Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-30 / 74. szám
Nvnoz moh :Moio.i Má traszentimre, Arany János utca Nyitva tartás: Május 1-ig péntek, szombat, vasárnap 10-16 óráig Május 1-től mindennap 10-18 óráig Ősmaradványokat is megtekinthetnek az ide látogatók Többszöri halasztást követően néhány napja megnyitotta kapuit a Mátra Ásványház Múzeum az ország legmagasabban fekvő falujában, a Heves megyei Mátraszentimrén. Nem csupán hazánk és a világ különböző pontjairól származó kőzeteket, de őslénymaradványokat is láthatunk itt, sőt, ha szeretnénk, az ásványcsiszolást vagy az aranymosást is kipróbálhatjuk Cz.Zentai József Mátraszentimre. Az Arany já nos utcában lévő szintes kőépület korábban egy őslénytankutató professzor üdülője volt. A ház építésének egyik érdekessége, hogy hajdanán a főfalakat úgy húzták fel a kőművesek, hogy az épület egyik helyiségében amolyan lakásdíszként bent hagytak egy hatalmas, majd két méter átmérőjű, több tonnás sziklatömböt, amely ma is megtekinthető. A látogató elsőként a múzeumi épület főbejárata előtt egy nagyméretű Mátra turistatérképpel találkozhat, amely információt nyújt a térségben fellelhető, kutatható ásványfeleségekről. A múzeum magasszintjén kialakított három bemutatóterem mellett az alapszinten egy külön bejáraton közelíthető meg - hazánkban egyedülálló módon -, egy működő ásványcsiszoló műhely, ahol a gyerekek akár az aranymosással is megismerkedhetnek. Urbán Zoltán projektvezetőtől - aki egyben a mátraszentimrei GENEA környezetvédelmi egyesület vezetője is - megtudtuk, hogy az ásványmúzeum létrehozásának ötlete három éve vetődött fel. Az Észak- Magyarországi Operatív Program keretein belül 2012-ben pályáztak annak » r létrehozására. A projektet a következő évben befogadták és tavaly tavasszal eurqpai uniós támogatás mellett megkezdődhettek az épület átalakítási munkálatai, amelyekkel novemberben végeztek.- Nehéz volt megfelelni a korábbi épület akadálymentesítési feladatának és annak, hogy a mintegy 150 négyzetmétert meghaladó kiállítórész ne csupán múzeumi tér legyen, hanem a gyakorlatban használható csiszolóműhelynek és a kiszolgáló helyiségnek is helyt tudjon adni, külsejében pedig tükrözze a létesítmény lényegét - mondta érdeklődésünkre a projekt vezetője. Az épület beltéri átalakítását követően az egyedi kivitelezésű vitrineket gyártották le, miközben gőzerővel folyt a marketing- munka és a különféle ásványok ■ 4 köztük malachit, opál, szfalerit, kvarc, galenit, topáz, barit, pirít aragonit és jáspis gyűjtése. Mindezek mellett azonban őslénymaradványok - például egy hatalmas mamutfog - tengeri sünök és csigák is vitrinbe kerültek. A hazai gyűjtőkön kívül a világ számos országából rengeteg adományt kaptak. Az adományozók nevét hozzájárulás esetén megjelenítették az ásványok mellett. A teljes projekt végül 92 millió forintos összköltség felhasználása mellett valósult meg; ebből 64,5 millió forint volt a vissza nem térítendő támogatás. A múzeumi vitrinekben kiállított ásványokkal Benei Balázs geológus ismertetett meg bennünket. Elsőként a legnagyobb kiállítótermet tekinthettük meg, ahol zömében Magyarországon 9 található nyers- és már csiszolt ásványok, fosszíliák láthatóak. A bemutató-helyiség közepén lévő vitrinben pedig egy kis szeletben az Erdélyben gyűjtött ásványokat helyezték el. A második kiállító térben a világ kőzeteit mutatják be - négy világrészt, Európát, Amerikát, Afrikát és Ázsiát érintve -, míg a harmadikban kizárólag a Romániában gyűjtött ásványokat tekinthetik meg a múzeumba betérő látogatók. Ezt követően utunk a kőépület alapszintjére vezetett, ahol a fiatal geológus bemutatta a múzeum - hazánkban egyedülálló módon működő - ásványcsiszoló műhelyét. Az itt üzembe helyezett gépeket a látogatók térítés ellenében használhatják is.- Az érdeklődőknek be tudjuk mutatni az ásványgyűjtő túráink során begyűjtött nyers alapanyagok megvágását, csiszolását, de a gyerekek az aranymosást is kipróbálhatják. A vágás és csiszolás után mindenki csak ámul-bámul, hogy a műveletek elvégzését követően mennyivel látványosabban néznek ki ezek az ásványok, fosszíliák - fejtette ki Benei Balázs. Egyébként éppen nógrádiak, szurdokpüspöki fiatalok mutatják be az ide érkező vendégeknek az itt folyó igen érdekes munkálatokat. Ugyanitt a mikro ásványok rejtett világa iránt érdeklődők a kihelyezett mikroszkópok segítségével tanulmányozhatják az apró csodákat. Az UV- kamrában pedig az ultraibolya- fény ásványokra gyakorolt hatását ügyelhetik meg a látogatók. Benei Balázs geológus egyébként a múzeum berendezésében, az ásványok meghatározásában, az ásványgyűjtő túrák megszervezésében és lebonyolításában vett és vesz részt. Ásványgyűjtési tevékenységüket májustól kezdődően már hetente fogják az ország különböző tájaira megszervezni. Legközelebb április 4-én, a Vértes hegységben lévő Gánti bauxitbánya meddőhányója mellé mennek „beszerző-kőrútra”. Itt arra számítanak, hogy - a sokféle csigakövület mellett - elsősorban gipsz és hematit ásványokat találnak. Ezeket Mátraszentimrén dolgozzák majd fel. A Mátra Ásványház Múzeum vágó- és csiszolóműhelyében megformázott ásványokat a helyszínen, az ékszernek készülteket pedig a múzeum honlapján megtekinthetik, megvásárolhatják az érdeklődők. Urbán Zoltán projektvezető és Benei Balázs geológus kalauzolt végig bennünket az uj létesítmény termeiben