Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

2015-04-07 / 80. szám

Iráni atomprogram Barack Obama ameri­kai elnök szerint „az életben egyszer adódik olyan lehetőség”, mint az Iránnal atomprog­ramjáról szóló keret­megállapodás megköté­se, amely megakadá­lyozza, hogy az ország atombomba birtokába jusson, és így hosszabb távú stabilitást hoz a Közel-Keletnek. Washington. A The New York Times című amerikai lapnak’adott és vasárnap es­te megjelent interjújában megerősítette az Egyesült Ál­lamok azon vállalt kötelezett­ségét, hogy megvédi Izraelt, ha támadás érné, de elismer­te, hogy a diplomáciai megál­lapodás keresése Iránnal fe­szültté tette Washington vi­szonyát szövetségesével.- Nehéz időszak volt - je­lentette ki Obama, hozzáté­ve: személy szerint neki rossz volt látni, hallani, hogy az izraeli érdekek mellőzésé­vel vádolták a kormányát. - Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy elviseljük a keretmeg­állapodás esetleges kudarcát anélkül, hogy a bőrünket vinnénk a vásárra - mondta, majd megemlítette, hogy kormánya politikájának ré­sze a közeledés, és ilyen volt a Kubával és a Mianmarral szembeni is.- Mindig egyértelművé tet­tem, hogy'amíg rajtam múlik, Iránnak nem lesz atomfegy­vere, és szerintem meg kell érteniük, hogy ezt komolyan gondoljuk. De ezzel együtt re­mélem, hogy meg tudjuk köt­ni ezt a diplomáciai egyezsé­get, és az új korszakot nyit majd az Egyesült Államok és Irán, valamint - és ez leg­alább olyan fontos - idővel Irán és szomszédai viszonyá­ban” - fogalmazott. Benjá­min Netanjahu izraeli minisz­terelnök szerint a megszüle­tett keretmegálla-podás „na- gyon-nagyon rossz” és vasár­nap egy ennél jobb végleges megállapodás kidolgozására szólította fel az amerikai kor­mányt. Amerikai tévécsator­náknak adott nyilatkozatai­ban azt mondta, hogy a meg­állapodás fenyegetést jelent Izrael fennmaradására és egyáltalán nem állja útját an­nak, hogy Irán atombombát fejlesszen ki, sőt éppen egyengeti előtte az utat. Vatikánváros. A nemzetközi kö­zösség beavatkozását szorgal­mazta a keresztények üldözésé­nek és legyilkolásának megféke­zésére Ferenc pápa húsvéthétfőn, a pápai lakosztálynak a vatikáni Szent Péter térre néző egyik ab­lakából mondott beszédében. A hagyományosan a húsvéti időszakban mondott Regina Coeli (Mennyek királynője) imádság végén Ferenc pápa azokról beszélt, akiket a világ számos országában „üldöznek, legyilkolnak, lefejeznek csakis azért, mivel keresztények”. Az egyházfő úgy fogalmazott: „ők a mi mai mártírjaink, és sokan vannak - azt mondhatjuk, hogy többen vannak, mint bármelyik más korban”. Ferenc pápa azt kérte, hogy a nemzetközi közös­ség „ne szemlélje szótlanul és tétlenül ezt az elfogadhatatlan bűncselekményt”, amely ve­szélybe sodorja a legalapvetőbb emberi jogokat.- A nemzetközi közösség ne fordítsa másfelé a tekintetét! - szólított fel az egyházfő. A ke­resztények üldözése volt az egyik központi témája a Rómá­ban bemutatott húsvéti szertar­tásoknak. A Colosseumnál nagy­pénteken este tartott kereszt- útón Ferenc pápa úgy fogalma­zott, hogy a keresztények „ke­resztre feszítése” szemünk lát­tára és a világ cinkos hallgatása közepette folyik. Az üldözött és legyilkolt keresztényekért imád­koztak a Szent Péter-bazilikában a szombat esti vigílián, és Ferenc pápa róluk beszélt húsvét vasár­napi üzenetében is. Megválasztása óta Ferenc pá­pa többször hangoztatta már, hogy korunkban több a hitéért meghaló keresztény mártír, mint ahányat a keresztényüldözések első évszázadaiban gyilkoltak le. Nagycsütörtökön 147 keresztény egyetemistát öltek meg Kenyá­ban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei. A pápa küldötte, Fernando Filoni bíbo­ros a húsvétot a szíriai és iraki keresztények jordániai és kurdisztáni menekülttáboraiban töltötte. A Vatikáni Rádiónak a bíboros úgy nyilatkozott, hogy az iraki Kurdisztánba menekült ke­resztények azt remélik, Ferenc pápa ellátogat hozzájuk. Javult az ügyfél­kiszolgálás színvonala Enyhén javult az ügy­félkiszolgálás színvo­nala Magyarországon a ClientFirst Consulting Kft. próbává sárlá sós vizsgálata szerint tájé­koztatta a cég az MTI-t. Budapest. A közlemény szerint a svéd Better Busi­ness World Wide próbavásár­lásokkal foglalkozó cég koor­dinálta tizenegyedik vevő­kiszolgálási felmérés során 69 országban, átlagosan 10 ezer próbavásárlást végez­tek, az eredmények több mint 1,7 millió válasz értéke­lésével készültek. Magyaror­szágon a korábbival azonos arányban, a vizsgált esetek 93 százalékában köszöntöt­ték a vevőket az üzletekben, 51 százalékban történt kap­csolt értékesítésre vonatko­zó ajánlás, ami 1 százalékkal jobb eredmény a korábbi év­hez képest. Jelentősen javult viszont azon kereskedők ará­nya, akik mosolyogva szol­gálják ki a vevőket, 81 száza­lékra, a korábbi 79-ről. Világszinten összességében a vásárlók 80 százalékára mosolygott az eladó, 87 szá­zalékukat üdvözölték, de csupán 52 százalék kapott ja­vaslatot egyéb termék vagy szolgáltatás vásárlására - ol­vasható az összesítésben. Magyarország 2008 óta vesz részt a felmérésben, vál­tozó mutatószámokkal, úgy tűnik, végre sikerült javulást elérni, a világátlaghoz viszo­nyítva - idézi a közlemény Mózes Istvánt, a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezetőjét. Hozzátette: idén először a pénzügyi szektorban az üd­vözlés tekintetében Magyar- ország az élvonal közelében végzett 99 százalékkal. Az idén a mosoly tekintetében Írország lett az első, ahol az eladók 97 százaléka moso­lyog munka közben. A máso­dik helyen megosztva Görög­ország és Puerto Rico végzett 93-93 százalékkal. Világszerte átlagosan a legtöbbet az egészségmeg­őrző és szépségápolási (health & beauty) szektor­ban mosolyognak, ezen a te­rületen 93 százalékos volt az arány. A legrosszabb eredményt 48 százalékkal a közlekedésben dolgozó ki­szolgálók érték el. Rég volt ilyen olcsó a cukor Budapest. - A februári elemzői várakozá­sokra rácáfolva tovább esett a cukor ára a vi­lágpiacon amiatt, hogy a legnagyobb előállí­tónak számító Brazíliában az utóbbi hetek­ben heves esőzések voltak, melyek hatásá­ra több cukornád teremhet - mondta Juhász Gergely, a nemesfém-forgalmazással és áru­piaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek. A nyerscukorért a New York-i határidős tőzsdéken, májusi szállításra fontonként (1 font=45,35 dekagramm) már csak 12 dollár­centet kell fizetni, szemben a február eleji 15 centtel. Ilyen olcsó utoljára 2009 januárjá­ban volt az édesítő - emlékeztetett. Juhász Gergely hozzáfűzte: az áresést alapvetően az idézte elő, hogy a világ cukorkínálata a kö­vetkező, 2015. október 1-jétől 2016. szeptem­ber 30-áig tartó szezonban kevésbé marad majd el a kereslettől, mint ahogy arra a pi­ac korábban számított. A mintegy 179 mil­lió tonnás éves globális termelésnél a vásár­lói igények mindössze 2 millió tonnával le­hetnek nagyobbak, szemben a korábban 5 millió tonnásra becsült többletkereslettel. A Conclude vezérigazgatója elmondta: a termelési kilátások javulása elsősorban an­nak köszönhető, hogy a világ legnagyobb cu­kortermelőjének számító Brazíliában az utóbbi hetekben sok csapadék hullott, ez el­oszlathatja a korábbi aggodalmakat, melyek szerint a dél-amerikai országban kevesebb cukornád teremhet. A második legnagyobb cukortermelő állam, India gyártását ezzel párhuzamosan ösztönözheti, hogy ott meg­emelték a cukornád hatósági felvásárlási árát. Brazília és India termelési többletei bő­ven ellensúlyozhatják, hogy Kína, a világ harmadik legnagyobb cukortermelője - ter­mőterületei és terméshozamai csökkenése miatt - kevesebb édesítőt állíthat elő. Mindezek mellett az is ösztönzően hathat a cukortermelésre, hogy a brazil fizetőeszköz, a reál az év eleje óta 18 százalékkal leérté­kelődött az amerikai dollárral szemben. Ez a cukor termelését kifizetődőbbé tette, első­sorban az etanollal szemben - mutatott rá Juhász Gergely -, miután a brazilok a cuk­rot főként exportra termelik, az etanolt pe­dig inkább otthon használják fel. A világpiaci árak esése miatt a cukor Ma­gyarországon februárban átlagban 22 száza­lékkal került kevesebbe az egy évvel koráb­binál, egy kilogramm kristálycukor átlagos fogyasztói ára 185 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 238 forinttal. A kristály- cukor kilójáért már csaknem feleannyit kell fizetni, mint a válság 2008 őszi kitörése utá­ni tetőpontján, 2011 márciusában - jelezte a vezérigazgató. PllCÓn. A chilei Villarrica tűzhányó füstöt és gázokat bocsát ki Pucón közelében 2015. április 5-én. A chilei földtani és bányászati hatóság szerint a vulkán mostani tevékenysége erős kitörés előjele lehet. HIRDETÉS Gépi földmunka, sóder, homok, kő szállítása mélyépítési munkák, közmű építése, autódaruzás. ÖLhNfí: 06-307/22GaM áu. 06-32IÄI5M Tűzhányó Chilében

Next

/
Thumbnails
Contents