Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-12 / 59. szám
Beszélgetések a börtönben Különös hangulatú volt a márciusi „Kedd esti beszélgetések”, az érsekvadkerti könyvtár sikeres programsorozata. Nem csak a helyszín - a Balassagyarmati Fegyház és Börtön - kölcsönözte ezt, hanem az előadás paradigma- váltó hatása is. Érsekvadkert/Balassagyarmat Az érsekvadkerti intézmény választását a program mottója indokolta: felkutatni közvetlen környezetünk művészeti-irodalmi értékteremtő tevékenységét. Antagoniszti- kusnak tűnik a helyszín és a program céljának egyeztetése. Mégis sikerült. A szigorú beléptetési szabályokon való átesés után szinte hipnotizálva követte a csoport a vezetőt, aki meg sem állt a negyedik emeleti börtönkápolnáig. A kápolna festési technikája, freskói, üvegablak-csodái szakrális hellyé alakították a többfunkciójú termet, amely könyvtárként, kulturális térként is működik. A működés itt nem csak fizikai fogalmat takar. Mentálhigiéniai eredmények tárultak fel az előadó beszámolója alapján, fogvatartói életutak példái segítettek abban, hogy meglássuk minden személyben az emberi méltóság lehetőségét Nagyon sok program áll rendelkezésre a fogvatartottak- nak, hogy segítseraszámukra visszatérni a társadalomba, a családi közösségbe. Tanulási lehetőségek - általános műveltség, szakmaszerzés - és szakköri foglalkozások alatt felszínre kerülő tehetségek kibontakozása. Mindennek önértékelési hatása van. A kulturális, beszélgetős programok pedig jó esetben olyan elgondolkodtató mondatokkal ragadnak meg az elzártak személyiségében, amelyek talán megtorpanásra késztetik őket, mielőtt a kinti világban ösztönösen a visszaesés útjára lépnének. Kettős érdek fűződik az eredményességhez: a félelem megszüntetése a polgári közösség és az elítéltek között, továbbá az előítélet enyhítése. A balassagyarmati intézményben zajló „Mesekör” elnevezésű program országos hírűvé vált. A Feldmár Intézet szakmai irányításával a Tévelygőkért Alapítvány munkatársai szerveznek mesekört a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben: a fogvatartottak együtt találnak ki, dramatizálnak és adnak elő modern meséket, történeteket az életükből - az eredményt a családnak is megmutatják. A hatás sokszor lélekemelő. Volt, hogy nyolcgyermekes elítélt az előadás kapcsán láthatta először együtt a családját, mind a nyolc gyerekét. Az emberpalánták pedig büszkén élvezhetik édesapáik figyelmességét. A rendezvény előadójának beszámolója, a foglakozások kézzelfogható, szinte művészi szintű alkotásainak megtekintése után a könyvtári csoport lassan leballagott a balassagyarmati börtön különleges, kör alakú építményének negyedik emeletéről. Bekukkantva zárt terekbe, ellopva sóvár kikívánkozó rabtekinteteket, értékelve a teljes szívvel dolgozó szakemberek munkáját. Szépséget alkottak a mai rohanó világban Ez a bemutatkozás még csak a kezdet... - mondta Fekete Lászlóné Negyedik alkalommal nyílt kiállítás „Tavasz virágai” címmel pár napja a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A tárlaton idén is számos, olyan technikával készült alkotás látható, amelyet ma már csak nagyon kevés ember ismer. Salgótarján. - Immár negyedik éve tartjuk meg tárlatunkat, amelynek keretében bemutatkozhat az, aki kedvet érez, hogy munkáját és annak gyümölcsét megmutassa a nagyközönségnek. Ha az érdeklődők végig mennek a tárlaton, láthatnak olyan technikákat is, amelyeket talán már régen elfelejtettek. Az összeállításban csodálatos kézimunkák láthatók, amelyek tényleg kifejezik a kiállítás címét: a „Tavasz virágai”. Ez a bemutatkozás azonban még csak a kezdet, hiszen az előző évhez hasonlóan idén ősszel is megrendezzük majd az „Őszikék” elnevezésű kézműves tárlatot - mondta köszöntőjében Fekete Lászlóné, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének elnöke. A rendezvény folytatásaként a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola növendékei színvonalas furulya-, zongora-és trombitaműsorral kedveskedtek a megjelenteknek. Ezt követően pedig Dóra Ottó polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.- Amikor a fiatalokat hallgattam az jutott eszembe, hogy ezek az ifjú zenészek a tehetségükkel, szorgalmukkal és elszántságukkal rengeteg munkát fordítanak arra, amire sokan valószínűleg úgy gondolnak, hogy fölösleges, hiszen nem lesz mindenkiből Luis Armstrong vagy Liszt Ferenc. Ők maguk azonban tudják, hogy nem elfecsérelt az erre szánt idő, mert nemcsak a közösség, hanem a saját maguk örömére is dolgoznak, zenélnek - fejtette ki Salgótarján első embere, aki hozzátette: ugyanez mondható el a kiállított művekről is, amelyekről neki elsőre a gyerekkora jut eszébe, hiszen falun nőtt fel, ahol a nagyszülők és a dédszülők paraszt emberek voltak. Amikor j ött az ősz és elfogyott kint a munka, odabent elkezdődött a hímzés, horgolás. Készültek a szép párnák, térítők és a különböző képek, amplyek egy-egy ottjjpn varázsát adták, valamint összekovácsolták a közösségekéiig Dóra Ottó zárásként elmondta: az asszonyok, akik erre ma is időt szánnak nem egyszerűen átörökítenek valamit a múltból, megőriznek valamit az értékeinkből, hanem tehetség, szorgalom és elszánás ez a magunk örömére, a közösség javára. Ez a kiállítás ugyanis arról is szól, hogy a társadalom látja, vannak olyan tevékenységek, elfoglaltságok a mai rohanó világban is, amelyek szépséget alkotnak, és van hely, ahol mindezt be is lehet mutatni. A megnyitó gondolatok után Dóra Ottó polgármester, valamint DánielZoltán és Fekete Zsolt alpolgármesterek nőnap alkalmából egy-egy szál virággal köszöntötték az eseményen megjelent hölgyeket A program zárasaként pedig a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének képviselői a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes keretek között átadták a kiállítóknak a munkájukat elismerő oklevelet, majd a megjelentekkel közösen megtekintették a szép alkotásokból összeállított tárlatot. A nagyközönség számára a kiállítás egészen március 31-ig lesz a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly galériájában. Sz. A. „Egészséges vesét mindenkinek!" Ma Magyarországon minden tizedik ember érintett valamely vesebetegségben. Évente mintegy 500-600 ezer vesebeteg szorul gondozásra. Nógrád megyében egyedül Salgótarjánban található nephrológiai szakrendelés és Dialízis Centrum, ahol gondozzák és kezelik az ilyen betegségben szenvedőket. A vese világnapja alkalmából március 12-én, csütörtökön - azaz ma - nyílt napot szervez a művese állomás, 11-től 15 óráig várják az érdeklődőket. NNHFiilfwmádÓ. A vese világnap célja, hogy felhívja a figyelmet vesénk központi szerepére általános egészségünk szempontjából, valamint, hogy világszerte csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakorisága, súlyossága. Évente 270-300 veseátültetés valósul meg, és közel 6500 krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg életben maradását biztosítja a művesekezelés. A sokáig észrevétlenül lappangó, majd hirtelen lecsapó, alattomos betegség pagy része azonban odafigyeléssel megelőzhető. A betegség ugyanis köztünk van: Magyarországon a népbetegségnek számító elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség ma a legfontosabb vesebetegségre hajlamosító tényezők. A 2,5-3,5 millió hipertóniás és az 1,1 millió cukorbeteg 10, illetve 5 százaléka válik a későbbiekben veseelégtelenné. A salgótarjáni nephrológiai szakrendelésen közel 2500 beteget gondoznak, és a Fresenius Medical Care Dialízis Centrumban több mint 100 végstádiumú veseelégtelenségben szenvedőt részesítenek művese kezelésben, ezen felül ellátják az akut betegeket is. A helyszínen ma dr. Varga Tünde nephrológus-szakorvos ad tájékoztatást a témával kapcsolatban érdeklődőknek. A vesebetegségek az életminőséget nagyban befolyásoló „csöndes gyilkosok”. A Fresenius Medical Care Dialízis Centrum számos dolgot ajánl, hogy megelőzzük a kialakulásukat. Önmagunk fitten tartása segít csökkenteni a vérnyomást és ez által a krónikus veseelégtelenség rizikóját. A „mozgásban a vese egészségéért”-elv az egész világra kiterjedő mozgalom. Ennek kapcsán a mindennapi emberek, hírességek, közéleti személyiségek és szakemberek együtt menetelnek, közterületeken gyalogolnak, futnak és kerékpároznak. A cukorbeteg emberek mintegy felében fejlődik ki a diabéteszes nephropátia. Számukra a vesefunkció rendszeres ellenőrzése elengedhetetlen. A cukorbetegség következtében kialakuló vesekárosodás mérsékelhető vagy teljes mértékben kivédhető, ha idejekorán észlelik. Fontos, hogy rendszeresen ellenőrizze szakember a vércu- korszintet, ebben orvosa vagy gyógyszerésze mindig készséggel áll az ön rendelkezésére. Évente több mint hatezer beteg részesül művesekezelésben Kevesen tudják, hogy a magas vérnyomás a leggyakoribb oka a vesebetegség kialakulásának. A normál vérnyomás 120/80 Hgmm. Ezen érték és 129/89 Hgmm között prehipertóniáról beszélünk. Az ebbe a csoportba tartozó betegek számára alapvető életstílusbeli és diétás változtatásokat ajánlanak. 140/90 Hgmm feletti vérnyomásértékek esetén beszélünk magas vérnyomás betegségről, ilyenkor az orvos tájékoztatja a beteget a kórál- lapottal járó fokozott rizikóról és a vérnyomás rendszeres ellenőrzését ajánlja. A magas vérnyomás nagyobb valószínűséggel okoz vesekárosodást azokban az esetekben, amikor más betegségekkel is társul, mint például cukorbetegség, magas koleszterinszint, valamint szív- és érrendszeri betegségek. Az ideális testsúly segít kivédeni a cukorbetegség, szív- betegségek és más olyan állapotok kialakulását, amelyek krónikus veseelégtelenséghez vezethetnek. Érdemes csökkenteni a só bevitelét! Az ajánlott nátrium bevitel 5-6 gramm naponta (egy teáskanálnyi!). Nem tesz jót az előre elkészített és az éttermi ételek túlzott fogyasztása sem. Sokkal könnyebb ellenőrizni a sóbevitelt, ha magunknak készítjük el friss alapanyagokból az ételeket. A megfelelő folyadékmennyiség elengedhetetlen a jó egészséghez. A bőséges vízfogyasztás segít a vesét megtisztítani, így csökken a vesebetegségek kialakulásának esélye. Ausztrál és kanadai kutatók alapvetőnek tartják a napi 2 liter víz fogyasztását, amely csökkenti a vesefunkció romlását. Vesekövesség esetében kifejezetten ajánlott napi 2-3 liter víz bevitele, így az újabb kő kialakulásának esélye csökkenthető. Csak a veseelégtelenség késői stádiumában - amikor a vese már nem tudja kiválasztani a megfelelő mennyiségű folyadékot - lehet ártalmas a túlzott bevitel. Nem javasoltak az alacsony gyümölcstartalmú italok, a szintetikus, cukorral készített üdítőitalok, energiaitalok és az alkoholtartalmú italok sem, ezek csak még jobban fokozzák a szomjúságot és felesleges kalóriát is tartalmaznak. Általánosan elterjedt a gyógyszerek rendszeres szedése. A különböző gyulladásgátlók vesekárosodást okozhatnak, de amennyiben szervünk egészséges és csak alkalmanként használjuk, nem jelentenek problémát. Ellenben ha krónikus fájdalomcsillapításra szolgálnak, mint ízületi gyulladás vagy derékfájdalom esetén, orvosa segítségével olyan szert kell választani, amely a fájdalmat csökkenti, de a vesét a legkevésbé károsítja. Érdemes rendszeresen ellenőrizni a vesefunkciót azoknak, akik valamilyen kockázati tényezővel rendelkeznek, mint cukorbetegség, magas vérnyomás, túlsúly vagy a családban előforduló vesebetegség. 1 * * 4 * * ' - * 1TM. ^WKKtmM Az összeállításban csodálatos kézimunkák láthatók