Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-06 / 54. szám

Tartományfőnök a templomban Salgótarján. Dobszay Bene­dek, a Magyarok Nagyasszo­nya Ferences Rendtartomány vezetője mutat be szentmisét március 8-án, vasárnap 14 órától a Szent József templom­ban. Ez alkalommal emlékez­nek itt meg ugyanis a Fájdal­mas Szűzanyáról elnevezett Ferences Világi Rend Közös­ség alapításáról. Az ünnepre várják dr. Beer Miklós váci me­gyéspüspököt is. A ferencesek 1932 nyarán érkeztek Salgó­tarjánba, két év múlva kezd­ték el építeni a templomot, de építették, gondozták a helyi közösség lelki életét is, tevé­kenységük elválaszthatatlan volt a helység mindennapjai­tól, történelmétől egészen 1950-ig, az elhurcolásukig. „Mézédes” szombat Balassagyarmat ipolymenti nemzetközi méhésztalálkozó­ra várják az érdeklődőket március 7-én, szombaton a Mikszáth Kálmán Művelődé­si Központba. A rendezvény 9 órakor kezdődik, amelyet Medvácz Lajos, a város pol­gármestere nyit meg. A nap folyamán szakmai előadáso­kon vehet részt a közönség. Dr. Mészáros László az Orszá­gos Magyar Méhészeti Egye­sülettel kapcsolatos aktuali­tásokat mutatja be, dr. Tófal­vi Melinda az erdélyi méhész­kedésről, Bross Péter pedig a hazai méhegészségügy jövő­jéről beszél és ismerteti a 2014-es év értékelését. Dr. He­gedűs Dénes az idei méhésze­ti lehetőségeket vázolja fel. A rendezvényen a mézkirály­nők közreműködésével méz­lovagokat avatnak, és itt tart­ják meg a „Mézescsupor” rajzpályázat eredményhirde­tését is. A gyerekeknek ját­szóházzal készülnek, a fel­nőttek részére méhészeti esz­közkiállítás és -vásár lesz. Pódium - fotókiállítás Palotás. A Magyar Újság­írók Szövetségének fővárosi székházában a kultúra nap­ján nyílt meg Jekken Péter Pó­dium című fotókiállítása, ezt március 7-től, szombattól, a ki­állító szülőfalujában, a Mihályfi Ernő Művelődési Házban láthatja majd a közön­ség. A nyitórendezvény 16 óra­kor kezdődik, a résztvevők Szabó Mihály polgármester köszöntőjét és Nagy Kálmán pásztói tankerületi igazgató ajánlását hallgatják meg, köz­reműködik a Szabad Élet ze­nekar. A kiállított képek ápri­lis 8-ig tekinthetők meg. Szülőknek és fiataloknak Salgótarján-Zagyvaróna. a Bátki József Közösségi Ház egyik rendszeres programja a szülők klubja, amely márci­us 6-án, pénteken ismét vár­ja a városrészieket 17-től 20 óráig. Ugyanezen a napon az itt szintén ismert Ha-Jó Egye­sület a fiataloknak szervez, illetve tart sportfoglalkozáso­kat 18-tól 22 óráig, a kínálat: ping-pong, csocsó, tenisz, darts, kosárlabda. Már segíthetnek a hivatásosoknak Szerelési foglalkozásokon is részt vettek a szakképzetté lett önkéntes tűzoltók A Bujákon - február 16. és 20. között - lebonyolí­tott negyvenórás kihelye­zett önkéntes tűzoltó alaptanfolyam minden résztvevője eredményes elméleti és gyakorlati vizsgát tett. Buják. A tanfolyam összevont képzési formában valósult meg, s ennek az intenzív képzésnek a résztvevői öt egymást követő na­pon, napi nyolc tanórában, elmé­leti és gyakorlati képzés kereté­ben sajátították el a legfontosabb szakmai irányelveket az oktatást tartó hivatásos tűzoltótisztektől és a Karancs Speciális Mentő- szolgálat (KSM) korábban már kiképzett tagjaitól. A képzésen a speciális mentőszolgálat újabb tagjai és a képzésnek otthont adó település helyi lakosaiból szerve­ződött, a mentőszolgálatba újon­nan belépő tagok - összesen hu­szonnégyen - vettek részt.- A tanfolyam jelentősége a közvetlen lakókörnyezetükért fe­lelősséget vállaló, felelősen gon­dolkodó, egymásnak segítő és összetartó emberekben rejlik, legfontosabb célja pedig, hogy a KSM mihamarabb önállóan be­avatkozó önkéntes tűzoltó egye­sületté fejlődjön. Ez azért is na­gyon fontos, mert a hivatásos egységek vonulási ideje jelenleg huszonhét perc Buják település­re, tehát egy úgynevezett I-es ka­tegóriás, önállóan beavatkozó önkéntes egyesület nagyban ja­vítaná a közbiztonságot - fogal­mazott Angyal Eszter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság szóvivője. A huszonnégy résztvevő az alap­tanfolyam keretében ismereteket szerzett égéselmélet, oltóanyag-el­látás és-ismeret, tűzoltási szabály- , zat, tűzoltástaktika, szakfelszere­lések vonatkozásában, továbbá részt vett szerelési foglalkozáson és megismerkedett a különböző védőeszközökkel, valamint a tűzol­tó-készülékekkel. A tanfolyam zá­rásaként nemrég elméletben és gyakorlatban egyaránt számot ad­tak az intenzív képzés során meg­szerzett tudásukról, és a vizsganap mindenki számára eredményes vizsgával zárult. A Nógrád Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság által szerve­zett és a Nógrád Megyei Tűzmeg­előzési Bizottság által támogatott képzést elvégzők a mentőszolgá­lat tapasztalt, tűzoltás-vezetésére alkalmas tagjainak irányításával immár részt vehetnek a tüzek és műszaki mentések hivatásos erőkkel közös felszámolásában. A további cél pedig az önálló be­avatkozásra való jogosultság mi­előbbi megszerzése. Az eredményes vizsga után az a cél, hogy baj esetén önállóan is beavatkozhassanak H.H. (Folytatás az 1. oldalról.) Később, ami­kor kiderült, hogy a földben „fu­tó” csövek a lakott települések közvetlen-közeiében - azaz száz méteren belül - haladnak majd, a környezetvédők még nagyobb indulatokat gerjesztettek. Mond­ván: mi történik, ha esetleg meg­hibásodás lesz, akkor talán em­beréletek is veszélybe kerülhet­nek. Persze ezeknek a félelmek­nek a többsége csak afféle ria­dalomkeltés volt, de tény és való, ilyen tekintetben is az érdeklő­dés középpontjába került a veze­tékhálózat ügye. Közben beindultak a munkák. A 94 kilométer hosszú magyaror­szági szakasz balassagyarmati depóhelyére először a csövek ér­keztek meg, aztán megkezdődött azok lefektetése. A nyugat-nógrá­di vidék több településén, így pél­dául Romhány és Bánk között, va­lamint Szátok közelében a közle­kedők maguk is közvetlen-közei­ről tapasztalhatták meg, mit is je­lent egy ilyen gázvezeték-építés. A leglátványosabb elemnek min­denképpen a gyarmati vízmű­központ közelében a 22-es út „át­fúrása” volt. Bizonyára sokan em­lékeznek, milyen sokszor állt a forgalom, mert éppen hatalmas daruk emelték át a csöveket egyik oldalról a másikra - nem egyszer az éjszaka kellős köze­pén. Sőt, olyan információkat is hallani lehetett, hogy az Ipoly alatt olyan masszív kőzettömeg­be ütközött a fúrógép, hogy mú­zeumi szakembereket hívtak a helyszínre, vajon tényleg az egy­kori vízimalom maradványainak „koccant”-e az eszköz?! A tereprendezés után már csak a vezeték vonalában fekvő „jelző­karók” mutatják, alattunk a föld­ben bizony gázhálózat húzódik. Persze sokan kíváncsiak voltak arra, ugyan mikor indul meg a szállítás ezen a rendszeren. Nos, nemrégiben megérkezett erről is a tájékoztatás a médiá­hoz: március 10-én kezdődik a gázvezeték próbaüzeme. Ezek szerint a Magyar Gáz Tranzit Zrt. közölte a csőrendszer kapa­citásait a Szlovákia felőli balas­sagyarmati „betáplálási” és „ki­táplálási” pontra. Április har- mincadikáig kizárólag „megsza­kítható” kapacitást kínálnak fel, importra és exportra egyaránt, napi 4,8 millió köbméter meny- nyiségben. A közlemény hozzá­tette, a teszteléshez nem szüksé­ges a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal en­gedélye, ezt csupán a tényleges kereskedelmi célú szállításra kö­telező beszerezni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek a kereskedelmi gáz­szállításnak már idén január 1- én el kellett volna indulnia, ám a működtető cég indoklása alap­ján ezt műszaki és adminisztra­tív akadályok hátráltatták. Azt viszont nem részletezték, me­lyek ezek a késleltető tényezők. HIRDETÉS PROGRAMAJÁNLÓ Salgótarján APOLLÓ mozi Március 5-11. 15.30 Spongyabob - Ki a vízből! 3D Szinkronizált amerikai animációs vígjáték Március 5-11. 17.45, 20.00 Chappie Szinkronizált amerikai sci -li JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KOHFEHEHCIA KÖZPONT Március 5. 10.30 Nyitnikék óvodára felkészítő foglalkozás (Kölyökzug) Március 9-13. 19.00 Zenthe Ferenc Színház Harold Pinter: Hazatérés (PREMIER - Székfoglaló Bérlet kamara előadása) Szólójegy: 2000 Ft Március 8-ig! Jegyár: 400 Ft/fő/óra saját korcsolyával, 600 Ft/fő/óra bérelt korcsolyával. Március 1-29. minden hétvégén 14.00-21.00 óráig 3600 Ft/1,5 óra/ pálya. Előzetes bejelentkezés péntek 12.00 óráig: 0630/207-6933 Március 7. 9.00 IV. Salgótarjáni Sportos Egészségnap VÁROSI TAHUSZODA Nyitva tartás: hétfó-péntele 6.00 - 8,30,16.30 - 21.00 szombat: 6.00 - 21.00 vasárnap 6.00- 11.00 szauna: hétfő-szombat 18.00 - 21.00 VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Háttér Közmunkaprogram Salgótarjánban 09.40 Csendes percek az Adventista Egyház műsora 10.05 Háttér Tarjáni Tavasz Műészeti Fesztivál 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13 25 Ajánló 13.30 INFO TV 1900 Hírtüzér 19.25 Ajánló 19.30 Háttér 5 éves a Havanna Táncstúdió 20.10 HAZATÉRÉS Színházi premier 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. I SS ■HE Felújítják a salakos pályát Salgótarján. Évek óta hasz­nálhatatlan állapotban van a Fáy András körúti egykori fo­cipálya. A helyszín korábban otthont adott kispályás focitor­náknak és a helyiek is elősze­retettel vették igénybe a tere­pet. Az elmúlt időszakban el­hanyagolták a gyönyörű kör­nyezetben lévő területet. A környéken élő sportolni vá­gyók azzal a kéréssel fordul­tak a körzet önkormányzati képviselőjéhez, Dániel Zoltán alpolgármesterhez, hogy sze­retnék újra birtokba venni és a rendeltetésének megfelelő­en használni a pályát. Az al­polgármester a napokban be­járta a helyszínt Licskó Bálint­tal, a Salgótarjáni Foglalkoz­tatási Nonprofit Kft. igazgató­jával, ahol felmérték a beruházás költségeit. A talaj rossz állapotban van, teljesen belepte a fű, egyenetlen és sportolásra alkalmatlan. En­nek helyreállítása a legfonto­sabb feladat, amelyet a tavaszi közmunkaprogram elindulá­sával a tervek szerint márci­usban elkezd a társaság. » l fa JW m f ■ ar MB H 88 W a/m SW I fsai SS ’«IpP'lis WssMsa *%!§§? £» Hl ‘Hl üli wfc’tí# %S lllllliil '’r-SgFr Hí mB Sjpir ‘SS Ikp

Next

/
Thumbnails
Contents