Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-13 / 60. szám
Újabb egy évig marad LABDARÚGÁS Újabb egy évig a Santiago Bernabeu Stadionban marad Puskás Ferencnek, a legendás Aranycsapat kapitányának egyik futballcipője. A puskas.com beszámolója szerint az erről szóló megállapodást szerdán Madridban írta alá a Real Madrid Alapítvánnyal Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója. A cipő, amelyben Puskás Ferenc bizonyíthatóan pályára lépett a Real Madrid színeiben, az újjávarázsolt klubmúzeumban - a Bernabeu Tour részeként - a tíz BEK- és BL-győzelemnek emléket állító exkluzív teremben kapott helyet. Orosz aranyérem sílövövb. Meglepetésre az eddig szinte semmilyen jelentős eredménnyel nem rendelkező orosz Jekatyerina Zsurlóvá nyerte meg a nők 15 kilométeres egyéni indításos versenyét a finnországi Kontiolahtiban zajló sílövő-világbajnokság szerdai versenynapjáni A 30 éves sportoló - aki még világkupa-viadalon sem tudott dobogóra állni korábban - az utolsók között indult el, amikor már az esélyesek versenyük végén jártak. Ek- : kor a cseh Gabriela Souka- lova tűnt győztesnek, mindössze 1,2 másodperccel megelőzve a hazai közönség előtt szereplő Kaisa Mäkäräinent, aki az utolsó három kilométeren majdnem ledolgozta a zárólövészet utáni 38 másodperces hátrányt cseh riválisával szemben. Zsurlóvá ugyanakkor folyamatosan jó tempóban haladt és a lövészeteit hibátlanul teljesítette, így a végén magabiztosan, több mint 23 másodperccel előzte meg Soukalovát. Szent István n. - ‘ Salgótarjáni Strandépítók 39-17 (18-6) Budapest, Vajda Péter ú., Építők Sportcsarnok 30 néző, vezette: Morvái B., Vindis F. Salgótarjáni Strandépítők: CSÍKI - GYENES 7/3, Kisbalázs Klára 2, Szabó 1, Kisbalázs Vera, Kisbalázs Dóra 2, Dénes. Cs.: Cinger kapus, Csányi 5, Medve, Cseh, Ponyi, Maró, Csaba, Papp. Edző: Szabóné Sipos Éva. Szent István II legjobb góldobói: Kozma 11/3, Réti 6, Újvári 6. Hétméteresek: 4/3, ill. 3/3. Kiállítások: 4 perc, ill. 12 perc. Az eredmény alakulása. 9. perc: 6-0,14. perc: 8-3,23. perc: 13-5, 36. perc: 21-8, 44. perc: 27-12, 54. perc: 35-15. Már az előjelek is arra utaltak, hogy igen nehéz mérkőzés vár a Strandépítős lányokra a listavezető otthonában. Karvaj Melánia betegség miatt el sem utazott a csapattal, Tarjáni Szilvia sem tudta még vállalni a játékot. Kisbalázs Vera már a mérkőzés első perceiben megsérült, nem is tudott a hátralévő időben visz- szatérni a pályára. A Szent István II-nek kinevezett és pályára lépő csapatot az NB I/B Keleti csoportjában szereplő felnőttcsapat kerete alkotta, és játszotta végig a mérkőzést. A hazaiak keményen, helyenként durván játszottak, ami nagyon sok esetben megtorlatlan maradt, amivel a Strandépítőt lányai nem tudták felvenni a versenyt. Az ilyen körülmények döntően meghatározták a mérkőzés végkimeneteiét, a magasabb osztályban játszó játékosok kihasználták a nagyobb rutinjukat, gyorsaságukat, magabiztosan értékesítették a helyzeteiket, amivel bebiztosították nagyarányú győzelmüket. Szabóné Sipos Éva: - Úgy gondolom, hogy nekünk nem ezt a csapatot kell megvernünk, mert ők egy osztállyal fölöttünk játszanak, sokkal gyorsabbak, erőszakosabbak voltak nálunk. Viszont ettől sokkal jobban kell koncentrálnunk a lövéseinkre, nagyobb akarattal, higgadtabban kell játszanunk, hiszen nagyon sokat voltunk emberhátrányban. Az ellenfelünk igen keményen, durván játszott, ezt a játékvezetők sok esetben tévesen ítélték meg, ez a számunkra végzetes lett. Rendkívül igazságtalannak éreztem az ítéleteket, de sajnos tehetetlenek voltunk. Mulicza Ferenc További eredmények: Solymári SC - Hort-Csepel 23-20, Tatabányai SC - Kinizsi TTK 30-28, Dorogi ESE - Vasas SC II. 25-24, XVII. Kér. Lakóhely SE - Tatai AC 31-32, Budakalászi SC - TFSE 26-24. A bajnokság állása 1. Szent István II. 14 13 0 1 410-317 26 2. Tatai AC 14 11 1 2 421-342 23 3. Dorogi ESE 14 9 3 2 381-352 21 4. Vasas SC II. 14 8 1 5 384-338 17 5. Solymári SC 14 6 2 6 357-379 14 6. Hort-Csepel 14 6 0 8 337-347 12 7. Kinizsi TTK 14 5 1 8 411-382 11 8. Budakalászi 14 5 0 9 340-413 10 9. Tatabányai SC 14 4 1 9 339-375 9 10. TFSE 14 4 1 9 360-401 9 11. Strandépítők 14 4 1 9 307-367 9 12. XVII. Kér. 14 2 3 9 371-405 7 Juniorok: Solymári SC - Hort- Csepel 11-40, Dorogi ESE - Vasas SC II. 21-27, Tatabányai SC - Kinizsi TTK 33-30, Szent István SE II. - Salgótarjáni Strandépítők 36-22, XVII. Kér. Lakóhely SE - Tatai AC 25-30, Budakalászi SC - TFSE 33-48. A bajnokság állása 1. Vasas SC II. 14 13 0 1 471-267 26 2 Szent István II. 14 12 0 2 507-337 24 3. Hort-Csepel 14 11 0 3 504-306 22 4. Strandépítők 14 11 0 3 443-316 22 5. Tatabányai SC 14 9 0 5 428-393 18 6. TFSE 14 8 0 6 506-362 15 7. Dorogi ESE 14 7 0 7 414-329 14 8. Kinizsi TTK 14 4 1 9 430-426 9 9. Budakalászi 14 3 1 10 392-520 7 10. Tatai AC 14 3 0 11 290-452 6 11. XVII. Kér. 14 2 0 12 286-539 3 12. Solymári SC 14 0 0 14 191-615 -1 Megjegyzés: Solymári SC-től, a TFSE-től és a XVII. Kér. Lakóhely SE-től 1-1 pont levonva. Lubics Szilvia harmadik atlétika. Lubics Szilvia a harmadik helyen végzett a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség (IAU) 2014-es év sportolója választásán. Az IAU honlapja szerint az Athén és Spárta közötti Spartathlonon tavaly pályacsúccsal győztes magyar futó a szavazatok 13,3 százalékát kapta. Lubics Szilvia a 246 kilométeres görögországi versenyen eddig háromszor diadalmaskodott, s az előző évben 26:53:40 órás rekordot állított fel. A nőknél a 100 kilométeres világbajnok brit Ellie Greenwood lett a tavalyi év ultrafutója, míg a férfiaknál a szintén vb-győztes amerikai Max King. Visszavonul a válogatottól Labdarúgás. Nem szerepel többet az uruguayi labdarúgó-válogatottban Diego For- lán, a 2010-es világbajnokság legjobbjának megválasztott futballista. A 35 éves csatár csütörtökön azt mondta, úgy érzi, eljött az ideje, hogy átadja a helyét a fiataloknak. A jelenleg a japán Cerezo Oszakában játszó támadó 112-szer szerepelt hazája nemzeti együttesében és 36 gólt szerzett. Legnagyobb sikereit a 2010-es vb-n és a 2011-es Copa Americán aratta a válogatottal, előbbi tornán a negyedik helyen végzett, míg a délamerikai kontinensbajnokságot megnyerte a csapattal. A dél-afrikai vb-n öt gólt szerzett, mellyel holtversenyben a góllövőlista élén zárt. Az uruguayi válogatottsági rekorder klubszinten többek között a Manchester Uni- tedben, az Atlético Madridban és az Internazionalében játszott. Önmagát végezte ki a Skorpió FUTSAL NB II - sima romhányi vereség az alsóházi derbin Nők, 18. forduló Reklám Press-Skorpló - Debreceni EAC 3-8 (1-2) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, vezette: Palásti K., Lovas N. Salgótarján: Cseh-Rusz - Tóth F., Gál, Bede Anett, Bede Anna. Csere: Balya, Szklenár, Ferencz, Radvánszkyné Bárnai M., Molnár A., Mészáros, Vámos. Edző: Tóth Zsolt. Debrecen: Kosa - Radics, Tóth A., Kota, Urai. Csere: Erdős, Péter, Danes, Barabás. Edző: Sólyom Attila. GL: Bede Anna (15., 24.), Gál (26.), ill. Radics (13.), Urai (18., 24., 27., 30., 38.), Erdős (26.), Kota (36.). A válogatott játékosokkal felálló listavezető salgótarjáni fellépésének első félideje jobbára kiegyenlített mezőnyjátékkal telt, s bár a több és nagyobb lehetőség a mérkőzés ezen szakaszában a hazaiak előtt adódott, két méretes potyagólnak köszönhetően mégis a DEAC vonulhatott az öltözőbe minimális vezetéssel. A fordulást követően azután hamar meg is duplázta a különbséget az éllovas, ám a szép támadás végén betaláló Bede Anna, illetve a szabadrúgásból eredményes Gál Veronika Szandra révén a Skorpiónak két percen belül sikerült egalizálnia. Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak a döntetlennek, újabb látványos védekezési hibáikat kihasználva ugyanis a debreceniek kisvártatva már 3-6-ra alakították az állást. A hátralévő időben pedig a rutinos látogatók már gond nélkül tartották, sőt a mesterötöst jegyző Urai Bianka vezérletével tovább növelték előnyüket, s végeredményben öt góllal bizonyultak jobbnak a gyenge napot kifogó tarjániaknál, akik azzal, hogy a nyolc beszedett találatból ötöt-ha- tot is szinte ajándékba adtak ellenfelüknek, gyakorlatilag önmagukat végezték ki a rangadón. Tóth Zsolt: - Védekezésünk ezúttal egyértelműen csődöt mondott, nem is emlékszem, hogy mikor kaptunk utoljára egy mérkőzésen nyolc gólt. Az első félidőben nekünk is megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk élni velük, a második játékrészben pedig a debreceniek szinte minden lehetőségüket kíméletlenül kihasználták. Néhány kulcsjátékosunk teljesítményén nagyon meglátszott az edzéshiány, de nem szeretném kizárólag az ő nyakukba varrni a kudarcot, hiszen ahogy együtt győzünk, úgy a vereséget is csapatként kell vi-' selnünk. Fájó az eredmény, de nem szabad csüggednünk, hiszen az alapszakasz utolsó három fordulójában nagyon fontos mérkőzések várnak ránk. További eredmények: Kalafa- Újbarok SE - Hajdúböszörményi TE II. 4-5 (2-1), Tolle Szekszárdi UFC - Veresegyház VSK 7-7 (2-1). Az MVFC Női Berettyóújfalu - Obsitos SE mérkőzést április 4-én játsszák. Szabadnapos: Békéscsabai Wanted SC, Zalaegerszegi TE-Göcsej SK. Előrehozott mérkőzések a 19. fordulóból MVFC Női Berettyóújfalu - Tolle Szekszárdi UFC 1 -2 (0-1), Veresegyház VSK - Békéscsabai Wanted SC 11-0 (ó-O). A bajnokság állása 1. Debreceni EAC 15 11 2 2 88-34 35 2. H-böszörmény 15 10 2 3 90-48 32 3. Salgótarján 15 8 2 5 51-38 26 4. Szekszárd 15 8 1 6 64-54 25 5. Veresegyház 16 7 3 6 75-53 24 6. Zalaegerszeg 14 7 2 5 52-43 23 7. Kalafa-Ojbarok 15 5 4 6 59-58 19 8. Berettyóújfalu 15 4 3 8 42-48 15 9. Obsitos SE 13 3 3 7 54-42 12 10. Békéscsaba 15 0 0 15 20-177 0 11. Közterület SK 0 0 0 0 0-0 0 Következik. 19. forduló: Zalaegerszegi TE-Göcsej SK - Reklám Press-Skorpió, Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok, március 22., vasárnap, 18.30 óra. Férfiak, Keleti csoport, 21. forduló Romhány SE - Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE Monor 2-10(1-2) Budapest, Kerék utcai Általános Iskola, vezette: Hamza R., Juhász D. Romhány: Piel - Nagy M., Nagy Z., Zalatnai D., Radianov. Csere: Nagy A., Muszta, Farkas, Fodor, Osztróczki, Fehér. Játékosedző: Nagy Attila. MMSZ SE: Szűcs - Gil, Gre- gus, Kolompár, Púpos. Csere: Schönauer, Szőnyi, Lábas, Czö- vek, Molnár. Edző: Tóth Keve. Gl.: Nagy Z. (12.), Radianov (28.), ill. Lábas (2.), Gregus (17., 36.), Schönauer (21., 30.), Púpos (23., 29.), Gil (33., 33., 38.). Sárga lap: Molnár (36.). További eredmények: Kastély- dombi SE Monor - Petőfi DSZSE Csenger 6-8 (1-5), Nyírgyulaj KSE - REAC SISE Futsal 13-7 (11-3), Bábolna-Naturálmeat Törökszentmik-lós - MVFC Berettyóújfalu II. 4-5 (1-3), Energia SC Gyöngyös - Mag-Log Team CFT Gödöllő 9-2 (3-1), Debreceni EAC - Pestszentlőrinci SFA7-2 (2-1), Rákosmenti TK- Vasló - Kincsem Lovaspark SE Nagykáta 3-7 (1-3). A bajnokság állása 1. Nagykáta 21 17 1 3 186-79 52 2. Nyírgyulaj 21 16 2 3 160-81 50 3. Berettyóújfalu II. 21 15 2 4 146-77 47 4. Gyöngyös 21 14 3 4 116-77 45 5. Debrecen 21 13 2 6 140-85 41 6. Csenger 21 13 0 8 159-115 39 7. KSE Monor 21 11 0 10 123-123 33 8. REAC SISE 21 10 3 8 136-119 33 9. T.szentmiklós 21 8 3 10 116-128 27 10. Gödöllő 21 7 1 13 96-124 22 11. Pestszentlőrinc 21 5 4 12 77-124 19 12. MMSZ Monor 21 3 2 16 76-123 11 13. Rombány 21 1 2 18 47-199 5 14. Rákosmente 21 1 1 19 73-197 4 Következik. 22. forduló: Mag- Log Team CFT Gödöllő - Romhány SE, Gödöllő, Szent István Egyetem tornacsarnoka, március 13., péntek, 19.30 óra. Heves megyei női futsal- bajnokság 12-14. forduló (Hatvan) Héhalom SE - Dobó Katica SE Eger 7-1 (6-0) Héhalom: Farkas N. - Farkas B., Hlavacska, Franka, Tóth A. Csere: Zelnyik, Kolics, Farkas K. Edző: Farkas Ferenc. GL: Tóth A. (3), Franka (2), Farkas K., Hlavacska. Tehetség SE Jászberény - Héhalom SE 2-2 (2-2) Héhalom: Farkas N. - Farkas B., Hlavacska, Franka, Tóth A. Csere: Zelnyik, Kolics, Farkas K. Edző: Farkas Ferenc. Gl.: Farkas K., Hlavacska. Végeredmény 1. Apc 12 10 0 2 103-15 30 2. Jászberény 12 8 1 3 54-27 25 3. Héhalom 12 7 1 4 58-21 22 4. Eger 12 7 0 5 86-45 21 5. Gyöngyös 12 6 0 6 47-28 18 6. Hatvan 12 2 0 10 16-89 6 7. Mátraballa 12 1 0 11 13-152 3 H. P. V» INem volt esély KÉZILABDA NB II, Északi csoport, nők, 14. forduló Csíki Andrea egyik remek védése