Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-10 / 33. szám
Elsődleges az eneigiabiztonság Rendkívül fontos lépés a Barátság I. kőolajvezeték felújítása Magyarország és Szlovákia, illetve az egész térség energiabiztonságának megteremtése szempontjából - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a szlovákiai Kistompán (Tupá) a Barátság I. kő- olajvezeték Százhalombatta és Ipolyság (Sahy) közötti felújított szakaszának átadásán. Kistompa. A vezetéket, amelyet egy év alatt újított fel közös beruházásban a Mól magyar olajtársaság és a Transpetrol szlovák kőolajszállító társaság, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő közösen adta át. A magyar miniszterelnök beszédében fontosnak nevezte az „olcsó energiát” is. Szerinte az olcsó energia megszerzéséért folytatott versenyben Európa még mindig „a rajtvonalnál ácso- rog” és ennek orvoslására, valamint a versenyképesség megőrzésére gyors, uniós szintű döntésekre lesz szükség. Orbán Viktor elmondta: a régió országai számára nagyon fontos, hogy közössen keressék azokat a megoldásokat, amelyek a jelenlegi „váratlanul nehéz körülmények között” is garantálják energiaellátásukat. Ilyen megoldásnak és az energiabiztonság megteremtése szempontjából rendkívül fontos lépésnek nevezte a Barátság I. kőolajvezeték felújítását, hozzátéve: mindenkinek érdeke, hogy a felújítás a vezeték horvátországi szakaszán is minél előbb megvalósuljon. A szlovák kormányfő az ünnepélyes átadón mondott beszédében a kőolajvezeték felújítását óriási jelentőségű, előremutató, stratégiai beruházásnak nevezte, majd többször megköszönte Orbán Viktornak, amiért a magyar miniszterelnök „nagy energiát fektet” a két ország gazdasági kapcsolatainak szorosabbra fűzésébe. Ez utóbbival összefüggésben Orbán Viktor úgy vélekedett: Magyarország elkötelezett a magyar-szlovák együttműködés iránt, amelyet már olyan magas szintre sikerült emelni, „amilyenre kevés példa van.” Az ünnepélyes átadón a vezeték felújítását végző Mól Magyarország és a szlovákiai Transpetrol képviselői is részt vettek.- Sikerült több lábbra állítani a térség két fontos finomítóját ezután ha esik, ha fúj Magyarországon és Szlovákiában mindig lesz kőolaj - mondta a felújítással összefügésben a rendezvényen Fasimon Sándor, a Mól Magyarország ügyvezető igazgatója. Rámutatott: az elmúlt egy évben a most átadott fejlesztéssel egyidejűleg az Adria kőolajvezeték magyar- országi szakaszán is jelentős felújításokat hajtottak végre. Ivan Krivosudsky, a Trans- petrol ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás során a szlovákiai szakaszon 9 kilométeres szakasz újult meg, s ez lehetővé tette, hogy a Slovnaft pozsonyi olajfinomítót, a Mól szlovákiai leányvállalatát szükség esetén teljes egészében ezen a vezetéken lehessen ellátni. A Mol-csoport és a szlovákiai Transpetrol által közösen kivitelezett, magyar-szlovák közös beruházással, mintegy 80 millió dollárból (megközelítőleg 20 milliárd forint) a Barátság I. kő- olajvezeték 128 kilométeres szakaszát cserélték ki. A nem egészen egy év alatt megvalósított rekonstrukciónak köszönhetően a kőolajvezeték érintett szakaszának éves szállítókapacitását a korábbi 3,5 millió tonnáról közel ó millióra tonnára növelték, és a fejlesztésnek köszönhetően immár az Adriaitenger felől is ki lehet elégíteni Magyarországon keresztül Szlovákia és részben Csehország kőolajigényét. Orbán Viktor miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő, valamint Fasimon Sándor, MÓL Magyarország ügyvezető igazgatója, Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója és Ivan Krivosudsky, a Transpetrol vezérigazgatója a Barátság I. kőolajvezeték felújítása alkalmából rendezett ünnepségen a szlovák Transpetrol kőolajszállító vállalat kistompai átemelő állomásánál „Az Állami Számvevőszék is igazolja...,, Az MSZP szerint Orbán Viktor és a Fidesz éveken keresztül hazudott, ugyanis az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése is igazolja, hogy a kormány megszorításokkal élt az elmúlt években, miközben folyamatosan tagadta ennek tényét. Budapest. Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, 2013- ban, az utolsó vizsgált évben a megszorítások mintegy másfélszeresét tették ki a válság legrosszabb évében, 2009-ben végrehajtott megszorításoknak. A költségvetési bizottság elnöke szerint az ÁSZ világosan kimondja azt az egyszerű közgazdasági tételt, hogy a különadók, a tartalékolások, a zárolások megszorítást jelentenek. Burány Sándor szerint a jelentés visszaigazolta az MSZP elmúlt években megfogalmazott több kri- ükáját is, így azt, hogy a kormány intézkedései mögül a legtöbb esetben hiányzik a hatástanulmány, hogy a tranzakciós illetéket a bankok áthárítják az ügyfelekre, hogy a kormány fő fegyvere a hiány leszorításában az újabb és újabb adók „nyakló nélküli kivetése”. Az ellenzéki képviselő úgy értékelte, az ÁSZ a 2007-2013-as időszak egyes egyensúlyjavító intézkedéseinek ellenőrzéséről szóló beszámolója azt jelenti, most már papír van arról, hogy Orbán Viktorék folyamatosan hazudtak, gazdaságpolitikájuk a megszorításokra épült. Megjegyezte: szokatlan egy ilyen őszinte jelentés egy olyan intézmény részéről, amelynek egy korábbi fideszes országgyűlési képviselő a vezetője. Burány Sándor úgy fogalmazott: „ez az ötlette- len gazdaságpolitika egyetlenegy dologban kiszámítható, hogy az ország gyarapodása helyett saját maguk gyarapodása a cél”. Az ÁSZ múlt héten kedden nyilvánosságra hozott vizsgálata egyebek mellett azt állapította meg: a vizsgált időszakban minden évben születtek egyensúlyjavító intézkedések és azok növekvő mértékben járultak hozzá a költségvetési egyensúly javításához. Történtek politikai merényletek Magyarországon? Budapest. A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, nyilatkozzon arról, hogy az elmúlt években tör- téntek-e politikai merényletek Magyarországon - közölte Varjú László, a párt elnökségének tagja budapesti sajtótájékoztatóján. A független képviselő azt mondta, Simicska Lajos a média- vállalkozásainál történt változások napján, pénteken arról beszélt a sajtóban, hogy „akár kinyírhatják, lelőhetik és elütheti egy autó”. Ezt úgy értelmezte, hogy az „Orbán-kormány maffiamódszereit közelről ismerő” „oligarcha” szerint a kabinet esetlegesen akár politikai leszámolásokat is megrendelhet. Varjú László szerint az elmúlt években egyébként történtek kérdéseket felvető események. Példaként említette Komáromi András, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosának halálát és azt, hogy Welsz Tamás vállalkozó - aki a hivatalos vizsgálat szerint méreggel lett öngyilkos - azt követően halt meg egy rendőrautóban, hogy nyilvánosságra akarta hozni a hamis útlevelekkel kapcsolatos botrány részleteit. A DK-s politikus azt is ide sorolta, hogy az önkormányzati választás előestéjén halálra gázolt Váradi András felcsúti polgármesterjelölt tavaly azt mondta neki, hogy vele bármi megtörténhet. • MUNKAERŐ-KOLCSONZES Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. ■ MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. ■ Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá; Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megtakarítjuk! » BÉR-BÉRSZÁMf^EJTÉS Akciós áron! gytélszoigá'at .-.1/ xjuay CLUB Kft. ^618889200 TeWtionszam-. + OO & ß Q 2 0 6 ..... «vir.lub.hu E-man. ^ workwayclubhu Honlap ■ 4