Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)
2015-05-26 / 119. szám
Filmsztárok az egyenjogúságért Cannes. A női egyenjogúságért szólalt fel a filmiparban Calvin Klein cannes-i magánpartiján Rachel Weisz, Emily Blunt és Isabelle Huppert.- Nagyon szomorú, hogy egy ilyen esemény megszervezésére szükség van, de igenis fel kell hívni a figyelmet a nők filmiparban játszott szerepére. Kiábrándítóan kevés a nő a rendezők, forgatókönyvírók között. Több női nézőpontból készült filmre van szükség - jelentette ki a hétfő esti eseményen Weisz. Az elmúlt évben számos kiemelkedően sikeres női filmes hívta fel a figyelmet a filmgyártásban a nőket sújtó egyenlőtlenségre. A női és férfi filmesek közötti szakadék szűkítését sürgették, továbbá azt, hogy a nők több lehetőséghez juthassanak a kamera előtt és mögött is. Emily Blunt szerint - aki legutóbb Tom Cruise mellett akcióhőst alakított A holnap határán című produkcióban - szerepe jó alkalmat adott arra, hogy megmutassa, a nők is lehetnek egyenrangú akcióhősök férfi színésztársaik oldalán. Jó dolog rávezetni az emberek gondolkodását, hogy a nők is lehetnek kemények és halálosak” - fűzte hozzá. A cannes-i filmfesztivál évtizedek óta először nyílt meg egy női rendező filmjével, a felnőtté válásról szóló La tete haute (Fel a fejjel) című drámát Emmanuelle Bercot készítette. A cannes-i fesztivál igazgatója vitát kavart interjúival, amelyekben azt hangoztatta, hogy nagyon kevés a női filmrendezők száma a világon. Ugyanakkor leszögezte, hogy a mustrára érdemük szerint és nem a női rendezők előretolásának szándékával válogatták a filmeket. Isabelle Huppert, aki három, Cannes-ban debütáló filmben is játszik, arra hívta fel a figyelmet, hogy a női szerepeknek fejlődniük kellene a filmekben.- Szerintem a nők jó úton járnak - jelentette ki hozzátéve, hogy mind jobb filmek születnek a jó női szerepek, a jó női rendezések és forgatókönyvek nyomán. Alig két héttel a cannes-i mustra előtt az Egyesült Államokban női és polgári szabadságjogokat védő szervezetek szorgalmaztak vizsgálatot a női filmrendezők hollywoodi diszkriminációja miatt, ugyanis az álomgyárban felméréseik szerint ma kevesebb nő dolgozik rendezőként, mint két évtizeddel ezelőtt. Emily Blunt, Melanie Laurent, Calvin Klein, Isabelle Huppert és Rachel Weisz Johnny Depp otthagyta a forgatást Johnny Depp váratlanul otthagyta A Karib-tenger kalózai ötödik részének Ausztráliában zajló forgatását az ausztrál média szerint. Sydney, a színész szerda este felszállt az Egyesült Államokba induló első magángépre, amit el tudott érni - közölték a Gold Coast Bulletin lappal a nagy sikerű kalandfilmsorozat forrásai. A sorozat Dead Men Tell No Tales című epizódjának szóvivője szerint a hír „teljesen hamis”, a forgatás a tervek szerint folytatódik, Depp Ausztráliában marad.- Tegnap este forgattunk, mint mindig, Depp dolgozott, mint mindig, tehát a híresztelés nem igaz - tudatta a szóvivő. A Gold Coast Bulletinnek azonban a forgatáson dolgozók mást mondtak. Az 51 éves sztárnak a filmbéli kalózkapitány híres Fekete Gyöngy nevű hajója fedélzetén kellett volna forgatnia a mozi kulcsjelenetei egyikét tegnap este, ám Depp eltűnt, mielőtt elkezdhették volna a munkát.- Felesége, Amber Heard után repült - állította a produkció egyik munkatársa. A színész apja, David, felesége, Heard és annak két kutyája, Boo és Pistol pénteken tértek vissza Amerikába. Depp a két yorkshire terriert - az állatok behozatalára vonatkozó szigorú helyi törvényeket figyelmen kívül hagyva - Ausztráliába érkezésekor nem jelentette be, így azok nem kerültek a szokásoknak megfelelően legalább 10 napra karanténba. Elaltatás fenyegette őket, szombatig kaptak haladékot, hogy hazaszállítsák őket Eredetileg Depp is a kutyákkal tartott volna, ám a film producerei közbeléptek, így megváltoztatta a tervét. A színész pénteken majdnem két órára eltűnt a forgatásról, nem sokkal azelőtt, hogy a két kutya és kísérőik elhagyták volna Gold Coast repülőterét. Senki sem tudta, hol volt, ám később visszatért a munkához - közölték a lap forrásai. Amerikai portálok szerdán arról írtak, hogy a kalandfilm producerei udvariasan megkérték Deppet, minél hamarabb küldje haza feleségét, elegük volt ugyanis a házaspár folyamatos veszekedéséből. A Gold Coast Bulletinnek nyilatkozó források szerint a producerek szerda este megpróbálták a sztárt lebeszélni a távozásról.- A Disney szeretné házon belül tartani az ügyet, de erre már nincs esélye - vélte egyikük. Depp miatt egyszer már hetekre le kellett állítani a forgatást, akkor balesetben szerzett kézsérülésének kezelése miatt repült vissza Amerikába. TELEVIZIO-MUSOR 2015. MÁJUS 26., KEDD RTL KLUB 6.00 Jó reggelt, skacok! Rajzfilmek ©, © 7.35 Híradó (ismétlés) © 8.08 Minden Reggel © Magazinműsor 10.05 TopShop® Televíziós vásárlás 11.45 Asztro-Show 12.50 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 14.00 A Konyhafőnök- Az íz-faktor (ismétlés) © 15.20 A vihar© (mexikói sorozat, 99.) Fsz.: William Levy 16.15 A szerelem foglyai © (amerikai sorozat, 49.) Fsz.: Gabriela Spanic 17.25 Fókusz© Közszolgálati magazin 18.00 Híradó© Esti kiadás 18,55 A Konyhafőnök- Az íz-faktor © Gasztronómiai vetélkedő SSB Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat, 532.) HIRH Barátok közt© I (magyar sorozat, 7423-7424.) •K Castle® (am. krimisorozat, V/16.) Elrabolva (2/2.) Fsz.: Nathan Fillion 23.05 Híradó © Késő esti kiadás 23.35 XXI, század ©- A legendák velünk élnek Ismeretterjesztő magazin 0.05 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 0.40 Tökéletes célpont © (am. akciósorozat, li/2.) A feleség sztorija Fsz.: Mark Valley 1.40 Reflektor® Sztármagazin 2.00 EgészségKalauz © 2.25 A Muzsika Tv bemutatja! 2.50 Teresa® (mexikói sorozat, 108.) TV2 6.20 Mokka® Benne: Tények 9.25 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.45 TeleShop 10.45 Astro-Viiág 12.00 Tények 12.25 Aktív © 12.55 Családi Titkok © (magyar realitysorozat) 13.55 Magánnyomozók© (magyar realitysorozat) 14.55 Valentina titka © (kolumbiai sorozat) Fsz.: Gabriela Spanic 15.55 Emlékezz, Reina! © (am.-mexikói sorozat) Fsz.: Paola Núrtez, Eugenio Siller, Catherine Siachoque 16.55 Fiorelia© (mexikói sorozat) Fsz.: Livia Brito, Ela Velden, Enrique Rocha, Jósé Ron 18.00 Tények Hírműsor I0H8 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2606.) Fsz.: Gazdag Tibor, Liptai Claudia, Mihályfi Balázs 20.15 KuzeyGüney- Tűz és víz © (törők sorozat, 25.) Fsz.: Kivan? Tatlitug, Búgra Gülsoy, Öykü Karayel, Mustafa Avkiran 21.15 Éden Hotel© (taktikai valóságshow) 22.35 Hawaii Five-0 © (am. krimisorozat, IV/15.) Fsz.: Alex O'Loughlin, Scott Caan, Daniel Dae Kim, Grace Park, Taryn Mannin 23.40 Last Resort- A belső ellenség © (am. akciósorozat, 1.) A kapitány 0.40 Tények 1.25 Aktív (ismétlés) 1.45 Sportos 2,05 Ezo.Tv 3.00 Príma Primavéra ® (magyar-bolgár film, 2009) DUMA TV 5.20 Akadálytalanul 5.50 Hajnali gondolatok 5,55 Srpskiekran 6.25 Unser Bildschirm 7.00 Híradó 7.20 Mesélő cégtáblák 7.45 A világörökség kincsei Táj Mahal, az örök szerelem emlékműve 8.05 Jamie 30 perces kajái (ismétlés) 8.35 Don Matteo (ísm.) © 9.40 A szenvedélyek lángjai © (kolumbiai sorozat, 188/134.) 10.30 Család-barát Magazinműsor 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.45 Jamie 30 perces kajái (angol ismeretterj. sor., 40/11.) 13.15 Kívánságkosár (szórakoztató műsor) 15.20 Lola © (am.-kolumbiai sor., 140/113.) 16.05 Charly, majom a családban © (német családi sor., XV/7.) Kisebb-nagyobb titok 17.00 Ridikül © (női talkshow) 18.00 Híradó 18.35 Don Matteo© (olasz krimisorozat, VII/22.) A vacsora EEEB Rexfelügyelő© (osztrák krimisorozat, 11/11.) Emberrablás 20.35 Önök kérték© (szórakoztató műsor) 8S0 Óvakodj a törpétől! © (amerikai vígjáték, 1978) . Fsz.: Goldie Hawn, Chevy Chase, Dudley Moore 23.35 Hattyúk tava© (klasszikus balett, 2015) 2.25 Himnusz 2.30 Egy lyukas dollár © (fr.-olasz western, 1966) 5.30 Igazgyöngy 6.20 Tv-shop 6.55 Will és Grace © 7.45 Monk- Flúgos nyomozó ® 9.30 Született detektívek @ 11.15 Acélszemély© 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.10 Gyilkos számok © 14.10 CSI: A helyszínelők © 16.05 Nyomtalanul © 18.00 Jóbarátok® (am. vígjátéksorozat, I/3-4.) 19.05 Jim szerint a világ© (am. vígjátéksor., Vli/15-16.) 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, II/2-3.) 21.00 Támad a Mars! © (am. sci-fi vígjáték, 1996) 23.10 A vér válaszol (ism.) 1.15 Gyilkos számok © 10.00 Baywatch© 11.00 Knight Rider® 12.00 Showder Klub © 12.50 Medicopter 117- A légimentők (ism.) © 13.45 Cobra 11 (2rész)® 15.35 CSI: A helyszínelők © 16.30 CSI: Miami helyszínelők © 17.25 Dr.Csont© 18.20 Nyugi, Charlie! © 19.15 Gyilkos elmék © 20.15 A mentalista® (am. krímisorozat, V/19.) 21.10 Dr.Csont® (amerikai krimisorozat, VIII/1.) 22.10 CSI: New York-i helyszínelők © (am.-kanadai krimisor., VI/19.) 23.05 Vámpímaplók® (am. horrorsorozat, 111/13.) 24.Ö0 Gyilkos elmék (ism.)© 1.00 Dr. Csont (ismétlés) © SPECTRUM I DISCOVERY 12.05 Amerikákét pofára © 13.00 Klímalibikóka© 14.05 A világegyetem ® 15.00 Földtani titkok- Óriásáradás © 16.00 Stephen Hawking Univerzuma © 17.00 Vadállatok, vad életek 18.00 Ázsia elrejtett városai © 19.00 Beépített főnök- Amerika 20.00 A világegyetem © 21.00 A náci párt felemelkedése ® 22.00 A 2. világháborű HD-ben 23.00 Afganisztán, a bombák földje ® 24.00 Leplezetlen jövő ® 1.00 Katonai kincsvadászok © 9.00 Licitvadászok 9.30 Raktárvadászok 10.00 Csupasz túlélők 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Jéghideg arany 13.00 Házak a fa tetején 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Számúzöttek műhelye 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Amcsi benzinfalók (am. realitysorozat, 2 rész) 21.00 Amcsi benzinfalók- Autósmozi 22.00 Ezt hogyan élnéd túl? Árvizek és pókok 23.00 Káosz a kamerák előtt 24.00 Amcsi benzinfalók- Autósmozi 1.00 Autókereskedők 17.05 Louie 17.15 Postás Pat 17.30 A kockásfülű nyúl 17.40 Peppa malac 17.50 Mesélj nekem! 18.00 A nagy ho-ho-ho horgász 18.05 Pom-Pom meséi 18.15 Pimpa 18.25 Nyuszi Péter 18.40 Fejtörők kicsiknek 18.45 Mumin-völgy 19.00 Boldogvölgy 19.05 Maja, a méhecske 19.20 Franklin 19.45 Hetedhét gyerekhiradó 20.00 Böngésző® 21.00 Én vagyok itt© 22.40 Twin Peaks ® (am. krimisorozat, II/3.) 23.30 On the Spot® 0.25 Az A38-as színpadán: Dope Calypso ® TO m 13 9.00 Túlélni Alaszkát 10.00 Túlélési praktikák 11.00 Gyáróriások- Szuperautók 12.00 Reptéróriás 13.00 Országút a pokolba 14.00 Vadregényes építmények 15.00 Gépek harca 16.00 Gyáróriások- Szuperautók 17.00 A jövő tudománya Stephen Hawkinggal 18.00 A halál torkában 19.00 Légikatasztrófák 20.00 Eszement játékok 21.00 A Harmadik Birodalom titkai 22.00 A Harmadik Birodalom építményei 23.00 Sztárok és csillagok 24.00 A Yukon aranyásói 1.00 A Harmadik Birodalom titkai Támad a Mars! Marslakók támadják meg a Földet, ám az Egyesült Államok elnökének, James Dale-nek (Jack Nicholson) az okozza a legnagyobb gondot, milyen ruhában üdvözölje az idegeneket Felesége, Marsha (Glenn Close) csak anynylt közöl, hogy ezeket nem akarja látni a házában. Közben persze a marslakók sem tétlenkednek, s úgy tűnik, nagyszabású invázójuk megfékez- hetetlen. Egy véletlen folytán azonban, egy süket nagyinak köszönhetően megtalálják a zöld fickók ellenszerét: a francia sanzonoknak még ők sem tudnak ellenállni, s egytől egyig kipurcannak. ST0RY4 8.35 Párizsi helyszínelők ® 9.35 NCIS (2 rész) ® 11.35 Született feleségek (2 rész, ism.) ® 13.35 A farm, ahol élünk (2 rész) © 15.45 Váratlan utazás (2 rész) ® 17.55 Született feleségek ® 19.007/2419.25 Születettfeleségek ® 20.25 Szex és New York ® 21.00 Álmatlanságaim hercege © 22.45 Szex és New York (ism.) ® 23.20 Bostoni halottkémek © 0.25 Dallas ® ST0RY5 TV PAPRIKA 11.30 A szerelem tengere © 12.30 így főzünk mi 13.00 Sebzett szívek © 14.00 Könnyek királynője ® 15.00 A szenvedély száz színe (ism.) © 16.00 Szerelem ajándékba (ism.) ® 17.00 Naphegy klinika ® 18.00 A szenvedély száz színe ® 19.00 Szerelem ajándékba © 20.00 Váratlan utazás ©'21.05 A farm, ahol élünk (2 rész) ® 23.10 7/24 23.30 A szív parancsa ® 0.30 A szerelem tengere® 18.30 Csokiba mártva ® 19.00 Hugh mesterhármasa ® 19.30 Görögotszág ezer íze ® 20.00 Mediterrán ízek Yotam Ottolenghi- vel © 21.00 Schuhbeck kiadós és édes fogásai © 21.30 Jamie 30 perces kajái © 22.00 Egy szakács világa ® 22.30 Gordon Ramsay © 23.30 Szabadnapos szakácsnő ® 24.00 Receptdaráló Extra ® 0.30 Schuhbeck kiadós és édes fogásai ® ECHO TV n fTFTTTT n SP0RT1 SP0RT2 LIFE NETWORK M1 Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00,18.00,19.30,22.00 14.30 Mozaik 15.00 Törésvonalak 16.30 Mozaik 17.00 Vidék élni akar 17.30 Sikeremberek 18.30 Hidember 19.00 Kibeszélő 19.55 Napi aktuális 20.25 Sikeremberek 20.30 Hírbehozaik 21.00 Időrosta 21.30 Munkavállalók világa 22.30 Elemző 23.00 Kibeszélő 23.30 Napi aktuális 23.55 Sikeremberek 0.05 Analízis 15.45 Református ifjúsági műsor 15.55 Unitárius ifjúsági műsor 16.05 Baptista ifjúsági műsor 16.10 Útravaló ® 16.25 Magyar elsők 16.45 Anyám levelei Sztálin elvtárshoz @ 17.45 Kosárlabda bajnoki mérkőzések 20.00 Hogy volt?! 21.00 Híradó 21.25 Gaszt- roangyal @ 22.20 Ridikül - Női talkshow © 23.10 Minden tudás (ism.) 23.30 Talentum 24.00 Himnusz 0.05 Angol nyelvű hírek 12.30 Labdarúgás. BL-maga- zin (ism.) 13,00 Fallabda. Senior ob (ismétlés) 13.30 Jégkorong. NHL-rájátszás 15.30 Kosárlabda. NBA-rájátszás 17.30 Mai helyzet 17.45 Magyar labdarúgás. Ligakupa, elődöntő, MTK-DVSC-Te- va (élő) 20.15 Fieszta 21.15 Ökölvívás. Profi gála, Houston, Caneto Alvarez-James Kirkland (ism.) 23.15 MMA. HFC-gála (ism.) 1.15 Harcmúvészmagazin 13.35 Lóverseny (élő) 14,15 Amerikai futball. HFL-magazin 14.30 Torna. Szökkenő vándor (ism.) 15.00 Magyar labdarúgás. Ferencváros-Bp. Honvéd 17.00 Ökölvívás. Gennagyij Golovkin- Willie Monroe Jr. (ism.) 20.00 Kosárlabda. NBA-rájátszás (ism.) 22.00 Jégkorong. NHL-rájátszás (ism.) 24.00 Magyar labdarúgás. Nyíregyháza-Diósgyőr 2.00 Vi- deoton-Kecskemét 13.00 Hazajön a baba © 14.00 Meztelenül is szép vagyok ® 15.00 Miből készül valójában? © 15.30 Mini páros © 16.05 Amiről a vészhelyzetben sem beszélnek © 18.00 A világ legrosszabb anyukája © 19.00 Feleségcsere © 20.00 Szerelem tálalva © 21.00 Sürgősségi osztály ® 22.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! © 23.00 Visszatérés a halálból ® 24.00 Sürgősségi osztály © 6.00 Minden órakor Híradó, Sport, Időjárás, Közlekedés, Agrár- vagy Gazdasági hírek 8.55 Ma délelőtt. Benne: Summa, Bő egyház 12.00 Déli híradó 12.55 Ma délután. Benne: Kék bolygó. Világ, Magyar gazda, Elő egyház, Summa 17.50 Ma este. Benne: Határon túli híradó 19.30 Híradó 20.30 Ma este 21.55 Ma éjjel. Benne: 22.35 Kenő, Világhíradó. Angol nyelvű hírek 24.00 Himnusz 0.0!