Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-28 / 73. szám

Földterületet ajánlanak fel Bátonyterenye. Bátonytere- nye önkormányzata is földte­rületet ajánl fel új börtön meg­építésére a Belügyminisztéri­um felhívására - a város kép- viselő-testülete erről pénteken rendkívüli ülésen döntött. LetovaiZoltán alpolgármes­ter - az MTI tudósítása sze­rint - az ülés elején elmondta: mivel több lakossági fórumot és - testületi ülés keretében - közmeghallgatást is tartottak az ügyben, az ülésen már nem nyitnak vitát. A név szerinti szavazáson nyolc képviselő igennel, négy nemmel szavazott. A döntés szerint a testület térítésmente­sen ajánl fel a kisterenyei ipa­ri parkban két, közművekkel ellátott, összesen csaknem négyhektárnyi beépítetlen te­rületet, amely igény esetén 588 négyzetméteres önkormányza­ti területtel bővíthető. Emellett bérlőkijelölési jogot biztosít a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának 15 önkor­mányzati lakásra, és még 2,5 hektáros, lakóház építésére al­kalmas területet ajánl fel a sze­mélyi állomány lakhatására. A határozati javaslat kimond­ja: az ajánlat kedvező elbírálása esetén a testület felhatalmazza a polgármestert az Ingatlanok tulajdonjogának térítésmentes átadására, kivéve, ha a folya­matban lévő helyi népszavazás eredményeként a képviselőtes­tületnek ezzel ellentétes döntést kell hoznia. A pályázati felhívás szerint a legalább 500 szemé­lyes börtön építését 2017-ben kezdenék meg, és 2018-2019-től működne. Megújult az energiaellátás Salgótarján. A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház - a losonci kórház együttműködé­sével - sikeresen pályázott ar­ra a programra, amely a meg­újuló energiaforrások határon átnyúló közös fejlesztését és al­kalmazását célozta meg. A program 100 százalékos támo­gatottsággal több mint 325 ezer eurót, azaz hozzávetőleg 97 nüllió forintot nyert az Euró­pai Unió, illetve a kormányza­ti hozzájárulás segítségével a használati vízellátó rendszer korszerűsítésére. A projekt cél­ja a régi technológiai rendsze­rek lecserélése volt, új környe­zetbarát technológiára. A salgótarjáni intézmény­ben lezajlott az új, hőcserélő paneles melegvíz-ellátó rend­szer kiépítése. Az átalakítás során a meglévő bojlerek he­lyett 11 darab új tartályt, 8 darab kompresszor egységet és 128 darab hőcserélő panelt építettek be. Ez az innovatív és környezetbarát technoló­giai megoldás, az intézmény használati melegvíz-ellátását biztosítja, amely jelentősen - közel 70 százalékkal - csök­kenti a kórház ez irányú költ­ségeit. Az így felszabaduló pénzösszeg nagy lehetőség a gyógyintézmény számára, hi­szen a betegellátás színvona­lának további fejlesztésére csoportosíthat át forrásokat. A rendszer próbaüzeme je­lenleg is folyamatban van, az intézmény melegvíz-ellátása már az új technológián keresz­tül biztosított. A berendezések műszaki átadása még ebben a hónapban megtörténik. indul. Mindkét időpontban á kegyhely igazgatója, Kálmáá Peregrin lesz a szentmisék főcelebránsa. Húsvét másnapján, április 6- án szintén 9 és 11 órakor tartják a szentmiséket. Az ünnepi előké­születben folyamatos gyónási le­hetőség lesz: vírágvaSá'rnap 8.30- tól 12 óráig, nagyhétfőtől- nagyszombatig napközben a (32) 471-559-es telefonszámon történő egyeztetés után, nagy­csütörtökön 17-17.45-ig, nagy­pénteken pedig 16.30-17.45-ig lesz lehetőség a bűnbocsánat szentségének felvételére. A hús­véti ünnepnapokon 8.45-től 9.30- ig, illetve 10.15-től várják a papok a bűnbánó híveket a gyón­(Folytatás az 1. oldalról.) Mátraverebély-Szentkút. a nagyhét kezdete március 29., vi­rágvasárnap. A bazilikában dél­előtt 9 és 11 órakor lesznek szentmisék, amelyeken elhang­zik az Úr szenvedésének törté­nete, a passió is. Kérik a híve­ket, hogy vigyenek magukkal barkát, mert a 11 órai istentisz­telet a szabadtéri oltárnál ezek megszentelésével kezdődik, va­lamint ebben az időpontban a Je­ruzsálembe történő ünnepélyes bevonulás is megelevenedik majd a helyszínen élő szamár formájában. Nagycsütörtökön, április 2-án az utolsó vacsora eseményei „is­métlődnek meg”, amikor Jézus megalapította az Eucharisztiát. Ezen az estén történt elárultatá- sa és elfogatása is. A húsvéti szent három nap első napja alkal­mából a 18 órakor kezdődő isten­tiszteleten végzik el a lábmosás, az oltárfosztás és a búcsúbeszéd szertartását, mindezek után vir­rasztás lesz, majd 21 órakor la- mentációval, kompletóriummal zárul a program. Nagypénteken, április 3-án la- mentációval indul a szertartások Húsvéti eseménynaptár Szentkúton sora 9 órakor. Ez az egyházi év legcsendesebb napja, elnémul­nak a harangok, nincs csengetés, ekkor az Úr kereszthalálára em­lékeznek, a katolikusok szigorú böjtöt tartanak. A szabadtéri ke- resztút 16.45-kor veszi kezdetét, ezután 18 órakor az Úr szenvedé­sének liturgiája következik, ben­ne a passióval. Este 20.30-tól is­mét kompletórium lesz. Nagyszombat, április 4. a hús­véti szent három nap utolsó nap­ja, Jézus sírban pihenésének ide­je. Az evangéliumok szerint az Emberfia halálának évében az ószövetségi húsvét szombatra esett, a tanítványok ekkor a tör­vény szerint nyugalomba vonul­tak. Nagyszombat a feltámadás­ra való lelki készülődésről szól. Délelőtt, 9-kor nagypéntekhez hasonlóan lamentációt tartanak, ezután a szentsír látogatására nyílik mód. Este, 20 órakor kez­dődik húsvét vigíliája. A szertar­tás a templomtéren kezdődik, az atyák azt kérik a résztvevőktől, hogy vigyenek magukkal gyer­tyákat. Húsvétvasárnap, április 5-én Krisztus feltámadását ünnepli a kereszténység világszerte, ez a liturgikus év legjelentősebb ese­ménye. A 9 órai szentmise kere­tében megszenteli a pap a hús­véti ételeket, a 11 órai nagymi­sén pedig ünnepi körmenet is lesz, amely a gyóntatóudvarból A folyamatban lévő fejlesztések ellenére sem áll meg az élet nemzeti kegyhelyünkön tatófülkékbe. Kisgyerekes családokat várnak lakni Terénybe (Folytatás az 1. oldalról.) Tereny. Nem először invitálnak ide a helyiek ismeretleneket: a „Családokat Terénybe” program­juk - amely civil kezdeményezés­re már megmérette magát - gya­rapította a lélekszámot, s ennek itt nagyon örülnek. Örülnek, mert tisztában vannak az értékeikkel, a múltbeliekkel és a maiakkal, a természetiekkel, a falusi lét elő­nyeivel, s úgy vélik, hogy mind­ezekkel szívesen veszik körül ma­gukat mások is. Szeretnék ezeket megtartani, sőt gyarapítani az óvodájukkal, kisiskolájukkal együtt. Brozsó Andrásáé polgár- mester mondta el, mi­lyen eredményt hozott a korábbi, 2013-ban meg­hirdetett kapunyitásuk.- Két család költözött akkor ide, kettő, illetve három gyermekkel, s most gyermeket várnak az anyu­kák. Albérletben kezdték itt az életü­ket, s most már sa­ját tulajdonú házban laknak, fóliás termesz­téssel foglalkoznak. Abban bí­zunk, hogy további letelepedők követik őket, olyanok, akik szá­mára vonzó a falusi élet, s nem áll távol tőlük az önellátás, a kertművelés sem - fejtette ki a faluvezető. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nagy felelősség is rejlik a kezdeményezésükben, ajánlá­sukban, hiszen foglalkoztatás szempontjából hátrányos térség­ről van szó. Álláslehetőséggel nem tudnak segíteni, az életkö­rülményeiket alakíthatják itt úgy a letelepedők, hogy az a megélhe­tésüket könnyítheti.- Kezdeményezésünk ugyan­is nem szociális alapokra épül, olyan családok jelentke­zését várjuk, akiknek jövőjük, családjuk meg­élhetése szempontjából vannak elképzeléseik, amelyekhez már csak a megfelelő, ösztönző, be­fogadó természeti, társadalmi közeg hiányzik. Terény és környezete ideá­lis lehet a mezőgaz­daságban érdekeltek, vidéki életformához vonzódó embereknek. Továb­bi szempont és lehetőség a jövő­ben beköltözők számára az elő­reláthatóan idén július 1-től igé­nyelhető Családi Otthonteremté­si Támogatás - hangsúlyozta Brozsó Andrásné. A kölcsönös szimpátia és egyedi elbírálás alapján kivá­lasztott családot egy év ingyen lakhatással támogatják egyebek mellett a következő, meghatáro­zott feltételekkel: óvodáskorú gyermekes szülők jelentkezését várják, akik csemetéiket, szep­tembertől a terényi Kistenyér óvodába íratnak be. Az ide pá­lyázóknak vállalniuk kell a re­zsi fizetését, a havi takarékosko­dást, azt, hogy a házat, kertet, udvart rendeltetésszerűen hasz­nálják, rendben fenntartják. Áp­rilis 10-ig várják a jelentkezők leveleit, amelyekben kérik azt is megfogalmazni, hogy kik, miért szeretnének Terényben lakni, és itt milyen megélhetést tudnak elképzelni családjuknak. A je­lentkezéseket a községi önkor­mányzat képviselő-testülete, a „Terény Jövőjéért” civil összefo­gás és a ház tulajdonosa együt­tesen értékeli. Ezt követően a második körbe jutottak értesí­tést kapnak. Bár a falu honlapján olvas­ható, részletes felhívás tény­szerűen rámutat, milyen falu is Terény, ebben a szövegben nem szerepeltetik, miért is te­kintenek sokan úgy rá, mint egy kincsesdobozra. Rokon­szenves és bölcs dolog ez a sze­rénység, hiszen mézesmadzag­gal nem érdemes lakót csalo­gatni. ennél sokkal komolyabb, amit el szeretnének érni. Azt azért jó tudni, hogy szere­tik ezt a helyet például az őszinte szívvel, szorgos-dolgos kézzel őr­zött néphagyományaiért, a csip­keverő műhelyért, az orsósmagnó múzeumáért, a sajtkészítéséért, a tájházáért, a mézeskalácsáért, gombamúzeumáért. Jó példával járnak elől a terényiek abban, hogy a birtokukban lévő ismere­teket miként lehet ötletesen hasz­nosítani. Mi másért is álmodtak volna ide vadrózsakertet, lekvá- riumot vagy citerásházat? Termé­szetesen messzemenőkig igaz az is, hogy egészen más akár itt vagy máshol vendégként eltölteni kis időt, mint végleg maradni, lélek­ben terényivé, falusivá válni. Sokat elmond azonban erről a közösségről például az, hogy több mint száz palóc kontyos házat, (legutóbb pedig a védett növény­fajokra tekintettel a templomker­tet) helyi védettség alá helyeztek. Múltbeli és a természeti örökségét a turizmusban kívánja kamatoz­tatni a családiasán összetartó fa­lucska. Annak, aki komoly szán­dékkal veszi ide az irányt, érde­mes ez iránt is érdeklődni. (M.j.) HIRDETÉS Salgótarján APOLLO MOZI Március 26-ápriÜs 1.15.30 Hamupipőke Szinkronizált amerikai családi kaland film Március 26-április 1.17.45, 20.00 Bér haver ok Szinkronizált amerikai vígjáték JÓZSEF ATTILA MÜUEl ODÉSI ES KONFERENCIA KÜZPIIHT Jegypénztár Nyitva tartás hétköznaponként: 11.00-17.00 VAROS! SP Március 28. 19.00 Tankcsapda Koncert. Jegyek a helyszínen: 3499 Ft Nyitva tartás: hétfó-péntek: 6.00 - 8.30,16.30 - 21.00 szombat: 6.00 - 21.00 vasárnap 6,00 - 11.00 szauna: hétfő-szombat 18.00-21.00 II. SALGÓTARJANI IFIÚSAOIIAZZ TABOR 2015. április 26-május 1-ig a Tarjám Gyermektáborban Gyárfás István jazz gitáros-tanár vezetésével. Jelentkezési határidő: április 10. Bővebb információ: www.lelekpenditok.hu, www.stkult.info,www.stjazz.hu VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 12.00 Salgótarján Megyei Jogú Város közgyűlése. 15.10 Dixieland Fesztivál - The Jive Aces. 15.45 Gépi­pari alapszakmák. 16.00 INFO TV. 19.00 Hírfüzér. 19.30 Háttér - A francia cukrászat hete. 19.40 Hát­tér - Programok az au- tizmus hete alkalmából. 19.50 Lóháton a Palóc- földön. 20.15 Alapi Band 2014. 22.20 Rekviem (kis- film). 22.30 Hírfüzér. 23.00 INFO TV. VASARNAP ... 12.00 Hírfüzér. 12.30 Hát­tér - A francia cukrászat hete. 12.40 Háttér - Pro­gramok az autizmus hete alkalmából. 12.50 Lóháton a Palócföldön. 13.15 Alapi Band 2014.15.20 Rekviem (kisfilm). 15.30 Hírfüzér. 16.00 INFO TV. 19.00 Sal­gótarján Megyei Jogú Város közgyűlése. 22.10 Dixie­land Fesztivál - The Jive Aces. 22.45 Gépipari alap­szakmák. Sötétség a Földért Március 28-án, szom­baton este, helyi idő szerint 20.30 és 21.30 óra között érkezik el a világítótestek jelképes lekapcsolása. Nógrád megye. A sötétség 60 perce azonban nemcsak egy óráról szól. A Föld Órája arra hívja az embereket, hogy kö­zösen tegyenek a klímaválto­zás hatásainak csökkentésé­ért Több településen egyéb öt­letekkel is óvják a bolygónkat ezen a napon. Megyénkből Endrefalva és Nógrádsipek önkormányzata, valamint a helyi Keresztény Általános Is­kola és Óvoda is jelentkezett a programra az internetes felü­leten. Az ökológiai lábnyom­ok csökkentése mindenkinek a feladata, egyéni, vállalati és kormányzati szinten egy­aránt. A világ számos.nagyvá- rosához hasonlóan Budapest legismertebb turista látvá­nyosságai is elsötétülnek ilyenkor az éghajlatváltozás elleni küzdelem legnagyobb, globális akciójához való csat­lakozás jeléül. Ha segítenénk, akkor kapcsoljuk le az otthon fényeit szombaton 20.30 és 21.30 között! t

Next

/
Thumbnails
Contents