Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-05 / 53. szám

S í Három évre nevezték ki Bernd Storck MLSZ. A Magyar Labdarú­gó Szövetség (MLSZ) három évre a német Bernd Storckot nevezte ki utánpótlás sport- igazgatónak. Az MLSZ hon­lapja szerint az elnökség ked­di ülésén döntött Storck meg­bízásáról. Az 52 éves szak­ember feladatai közé a ma­gyar utánpótlás egészének fejlesztése, a belga Double Pass cég vizsgálati eredmé­nyeinek felhasználásával el­készült utánpótlásképzés­koncepció gyakorlati végre­hajtása, az akadémiai rend­szer működésének szakmai felügyelete és koordinálása, valamint az A-válogatott szakmai támogatása tartozik. A szövetség a megbízást azzal indokolta, hogy Storck „felkészült, széles látókörű, nemzetközileg elismert szak­ember, aki pályafutása során értékes tapasztalatokat szer­zett”. Az mlsz.hu kiemelte, hogy az új sportigazgató kü­lönböző feladatkörökben Né­metországban dolgozott a Hertha BSC-nél, a VfL Wolfsburgnál, a Borussia Dortmundnál és a VfB Stutt­gartnál. Emellett a szerb Partizán Beograd és a görög Olimpiakosz alkalmazásában is állt, s a kazah válogatottat is irányította. Visszavonul a válogatottól labdarúgás. Nem szere­pel többet az elefántcsontpar­ti labdarúgó-válogatottban a kapus Boubacar Barry, aki az idén megnyert Afrika Kupa elsőszámú hőse lett.- A nemzeti csapatnál töl­tött hosszú évek után itt az idő, hogy utat nyissak a fiata­labb generáció tagjainak - ír­ta a kormánynak írt levelé­ben a 35 éves hálóőr. A belga Lokerenben futbal­lozó Barry még 2000-ben, vi­lágbajnoki selejtezőmérkőzé­sen debütált a válogatottban, de csak hat esztendővel ké­sőbb vált állandó kezdővé. Szerepelt a legutóbbi két vb- n és hat Afrika Kupán. Legemlékezetesebb mécs­esé kétségtelenül az idei, Egyenlítői-Guineában rende­zett Afrika Kupa döntője volt, amelyben Elefántcsontpart gól nélküli döntetlent követő­en 11-esekkel múlta felül Ghánát. A büntetőpárbaj all. sorozatban dőlt el, amikor a ghánai kapus lövését megfog­ta Barry - aki ráadásul csak sérülés miatt került csapatba -, majd a bal felső sarokba bombázott, pedig a párbaj so­rán görcs miatt többször ápo­lást kért. Kun Anna aranyérmes junior vívó EB. Kun Anna aranyérmet nyert női párbaj­tőrben a Mariborban zajló junior vívó Európa-bajnoksá- gon. A magyar szövetség honlapjának keddi beszámoló­ja szerint Kun egész nap nagyszerűen teljesített, s már a csoportküzdelmek során sem talált legyőzőre. Az egyenes kieséses szakaszban a 64 között, majd a 32-ben is egy iz­raeli riválist győzött le egyaránt 15-11-re, a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben pedig orosz ellen­felekkel került szembe, s őket is simán, 15-11-re és 15-9- re múlta felül. Kun Anna napjának legizgalmasabb asszó- jára az elődöntőben került sor, ahol a svéd Lindével vég­letekig kiélezett meccset vívott. A találkozót a magyar párbajtőröző ugyan jobban kezdte, ám ellenfele utolérte, majd hol az egyikük, hol a másikuk vezetett egy tussal. Végül 10-10 után letelt a vívóidő, s a ráadás döntött, mely­ben Kun vitte be a győztes találatot. A fináléban meglepetésre sokkal simábban győzött Kun Anna, aki a világranglista-vezető olasz Marzanit óri­ási fölénnyel, 15-8-ra győzte le. Férfi kardban a legjobb magyar Bancsics Máté volt, aki a negyeddöntőig menetelt, és végül a hetedik lett. A juniorok az egyéni küzdelmeket így öt éremmel zár­ták, miután Kunt megelőzően a kardozó Márton Anna is Európa-bajnok lett Mariborban, míg a tőröző Dósa Dáni­el és a párbajtőröző Bányai Zsombor ezüst-, a tőrben sze­replő Pásztor Flóra pedig bronzérmet nyert. A magyar küldöttség a múlt héten a 18 év alattiak között, azaz a kadett korosztályban három dobogós helyezést gyűjtött: a női párbajtőrcsapat második, a férfi párbajtőr-válogatott és a női tőregyüttes pedig harmadik lett. Lehet, hogy indulhat vizes vb. Bár az Egyesült Államok sportági szövetsége visszaléptette a nyári oroszor­szági világbajnokságtól, le­het, hogy mégis indulhat Ka- zanyban Michael Phelps, minden idők legeredménye­sebb úszója. A versenyzéstől ittas vezetés és gyorshajtás miatt októberben hat hónap­ra eltiltott 18-szoros olimpiai bajnok esetleges szerepelte­téséről a USA Swimming egyik vezető tisztségviselője nyilatkozott, mondván, még megfontolhatják a dolgot.- Bonyolult a helyzet, de előfordulhat, hogy kiutat talá­lunk - fogalmazott Chuck Wielgus, a szövetség ügyve­zető igazgatója. Phelps, akinek áprilisban telik le eltiltása, maga még nem beszélt a folytatásról, de úgy hírlik, visszatérésre ké­szül és ott lesz a mezőnyben a jövő hónapban Arizonában rendezendő US Grand Prix- n. Fegyelmi büntetése előtt a 29 éves úszó kvalifikációt szerzett a kazanyi vb-re há­rom egyéni számban - 100 méter gyorson, 100 méter pil­langón, 200 méter vegyesen -, és három váltóban is nyil­vánvalónak tűnt a részvétele. air race. Szocsi helyett a horvátorszá­gi Rovinj lesz a házigazdája a világ leg­jobb műrepülőit felvonultató Red Bull Air Race idei harmadik állomásának május 30-án és 31-én.- Nagyon jó lett volna, ha idén először Oroszország is otthont adhat a Red Bull Air Race egyik versenyének, de a nem­zetközi tőkepiaci helyzet miatt oroszor­szági partnereinknek az elmúlt hónapok-- ban tapasztalható árfolyamváltozások miatt komoly problémákkal kell szembe­nézniük - idézte a sorozat keddi hírleve Erich Wolfot, a Red Bull Air Race vezér- igazgatója. Hozzátette: annak érdekében, hogy egy jól szervezett, nyolc állomásból álló szezont biztosíthassanak, kénytelenek voltak a problémára megoldást találni és meghozni a megfelelő döntést. így esett Rovinjra a vá­lasztás. Ugyanakkor remélik, hogy a jövő­ben ismét a versenynaptárba kerül Szocsi. A Red Bull Air Race-sorozat első futamát február közepén rendezték Abu-Dzabiban, ahol Besenyi Péter hetedikként zárt, a győ­zelmet pedig a brit Paul Bonhomme szerez­te meg az ausztrál Matt Hall és a kanadai Pete McLeod előtt. A következő viadalnak a japán Csiba ad otthont május 16-án és 17-én. Rovinj után július 4-én és 5-én Budapestre, majd az angliai Ascotba (augusztus 15-16.), az ausztriai Spielbergbe (szeptember 5-6.), va­lamint az egyesült államokbeli Fort Worth- be (szeptember 26-27.) és Las Vegasba (ok­tóber 17-18.) látogatnak el a műrepülők. A pilótáknak az egyes versenyeken a fel­fújható oszlopokkal kijelölt kapuk között átrepülve kell a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteniük a pályát. ekkor is jó pozícióban volt, sőt, újabb három találatot követő­en hármas holtversenyben az élen volt, azaz szétlőhetett vol­na a kvótáért A 15. korongot azonban Hegyi nem találta el, míg az olasz Massimo Fabrizzi és az ausztrál Michael Diamond nem hibázott, így ők örülhettek az ötkarikás kvali­fikációnak. Hegyi Norbert ezzel 12 ko­ronggal zárta a finálét két má­sik lövőhöz hasonlóan, akik­kel szétlőtt a bronzmeccsért, s mivel ebben alulmaradt ve­lük szemben, az ötödik helyen zárt. A magyar versenyző éle­te legjobb eredményét érte el, s pályafutása során elős^pju- tott be világkupa-viadal finálé­jába. A szám másik magyarja, Szollár András 119 koronggal a 35. helyen végzeu a 83 fős me­zőnyben. KORONGLÖVŐ VK. Hegyi Nor­bert férfi trapban nagyszerű tel­jesítménnyel, országos csúcsbe­állítást jelentő 123 korongos eredménnyel bejutott a döntő­be, melyben ötödik lett, és ép­pen lemaradt a riói kvótáról az Í impiai kvalifikációs acapul- cói koronglövő világkupa­versenyen. A 40 éves sportlövő a vi­adal honlapja szerint a kétnapos, 125 korongos alapversenyben végig nagyszerűen lőtt. A hét­fői első nap után 50-ből 49 találattal az élboly­ban volt, majd a keddi fohtatásban a har­ös sorozatban is hibátlanul tel­jesített, az utolsóban pedig csak egyet hibázott, így 123 korong­gal, holtversenyben a második legjobb eredménnyel biztosítot­ta helyét a hatos döntőben. He­gyi alaperedményével Bodó Zol­tán 1996-ban elért magyar csú­csát állította be. A versenyen az első két hely ért kvótát, így a döntőnek óriá­si jelentősége volt. A fináléban tiszta lappal kezdett a hat részt­vevő, akiknek 15 korongra kel­lett lőniük az első, rangsoroló szakaszban, mely után az első kettő az aranyéremért folyó pár­harcba került, s egyúttal meg­szerezte a riói olimpiai szerep­lés jogát. Hegyi remekül kezdett a fi­náléban, az első hét korongot eltalálta és vezetett, nyolcadik­ra azonban hibázott. Két sike­res lövés után ismét rontott a magyar versenyző, aki még Hegyi Norbert I » kfTifefí ÍLéIMÍI íffTlííiE ■ eh m m mf w m % k Nagyon közel volt a kvótához* Besenyi Péter

Next

/
Thumbnails
Contents