillanatok 10.00 Túlélési praktikák 11.00 Gyáróriások 12.00 Reptéróriás 13.00 Nagyszámok örvénye 14.00 Garázs varázs 15.00 Gépek harca 16.00 Gyáróriások 17.00 Megáll az ész! 18.00 A halál torkában 19.00 Légikatasztrófák 20.00 Garázs varázs 21.00 A halál torkában Szikla a magasból; Rally a pokolba 22.00 Országút a pokolba Keskeny úton 23.00 Alvilág Kft. 24.00 A Yukon aranyásói 1.00 A halál torkában A nyolcadik utas: A halál UUSOT3 21.00 A Nostromo kereskedelmi űrhajó, 200 millió tonna ásvánnyal a fedélzetén a Föld felé tart. Egy ismeretlen vészjelzés miatt a központi számítógép megszakítja az utat és fel­ébreszti a legénységet A kapitány úgy dönt, hogy utánanéznek a dolognak, kutatásuk az ismeretlen bolygón azonban rosszul vég­ződik. A legénység egyik tagjára rátapadva egy idegen organizmust visznek magukkal a hajóra, ahol az brutális pusztításba kezd. A le­génység megkezdi reménytelennek tűnő harcát a túlélésért. STQRY4 8.35 Párizsi helyszínelők @ 9.35 NCIS (2 rész) ® 11.35 Született feleségek (2 rész, ism.) © 13.35 A farm, ahol élünk (2 rész) ® 15.45 Váratlan utazás (2 rész) ® 17.55 Született feleségek ® 19.00 7/24 19.25 Született feleségek ® 20.25 Szex és New York ® 21.00 Bostoni halottkémek © 22.10 Végső menedék (am. thriller, 2010) ® 0.25 Szex és New York (ism.) ® 1,00 Bostoni halottkémek®(ism.) ST0RY5 11.30 A szerelem tengere @ 12.30 így főzünk mi 13.00 Sebzett szi­vek © 14.00 Könnyek királynője ® 15.00 A szenvedély száz színe (ism.) ® 16.00 Szerelem ajándék­ba (ism.) ® 17.00 Naphegy klinika ® 18.00 A szenvedés száz színe © 19.00 Szerelem ajándékba ® 20.00 Váratlan utazás ® 21.05 A farm, ahol élűnk (2 rész) ® 23.10 7/24 23.30 A szív parancsa ® 0.30 A szerelem tengere® TV PAPRIKA 18.00 Miguel paradicsomi kony­hája ® 18.30 Csokiba mártva © 19.00 Hugh mesterhármasa ® 19.30 Görögország ezer íze © 20.00 Hugh mesterkurzusa ® 21.00 Schuhbeck kiadós és édes fogásai ® 21.30 Két éhes tenge­rész ® 22.30 Gordon Ramsay ® 23.30 Egy duci hölgy ésa 18. szá­zadi konyha ® 24.00 Receptda­ráló Extra ® 0.30 Schuhbeck ki­ECHO TV ■.IIIIIIMU SP0RT1 SP0RT2 DQ1BIKH ttiek: 8.00.10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00.18.00,19.30,22.00; 13.00 Vitalitás 14.05 Portré 14.30 Bektrosokkil! 15.00 Munkavállalók világa 15.30 Édes bűvölet 16.05 ArcKép 17.00 Idórosta 17.30 Élet­bevágók 18.30 Világpanoráma 19.00 Kiút többszemkőzt 20.00 Tö­résvonalak 21.00 Pénzügyi tájoló 18+21.30 Elemző 22.30 Hídember 23.00 Törésvonalak 23.30 Törés­vonalak 0.05 Korrektúra 12.30 Hazajáró (ism.) 13.00 Hír­adó 13.15 Kívánságkosár, 15.15 Katolikus Krónika 15.45 Önkén­tesek 16.10 Képek az árvízről © 17.05 Szerelmes földrajz 17.45 Kosárlabda. Bajnoki mérkőzések 20.00 Egynyári kaland © 21.00 Híradó 21.25 Gasztroangyal ® 22.20 Ridikül - Női talkshow © 23.05 Profit7 (ism.) 23.30 Tálen- tum 24.00 Angol nyelvű hírek 0.15 Család-barat (ism.) 12.45 Zuhanyhíradó (ism.) 14.15 Trash Talk (ism.) 15.45 Jégko­rong. NHL-rájátszás 17.45 Rész- tat 18.00 Harcmüvészmagazin 18.15 Rali. Ob-futam, Bűkfürdő- rali 19.00 Angol labdarúgás. Az FA-kupa-döntő elé 19.30 Vízilab­da. Final Six, elődöntő (élő) 21.00 Heti helyzet 22.00 Sportgazdaság 23.00 Kosárlabda NBA-rájátszás (ismétlés) 1.00 Kosárlabda. B33- as torna (ismétlés) 13.35 Lóverseny (éló) 14.15 Ví­zilabda. Baroetoneta-Szolnoki Dózsa-Közgép (ismétlés) 15.45 Harcmüvészmagazin (ism.) 16.00 Sportverda (ism.) 17.00 Kosárlab­da. NBA-rájátszás 19.00 13. me­net 20.30 Ökölvívás. KO Tv, Clas­sics 21.30 Póker. WPT Greatest Season 1 23.30 Jégkorong. NHL- rájátszás (ism.) 1.30 Spanyol lab­darúgás. Barcelona-Deportivo La Coruna (ismétlés) 13.00 Hazajön a baba ® 14.00 Meztelenül is szép vagyok © 15.00 Miből készül valójában? ® 15.30 Mini páros © 16.05 Amiről a vészhelyzetben sem be­szélnek © 18.00 A valódi Ame­rika © 19.00 Feleségcsere @ 20.00 Szerelem tálalva © 21.00 Sürgősségi osztály ® 22.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 23.00 Visszatérés a halálból ® 24.00 Sürgősségi osztály © 5.50 Ma reggel 6.00 Minden óra­kor Híradó, Sport, Időjárás, Köz­lekedés, Agrár- vagy Gazdasági hírek 8.55 Ma délelőtt. Benne: Itt­hon vagy!, Minden tudás 12.00 Dé­li híradó 12.55 Ma délután. Benne: Unió 28. Tessék!, Kosár, Minden tudás, Itthon vagy! 17.50 Ma este: Határon túli híradó 19.30 Híradó 20.30 Ma este 21.55 Ma éjei. Ben­ne: 22.35 Kenő, Világhíradó, Angol nyelvű hírek 0.05 Éjszakai program

Next

/
Thumbnails
Contents