Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)
2015-05-27 / 120. szám
Távozik a Schalkétól LABDARÚGÁS. Távozik posztjáról Roberto Di Matteo, a német bajnokságban hatodik helyen végzett Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetőedzője. A 44 éves olasz szakember 2017 nyaráig vezette volna a gelsenkircheni együttest, de tervei nem egyeztek az egyesület vezetésének elképzeléseivel, így a távozás mellett döntött - jelentette be a klub hivatalos honlapján. A Chelsea-vel 2012-ben Bajnokok Ligáját nyert Di Matteo 2014 októberében vette át Jens Keller helyét a Schalkénál, amely hatodik helyen zárta a szombaton véget ért bajnoki szezont. Sikerrel debütált autósport. Három győzelemmel és két második hely- lyel mutatkozott be a múlt hétvégén az egyesült államokbeli ChampTruck World Series ka- mionverseny-sorozatban Szabó Krisztián. A 22 éves pilóta menedzsmentjének keddi tájékoztatása szerint az április végén első magyarként ralikrossz Eu- rópa-bajnoki ftitamot nyert Szabó az 5,5 tonnás, 800 lóerős Volvo kamion volánja mögött a thunderhilli futam első napján a leggyorsabb volt az időmérőn, majd mindkét versenyen diadalmaskodott. A magyar versenyző másnap kétszer máso-. dik lett, a dupla pontokért rendezett úgynevezett „pódium race”-t pedig megnyerte. Az autókrosszban korábban három Európa-bajnoki címet szerzett Szabó Krisztián az amerikai kamionos bajnokság első hétvégéjén azért nem indult, mert akkor Portugáliában versenyzett és nyert a ralikrossz Eb SuperlóOO-as mezőnyében. Kirúgták Luxemburgot LABDARÚGÁS. A Flamengo labdarúgócsapata mindössze három forduló után menesztette Vanderlei Luxemburgo vezetőedzőt. A nagy múltú csapat hétfőn 2-1-re kikapott az FC Avaítól, három meccsen ez volt a második veresége, emellett egy döntetlenje van és a 16. helyen áll a 20 csapatos bajnokságban. A volt brazil szövetségi kapitány Luxem-borgo - aki a Real Madrid edzője is volt - összesen tíz hónapig irányította a Flamen- gót, a mérlege 34 győzelem, 11 döntetlen és 14 vereség. úszás. Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet - jelentette ki Hosszú Katinka úszó. A háromszoros világbajnok a Swimming World Magazine internetes oldalán múlt szerdán megjelent doppingvádakra reagálva egy ügyvédei által jóváhagyott nyilatkozatot olvasott fel keddi sajtótájékoztatóján jelentős médiaérdeklődés mellett.- Azt mindenesetre itt és most kijelentem, hogy a megfelelő időben és helyen személyesem fogom megmondani Mr. Barrett- nek: súlyosan tévedett, durván megsértett - és ezzel együtt a sportnak is kárt okozott. Vádjai teljesen hamisak, azt pedig maga is beismerte, hogy semmiféle bizonyítékkal nem rendelkezik. - mondta a 26 éves sportoló jelezve, mostantól kezdve egy jogászokból álló csapat viszi tovább az ügyet, amely egy korábbi úszó, a kanadai Casey Barrett által publikált írással indult el.- Hatéves koromtól úszom versenyszerűen - az, hogy nagyszerű sikereket értem el imádott sportágamban, egyszerre köszönhető a kemény munkának, a kiváló edzésmódszereknek, valamint a családom, a barátaim és a szponzoraim támogatásának - nyilatkozta Hosszú, leszögezve: - Teljesen idegen tőlem a csalás. Viszont az is, hogy egy vállrándítással intézzem el, ha egy általam egyáltalán nem ismert illető megpróbálja tönkretenni a hitelességemet, a saját önző érdekei miatt. A tavaly a nemzetközi szövetség által az év úszónőjének választott Hosszú kiemelte, hogy a cikk megjelentetésével kapcsolatba hozhatók közül soha, senki, semmilyen formában nem kereste meg sem őt, sem edzőit a publikálás előtt.- Nem érdeklődtek az edzésmódszereimről, hogy hány órát töltök naponta a medencében, milyen az étrendem, milyen szigorú szabályrend szerint táplálkozom, kizárandó annak a lehetőségét, hogy bármilyen tiltott szer a szervezetembe kerüljön - mondta Hosszú.- Nem tudok eléggé hálás lenni honfitársaim, szurkolóim és a Magyar Úszó Szövetség kiállásáért - és azt kérem, továbbra is legyenek mellettem, különösen most, hogy Casey Barrett azt írta, a teljesítményem egyedüli magyarázata a doppingolás lehet. - állt a nyilatkozatban. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke múlt pénteken hivatalos levélben tiltakozott. A magyar sportvezető botrányosnak nevezte a Swimming World Magazine írást, mely szerinte úgy járatja le a nemzetközileg is elismert magyar úszót, hogy a szerző bármiféle bizonyítékkal rendelkezne állításainak igazolására. Egyben arra is kitért, hogy a nemzetközi úszóéletből kapott visszajelzések szerint a vádaskodás magyarországi- Személy szerint azt tanácsoltam Katinkának - nyilván a döntés az övé -, hogy ne pereljen, ússzon. Egy úszó úszik és ezzel válaszol mindenkinek. Továbbra is tegyen eleget a WADA és egy egyéb szervezetek vizsgálatainak. Meggyőződésem, hogy helyt fog állni, Katinka nemcsak szép, kedves és jó úszó, hanem tiszta is - nyilatkozta az MTI érdeklődésére kedden Gyárfás Tamás. Hosszú a doppingvádak mellett kitért Egerszegi Krisztina 1991-es országos csúcsára 200 méter háton, amelyet a hétvégén 19 századra megközelített. Mint elmondta, nagyon szerette volna már most megdönteni ezt a rekordot, és bízik abban, hogy a közeljövőben ez meg is történik. Edzője és férje, Shane Tusup megjegyezte, szerinte erre augusztusban, a kazanyi világbajnokságon kerül majd sor. Kiss László szövetségi kapitány elmondta, mélységesen felháborította, amit Katinkával történt. A szakember megjegyezte, az úszósport már sokkal inkább afelé tendál, hogy a „verseny csupán eszköz, nem pedig cél”. Kiss László kiemelte, az, hogy valaki három-négy számban elindul, semmi azokhoz a 6-7 órás edzésekhez képest, amelyeket egy versenyző, jelen esetben Hosszú végez.- Ahogyan Katinka regenerálódik, úgy Barrett úr egyre inkább degenerálódik - tette hozzá a tréner, aki szerint Hosszúnak függetlenítenie kell magát, s folytatni az eddigi tisztességes utat. Barrett cikkében hosszan sorolta a szerinte gyanús jeleket Hosszú Katinka elmúlt két évben mutatott teljesítményéről, jóllehet, azzal kezdte, hogy „bizonyíték nincs”. Kommentárja szerint a Vas Hölgynek (Iron Lady) becézett sportoló jelenleg a világ legjobb négyszámos (all-around) úszója. Az övéhez hasonló, rengeteg számban, folyamatosan kiemelkedő produkciót senki sem tud nyújtani, se Michael Phelps, se Kaüe Ledecky, se Ryan Lochte. Barrettnek állítása szerint külön szemet szúrtak a két hete Charlotte-ban látottak, ahol Hosszú hét egyéni számban indult és hatot megnyert, a verseny utolsó napján pedig a magyar versenyző előbb a világ idei legjobbjával győzött 200 m vegyesen, ló perccel később pedig a ranglista harmadik eredményét produkálta 200 m háton. Többször hangsúlyozza, hogy nem egyedül van véleményével, mert „az edzők morognak, a szakértők csak pislognak, a ve- télytársak meg langyosan gratulálnak” Hosszú egy-egy lenyűgöző teljesítménye után, ugyanakkor mindenki összesúg a háta mögött, csak senki nem meri felemelni a hangját a bizonyítékok hiánya miatt. Drogba is a tengerentúlra tart labdarúgás. Az angol bajnok Chelsea-től távozó Didier Drogba - Frank Lampard és Steven Gerrard után - szintén az Egyesült Államokban folytathatja labdarúgó-pályafutását, másik szigetországi együtteshez legalábbis biztosan nem igazol. A 37 éves, 104-szeres elefántcsontparti válogatott csatár a Daily Telegraphnak adott interjúban beszélt erről, miután vasárnap lejátszotta utolsó mérkőzését a londoni Kékek színeiben, a Sunderland 3-1-es legyőzése alkalmával.- Sok fantasztikus csapat van a Premier League-ben, de a Chelsea iránt érzett kötődésem miatt nem tudnék egy másik angol csapatban futballozni - nyilatkozta Drogba, s hozzátette, amikor a közösségi médiában bejelentette távozását Londonból, azonnal megkereste néhány együttes. Didier Drogba- Ez azt jelenti, hogy még mindig hozzá tudok tenni egy csapatjátékához, s természetesen az egyesült államokbeli karrier is érdekel. Most néhány nap vagy hét alatt átgondolom, hogy mi a legjobb a számomra, egy azonban biztos: futballozni akarok. Lampard, aki csapattársa volt korábban Drogbának a Chelsea-nél, a New York City FC- ben folytatja pályafutását, míg a Liverpooltól vasárnap elbúcsúzott Gerrard a Los Angeles Galaxyhoz szerződött. Drogba tavaly tért vissza a Chelsea-hez, amelynek színeiben 2004 és 2012 között Bajnokok Ligáját, három bajnoki címet, két Ligakupát és négy FA Kupát nyert. Az elefántcsontparti támadó a most befejeződött idényben újra bajnok lett a Kékekkel, s a Ligakupában is diadalmaskodott a csapattal. A szurkolók 2012-ben Drogbát választották a Chelsea történetének legjobb futballistájává. A Sevilla rekordra, a Dnyipro az első sikerére hajt A Sevilla története során második alkalommal védheti meg címét a második számú európai kupasorozatban, míg a Dnyipro első' nemzetközi sikerét arathatja a labdarúgó Európa Liga szerdai fináléjában, amelyet a varsói Nemzeti Stadionban rendeznek. Európa liga. A spanyol együttes rekorderré válhat, négyszer ugyanis még egyetlen csapatnak sem sikerült diadalmaskodnia a jogelőd UEFA Kupában és az EL- ben. A Sevillán kívül az Internazi- onale, a Juventus és az FC Liverpool győzött három alkalommal. A két csapat korábban még nem találkozott egymással, a Dnyipro csak egyszer futballozott spanyol rivális ellen: az UEFA Kupa 2004/05 csoportkörében 2-1-re kikapott a Real Zaragozától. A Sevilla négy alkalommal csapott össze ukrán ellenféllel, háromszor nyert, egyszer döntetlent játszott. Spanyol-ukrán döntőt nemzetközi kupasorozatban mindössze egyszer, 1986-ban rendeztek, akkor a Dinamo Kijev 3-0-ra győzött az Atlético Madrid ellen a Kupagyőztesek Európa Kupájának (KEK) fináléjában. A Sevilla az UEFA Kupában és az EL-ben valahányszor döntőbe jutott, mindig győzött: 2006- ban a Middlesbrough-t, 2007- ben az Espanyolt, tavaly pedig a Benficát verte. A spanyol csapat a legutóbbi kilenc európai kupameccsén veretlen, a Dnyipro négy mérkőzés óta nem talált legyőzőre. Ebben az idényben a Sevilla mérlege az EL-ben 10 győzelem, három döntetlen és egy vereség, az ukrán együttes hat siker és négy döntetlen mellett négyszer kapott ki. A csoportkor kezdete óta a Sevilla 12 gólt kapott, a Dnyipro csak tizet. A dnyepropetrovszkiak a szervezett védekezésükben bízhatnak, az EL idei kiírásában ők követték el a legtöbb szabálytalanságot (247), s ők is szenvedték el a legtöbbet (230). A Dnyipro játékosai eddig 51 sárga lapot gyűjtöttek be, ezzel magasan vezetik a vonatkozó statisztikát, a sevillaiak ezzel szemben csupán 31-szer részesültek ilyen figyelmeztetésben. A tizenegyes-párbajokat tekintve a spanyol csapat nemcsak tapasztaltabb, hanem sikeresebb is: története során öt európai kupameccsen kellett büntetőket rúgnia, ebből négyszer győzött, míg a Dnyipro csupán egyszer vívott ilyen párharcot, s azt el is bukta. A dicsőség mellett a találkozónak óriási anyagi tétje is van, mivel a győztes most először automatikusan a Bajnokok Ligája főtábláján szerepel majd a 2015/16-os idényben. A BL következő szezonjában - egy komoly növekedést követően - a főtáblás csapatok egyenként 12 millió eurót kapnak, míg az EL- ben résztvevők „csak” 2,4 millió euróval gazdagodnak. A varsói finálét az angol Martin Atkinson vezeti majd, a mérkőzés 20.45 órakor kezdődik. Hosszú Katinka Hosszú visszautasítja a vádakat