Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
2015-04-17 / 89. szám
Nagy kilencedik súlyemelő EB. Nagy Nikoletta 180 kilogrammal a kilencedik helyen végzett ösz- szetettben a 63 kilósok kategóriájában a súlyemelők Tbilisziben zajló Európa-baj- nokságán. Az ózdiak 2012-es Elvezüstérmese, aki 2014-ben nyolcadik volt a kontinensviadalon, a magyar sportági szövetség tájékoztatása szerint sérüléssel bajlódva versenyzett szerdán a grúz fővárosban, ahol nem is a legjobbak között, hanem - éppen mert nem volt tökéletes állapotban - a B-csoportban indították. Itt a két fogásnem alapján a második legjobbnak bizonyult, miután szakításban 80, lökésben pedig kereken 100 kilót teljesített. Az A-cso- portosok közül heten előzték meg, így a teljes rangsorban a kilencedik pozíció lett az övé. Ami a fogásnemi sorrendet illeti, mind szakításban, mind lökésben kilencedikként végzett. Az Európa-bajnoki címet az egy súlycsoporttal lejjebb olimpiai bronzérmes, s a tavalyi Eb-n ugyanígy végzett ukrán Julija Kalina szerezte meg 238 kg-os összetett eredménynyel, miután a fogásnemi aranyakat is begyűjtötte. Eredmények. Nők. 63 kg, összetett, Európa-bajnok: Julija Kalina (Ukrajna) 238 kg (szakítás 106 kg, 132 kg), 2. Nagyezsda Lihacseva (Oroszország) 223 (105, 118), 3. Giorgia Bordignon (Olaszország) 214 (97, 117) ...9. Nagy Nikoletta 180 (80,100). Szakítás, Európa-bajnok: Kalina 106 kg, 2. Lihacseva 105, 3. Bordignon 97 ...9. Nagy Nikoletta 80. Lökés, Európa-bajnok: Kalina 132 kg, 2. Lihacseva 118, 3. Bordignon 117 ...9. Nagy Nikoletta 100. Már biztos résztvevők Rio 2016. Négy atléta részvétele már biztos a jövő évi riói olimpián: Papp Krisztina női maratonban, Madarász Viktória és Hellebrandt Máté 20 km- es, Srp Miklós pedig 50 km-es gyaloglásban állhat rajthoz. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója szerint a szerdán nyilvánosságra hozott szintidők alapján dőlt el, hogy ezek a sportolók már biztosan ott lehetnek az ötkarikás játékokon. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke elmondta, a követelmény- rendszer jelentősen szigorodott a korábbi olimpiákhoz képest, aminek negatív hatása lehet a magyar atléták riói létszámára. A MASZ elnöke a várakozásokkal kapcsolatban hozzátette, nincs konkrét célkitűzés a játékokra, az ugyanakkor valamennyi indulóval szemben elvárás, hogy saját tudásához mérten teljesítsen. A magyar sportolók közül elsőként a sportlövő Tobai-Sike Renáta szerzett kvótát a szeptemberi granadai világbajnokságon a sportpisztolyosok versenyében elért harmadik helyével. Őt a vitorlázó Berecz Zsombor követte a szeptemberi santanderi vb-n Finndin- giben, majd egy másik sportlövő, Sidi Péter biztosította helyét az olimpián. Az úszók közül eddig 17-en teljesítették a kvalifikációs szintet. « Djokovic és Díbaba voff 2014 legjobbja laureus-díj. A férfiaknál a világelső teniszező, Novak Djokovic, a nőknél pedig az etióp futó, Genzebe Dibaba lett - mint 2014 legjobb sportolója - a Laureus-díj kitüntetettje, sportolói Os- car-díjként számon tartott elismerés gazdáinak névsorát szerdán tették közzé a kínai Sanghajban, ahol külön ünnepség keretében immár 16. alkalommal osztották ki a díjakat. Idén is az ismert kategóriákban hirdettek végeredményt, vagyis - a sportakadémia csaknem félszáz tagjának döntése alapján - az előző esztendő legjobb férfi és női sportolója, illetve csapata mellett díjazták az év felfedezettjét, legnagyobb visszatérőjét, legjobb extrémsportolóját és elismerést kapott a fogyatékkal élő versenyzők legjobbika is. A szerb teniszező tavaly hetedik Grand Slam- diadalát aratta, amikor a wimbledoni fináléban felülmúlta a svájci Roger Federert, illetve 2014- ben vette át a vezetést a világranglistán a spanyol Rafael Nadaltól. Djokovicnak azóta a 8. GS- trófeája is megvan, ugyanis idén januárban Mel- bourne-ben is győzött. Dibaba azzal érdemelte ki az elismerést, hogy két hét leforgása alatt három világcsúcsot állított fel különböző távokon: fedettpályán az 1500 és 3000 méter mellett két mérföldön is minden idők legjobb eredményét érte el tavaly februárban. A csapatok között a labdarúgó-világbajnokságon győztes német válogatott kapta a kitüntető címet. A Nationalelf az elődöntőben 7-1-re múlta felül a házigazda brazil együttest, míg a fináléban hosszabbításban Mario Götze találatával 1-0-ra győzte le Argentína gárdáját megszerezve ezzel története negyedik vb-címét. Az év felfedezettje az ausztrál Daniel Ricciardo lett, aki harmadikként zárt a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságon. A legnagyobb visszatérőnek pedig Schalk Burger dél-afrikai rögbist választották. A fogyatékos sportolóknál az amerikai Tatiana McFadden, az extrémsportok művelői közül pedig a szintén amerikai Alan Eustace győzött. Két visszavonult kínai sportoló, a teniszező Li Na és a kosárlabdázó Jao Ming pedig különdíjat vehetett át. Olivier Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott csapatmenedzsere az Év csapata elismeréssel a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díjak kiosztóján Sanghajban labdarugó Bi A Bayern München simán, 3- 1-re kikapott a Porto otthonában, míg az FC Barcelona magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott a Paris Saint-Germain vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcainak első, szerdai felvonásán. Josep Guardiolának, a sérülések miatt tartalékos Bayern vezetőedzőjének tíz percen belül kétszer kellett végig néznie, ahogyan egyik tanítványa utolsó emberként adja el a labdát: rögtön a találkozó elején a világbajnok Xabi Alonsót szerelte Jackson Martí-nez, majd büntetőt harcolt ki, amelyet Ricardo Quaresma értékesített, nem sokkal később a gólszerző fülelte le Dante átadását, és megduplázta az előnyt. A kezdeti sokk után feljavult a Bayern játéka, és Thiago Alcántara révén szépített. A fordulást követően a 65. percben müncheniek hátsó alakzatának harmadik tagja, Jerome Boateng is „megsegítette” a hazaiakat azzal, hogy elszámolt egy ívelést, amely így Jackson Martinez elé került, a támadó pedig értékesítette a ziccert. A Bayern München története során először kapott ki Portugáliában, eddigi 11 mérkőzésén 5 győzelem és 6 döntetlen volt a mérlege. A Barcelona nagy fölényben futballozott Párizsban, Lionel Messi a 14. percben még csak a kapufát találta el, négy perccel később azonban egy szép akció végén Neymar már higgadtan gurított a bal sarokba. Az eltiltott Zlatan Ibrahimovic nélkül felálló franciák gondjai csak fokozódtak azzal, hogy a csapatkapitány Thiago Silvát sérülés miatt le kellett cserélni, helyére az a David gyönyörűen kilőtte a jobb felső sarkot. A párizsi közönség Gregory van der Wiel góljának tapsolhatott egyedül, a holland védő egyébként gyenge lövése Jérémy Mathieu lábán irányt változtatva kötött ki a hálóba. Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések: FC Porto (portugál)-Bayern München (német) 3-1 (2-1). GL: Quaresma (3., 10., az elsőt 11-esből), Martinez (65.), ill. Thiago (28.), Paris Saint- Germain (francia) - FC Barcelona (spanyol) 1-3 (0-1). GL: van der Wiel (82.), ill. Neymar (18.), Suárez (67., 79.) Kedden játszották: Atlético Madrid (spa- nyol)-Real Madrid (spanyol) 0-0, Juventus (olasz) - AS Monaco (francia) 1-0 (0-0). Gl.: Vidal (57., 11-esből). A visszavágókra egy hét múlva kerül sor. Luíz állt be, aki szintén nem volt száz- százalékos állapotban. A második játékrészben is a katalánok akarata érvényesült, Luís Suárez pedig a 67. percben egy szép betörés után megszerezte csapata második találatát. Az uruguayi csatár a 79. percben minden bizonynyal a párharcot is eldöntötte: egy köténynyel átjátszotta magát David Luízon, majd Kilencedszer bajnok a Sopro női kosárlabda nb i. A Sopron fennállásának kilencedik bajnoki címét szerezte meg a női kosárlabda NB I-ben, ugyanis az egyik fél harmadik sikeréig tartó döntő negyedik mérkőzésén győzött Miskolcon, ezzel 3-1- re megnyerte a párharcot. A nyolcszoros bajnok soproniak múlt hétfőn 77-74- re nyerték a finálé nyitómérkőzését, három nappal később a 19 év után döntőbejutott DVTK 90-86-tal egyenlített, majd vasárnap ismét a Sopron élt a hazai pálya előnyével (75-67). A miskolci csarnokban szerdán is telt ház, azaz kétezer néző bíztatta a csapatokat, a többség hatalmas piros-fehér koreográfiával tisztelgett a kedvencek előtt. Az alapszakaszgyőztes vendégek kezdtek jobban, Simon Zsófia révén szinte végig vezettek a nyitónegyedben, ám a második felvonás Szécsi Orsolya és a mali Naignouma Coulibaly kosaraival mégis t r DVTK-előnyről indult. A folytatás már annál inkább az eddigi három döntőjét elbukó miskolci csapat kedve szerint alakult: az olimpiai bronzérmes ausztrál Abby Bishop is magára talált, így a nagyszünetben 31 -24 állt az eredményjelzőn. A hazaiak még azt sem érezték meg, hogy kulcsembereik közül Rasheed Rita, Czank Tímea és Rachel Allison sem talált a gyűrűbe az első félidőben. Térfélcsere után Sterbenz László együttese egy 6-0- ás rohammal fordított, aztán a 26. percben már ismét a házigazdák vezettek (38-37). A frissebbnek tűnő Sopron diktálta a tempót, míg a DVTK büntetőkkel tartotta magát, az utolsó szakasz így is 45-49-ről indult. A negyed első három és fél percében csak három pont született, aztán Krivacsevics Tijána kipontozódása ellenére maradt az öt pont körüli vendégelőny, a hajrában pedig a horvát Iva Ciglar kosarai sorsdöntőnek bizonyultak. A hazaiak már csak egy pontra tudták megközelíteni riváI fisukat, amely 1993,1999,2002,2007,2008,2009,2011 és 2013 után ünnepelhetett ismét bajnoki aranyérmet. Sterbenz László, a Sopron februárban kinevezett vezetőedzője: - Remek két hónap volt. Nem tudok semmi okosat mondani, boldogok vagyunk. Ma mindkét csapat fáradt volt, sok volt a hiba, a vége nekünk sikerült. Eredmény, döntő, 4. mérkőzés: Aluinvent DVTK Miskolc - Uniqa-Euroleasing Sopron 60-62 (16-14,15-10, 14-25,15-13). Legjobb dobók: Coulibaly 19, Bishop 10, illetve Ciglar 19, Simon 16, Crvendakic 10, Hartley 10. A párharc végeredménye: 3-1 a Sopron javára. Az elmúlt tíz év bajnokai. 2006: MiZo-Pécs. 2007: MKB- Euroleasing Sopron. 2008: MKB-Euroleasing Sopron. 2009: MKB-Euroleasing Sopron. 2010: MiZo Pécs 2010. 2011: MKB-Euroleasing Sopron. 2012: Uni Seat Győr. 2013: Uniqa-Euroleasing Sopron. 2014: PINKK Pécsi 424.2015: Uniqa-Euroleasing Sopron. t I t I Sima Bayern-verés Portóban