Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

2015-04-15 / 87. szám

Válogatottságot ért a siker ÖKÖLVÍVÁS Junior seregszemle, Győr A győri Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban ren­dezték meg nemrég az utánpót­láskorú versenyzők idei sereg­szemléjét. A Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) öt junior indulója közül Oláh Károly aranyérmet szerzett, Botos Károly ezüsttel, Berki Ádám bronzzal gyarapo­dott. Eredményeik alapján két fiút is meghívtak a korosztá­lyos válogatottba, a nógrádi klub pedig az előkelő harmadik helyen zárta a ranglistát. Csa­pattársuk, Oláh Gergő Litvániá­ban vert meg egy észtet. A szinte magyar bajnokságnak beillő versenyen rekordlétszámú mezőny jött össze, Győrben 51 egyesület 310 ver­senyzője lépett a kötelek közé a négy na­pos viadalon. Haladjunk súlycsoportok szerint! A salgótarjániak legkönnyebb versenyzője Botos Dávid volt, akinek 42 kilós létére a 4ó kilósak között kellett bi­zonyítania. Erővel nem tudta felvenni a versenyt riválisaival, és bár az első nap nyerni tudott (2:1), a második nap az éremszerzés terhe is nyomta a vállát, így 2:l-es pontozással kiesett. A rutintalan Berki Ádám 52 kilóban volt érdekelt, a verseny legkisebb mező­nyében sorsolás után rögtön érmes lett. A viadalon a tapasztalatszerzés miatt in­dult el, az elődöntőben kijött a képzetlen­sége, így bronzéremmel térhetett haza. Danyi Dániel (54 kg) feszülten, idege­sen bokszolt az első összecsapásán, nem tudta azt hozni, amit edzésen mu­tatott, így 2:l-es vereségével hamar el­búcsúzott a küzdelmektől. A csapatvezető Botos Tibor a legtöbbet Botos Károlytól (57 kg) várta, akiről azt nyilatkozta, hogy „egy zseni a szorító- ban”. A népes mezőnyben négy mérkő­zést vívott a másodikszándékú ökölvívó, és tanári módon, sorra iskolázta le ellen­feleit, lehetett rajta látni, hogy élvezi a bokszot. Az álomdöntőnek elkönyvelt fi­náléban a Vasas versenyzője várt rá, kel­lemetlen, vívós, hosszú kezű bokszoló. Az első menetben egymásra vártak, az adok-kapokból a fővárosi jött ki jobban. A második menetben Botos Károly edző­je utasítására felébredt, erőszakosabbá vált, és egalizálta az eredményt. Az utol­só menet szorosra sikerült, a pontozók végül a Vasas bunyósát hozták ki 2:1- gyel. Az ezüstérem válogatottsági meghí­vót is hozott Botosnak, ami azt jelenti, hogy a nyári junior Európa-bajnokság előtt még harcolhat a keretbe kerülésért. A legsúlyosabb salgótarjáni, Oláh Kár­oly (63 kg) hozta a legjobb eredményt, és mind a négy meccsét megnyerve arany­érmet szerzett. Mint edzője elmondta, ta­nítványának folyamatosan el kellett ma­gyarázni, hogy mit tegyen, de az utasítá­sokat pontosan végre tudta hajtani, és fe­gyelmezetten megoldotta a feladatokat. A döntőben egy magas, csepeli riválissal találkozott, de okosan bokszolva kezé­ben tartotta a mérkőzést, látszott rajta, hogy győzni akar. A harcosságnak meg is lett az eredménye, 2:l-es pontozással elhódította az aranyérmet, ami neki is vá­logatott kerettagságot hozott.- A verseny előtt is ezt az éremelosz­tást tippeltem, igaz, nem ebben a sor­rendben - nyilatkozta tudósítónknak Botos Tibor. - Maximálisan elégedett vagyok a tanítványaimmal, jól sikerült a bő három hetes felkészülésük. Nagy meglepetésként ért, hogy a harmadik helyen végeztünk a csapatok között. Az SBSE egyik kiválósága, a váloga­tottságot már korábban kivívó Oláh Ger­gő Litvániában lépett kötelek közé, egy nemzetközi viadalon.- Nagyon örültem, hogy újra nemzet­közi versenyen vehettem részt - mesél­te a korcsoportos válogatott sportoló. - A felkészülésem elég jól sikerült, tehát jó előjelekkel utaztam, a kinti körülmé­nyek is tökéletesek voltak. Az első nap nem bokszoltam, a második nap aztán egy észtországi srác ellen kezdtem. Úgy érzem, sokkal gyorsabb és erősebb is voltam nála. A második menetben rá is számolták az ellenfelemre, végül sima, egyhangú pontozással nyertem. Az elő­döntőben egy magas, gyors ukrán fiú­val kerültem össze, jó hosszú kezei vol­tak. Elég kellemetlen ellenfél volt, de úgy éreztem, hogy nem jelentett gondot. Jobbnak éreztem magam, de ez nem volt elég a bíróknak, így bronzéremmel zártam. Tovább edzek, erősödök, és egy­re magasabbra állítom a mércét. A salgótarjániakra legközelebb ápri­lis végén vár megmérettetés, akkor majd Gyöngyösön szerepelnek egy pofon par­tin, majd június elején Eger ad otthont a Bornemissza emlékversenynek, ahol újoncok és a tervek szerint lányok is kép­viselhetik majd a nógrádi klubot. B. L A győri érmes salgótarjániak az edzőjükkel (balról): Oláh Károly, Botos Károly, Botos Tibor és Berki Ádám Győzött a Strandépítők női csapata KÉZILABDA NB II, Északi csoport, 17. forduló Nők Salgótarjáni Strandépítők KC - Hort-Csepel 26-17 (14-7) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 150 néző, vezette: Fibec Z., Szammer P. Salgótarjáni Strandépítők KC: CINGER - GYENES 7/1, KISBA- LÁZS KLÁRA 3, KISBALÁZS DÓRA 4, KISBALÁZS VERA, SZABÓ, DÉNES 5. Cs.: Csíki, Hadfi kapusok, CSÁNYI4, KAR­VAJ 3/3, TARJÁM, Medve, Csa­ba, Ponyi, Maró. Megbízott edző: Szabó Attila. Hort-Csepel legjobb góldobói: Potornai 3/2, Nyilas 3, Molnár A. 3, Kovács 3. »Hétméteresek: 6/4, ill. 5/2. Ki­állítások: 10, ill. 8 perc. Az eredmény alakulása: 7. perc: 3-2,13. perc: 5-4,18. perc: 9-4, 25. perc: 12-6, 34. perc: 15-10,40. perc: 18-12,50. perc: 23-14, 56. perc: 26-15. Elsőként a Strandépítők juni­or csapata remek győzelmet aratott, mellyel megerősítette a dobogós pozícióját. A felnőtt mérkőzésen nagy lendülettel kezdtek a tarjániak, fokozato­san kezdtek ellépni a fővárosi gárdától, így a 18. percben öt volt közte. A vendégeknek nem volt ellenszerük a lendületes, magabiztos hazaiak játékára, Gyenes és Kisbalázs Dóra gólja után tovább nőtt az előny. A szü­netre hétgólos előnyre tettek szert a hazaiak. Fordulás után Csányi átlövés- ből talált a kapuba, a vendégek­nek is volt néhány próbálkozá­sa, amit gólokkal tudtak befe­jezni, közelebb is zárkóztak. Azonban Csányi és Kisbalázs Dóra gyors találataival vissza­állították a különbséget. A tarjáni lányok az előny birtoká­ban felszabadultan, ötletesen játszottak a közönség biztatása közepette, így a 48. percben már 21—12 volt az állás. A haza­iak a hajrában, továbbra is ke­zükben tartották a játék irányí­tását, jól védekeztek, így az 56. percben 26- 15-ös hazai vezetés állt az eredményjelzőn. A vég­hajrában ugyan csökkent lá­nyok figyelme, amit fővárosi gárda kihasznált, és tíz alá tud­ta szorítani a különbséget. A mérkőzés végén a közönség nagy vastapssal ünnepelte a Strandépítők csapatát. Szabó Attila: - Gratulálok mindkét csapatnak, nagyszerű­en küzdöttek és jól is játszottak. A felnőttek különösen kitettek magukért, hiszen kemény, hatá­rozott védekezésünkkel nem tu­dott mit kezdeni ellenfelünk. Támadásban pedig sokszor lát­ványos akciókkal értük el gólja­inkat. Ilyen arányban is telje­sen megérdemelten nyertük a találkozót. Bízunk benne, hogy a folytatásban is hasonló játék­ra leszünk képesek. További eredmények: Tatai AC- Budakalászi SC 26-18, Dorogi ESE - Tatabányai SC 24-21, Szent István SE II. - XVII. Kér. Lakóhely SE 34-21, Kinizsi TTK- TFSE 19-16, Vasas SC II. - Solymári SC 27-29. A bajnokság állása 1. Szent István II. 17 16 0 1 508-388 32 2. Tatai AC 17 14 1 2 504-406 29 3. Dorogi ESE 17 10 4 3 451-429 24 4. Solymári SC 17 9 2 6 439-451 20 5. Vasas SC II. 17 9 1 7 469-423 19 6. Kinizsi TTK 17 7 1 9 474-442 15 7. Hort-Csepel 17 7 0 10 401-422 14 8. Tatabánya 17 5 1 11 412-458 11 9. Strandépítők 17 5 1 11 385-442 11 10. XVII. Kér. 17 3 4 10 445-487 10 11. Budakalászi 17 5 0 12 399-487 10 12. TFSE 17 4 1 12 424-476 9 Juniorok: Dorogi ESE - Tatabá­nyai SC 35-26, Tatai AC - Buda­kalászi SC 41-37, Kinizsi TTK - TFSE 31 -32, Salgótarjáni Strand­építők - Hort-Csepel 23-22, Szent István SE II. - XVII. Kér. Lakóhely SE 40-16, Vasas SC II. -Solymári SC 44-13. A bajnokság állása 1. Vasas SC II. 17 16 0 1 580-329 32 2. Szent István II. 17 14 0 3 597-404 28 3. Strandépítők 17 14 0 3 549-370 28 4. Hort-Csepel 17 13 0 4 601-374 26 5. Tatabánya 17 10 0 7 500-492 20 6. TFSE 17 10 0 7 607-442 19 7. Dorogi ESE 17 9 0 8 498-396 18 8. Kinizsi TTK 17 5 1 11 523-532 11 9. Budakalászi 17 4 1 12 499-623 9 10. Tatai AC 17 4 0 13 374-561 8 11. XVII. Kér. 17 2 0 15 338-649 3 12. Solymári SC 17 0 0 17 243-737 -1 Megjegyzés: A Solymári SC-től, a TFSE-től és a XVII. Kér. Lakó­hely SE-től 1-1 pont levonva. Férfiak Salgótarjáni Strandépítők - Csömör KSK 23-28 (11-14) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 200 néző, vezette: dr. Kovács M., Wenzel T. Salgótarjáni Strandépítők KC: Silkó - Dénes, Ponyi 1, LÓRIK 6, HAJDÚ 11/4, Gyetvai 2, Rácz. Cs.: Magyar, Letovai, Horváth, Varga kapusok, Hortobágyi 2, Ivitz 1, Petrény, Juhász. Edző: Kertész Gábor. A Csömör KSK legjobb góldo­bói: Teibler 12, De Coll 4. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/2. Ki­állítások: 12 perc + kizárás Ponyi Gergő 3x2 két perc után a 4ó. percben, ill. 12 perc. Az eredmény alakulása: 9. perc: 0-5,13. perc: 1-6,18. perc: 4-8, 25. perc: 8-13, 39. perc: 14-16, 43. perc 16-17, 48. perc: 16-21, 55. perc: 21-24,58. perc: 21-27. Mindkét csapat nagy lendület­tel kezdte a mérkőzést A vendé­gek már a 30. másodpercben vé­leményezhető heteshez jutottak, valamint emberelőnybe kerültek. Ez megzavarta a Strandépítők le­génységét, nagyon sok hibával ját­szottak, amit a rutinos vendégek egy kis hátszéllel támogatva ki­használtak. A hazaiak gólcsendjét a 13. percben Hajdúnak sikerült megtörni hetesből, ez helyre bil­lentette egy kissé az önbizalmu­kat. A szünetre háromra sikerült csökkenteni a különbséget. Szünet után a csömöriek kezd­tek jobban, növelték az előnyü­ket, de a hazaiak fokozták az ira­mot, Hajdú és Lőrik átlövései a vendégek kapujában landoltak, így a 43. percben csak egy góllal vezettek a vendégek. A közön­ség fergeteges biztatásba kez­dett, a tarjániak lendületesen tá­madtak, de kétszer is ziccerben hibáztak, amiből a vendégek gyors gólokat szereztek, így öt lett közte. A folytatásban a Strandépítők legénysége nagyon küzdött, de már nem tudott kö­zelebb kerülni a vendégekhez. A Csömör idegenben is élvezte a hazai pálya előnyét. Kertész Gábor: - Ezzel a vere­séggel távolodóban van az érmes reményünk. A kezdeti bizonyta­lanság után még sikerült felzár­kózni, de a nagy akarás által gör­csösé vált a játékunk, így már nem tudtunk újítani. Gratulálok a srácoknak, mert nagyot küz­döttek. Mulicza Ferenc További eredmények: Dunaha- raszti MTK - Budakalászi SC 20-28, Heves SE - Gyömrő VSK 19-19, TFSE - Gödöllői KSC 25-21, PLER Budapest U23 - Solymári SC 35-27, Pilisvörös- vári TKSK - B.Braun Gyöngyös U23 22-34. A bajnokság állása 1. Gyöngyös 1)23 17 17 0 0 611-404 34 2. Csömör 17 14 2 1 476-406 30 3. Gödöllő 17 11 2 4 467-407 24 4. Strandépítök 17 10 1 6 488-454 21 5. PLER Bp. U23 17 10 0 7 528-489 20 6. Heves SE 18 8 2 8 461-404 18 7. Dunaharaszti 17 8 0 9 505-490 16 8. Gyömrő 17 7 1 9 420-435 15 9. Budakalászi 17 6 0 11 458-546 12 10. Pilisvörösvár 17 3 0 14 391-481 6 11. Solymári SC 17 3 0 14 448-549 6 12. TFSE 18 2 0 16 420-608 4 Juniorok: Dunaharaszti MTK- Budakalászi SC 33-47, Heves SE - Gyömrő VSK 34-21, TFSE- Gödöllői KSC 25-38, Salgótar­jáni Strandépítők - Csömör KSK 31-32. A bajnokság állása 1. Csömör 15 15 0 0 510-399 30 2. Gödöllő 15 12 0 3 464-341 24 3. Heves SE 15 11 1 3 451-379 23 4. Solymári SC 13 6 0 7 457-472 12 5. Strandépítők 13 5 1 7 370-402 11 6. Dunaharaszti 14 5 1 8 380-440 11 7. Budakalászi 14 5 0 9 431-460 10 8. TFSE 14 4 0 10 419-468 8 9. Pilisvörösvár 13 3 0 10 323-352 6 10. Gyömrő 14 2 1 11 361-453 5

Next

/
Thumbnails
Contents