Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-07 / 55. szám
FOTÓK: P. TÓTH LÁSZLÓ J& t* 2015. MÁRCIUS 7., SZOMBAT Volt egyszer egy Beszterce étterem (is) A salgótarjáni múzeumbarátok programjain általában sokan vannak, hiszen rendre közérdeklődésre számot tartó kérdéseket tűznek napirendre. A kör legutóbbi összejövetele azonban minden bizonnyal egyike volt azoknak, amelyen a legtöbben jelentek meg. Ez két okra vezethető vissza: egyrészt az ezúttal is jól kiválasztott témakörre, másrészt a meghívott vendég személyére. Az előadás „A salgótarjáni vendéglátás múltja, jelen, jövője (?!)” címet viselte, az előadó pedig nem volt más, mint Dombi András vendéglátóipari szaküzemgazdász, nyugalmazott igazgató, aki nem kevesebb, mint tizennyolc esztendeig, egészen a rendszerváltással bekövetkezett privatizációig állt a Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat élén. Mondani sem kell, hogy a múzeum baráti körének tagjain kívül számos szakember, egykori kolléga is megtisztelte a rendezvényt... A vendéget és az érdeklődőket Fodor Miklós, a Dornyay Béla Múzeum igazgatóhelyettese köszöntötte, majd Dombi András vette át a szót és mindenekelőtt arra kérte a jelenvoltakat, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek meg azokról a Salgótarján vendéglátásában dolgozott személyekről, akik az elmúlt negyedszázadban távoztak az élők sorából. Az. előadás bevezető mondatai a 19. század közepét idézték, azt a korszakot, amikor az akkoriban alapított üzemekben, gyárakban megannyi külföldi vállalt munkát és hozta ide nyelvét, kultúráját, hagyományait, gasztronómiai szokásait, igényeit is. Az iparosítással gyorsan fejlődésnek indult települést 1922-ben nyilvánították várossá és ez megújította a vendéglátást is. Sorra jöttek létre szállodák, éttermek, vendéglők. Ezeknek sajátos vendégkörük, funkciójuk volt. Például a lóvári vendéglőben minden reggel a helyi kereskedők - köztük Dombi András édesapja is - találkoztak és egy pohár sör mellett beszélték meg az aktuális híreket, a közös teendőket. A KIOSZ sportkertbe vagy az úgynevezett Héthy kocsmába pedig a salakos pályán rendezett Stécé- meccsek után tértek be a boldog-vagy csalódott szurkolók. Az üzletek 1940-es évek végi államosításával elsőként a salgótarjáni egységeket szervezték egybe, majd a megyeszékhellyé válás után a Balassagyarmattal való összevonással létrejött a megypi vállalat. Salgótarján és környéke a bányászok és az ipari munkások nagy száma miatt kiemelt, támogatott ellátási területnek számított. Mint Dombi András is említette, az augusztus 20- i vidám vásárokon és a szeptember eleji bányásznapokon különösen gazdag volt az árualap és az ünnepi jó hangulathoz a színvonalas, megfizethető árú vendéglátás is hozzátartozott. Az előadó részletesen mutatta be az ötvenes, hatvanas évekre jellemző szervezeti felépítést, az állami és tanácsi vállalatokat, a szövetkezeti szektort, a közületi étkeztetést. Szólt azokról a tipikus tarjám egységekről, mint például a Jégbüfé, a szalon- és cigányzenének egyaránt otthont adó Déryné cukrászda, vagy a Salgó étterem s bemutatta azt is, hogy az 19ó0-as évek elején elkezdődött városközponti rekonstrukció milyen változásokat hozott a vendéglátásban, nem elhallgatva azokat a központi döntéseket, az úgynevezett anyaghányad- illetve ételbázisú előírásokat sem, amelyeknek bizony nem volt könnyű eleget tenni. Külön fejezetként tárgyalta Dombi András az iskolai étkeztetést, amely 1980-tól tartozott a vállalat hatáskörébe. Ugyancsak jelentős fejezete volt előadásának a rendezvények bemutatása. Ezek közé soroltattak többek között a népszerű nemzetiségi napok, a műsoros nemzeti vacsoraestek. Különösen szoros, sokrétű kapcsolatokat ápoltak a szlovákiai partnerekkel. E téren is hangsúlyos szerepe volt a vállalat „zászlóshajójának” a stílusos berendezésű Beszterce étteremnek. Éveken át szerepet kaptak a nógrádi vendéglátósok a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában s gazdag volt a nemzetközi kapcsolatrendszerük is. Azon túl, hogy például Kijevben, Kisinyovban képviselték Magyarországot, külföldön - Keleten és Nyugaton járva - igyekeztek átvenni a jó tapasztalatokat és itthon hasznosítani. A nyolcvanas évektől fokozatosan bevézetett intézkedések (így a gmk.-k, majd a gazdasági társaságok, kft.-k, rt.-k megalakulása) már előrevetítették a rendszerváltozással együtt járt előprivatizációs illetve privatizációs folyamatokat, amelyek végül is 1993-ban a vállalat megszűnéséhez vezettek. A legtöbb salgótarjáni üzlet funkcióváltáson esett át illetve ellehetetlenült, köztük olyan újabb keletű is, mint például a minőségi kínálatot nyújtott La Fiesta étterem. Manapság alig néhány hely van a városban, ahol kulturáltan lehet étkezni, vendégeket fogadni, a szórakozásról már nem is beszélve. Dombi András is szomorúan konstatálta a Karancs Szálló méltatlan helyzetét, amelyet véleménye szerint valamilyen módon feltétlenül rendezni kell. Sok más mellett nagy gondként említette a tőkeszegénységet, a fizetőképes kereslet hiányát is... A vendéglátást is fellendítené az idegenforgalom fejlesztése. Több napos látványprogramokra lenne szükség, amelyek idecsalogatnák az érdeklődőDombi András, a Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat egykori igazgatója elevenítette fel emlékeit két. Egyebek között a hollókői, ipolytarnóci látogatással összekötött kirándulásokat, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor emlékezete nyomán szervezendő rendezvényeket, vártúrákat, a horgász- és vadász-, valamint a zarándokturizmust említette javaslataként Dombi András. A témakörén messze túlmutató, több vonatkozásban a város kulturális életét is érintő, nagyívű, sok érdekes, élményszerű epizóddal is szolgáló előadást a baráti kör elnöke, Bódi Györgyné dr. köszönte meg, majd ifj. Hoffmann Pál, az egykori Beszterce étterem vezetőjének a fia átadta a Dornyay Béla Múzeumnak azt a gasztronómiai védnöki táblát, amelyet annak idején a Magyar Cukrászok és Szakácsok Szövetsége ítélt oda a jó hírű salgótarjáni vendéglőnek. A táblát megőrzésre az intézmény nevében Balogh Zoltán történészmuzeológus vette át. Csongrády Béla Nagy érdeklődés kísérte a Dornyay Béla Múzeum baráti körének rendezvényét- Salgótarján nevével összeforrott az üveggyártás - mondta köszöntőjében Szluka Pálné a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Fayl Frigyes Galériájában rendezett üvegművészeti kiállítás megnyitóján. Az igazgatónő nem véletlenül hangsúlyozta ezt, hiszen a középiskolás diákok - akikhez elsősorban szólnak a tablók, a fotók - számára ez a kapcsolat már nem annyira evidens. Ők már csak a nyomait érzékelhetik az egykoron, nem is olyan régen még viruló öblös- és síküveggyárnak, s legfeljebb hallottak arról, hogy mit jelentett a két nagyüzem a város életében. A „Salgótarjáni öblösüveggyártás 120 éve” című kiállítás anyagát a Dornyay Béla Múzeum kölcsönözte a gimnáziumnak - s mintSha/i Gabriella múzeumigazgató is utalt rá - a jó együttműködés jegyében. Üvegeket azért nem látni az aulában, mert féltve őrzik gazdag - több mint négyezer tételes - gyűjteményük valamennyi da- • rabját, amelyeket egy kiépítendő tanulmányi raktár, egy impozáns bemutató keretében a múzeumban kívánnak a közönség elé tárni. Ott aztán direkt illetve interaktív módon, múzeumpedagógiai eszközökkel is lesz alkalom az üvegtárgyakkal is megismerkedni. D. Ravasz Csilla, a Tarján Glass, a nemrégiben beindított üveggyártó kft. marketingigazgatója - aki éveken át vezető munkatársa volt a megszűnt öblösüveggyárnak is - megnyitóbeszédében a legrégebb időktől kezdve vázolta fel az üveg mint nemes anyag létrehozásának történetét. Értelemszerűen fontos évszámként említette 1893-at, a helyi Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. megalakításának dátumát. A gyárat az akkori kereskedelemügyi miniszterről, Lukács Béla Hutának nevezték el. A munkások nagy részét külföldről és a Felvidékről toborozták. Az 1930-as évektől az üzem nemcsak magyar, hanem nemzetközi piacra, exportra is egyre nagyobb arányban termelt. AII. világháborúban a kollektíva a berendezések megmentésében jeleskedett. A ’60-as, ’70-es években az üzem komoly fejlesztéseken ment át s ez volt az egyetlen egység az országban, ahol egyaránt magas kultúrája volt a modern, gépi gyártásnak és a tradicionális asztali finomüveg-áruknak is. Az előadó kiemelte, hogy a szaktudást igénylő üvegművesség és a művészet mindig is kézen fogva járt a gyárban, ahol az évek során kiváló alkotók sora dolgozott, élükön Mánczos Józseffel, aki elsőként volt üveggyári alkalmazású tervező Magyarországon. Az ő nevéhez köthető az iparművészeti egyetem üvegtanszaka is. D. Ravasz Csilla arra buzdította a tanulókat: legyenek büszkék arra, hogy e kis völgyvárosban gyönyörű termékek születtek és - ha nem is a korábbi mennyiségben, de ismét - születnek és viszik szűkebb pátriánk jó hírnevét szerte a világba. Az előadást mintegy illusztrációként fotóbejátszások is színesítették. A kiállítást Kele Szabó Ágnes tanárnő rendezte. Cs. B. A Madách Imre Gimnáziumban D. Ravasz Csilla marketingigazgató nyitotta meg az üvegművészeti kiállítást P. Kerner Edit előadóművész, valamint Handó Péter és Kovács Bodor Sándor a „Tarjáni Városlakó” szerkesztői a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház rendezvényén Hatévnyi szünet után a közelmúltban újraindult a „Tarjáni Városlakó” című magazin, amelyet annak idején a 2013-ban elhunyt, az idén posztumusz díszpolgári címmel kitüntetett Ercsényi Ferenc alapított. A negyedéves kiadvány „ars poeticájá”-t illetve az új folyam első számát a szerkesztő- bizottság a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház legutóbbi összejőve-, telén mutatta be. Az est moderátora, beszélgetőpartnere, dr. Gréczi-Zsoldos Enikő egyetemi adjunktus elsőként a kiadó, a Nógrád Infó Bt. képviselőjének adott szót. Losonczi Tamás véleménye szerint a szerkesztés során a kulcsszót a „Salgótarján” jelenti. E városnévben ugyanis benne foglaltatik mindazon közéleti, kulturális érték, aminek megjelenítésre, szolgálatára - akceptálva Dóra Ottó polgármester kérését - szövetkeztek. Természetesen ez a magazin „csak” eszköz, nem képes megváltani a világot, de még Salgótarjánt sem. Ugyanakkor sokat tehet a jövőt formáló szellemi erők összefogása érdekében. Az első néhány számot nem lesz nehéz „előállítani”, a folyamatos megjelenéshez azonban szisztematikus, kitartó munka, biztos anyagi háttér és mindenekelőtt az olvasók támogatása szükséges - hangsúlyozta Losonczi Tamás. Az alapító Ercsényi Ferencről, továbbá a 2006-tól 2009-ig megjelent évfolyamok szerkesztőiről, szerzőiről, tartalmáról beszélt Balás Róbert főszerkesztő is, és szintén a folytonosságot hangsúlyozta a célokat, teendőket illetően. Ugyanakkor arra is törekednek, hogy az úgymond törzsgárda mellett új fiatal tehetségeknek is helyet adjanak a különböző rovatokban, ezzel is bővítve az érdeklődők körét A beszélgetés során megnyilatkozott Kovács Bodor Sándor is, aki továbbra is képszerkesztője az elegáns, fekete-fehér fotókkal operáló magazinnak, de több fontos - így a nyolcvanéves Nagy Pál salgótarjáni születésű, Párizsban élő írót köszöntő illetve a közelmúltban elhunyt ugyancsak tarjáni gyökerű R Várkonyi Ágnes történészre emlékező - írás megfogalmazójaként is jelen van az új lapszámban. Dr. Baráthi Ottó szerkesztő, a „Meredek út a völgyvárosból a zöldvárosba” című tanulmány szerzője szóban is indokolta Salgótarján fejlesztési programj áról leírtakat. Handó Péter - aki szintén szerkesztő és ugyancsak több cikkel, színházi elemzéssel és Botos Zoltán Balázs János festőművészről, költőről írott könyvének méltatásával jelentkezett - a „Palócfóld”-del kapcsolatos „munkamegosztásról” is kifejtette véleményét. A szerkesztők közül egyedül Drexler Szilárd nem volt jelen, de szó esett az általa írt illetve készített természeti témájú cikkekről, fotókról is. Az érintettek válaszoltak a közönség soraiból felvetett kérdésekre is. Az úgynevezett műsorblokk keretében P. Kerner Edit előadóművész olvasott fel részleteket Kovács Bodor Sándor, Drexler Szilárd és Handó Péter írásaiból, Várnái Gábor pedig megzenésített versek zongoraváltozatával gazdagította az est programját. csébé i Kulcsszó: Salgótarján Üveggyártás - művészet
