Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)

2015-05-16 / 112. szám

Erősíteni kell a keleti partnerséget Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter beszél, mellette Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Edgars Rinkevics let, Lubomír Zaorátek cseh és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a visegrádi négyek és az európai uniós keleti partnerség országai külügyminiszterei találkozójának sajtótájékoztatóján Lemondtak a korrupt szocialisták elszámoltatásáról Budapest. A lobbik a Si- mon-ügy fejleményei miatt úgy látja: „a brókerbotrányba belesüppedt Fidesz lemon­dott a korrupt szocialista po­litikusok elszámoltatásáról, kéz kezet mos”. A Napi Gazdaság pénteken írt arról, hogy lényegében le­zárult az MSZP egykori el­nökhelyettesének ügyében folytatott nyomozás, Simon Gábor akár meg is úszhatja az ügyet, amelyben okirathamisítás, adócsalás és más bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás vele szemben. Novák Előd, a Jobbik alel- nöke pénteki sajtótájékozta­tóján azt mondta, Simon Gá­bor akár szabadon elsétálhat több mint százmillió forint­tal, pedig mindez megelőzhe­tő lett volna, ha pártja javas­latainak megfelelően a politi­kusoknak a vagyonnyilatko­zatukban a más állampolgár­ságukról is be kellene számolniuk és ha cikluson­ként végeznének vagyongya­rapodási vizsgálatot a kor­mánytagoknál és országgyű­lési képviselőknél. Az ellenzéki politikus to­vábbi javaslataikról is beszá­molt: a költségvetési csalás tényállásából törölnék a bün­tetés korlátlan csökkentésé­nek lehetőségét, és a stadio­noknál ismert tenyérszken­nert vezetnének be a bankok­ban a 2 millió forintot mégha-, ladó befizetéseknél. Unió keleti partnerségi programját, mivel az hi­dat képezhet Európa kele­ti és nyugati fele között, s megteremtheti ezek együttműködését - jelen­tette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügy­miniszter pénteken Po­zsonyban az MTI-nek nyi­latkozva. Pozsony. A magyar diplomácia vezetője erről azzal a széles kö­rű találkozóval kapcsolatban be­szélt, amelyen a visegrádi né­gyek és a keleti partnerség or­szágainak külügyminiszterei, valamint a svéd és a román dip­lomácia vezetői vettek részt. A találkozó központi témája a kele­ti partnerség országaival (Ör­ményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Ukrajna) folytatott együttműködés fejlesztése volt, ugyanakkor szó esett az energia­biztonságról és más aktuális kül­politikai kérdésekről is. „Azt szeretnénk, ha Európa ke­leti és nyugati fele pragmatiku­san és kulturáltan együtt tudna működni, ehhez a keleti partner­ség egy nagyon fontos hidat tud képezni, ezért Magyarország a program erősítését javasolja az Európai Uniónak” - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: ebben a kérdésben a visegrádi négyek kö­zött teljes az egyetértés. A magyar diplomácia vezetője az MTI-nek nyilatkozva elmond­ta azt is: úgy vélik, hogy az EU­nak stratégiai partnerséget kell kialakítania Azerbajdzsánnal, amely az egyetlen új gázbeszer­zési forrás a közeljövőben. „Azerbajdzsán az egyetlen olyan ország jelenleg, amely belátható időn belül újabb gázbeszerzési forrás lehet Európa számára, ezért azt szorgalmazzuk, hogy az Európai Unió, benne a viseg­rádi négyekkel, Azerbajdzsán­nal stratégiai együttműködést alakítson ki” - fogalmazott Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy a találkozón ismertette azt a magyar állás­pontot is, miszerint az EU-nak változtatnia kellene a Fehéroroszországgal szembeni hozzáállásán, és szoros együtt­működést kellene kialakítania vele. „Értékelni kell ennek az or­szágnak a stabilitását és azt a szerepet, amelyet a minszki megállapodásokban játszik” - jegyezte meg. (A minszki megál­lapodások az ukrán válság tartós rendezését célozzák.) Miroslav Lajcák szlovák kül­ügyminiszter a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta: az ér­tekezleten szó esett a keleti part­nerség országaiban zajló refor­mok támogatásának lehetőségei­ről, az ezekkel kapcsolatos ta­pasztalatcseréről és a közelgő ri­gai - szintén keleti partnerségi - csúcstalálkozó témáiról, valamint annak a közös nyilatkozatnak a témáiról is, amelyet a részt vevő országok külügyminiszterei Ri­gában szeretnének elfogadni. A találkozón, illetve az azt kö­vető sajtótájékoztatón részt vett Federica Mogherini is. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképvise­lője a rigai csúcskonferencia elő­készületeinek szempontjából na­gyon fontosnak nevezte a pénte­ki pozsonyi találkozót, amelyen elmondása szerint több területen előrelépést sikerült elérni. A visegrádi négyek és a keleti partnerség országainak mosta­ni találkozója már a hatodik volt ilyen „összeállításban”, s egyben az utolsó külügyminiszteri szin­tű V4-es rendezvény Szlovákia júniusban végződő V4- elnöksége idején. Szükség van az új Duna-hídra Budapest. Az érintett tele­püléseken folytatott egyezte­tések tapasztalatai alapján szükség van a paksi bővítés­hez kapcsolódóan épülő új Duna-hídra - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az Ml aktuális csatornán. Az új Duna-hídról szólva Kovács Zoltán azt mondta: 41 érintett település van, amely eddig is szervesen kapcsoló­dott Pakshoz, és az elmúlt né­hány hét konzultációin több­ször is szóba került, szükség lenne egy új Duna-hídra, amely lehetővé tenné, hogy a Paksra bejáró dolgozóknak ne kelljen akár másfél-két órát autózniuk. Arra a kérdésre, hogy mi­kor épülhet meg a híd, azt mondta: egyelőre felelőtlen­ség lenne meghatározni en­nek időpontját. Az Európai Bizottság által szerdán nyilvánosságra ho­zott, a tagállamoknak java­solt bevándorlási kvótával kapcsolatos kérdésre a kor­mányszóvivő úgy válaszolt: a kormány szerint a kvótarend­szer rossz. A migráció, illegális migrá­ció kérdésében részben uni­ós, részben tagállami szinten, szigorúan szabályozva kell dönteni - tette hozzá. Lázár János Miniszterel­nökséget vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy döntés született egy új Duna-híd építéséről Kalocsa térségében. Az épít­kezés 6-8 ezer embernek ad­hat munkát. ' ^ Az ÉRV ZRt. ezúton nyújt tájékoztatást¥rról| hogya Salgótarjáni és a Pásztói Ügyfélszolgálatijjroda nyitva tartása 2015. februártól megváltozott. Kollégáink az új ügyfélfogadási időben is # készséggel állnak Felhasználóink rendelkezésére!! Pásztói ^ Salgótarjáni Ügyfélszolgálati Iroda Ügyfélszolgálati Iroda 3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1. 06/32-316-135 3060 Pásztó, Csillag tér 21. 06/32-460-061 Nyitva tartás: Nyitva tartás: Hétfő: 8.00-20.00 Kedd: 7.30-15.00 Szerda: 7.30-15.00 Csütörtök: 7 Hétfő: 8.00-18.00 Kedd: 8.00-15.00 Szerda: 8.00-15.00 Csütörtök: 8.00-15.00 Péntek: 8.00-13.00 Ader kitüntette a NATO parla­menti közgyűlés volt elnökét Áder János köztársasági elnök és Kari A. Lamers, a NATO parlamenti köz­gyűlése korábbi elnöke, miután átvette a Magyar Érdemrend középke­resztje polgári tagozata kitüntetést a magyar-német kapcsolatokért és Magyarország NATO-tagságáért végzett munkájáért az államfőtő a Sán­dor-palotában Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdem­rend középkeresztje pol­gári tagozata kitüntetést adta át Kari A. Lamersnek, a NATO par­lamenti közgyűlése ko­rábbi elnökének a ma­gyar-német kapcsolato­kért és Magyarország NA­TO-tagságáért végzett munkájáért pénteken, a Sándor-palotában. Budapest. Az eseményen Vízi E. Szilveszter, a Magyar Atlanti Tanács elnöke méltatásában ki­emelte: Kari A. Lamers mindig pártatlan tevékenységet végzett a magyar-német kapcsolatok el­mélyítéséért és Magyarország NATO-tagságával kapcsolatban. A NATO parlamenti közgyű­lésének volt elnöke Magyaror­szág igaz barátja - mondta Vizi E. Szilveszter. Emlékeztetett: a német politikus egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy Magyarországra jöjjön a két nép közötti barátság támogatá­sára. Emellett Kari A. Lamers min­dig nagyra értékelte a magyarok szerepét Németország újraegyesí­tésében - tette hozzá. A Magyar Atlanti Tanács elnöke úgy fogalmazott: a NATO parla­menti közgyűlésének korábbi el­nöke mindig kiállt Magyarország mellett, „kiállt az igazunk mellett, amikor igaztalanul támadtak”. Vizi E. Szilveszter arra kérte a német politikust, hogy a további­akban is támogassa a Magyaror­szág és Németország közötti hi­dak építését. Kari A. Lamers kijelentette: a kezdettől elkötelezetten támogatta Magyarország NATO-tagságát, és az országnak különleges helye van a transzatlanti családban. A NATO parlamenti közgyűlés­ének volt elnöke arról beszélt, hogy szoros kapcsolat fűzi Ma­gyarországhoz, és nagyon hálás a magyaroknak azért, amivel hoz­zájárultak a német újraegyesítés­hez, valamint egész Európa sza­badságának megteremtéséhez. Arra is kitért, hogy a NATO tagjai közös, demokratikus érté­keket vallanak, ami fontosabb, mint valaha. Nagyon veszélyes időszakot élünk jelenleg, de a NATO minden tagja számíthat a szövetség védelmére, az erről szóló 5. cikkely „kőbe van vésve" - mutatott rá, hangsúlyozva, hogy a NATO ereje az egységé­ben rejlik. Az elismerés átadásán részt vett mások mellett Kövér Lász­ló, az Országgyűlés elnöke és Martonyi János volt külügymi­niszter. Kari A. Lamers a német Ke­reszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, 2010 és 2012 között volt a NATO parlamenti közgyű­lésének elnöke. Jelenleg a német parlament védelmi bizottságá­nak alelnöke. A NATO parlamenti közgyűlé­se szombattól három napon át az Országházban tartja tavaszi ülésszakát. i k V *

Next

/
Thumbnails
Contents